Így láttuk mi – TONI&GUY Fashion Week Budapest [SS14]

Sietek a vonathoz, még jegyet sem vettem, s mindjárt indul a járatom Budapestre. Mikor már a tárcámért nyúlok, fizetnék, a pénztárosnő rezignált közönnyel értesít: elfogytak a jegyek. Iszom egy kávét és megreggelizem a váróteremben, a következő vonat egy óra múlva jön. Értesítem Lillát, késni fogok, útbaigazítást kérek a Palazzo Dorottyáig. Fashion Weekre igyekszem ugyanis, ha úgy tetszik, fashion dayre, ahol a KataSzegedi, a Nubu, a Je Suis Belle, az ANDA, a Nanushka és a USE Unused designerei prezentálják majd tavaszra, nyárra koncipiált öltözékeiket, továbbá az Anh Tuan, a DoraAbodi és a JULIAKALDY darabok is közcsodálatra lesznek téve egy exkluzív divatrendezvény keretein belül, melyet TONI&GUY Fashion Week Budapest névre kereszteltek.

Sok minden eszembe jut az úton, tűnődöm a következő szezonon, próbálom megsejteni, hogyan építik majd fel a tervezők a történeteiket, s miként fognak ezek a sztorik, emlékek, impressziók visszaköszönni, “testet ölteni” a kollekcióikban. Közben meg is érkezem a Nyugatiba, haladok a Dorottya utcára, s azon mosolygok, hogy az ember lánya akkor sem tudna eltévedni a Palazzo környékén TGFWBP idején, ha életében nem járt még arra, hiszen ezen a szakaszon megnő az egy négyzetméterre jutó fashion arcok száma, akik mint lámpás az éjsötétben vezetik a tévúton haladókat. A regisztráció után elmélyülök a sajtóanyagokban, s rögtön a Katáét futom át. Mire felnézek, indul a zene, kezdődik a show, hiszen már 11 múlt.

KataSzegedi 

KataSzegedi 

Kontrasztok, meglepő kísérletezések, innovatív játék a színekkel, anyagokkal, formákkal, textúrákkal, a „power woman” attitűd öntudata – mindezekkel szoros érzékenységben rajzolódnak ki szezonról szezonra a KataSzegedi márka izgalmas darabjai. Amit már az elején meg kell jegyeznem: engem abszolút megnyert magának a SS2014 kollekció.

Még két váll között is láttam, hogy az, ami Kata kollekcióiban annyira magával ragad, az a kurrens gyűjteményben is helyet kap, sőt! A szubjektív valóságot, érzelmeket, belső, pszichikai formákat kifejezésre juttató képzőművészeti irányzat, az expresszionizmus – mely a 20. század elejétől, a fauvizmussal és az avantgárddal párhuzamosan (Észak-, Közép-és Kelet-Európában) kezdett kibontakozni – mellett a jellegzetes amerikai könnyűzenei vonalnak, a grunge-nak a stílusjegyei is megmutatkoztak a tervezőnő tavaszi-nyári darabjain, ami által számomra az egyik leghatásosabb bemutatóvá vált Kata show-ja.

Vad, ösztönös ütemek közé olvadtak a könnyed, nőies sziluetteken és a sportos öltözékeken megjelenő, Kata által készített színes printek: metszetbe rendeződött ezáltal a fiatalkultúra, az underground közegből kiváló, a popkultúra részévé alakuló alternatív rockzenei irányzat, a magasművészet ihlette digitális-vizuális kifejeződéssel. A lágy muszlin és a decens neoprén által ölelt 21. századi rocktündérek mintha maguk is egy összművészeti happeningről érkeztek volna a kifutóra, ahol két koncert között a Der Blaue Reiterről zajlanak előadások. A kilencvenes évek alternatív zenei mozgalmában a normákkal való szembeszegülés volt tetten érhető, mely a kollekció kapcsán is kifejeződésre jut, az ellentétek ugyanakkor nemcsak kollekció eszmeiségében figyelhetőek meg, hanem annak színvilága kapcsán is: a meleg és s hideg színek ütköztetése által izgalmas tónusösszhang bontakozik ki a fekete, a kék, a sárga főszereplésével.

Tökéletes volt a cipőválasztás a show-n, tetszett, amiképpen a sportosabb, kevélyebb bakancsok szóra bírták a szelídebb vagy éppen markánsabb sziluetteket. A kollekción végigvonuló zenei-művészeti allegória által egy sokoldalúan és érzékletesen koncipiált összeállítás született, a kollekció anyag-, szín-és mintahasználata pedig vibráló, markáns és praktikus darabokat eredményezett.

Kata show-ja után pár perces rövidtúrát tettem a kiállítások felé, ahol az Anh Tuan, a DoraAbodi és a JULIAKALDY darabok várták közönségüket. Közben beszippantottam a tér különleges atmoszféráját is, átadtam magam a hely varázsának. A fények, a formák, a design mellett akarva-akaratlan befogadtam a Madame Noi-ból kiszűrődő illatokat is, s innen (is) inspirálódva megindultam Lillával és Zsófival ebédelni. Emészteni és tárgyalni nehézkes egyszerre, mégis két falat közt a blog jövőjéről kezdtünk eszméket cserélni, hiszen nem tudunk sokszor személyesen találkozni, meg kell ragadni minden alkalmat. Az idő ilyenkor repül, így szaladtunk is vissza a következő show-ra, a 13 órára kiírt Nubu SS14 bemutatóra.

 NUBU

Kifinomult, urbánus stílus, letisztult vonalvezetés a minimal design szolidságával, a kortárs társművészetekkel kölcsönhatásban, a klasszikus formaigények és az innovatív elgondolások keresztmetszetében – ez a Nubu. Garam Judit, Hajdú Anett és Kovács Adél munkásságát már a kezdetek óta figyelemmel kísérem, és őszintén örülök annak, hogy így kinőtte magát a márka. Hazai viszonylatban az egyik leghatározottabb koncepcióval bíró brand a Nubu, mely igazán közel került hozzám az utóbbi időkben, köszönhetően annak a nemes egyszerűségnek és finom artisztikumnak, amit képvisel.

Nem is tudom, hol kezdjem. A Nubu 2014-es tavaszi-nyári kollekciójának fő inspirációját a dunaújvárosi szoborpark acélszobrai adták – igen, szobrok. A Nubunál előkerült már a festészet, előszeretettel nyúl építészeti kifejeződésekhez is, kurrens kollekcióihoz azonban most háromdimenziós vasformák adták az ihletet. A tervezőnők Friedrich Ferenc és Várnai Gyula köztéri szobrait álmodták újra a sokrétű anyaghasználattal és a már megszokott szabásvonalakkal kidolgozott sziluetteken, melyek printjei egy Duna-parti Szoborparkban tett sétát idéznek.

Ami igazán különleges még a kollekcióban, az az, hogy eszméletlen variábilitás jellemzi a matériák tekintetében: láttunk fekete vagy fehér organzát, selymet, neoprént, vinilt, impregnált lent, farmert, fémszálas szöveteket, szőtt és kötött rafiákat; letisztult, éles és kontrasztos hatást keltve ezáltal. Figyelemreméltóak a nyári kollekció szitanyomásos technikával készült mintái, amik a fotónyomatok és a kézi festés vizualitását hozták el, alludálva a Szoborpark motivikájára. Izgalmas és exkluzív még a kollekcióban, hogy egyes darabokhoz a designerek Swarovski kristályőrleményből készült textíliát is alkalmaztak. Erre mondjuk azt, hogy: wow!

Kedvelem a Nubu által kreált színvariációkat is, amelyekkel most is érzékletesen dolgoztak a tervezőnők: a hagyományos fekete, fehér és bézs mellé üde élénkzöld és narancs került.

Különleges hangulatot teremtett Meggyesházi Éda, azaz Musica Moralia csodálatos éneke a show-n. Szinte egy másik világba ringatóztunk Éda hangja és hangszere által, mintha egy hegyvidéki szirén látogatott volna közénk, megbabonázva az urbánus tömeget, s rálehelve lágy dallamait a Duna-parti Szoborpark ódon felületeire.

Számomra nagyon egyben volt a show, izgatottan várom a lányok jövő évi őszi időszakát, amelyben a Nubu férfikollekcióval is jelentkezik majd.


Mit tehet az ember két divatshow között? Lazul a lounge részen, vitatkozik szakmai kérdésekről, társalog – egy szó, mint száz: szociális életet él. Őszintén szólva kellett ez a közösségi frissülés, tájváltás, ugyanis az őszi időszak nálam mindig a kőkemény hajtásé, s az utóbbi időben nem igazán tudtam kimozdulni. Lilla aktívan nyomta az Instagramot, Zsófi fotózott, Letta a backstage-ben öltöztetett, én meg elmentem élvezkedni. De komolyan. Semmi mást nem csináltam azon kívül, hogy tágra nyílt szemmel figyeltem a show-kat, ettem és ittam. Ha már ivás: éreztem, muszáj bevinnem egy kis koffeint, ezért a Madame Noi dupla espresso-ját szólítottam magamhoz. Közben ide-oda járkált a tekintetem: Káldy Júlia „Capture Nature”-je, Anh Tuan tavaszi zen-je, de Abodi Dóra hangsúlyos kiegészítői is rendre figyelmet követeltek, ahogyan a maguk exkluzivitásával zavartalanul pihentek a kivilágított polcokon. Kicsivel 15 óra után már gyűlt a közönség a Je Suis Belle show-ra. 

Je Suis Belle

 Dalma és Tibi többrétegű alapra helyezett, izgalmas motívumhálóval átszőtt tavaszi-nyári kollekciójának kulcsszava a kontraszt lehetne. A terveződuó leginkább játékos, mesebeli, pozitív hangulatú történetek által inspirálódva álmodja meg rafinált, sokoldalú és praktikus kollekcióit. A jövő év tavaszának, nyarának „Je Suis Belle”-je párhuzamos inspirációs mezők középpontjából látta meg a napvilágot. Megjelenik a napsütötte Itália életigenlése, a tenger és a nyári napok élvezete, az 1960-as évek olasz slágereiből származó életöröm, a törzsi kultúrák öltözködési szokásai, melyben a rétegzettség, a halmozás leginkább az egyszerű anyagokból kialakított öltözékelemek, ékszerek kapcsán érhető tetten, s melyek kapcsán kirajzolódik a puritánság és a gazdagság kontrasztja. 

A sziluettek rafinált, játékos kidolgozása mellett a digitális printek is szembetűnőek voltak, melyek Perlaki Márton képeinek feldolgozásával készültek. A minták tekintetében is megfigyelhetőek az ellentétek: vad, vicsorgó kutyák és szelíd galambok díszítették a kontrasztos anyaghasználattal és a szabásvonalak osztottságával kialakított öltözékeket. A színösszhang tekintetében a sárga, a pasztellszürke, a fehér és a nap fényének árnyalatai jelentek meg, a matériáknál a ballon és a vászon mellé selyem, a muszlin párosult.

Az olasz slágerek által pezsgővé, élénkké vált a tér, egyszer-kétszer a lábam is öntudatra ébredt, s be-bemozdult, ha már táncolni nem volt alkalmam. Gyönyörűek voltak a make up-ok, ahogyan az áprilisi show kapcsán is a JSB modellek beauty részlegét díjaztam volna az acélosan villogó szemhéjcsíkokkal, ezen a show-n is csodásat alkottak a sminkesek a szempilladíszekkel.

Mondhatnánk, hogy talán túl sok lábon áll ez az elképzelés a látottakhoz képest, viszont mindenképpen gazdag szellemi háttérrel és kreatív megoldásokkal született meg a kollekció, és többek között ezt kedvelem annyira a Je Suis Belle munkáiban.

A JSB show-t követően ismét jött a lazulás a lounge-ban, Lillával és Zsófival aktuális melóinkról kezdtünk beszélgetni, közben Letta is kinézett a backstage-ből, tudósított az ottani eseményekről, de Zsófi is gyakori vendég volt bent. Imádom a kulisszatitkokat, ugye ti is?

Anda

Anda Emília idén áprilisban csatlakozott a TGFWBP tervezőcsapatához, aminek őszintén örülünk. Az Anda a párizsi divathét után kizárólag a Fashion Week Budapest keretein belül mutatta be 2014-es tavaszi-nyári kollekcióját, amelyben a már megszokott „street couture” imázs eleganciával átitatott könnyedségét, lazaságát értük tetten. Az arányokkal való játék, a lebilincselő szabásvonalak, az ösztönösen tökéletes formakoncepció, a merész kísérletezések, valamint az ében fekete mellé illeszkedő fehér, elefántcsont, narancs és kobaltkék nyújtotta színösszhang, s ezek együttes hatása kimondatta velem: akkor is szívesen jönnék a TONI&GUY Fashion Weekre, ha csak az Anda darabok vonulnának fel egész nap! 

Az áprilisban bemutatott 2013/14-es őszi-téli kollekció kapcsán is éreztük, hogy az Anda különleges vonalvezetése, szofisztikált minimalizmusa, artisztikus gondolkodásmódja nemzetközivé varázsolta a TGFWBP kifutóját, s ez a jelen tárgyalt kollekciója kapcsán sem volt másként. 

Az izgalmas formajátékokat, az osztottság és rétegezés mentén kialakított, éles vonalakkal határolt, határozott, mégis lágyan aláhulló sziluetteket a galaktikus utazásra invitáló fejdíszek tették igazán figyelemfelkeltővé. Az Anda-lányok elemi energiával lejtettek a kifutón, megfestve számunkra a street couture rebellis portréját. Nem füllentek akkor, mikor azt mondom: extázisba kerültem a show végére.

Az Anda-ámulatot követően sajnos el kellett hagynom a Dorottya Palotát, hiszen másnap várt a munka, így muszáj volt elérnem a hazafelé induló vonatomat. A könnyed séta közben a bemutatókon merengtem, s közben össze is írtam fejben néhány alapgondolatot, amelyeket feltétlenül le szerettem volna nektek jegyezni a látottakról. A Nanushka és a USE Unused bemutatólat UStreamen követtem, s ezennel letészem a lantot, átadom Lillának a szót, aki testközelben maradt az utolsó két show alatt is.

 Nanushka

 A Nanushka bemutatóra óriási tömeg gyűlt össze, az első sorba ültetett celebritásokon és a már reggel 11-től jelen levő szakmabelieken kívül a város összes létező sajtótermékének fotósa, újságírója, érdeklődője tiszteletét tette, alig lehetett elférni a teremben. A nagyszámú várakozó megjelenésének nyugtázása után mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a márka könnyű fogyaszthatósága, befogadhatósága miatt igazi közönségkedvenccé avanzsált.

A brandtől megszokott bohókás, casual sikket a nyomott mintás könnyed selymek, súlytalanul libbenő muszlinok tették légiesebbé; a városiasan szafaris hippistílust tavaszra a már az elmúlt szezonokban is dívó sportos trendre cserélte a tervezőnő: a sportinspiráció a zsinórral húzott derekakban, gumírozott megoldásokban, hálószerű lyuggatott anyaghasználatban, tréningnadrág és short fazonokban mutatkozott meg. A színpalettát tekintve a természetes földes árnyalatok, bézsek fehérrel és a farmer kékjével keveredve alkottak könnyű nyári egységet; vidámságot a mustársárga és a lazacszín, egy kis cicás vadságot a leopárdminta csempészett a kollekcióba.

Szabások tekintetében sok újdonságot nem láthattunk, a tervezőnő biztosra ment: a városi nők ruhatárában már évek óta jelen levő ceruzaszoknyák, sportos és kötött pulóverek, légies ingek és farmer shortok, tréningnadrágok alkották a kollekciót – laza, könnyen viselhető, hétköznapi öltözékek. A farmer kantáros nadrágok kislányos játékosságát, a kötött pulcsik, mellények báját a leopárdminta és a felsliccelt szoknyák macskásították, a sziluettek lezserségét a testvonalat követő szoknyák tették dögösebbé.

A brand ismérve, erőssége tudjuk, nem az általunk olyannyira kedvelt intellektuális-architekturális artisztikumban rejlik, minden szezonban borítékolható, hogy könnyen hordható, közkedvelt, kommerciális darabokat láthatunk a Nanushka kifutóján.

USE Unused 

A USE show előtt bemerészkedtem Lettához és Zsófihoz a backstage-be, ahol magával ragadott a megfeszített munka ellenére érezhető, profizmusból áradó zen hangulat. Egy pillanatra átélhettem, milyen lehet a kulisszák mögött munkálkodni miközben a minden idegszálukkal a tökéletes végeredményre koncentráló sminkeseket figyeltem ámulattal. Kovalik Natasa és Gera Anna csapata minden szemöldökszálról egyesével győződött meg, hogy a helyén van, hosszú perceken keresztül vitték fel precízen a frissességtől harsogó színt az ajkakra, játszottak finoman az arc fényeivel, tökéletesítették a formákat a közönség számára egyszerűnek ható, természetes smink készítése során. Friedman Péter fodrászai természetesen a Toni&Guy lakkjainak felhőjében alkották a ruhák szögletességére rímelő geometikus választékokat, míg szemfüles backstage fotósok kattintgatták folyamatosan gépeiket.

A felemelő backstage hangulattól mámorosan tértem vissza a nézők sorába és izgatottan vártam a showt, hogyan mutatnak a vállfákon látott darabok a modelleken.

A USE 2014 tavaszi-nyári kollekciójának anyagai a ’70-es évekből táplálkoznak, a rácsos felületű puplin, a melange szövet, a kötött technikával készült raffia, a vékony nyári farmer és az atlasz szövésű farmerhatású szövet, a kéziszőttes anyagok mind a casual módon sikkes évtizedet idézik. A vintázs hatású matériákat, technikákat a ropogó fehér és a modern neonszínek, a letisztultan kortárs, sportos szabások ellensúlyozzák. A látszólag minimalista vonalvezetés végighalad az egész kollekción, viszont a backstage-ben szerzett tapasztalataimnak köszönhetően tudom, az egyszerűnek ható letisztultságot a tervezők aprólékos részletekkel tarkított, bonyolult megoldásokkal ötvözték. 

A lézervágott neoprén scubadressek, motorosdzsekik, az áttört hatású, oversized amerikai focimezeket idéző kötött pulóverek, a rácsos hatású jersey-k, az atletikus vállmegoldású maxiruhák, a szövött anyagból szabott bomberdzsekik mind a sportos hatást erősítik, míg maszkulin egyszerűséget az újragondolt ingek, a formabontóan nyitható zakók, kabátok és a mellvértszerű mellények visznek a kollekcióba. A ruhák geometrikus mintáiban a korabeli magyar építészet idéződik meg, a digitálisan printelt felületeken az említett évtized köztéri szobrai, régi családi fotók, metlachi járólapok kollázsai mutatkoznak. 

A USE a nemzetközi trendekhez nemcsak azáltal kapcsolódik, hogy a sportos szabásokat kézműves technikákkal, kézileg megmunkált anyagokkal elegyítik. A brand okos funkcionalitásában, a klasszikus formák dekonstruktív módon történő újjáépítésében is külföldi kortársai mellé illeszthető. A márka a magyar konfekcióiparban és képzőművészetben gyökerező hagyományokat nemzetközi formanyelvvel párosítva tör a honi divat legjobbjainak (c)élvonalába.

Köszönjük a szervezőknek és a tervezőknek, hogy ott lehettünk a rendezvényen, maradandó élményekkel távoztunk!

Szöveg: Ivett, Lilla

Fotók: Zsófia Jámbor Photography

(A TONI&GUY Fashion Week Budapesten készült további fotóinkat megtaláljátok Facebook oldalunkon, ahova hamarosan a backstage képeket is feltöltjük!)

One thought on “Így láttuk mi – TONI&GUY Fashion Week Budapest [SS14]

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s