Így láttuk mi – Marie Claire Fashion Days (1. rész)

Az elmúlt hétvégén részt vettünk a Marie Claire Fashion Daysen, ahol több jeles magyar tervező 2014-es tavasz/nyári kollekciójának bemutatóját tekinthettük meg, illetve néhány nagyon izgalmas Londonban tanuló fiatal designer bemutatkozásának is szemtanúi lehettünk – erről majd egy külön posztban részletesen is mesélünk.

A három napos rendezvény pénteki zárt körű gáláján a tervezők egy-egy darabját hírességek mutatták be. Lakatos Márk dinamikus walkját sikerült az Instagramon is megörökítenünk, ő Benus Dani egyik látványos dzsekijében masírozott végig a kifutón. FYI, érdemes lecsekkolni a nemrég indított Instagramunkat, ahol a többi kollekcióról is találhattok fotókat, minivideókat.

Szombaton és vasárnap a tervezők kreációit blokkokban nézhettük végig, egy-egy blokkban hat-tíz designer vagy csapat mutatta be tavaszi-nyári darabjait – ez a közönségnek is kedvezett, hiszen megkönnyítette a koncentrálást.

 Az MCFD-t összefoglaló tudósításaink nyitányában az első nagyobb blokk tervezőinek koncepciójáról olvashattok!

MCFD2013

_______________________________________________________

KONSANSZKY

Konsánszky Dóra sportos elemekkel tűzdelt, építészeti megoldások nyomvonalán szerkesztett kollekciójában a japán szabászat hagyománya keveredik az innovatív építmények modernségével. Az elegánsan omló anyagokat sportos zsinórok, erős szalagok kötik bondázsba, a fűzők érzéki budoár-sikkjét aszimmetrikus szabással konstruált szoknyák élesítik.

A pedánsan egyenes vonalú blézerek szorításából keresztkötéssel szabadulnak az illúzióként tovalibbenő, áttetsző ingek szalagjai; a bonyolult technológiai részletek lágy esésű selymek könnyedségében oldódnak fel. A szalagok helyenként a modellek csuklójára tekeredve örvénylenek, akik Sofia Coppola öngyilkos szüzeiként teszik meg álomszerű lépéseiket a fény felé, eloldozott kötéseiktől felszabadulva női harcossá válva, súlytalan lebegésük során.

 

NORA SARMAN

 Sármán Nóra tavaszi/nyári kollekciója komplex történetet mesélt el, változatos nőalakok, a női lét különböző korszakai jelentek meg, ahogy egymást követték a darabok a kifutón. Az ártatlan gyereklánytól, a lolitán és a szexualitását megismerő tinédzseren keresztül a magabiztos asszonyig, majd az özvegyig húzódott a sor.

A lágyan omló, csipkézett szűzfehér pamuttüllök tündérvarázslatát a keményebb, kacéran szabott fekete taft és a szatén, majd az érzékien merész nászruha ellensúlyozták, a feszültséget a vérvörös és a mélybordó hozta a kollekcióba. A pasztellrózsaszín leopárdmintát próbálgatva, éretlen korszakán átlépve, a buja bordót is fodros fekete selyemre cserélte a fiatal özvegyalak, viszont a sötét hangulati hatások után a show végül pozitív akkorddal zárult: földig érő, áttetsző fehér ruhájában egy égi menyasszony lépdelt magabiztosan a kifutó végén sugárzó fénybe.

A bemutató röpke néhány perce alatt a tervező hamvas fiatal lányból nővé érő múzsája számos „rites of passage”-on esett át, angyali könnyedséggel lejtő alakjai, mintha Peter Weir kultikus filmjének, a Picknick at Hanging Rocknak szellemeiként  léptek volna elő. A film pánsípos zenéjét is el tudtam volna képzelni a tündék könnyed lépteihez, de a mágikus hatást Grimes Genesisének hangsávjai erősítették, olyannyira, hogy lefogadom, még a show-kat könnyes meghatódottság nélkül szemlélő méltán híres divatkritikus, Tim Blanks szeme is párássá vált volna.

A bemutató éteri minőségét nehéz képekben visszaadni, Nóra lágyan lengedező ruháinak finomságára mozgás közben csodálkozik rá a szemlélő – cseppnyi betekintést eme álomkép-sorozatba ismét az Instagram adhat. Bár Nóra elmondása szerint a kollekciót a Brontë nővérek és regényeik alakjai ihlették, a tervezőnő interpretációja a női létről univerzálisabb, modelljei Magyarósi Éva videómunkáinak nőalakjait idézik.

NUBU 

A NUBU a már ismert és általunk is méltatott 2013/14-es őszi-téli kollekcióját mutatta be. A Malevics inspirálta kollekció színei és geometrikus formái a modern városi tereket idézik, lágy esésű anyagai a modern designnal harmóniában élő környezetet láttattak. A NUBU világában az ember és a természet egységéből új konstruktivizmus születik.

Mind vonalvezetésben, mind anyaghasználatban megjelenik az éles sziklák és a hidegségében is hívogató erdők között feltűnő, fa tetejű, kőalapzatú skandináv házak öko-minimalizmusa. A tervezők a természetes matériákat, a bőrt, a szőrt, a gyapjút, a selymet technikai anyagokkal, plexivel, vinyllel, neoprénnel keverve alkotnak letisztult minőséget.

A puritánnak ható átgondolt design érdekessége a részletekben rejlik: a stratégikusan elhelyezett funkcionális zipzárak megnyitják vagy bezárják a teret, az egyenes vonalakat aszimmetrikus szabások és a rövid-hosszú játéka teszik egyedivé. Külön öröm, hogy a ruhákon megjelenő printekhez a már a Gonnabees rovatunkban is szereplő fiatal fotós, Gáspár Milán képei szolgáltak alapul.

 

THE FOUR

A The Four, a NUBU-hoz hasonlóan a 2013/14-es őszi/téli kollekcióját mutatta be a rendezvényen. A tervezők new york-i (Brooklyn, Harlem) útjuk során merítettek inspirációt, mely nemcsak a graffitis, városi törzseket idéző printeken, de a sportosan laza szabásvonalakon is tetten érhető. A kollekcióban a modern urbánus épületek letisztult vonalvezetése, merev konstruáltsága keveredik a természetes anyagok, az eldolgozatlan szegélyek organikus bomlásával. A fekete-fehér-szürke kontrasztja kacérkodik az építmények fény-árnyék játékával. Az innovatív matériákból építkező darabok a hagyományosan funkcionális sportruházat elemeit viselik magukon, a zsinóros megoldások, a hatalmas zsebek, a kapucnis pulcsik, a jogging- és biciklisnadrágok, plasztik hatású pólók ropogós vasalt ingekkel, A-vonalú pedáns szoknyákkal kombinálva kurrens esztétikumot alkotnak.

A brand az organizált, megszelídített káosz híve, a street utalások, törzsi jelek geometrikus alakzatokba rendeződve adják ki az inspirációforrásul szolgáló város és a tervezőcsoport számmal jelzett nevét – beépülve ezzel a nemzetközi trendek, modern irányzatok sodrába, ahol a fiatal márkák a heritage brandek mintájára (ön)ironikus gesztussal nevüket logóként használják.

 

DORI TOMCSANYI

Tomcsányi Dóri tavaszi-nyári kollekciója erősen épített a korábbi szezonok hagyományára, megjelentek benne az őszi-téli kollekciónál, illetve már a Color projectnél megszokott vidám, élénk színek, melyeket lágy pasztellekkel, illetve a Panel kollekció szobanövény mintázatú, urbánus dzsungel érzetű digitális printjeivel kevert a tervezőnő.

A modern városi teadélután “jókislányos” pasztelljei derekat hangsúlyozó, nőies szabást kaptak, míg a harsány és bohókás narancsok, királykékek, zöldek markánsabb, maszkulin jegyeket hordoztak. Az iróniát nem nélkülöző bevásárlószatyorszerű kiegészítők is a Panel kollekció továbbgondolásából születtek, viszont a célcsoport itt egyáltalán nem a 14-es villamos közönsége volt.

A kollekció legerősebb darabjai a látszólag semlegesen beton szürke, egyenes szabású neoprén felső, és az oversized sportos dzseki voltak, melyek a nagy nemzetközi trendek véráramába illesztik be a tervezőnőt.

 

DANIEL BENUS

Benus Dani, az éles, pontos szabásvonalairól híres, a klasszikus férfiruházatot megfontolt urbánus minimaldesignnal vegyítő férfiruha-tervező új kollekciójában a márkától már megszokott mértani precizitással szabta letisztult vonalait. A korábbi kollekciók dísztelenségéhez képest újdonságként robbantak a Vasarely által inspirált, látványosan bonyolult minták és élénk színek.

Az impozáns geometrikus motívum főleg a figyelemfelkeltően formabontó, óriás kapucnis dzseki hátán volt szembetűnő. Kellemes meglepetés volt látni, hogy a klasszikus mellett a sportosabb szabások és a harsány színek is teret nyernek a tervezőnél, aki továbbra is innovatív módon reformálja meg a klasszikus férfiöltözék hagyományait.

_________________________________________

Köszönjük a lehetőséget a Marie Claire-nek és a szervezőknek, hamarosan jövünk a többi tervezői koncepcióval! 

//

Szöveg: Lilla

Fotók: Zsófi (Zsófia Jámbor Photography)

One thought on “Így láttuk mi – Marie Claire Fashion Days (1. rész)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s