Megdöbbentő innováció – az intelligens textilek

 A napokban láttam egy filmet, ami a jövőben játszódott, és meglepődve tapasztaltam azt, hogy a ruhák milyen rettenetesen unalmasak, holott napjainkban is elképesztő előrelépések vannak az intelligens textíliákkal kapcsolatban.

Lássuk, mit is jelent pontosan ez a kifejezés! Az úgynevezett intelligens jelzőt elsősorban azért kapta, mert a szövetekbe különböző komponenseket építenek be, melyek lehetnek elektronikus eszközök, speciális felépítésű polimerek, vagy akár festékanyagok is. Kifejlesztettek már olyan anyagokat, amik reagálnak a környezetre, például nyáron hűtenek, télen pedig fűtenek. Léteznek olyan speciális ruhadarabok, melyek szenzorokkal vannak ellátva, és ennek köszönhetően képesek megvizsgálni az izzadságot és a vért, továbbá mérni tudják a sav és sótartalmat, de még a verejtékezés mértékét is.

A környezettudatosság jegyében Anke Dmanske mikrobiológusnak sikerült tejszövetet előállítani. Ez voltaképpen nem új keletű dolog, már a harmincas években is létezett, csak akkor vegyszerek segítségével hozták létre. A biológus állítása szerint találmánya természetes rostokból áll, és magas koncentrációban kazeint tartalmaz. Képzeljétek, átlagosan egy ruha 6 liter tejből állítható elő!


Ami számomra is nagy meglepetés és újdonság volt, az a színváltós anyagok mibenléte. Találtam egy tervező csapatot (Studio Roosegaarde), akik Intimacy névre keresztelt high-tech ruhákat készítettek. Ezek a darabok a szívverésünkre reagálva áttetszővé válnak, majd újra visszaalakulnak fehérré vagy feketévé.  Hasonló elveken alapul a Philip Design SKIN dress nevű darabja is, mely a bőrt vizsgálja, és az éppen aktuális érzelmi állapotot mutatja meg szín és mintaváltozással.

 

S most érkeztünk el a személyes kedvencemhez, Hussein Chalayan-hoz, akinek neve talán sokaknak ismerősen csenghet, hiszen 2007-ben felkavarta a divatvilág állóvizét: ruhái ugyanis mozogtak a modelleken. Az egyik manökenen csak egy kalap maradt, a lágy anyag teljesen eltűnt a testéről, a közönség hangosan sikongatva és tapsolva fejezte ki bámulatát a látottakkal kapcsolatban.


 

De Husseinnek még ez sem volt elég, egy év múlva, 2008-ban bemutatta lézeres szerelésit. Igen, jól olvastátok! A kollekció egyes darabjaiba, a drágakövek közé lézert rejtettek el, melyek össze-vissza váltakoztak, piros fénnyel cikáztak le és fel, jobbra és balra.



Számos technikai bravúrt találtam még, például Bart Hess Mutants nevű latex csodáját, vagy Ying Gao interaktív ruháját. Ez utóbbi nem mindennapi látványt nyújt, ugyanis lámpával megvilágítják az anyagot, mely a fényre reagálva azonnal mozgásba kezd.


living pod at Musée des Beaux arts du Québec from ying gao on Vimeo.

 

 Ying tervezett egy másik ruhát is, ami a Husseinéhez hasonló, csak ő még fényjátékkal is kombinálta a mozgást, és a végeredmény itt is hihetetlenül bámulatos lett! Olyan érzésem támadt a videót megnézve, mintha a tengerben úszkálna a modell, pedig csak egy helyben áll!


(no)where(now)here : 2 gaze-activated dresses by ying gao from ying gao on Vimeo.

 

Utoljára hagytam, a napjainkban igen sokat emlegetett 3D printelt darabokat. Ezeket úgynevezett 3D nyomtatókkal állítják elő, ami háromdimenziós tárgyakat képes alkotni térbeli digitális modellekből. Számítógépes programok segítségével megtervezik a darabokat, majd a program azonos vastagságú virtuális szeletekre bontja azokat. Nyomtatáskor e rétegeket egyenként beolvassa a rendszer, és folyadékból, porból vagy sík lemezekből elkészíti. Később egyesíti a rétegeket, de olyan is előfordul, hogy automatikusan összeolvadnak. Ennek az eljárásnak az a legnagyobb előnye, hogy szinte bármilyen alakzatot létrehívható általa. Manapság előszeretettel használják ruhák, cipők, táskák, ékszerek előállítására is. Egyre több tervező alkalmazza a 3D nyomtatást, gondoljunk csak Iris van Herpen észveszejtő ruháira és cipőire.

Évről évre egyre lélegzetelállítóbb példákkal rukkolnak elő a tudósok és a tervezők, ki tudja, talán a jövő emberének csak egy cipőre és egy ruhára lesz majd szüksége, hiszen azokat úgyis napról napra lehet majd ízlése, hangulata szerint változtatni. 

Lássuk a legkülönlegesebb intelligens textil felhasználásával készült darabokat!


Szöveg: Letta // képek: Google, designer website-ok

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s