Impresszionista szüzek – Zoe Phobic SS14

A napokban publikálta 2014-es tavaszi-nyári kollekciójának lookbookját Szimon Ágó, a Zoe Phobic fiatal designere. Az anyag számomra a kezdetekben kissé meglepő volt, hiszen mondhatjuk, hogy alapvetően egy romantikus, szűzies tavaszt ígér a gyűjtemény, világos színeivel és angyali hangulatával, ami a korábbi szezonok vadabb, rockosabb vonalát némiképp ellenpontozza; noha természetesen nem hiányozhat a merészebb irány sem a kollekcióból, s sötétebb tónusokkal is találkozhatunk a lookbookban.

Ágó saját elmondása szerint az impresszionisták gesztusaival alkotott kurrens kollekciója esetében. Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma volt, amely magát az érzéki benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak…

S hogy mi vezérelte Ágó “ecsetét” a tervezés során? Mondja el ő maga!

“Ahogy az a névtelenségből is már látszik, nem volt semmi konkrét téma, ami köré a tervek gyűltek volna. Abszolút hallgattam a pillanatnyi benyomásokra, nyilván azért azt figyelembe véve, hogy egységet alkossanak a különböző modellek. Egy nagyon könnyed, légies, mégis a szokásos merev vonalakat itt-ott tartalmazó gyűjteményt szerettem volna alkotni, ezért használtam rengeteg pillekönnyű, áttetsző pamutot, muszlint, a már önmagában is erőteljes, rózsákkal kivarrt anyagot, és a szintén lágy fényű, mégis merevebb műbőrt.
Már elkészültek a fotók is, amikor elkezdtem gondolkozni, hogy milyen fantázianevet adhatnék a ruháknak. Ekkor gondoltam végig, hogy tulajdonképpen ez egy impresszionista kollekció, ezért elő is vettem kedvenc festőim nevét, és velük tiszteltem meg a kreációkat. Imádom az impresszionizmust, és végre a gyakorlatban is hasznát vehettem a még általános iskolás koromban összegyűjtött Híres Festők lapokból szerzett ismereteimnek.” – mesélte a rebellive blognak Ágó.

A tehetséges tervezőnő a gimnáziumi évek alatt kezdett el ékszereket, kiegészítőket készíteni, és mikor felfedezte magában a tehetséget, jelentkezett egy budapesti iskola divat-és stílustervező szakára. Annak elvégzése után szinte rögtön meg is nyitotta saját üzletét. Ágó sikersztoriját a “This Is How We Did It” rovatunkban elmesélte már nektek.

Kattintsatok a lookbookért, megéri!

Tekintsd meg a teljes lookbookot itt!
Látogass el a Zoe Phobic weboldalára!

Szöveg: Ivett

One thought on “Impresszionista szüzek – Zoe Phobic SS14

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s