Üde és sokoldalú – Je Suis Belle 2013 nyár

A napokban már megragadta figyelmemet a Je Suis Belle nyárra megálmodott üde kollekciója, mégis, vártam arra, hogy megérjenek gondolataim a koncepciót illetően. A lookbookkal való első találkozásom is elhozta ugyanakkor azt a felismerést, hogy ez az anyag ismét nem csak arról szól, hogy egy brand szezonra szabja fazonjait és a meleg időszak kliséihez nyúl. A Je Suis Belle duó olyan szimbólumokat és stílusirányzatokat ragadott meg 2013-as nyári kollekcióját ihletendő, melyek kombinálása az alkotók folyton újratermelődő kreativitását, stílusérzékenységét és intellektusát fémjelzi.
Dalma és Tibi az azúrkék és a smaragdzöld fenséges, mégis naturalisztikus és ösztönös színvilágának égi-földi kapuját nyitotta meg nekünk. A metafora adja magát, hiszen a kollekció vezérszínei kapcsán egyszerre asszociálunk a Földre, s az égre. A zöld és a kék hagyományosan maszkulin természetű színek, a kollekció játékos rafinériája, sportosan elegáns formavilága, üdesége és kelleme abszolút nőiessé formálták a koncepciót. A zöld a természetesség, a harmónia, a fejlődés és a termékenység színe, a kékről a bölcsességre, bizalomra, igazságra és intelligenciára asszociálunk főként. Tökéletes kombináció, nálam e két szín együttese mintegy reprezentálja az égit, a mennybélit, azaz az immateriálist, valamint a földit, a megfoghatót, a materiálist.
A színek mellett izgalmas a kollekció fő motívuma, a csillag, mely a farmer shortok, szoknyák és kabátok kapcsán a formaalakításnál mutatkozik meg, illetve a brand logója is megkapta e jelképet, s így a ruhákra is felkerült. A minták kialakításánál most nem nyomással dolgozott a márka, hanem egy speciális varrástechnikával készítettek el minden egyes mintaelemet.
Dalma és Tibi – fotó: Perlaki Márton

A csillag történetileg terhelt motívum, sokféle kultúrában sokfélét szimbolizál. Elődeinknek az őskorban az égen lejátszódó jelenségek, a titokzatos fényes csillagok azt sugallták, hogy az ég mitikus lények lakóhelye, melyek életüket irányítják. Oly sok kultúrában éppen ezért részesültek isteneknek kijáró tiszteletben a Nap és a Hold. Az ókori kultúrákban a csillagos ég a túlvilág, a csillagok és a planéták pedig az istenek és hősök megtestesülései voltak. Később a Vénuszt, a Marsot, a Merkúrt és a Szaturnuszt „királyi csillagoknak”, „az égtájak őreinek”, „a mennyek oszlopainak” nevezték, számukra ezek az idő és a tér sarkait képviselték. 

Többféle hiedelem-és népmesekör, kulturális és vallási (eszme)irányzat, popkulturális színtér is magáévá tette a motívumot, számos jelentéssel felruházva ezáltal. 
Hogy tovább mélyüljünk a különféle irányzatok és vizuális struktúrák gondolatébresztő, „azúros” öblében, itt van nekünk a JSB friss anyaga kapcsán a hip-hop kultúra szabados és mérhetetlenül laza kifejeződése, mely nemcsak a formaösszhang kapcsán köszön vissza, hanem a lookbook-képek alapesszenciáiban is. 
Örömmel fogadtam a sportos, friss és szórakozott megoldásokat, s a hip-hoppal való találkozást. A fiatalosan üde, lezser kompozíciókhoz a pamut muszlin anyag szolgáltatja a “felnőttkort”, az eleganciát és a sikket.
Egy szó, mint száz, tetszik ez a sokoldalúság és frappáns egyszerűség, amelyet a Je Suis Belle új kollekciója nyújt, ezért hozom is a lookbookot. 😉
A 2013-as nyári kollekció is megvásárolható lesz 2013. május 24-én a Ludwig Múzeumban, ahol a Je Suis Belle Late Night Shopping eseménnyel vár minden érdeklődőt. Ezen az estén már 2013-2014-es őszi-téli kollekciójukból is lehetséges az előrendelés!
Showroom: tel: +36 1 95113 53
Budapest, Ferenciek tere 11.
//
Ivett

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s