Heterogén, színes, friss – megjelent a tabukat feszegető PS Magazin őszi száma

A minap Lina, a PS magazin egyik szerkesztője, a lap őszi száma kapcsán keresett meg. Örültem az anyagnak, mert már régebben is figyelemmel kísértem eme izgalmas orgánum ténykedéseit. Ékes példája a felület annak, hogy a hazai divatsajtó nagy ívű fejlődést és (hálaazégnek) irányváltást mutat.

  Kedvelem, hogy a PS diskurzusába beleforgatódnak underground koncepciók is, s hogy a magyar újoncok pártolását tűzte zászlajára. A celebmustrából végképp elegem van már, de azt gondolom, nektek is, akik ezt a blogot olvassátok. A PS őszi tematikája roppant heterogén, színes, és friss! Hogy mivel nyerte el a tetszésem? Mondom és mutatom!

 

  “A PS Magazin aktuális, őszi száma határozott irányváltás eredményeként mind külsőleg, mind tartalmilag átalakult. Új megjelenésünk 100%-ban saját, hiteles tartalommal és kreatív megoldásokkal kívánja színesíteni a hazai lappiacot.

 

Nem titkolt célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hazai, kortárs tehetségeinkre, értékeinkre, sikereinkre és azokra az aktuális témákra, amelyek bennünket, budapestieket vagy éppaz ország legkisebb falvában élőket érdekli.

Anyagainkkal szeretnénk tágabb perspektívát nyújtani, látóköröket szélesíteni, rávilágítani kevésbé látható dolgokra és emberközelibbé tenni olyan hivatásokat, melyeket csak kevesen űznek.

Legújabb megjelenésünk vezérfonala egy időtlen és egyben folyamatosan változó jelentésű téma, ami szerves és meghatározó része életünk mindennapjainak. A TABU, amitől lesütjük a tekintetünket, amitől felháborodunk, vagy amivel szembeszállunk, ami meghatározza a környezetünkhüz és a világunkhoz való viszonyunkat. Új számunkban arra keressük a választ, miképp állunk Budapesten e kényes és összetett témához, mennyire vagyunk elfogadóak, befogadóak és nyitottak az új felé.
Magazinunk szereplői és közreműködői sokat segítettek abban, hogy betekintsünk számunkra idegen élethelyzetekbe, és némi rálátást adjunk arra vonatkozóan, hogy az ismeretlen, sokszor nem is olyan idegen és misztikus, mint amilyennek gondolnánk.
 Címlaparcunk, a Ghánából érkező, és Magyarországon ismertté vált énekesnő, Sena a befogadásról, és többek között arról mesél, hogyan vált hazánkban sikeres előadóvá és nem utolsó sorban anyává.

A hozzá hasonlóan külföldről érkező Minda Endre, a Hangmás frontembere a „mindenhol idegen, mindenhol otthon” érzésről és arról a furcsa kettőségről beszél, ami mindennapjait jellemzi.
A zenei frontról elkanyarodva Oltai Kata és az Ív&Candie alkotópáros egy gondolatébresztő írással és képsorral boncolgatja napjaink egyik talán legaktuálisabb témáját: a női és férfi szerepek viszonyát, valamint azokat a berögzült ideákat, amik egyre inkább életképtelennek bizonyulnak mai világunkban.

Egy riport erejéig ellátogatunk egy olyan kivételes középiskolába is, ahol a szabadság és az odafigyelés égisze alatt oktatják azokat diákokat, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak beilleszkedni az egységes iskolarendszerek hétköznapjaiba. Interjúinkkal arra keressük a választ, valóban zűrös-e, akit annak mondanak?
Ugyancsak érdekes világba nyerünk betekintést néhány migráns által, akik a gasztronómia segítségével kerültek közelebb Budapesthez.
A vintage népszerűsége kapcsán taglaljuk az érdekes jelenséget is: miként vágyódik a XXI. század embere a múlt csendessége, lassúsága és egyedisége után, hogyan keresi a csúcsdizájn steril környezetében a barátságos, „otthon” hangulatot. Virtuális sétánkkal ellátogatunk néhány étteremmé, kocsmává vagy éppen butikká alakult lakásba, bazárunk lapjain pedig visszautazunk a szivar illatú, húszas évekbe.
A megújulás és a visszatekintés kettősségének hangulatában született őszi számunkhoz kapcsolódnak divatanyagaink is, melyeket a szemtelenül fiatal Barna Bálint, a még kevésbé ismert, de annál tehetségesebb Kovács Tamás, és a közkedvelt divatfotós, Viszlay Márk készítette.”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s