Kosárlabdapályáról a Givenchy kifutójára – Interjú Zahorán Bertolddal

Emlékszem, még pár éve a mezőberényi sportcsarnok kosárlabdapályáján láttam játszani. 189 centis magasságával maximálisan beleillett a csapatba. De éppúgy hitelesen illeszkedett a modellek körébe is legutóbb, a párizsi divathéten. Hogyan jött ez az éles váltás? A következőkben a 19 éves Zahorán Bertoldról tudhattok meg többet, akinek a Givenchy show felért legalább egy hárompontos dobással.

Alig két hete érkeztél vissza Párizsból. Tudtál egy kicsit lazítani, vagy itthon is sűrű volt a programod?

Tegnap volt az első nap, amikor pihenni tudtam. Azelőtt interjúkat adtam, így azokkal ment el az időm jelentős része. Nagy pihenés eddig sajnos nem volt.

Fél éve kezdtél el profin modellkedni. Gondoltad volna, hogy a kosárlabdázás mellett a kifutón is jelentős eredményeket fogsz elérni?

Meglepetés volt a számomra is. Néhány éve Takács Dominik (szintén modell) írt egy üzenetet Facebookon, hogy miért nem kezdek el komolyabban foglalkozni a modellkedéssel. Tulajdonképpen ő fedezett fel. Megpróbáltam hát, de kezdetben nem sok megkeresésem volt. Akkor még nem számítottam arra, hogy egy nap ilyen sikereket fogok elérni.

Mikor döntötted el, hogy mindent félreteszel, és csak a modellkarrieredre fogsz koncentrálni?

Akkor határoztam el igazán, amikor aláírtam a szerződést az anyaügynökségemmel, a TrendAttack-kel. Ez egy éve történt. Ők elküldték a tesztfotóimat külföldi ügynökségekhez, és tavaly június közepén kiközvetítettek Kínába, ahol tulajdonképpen minden kezdődött. Először ott vettem részt katalógusfotózáson és divatbemutatón.

Voltak, akik eleinte nem hitték, hogy akár sikeres modell is válhat belőled?

Inkább úgy mondanám, akadtak olyan emberek, akik nem értették ezt a nagy váltást, hogy a modellkedés miatt hátrahagyom az akkorra már biztos kosaras pályafutásomat.

Mondhatjuk, hogy Ázsiában csöppentél bele igazán a modellek életbe. Milyen benyomások, esetleg kellemetlenségek értek az első időszakban?

Igazából az idegen nyelv használata okozott némi nehézséget. Eleinte nem mertem beszélni, de 2-3 hét múlva elmúlt ez a félelem, és aztán könnyű volt a többiekkel kapcsolatot teremteni. Kint szinte mindent önállóan intéztem. Ez nem jelentett problémát, hiszen Debrecenben öt évig kollégiumban éltem, ezért már ott megtanultam, hogy sok esetben csak magamra vagyok utalva.

 

Mi volt az oka, hogy fél év után mégis eljöttél Kínából?

Először is lejárt a szerződésem. Lehetett volna máshová mennem, de haza akartam jönni egy kis időre. Másrészt, a végére már túl sok volt nekem Ázsia. Odakint teljesen máshogy állnak hozzád az emberek, mind a munkában, mind a civil életben. Valószínű az eltérő kultúra és életvitel miatt van ez. Ebből szerettem volna kiszakadni. Novemberben repültem haza, és itthon töltöttem egy hónapot felfrissülés céljából: diétába kezdtem, folytattam a konditermi edzést, és fejben is feldolgoztam, hogy mik történtek velem az elmúlt hónapokban.

Aztán lassan el is érkeztünk 2014 januárjához, amikor is elkezdődtek az európai divathetek castingjai…

Igen, január 2-án utaztam ki Párizsba, és pár napig folyamatosan válogatásokra jártam.

Milyen egy modellcasting?

Mivel külföldi ügynökséghez is le vagyok szerződtetve, ezért először őket kerestem fel, akik már egy személyre szabott casting-listával vártak. Ezen rajta van, hogy melyik divatházhoz kell menni, hány órakor és hol vannak a válogatások. Az ügynökségnél megbeszéltünk egy fontossági sorrendet, hogy melyik márkához érdemes elmenni, mivel sok casting időpontja egybeesett a másikkal. Ezután térképpel a kezünkben próbáltunk eljutni az adott helyszínekre. Ilyenkor kicsit feszített a tempó, mert személy szerint volt olyan válogatás, ahol több órát kellett sorban állnom, de akadt olyan is, amit pár perc alatt letudtam.

Mikor jött a hír, hogy a Givenchy téged választott, és felvonulhatsz a párizsi bemutatóján? Hogyan fogadtad?

A show előtt két nappal tudtam meg. Pénteken volt a divatbemutató, és szerda este behívtak a székházba. Elvették a csomagjaimat, a telefonomat és biztonsági ellenőrzésen estem át. Ilyenkor már sejtettem, hogy valami történni fog. Végül is ott mondták meg, hogy én fogom nyitni a show-t.

Nagyon meglepődtem, de tudtam, hogy hatalmas presztízs nyitni egy divatbemutatót. Ebben a szakmában sokszor csak neves modellek kapják meg ezt a lehetőséget, én meg ott voltam, mint új arc, akinek ez volt élete első európai divathete. Hihetetlen!

Mivel teltek a show előtti napok? Hogyan zajlott a bemutató?

Már a show előtt két nappal a tervezőkkel dolgoztunk reggeltől estig. Próbáltuk a ruhákat, hogy például melyik ing passzol jobban a nekem kiválasztott nadrághoz, vagy ki melyik szettet vegye fel. A bemutató napján pedig reggel kellett a helyszínre mennem, ahol megcsinálták a hajam, a sminkem. Ezután volt a főpróba, ahol a járást elgyakoroltuk, utána egy órán belül kezdődött is az esemény.  A feszültség szerencsére nem érződött, mivel jó volt a társaság. Persze még a kezdés előtti percekben is odajöttek a fodrászok és az öltöztetők egy utolsó igazításra.

Megszólalt a zene, felvillantak a fények, és elsőként kiléptél a kifutóra. Mi zajlott le a fejedben?

Szerintem egy levegővel mentem végig, és arra gondoltam, hogy el ne rontsam. (nevet) Folyamatosan a lépésekre fókuszáltam, mert hibátlanul szerettem volna megtenni azt a pár métert. Visszagondolva, nem is láttam a nézőteret. Annyira a sétára koncentráltam, hogy azok a képek teljesen kiestek. A fináléban persze már felszabadultabb voltam, és figyeltem, ahogy fényképeznek meg tapsolnak az emberek.

Számomra azért érdekes a sztorid, mivel kiskorodban is a kosárlabdapályán értél el jelentős eredményeket, most – pár évvel később – pedig szintén egy kosárpálya hozta meg a sikert, csak mez helyett egy legújabb kollekció szettjét viselted. Milyen érzés volt így pályára lépni?

Fura, ugyanakkor nagy boldogsággal töltött el. Akár felfogható égi jelnek is, hogy pont egy kosárlabda ihletésű divatbemutató hozta meg a sikert, hiszen ennek a sportnak köszönhetem azt, hogy itt tartok. Ha régen nem játszottam volna, akkor nem lenne ilyen az alkatom, nem így állnék hozzá a dolgokhoz. Ha anno nem váltottam volna sportklubot vagy iskolát, akkor valószínű, azok a kapcsolatok és emberek, akik segítették a modellpályámat, nem figyeltek volna fel rám. Most kezdenek összeérni a szálak…

Számodra elkezdődött egy újabb fejezet a divatszakmában. Mik a céljaid jelenleg? Van-e olyan márka, aminek szívesen szerepelnél a kampányában?

Nem szeretnék semmit elkapkodni. Napi kapcsolatban vagyok az ügynökömmel, Rónaszéki Annával, akivel közösen próbáljuk kiválasztani azt az opciót, ami a karrierem szempontjából a legjobb lenne.  Álommunka pedig akár egy Calvin Klein reklám lenne, de szívesen dolgoznék a Versace, Givenchy vagy Armani divatházaknak.

Mi az, amit eddig adott neked a modellkedés? Változott a személyiséged?

Változott, de szerintem jó irányba. Sokkal jobban átlátom a dolgokat, rálátok a körülöttem zajló eseményekre. Angolul is bátran kommunikálok. Már sokszor nehéz visszaállni a magyar nyelvre, amikor hazajövök (nevet). Nagyon sok kapcsolatot köszönhetek a modellkedésnek szerte a világban. Lehetőségem volt világot látni, mivel nagyon sok utazással jár ez az élet. Ugyanakkor sok lemondással is, mert a családomat, barátaimat csak keveset láthatom. Emellett sikerült áttérnem egy egészségesebb életmódra is. Amíg kosaraztam, addig nem nagyon figyeltem az étkezésekre, de mivel egy időre véget ért az aktív sportolói életvitelem, ezért az ételadagokat csökkenteni kellett, valamint sok zöldséget és gyümölcsöt iktattam be az étrendembe, hogy mindig formában legyek.

Most még pár napig itthon leszel, de utána gondolom, hogy jönnek az új munkák. Mit lehet tudni az elkövetkező időszakodról?

Szerencsére több lehetőséget kaptam a párizsi divathét után, de valószínű, hogy New Yorkban alakítunk ki nekem egy bázist, mivel meghívtak a new yorki fashion weekre is. Ez nem fog gátolni abban, hogy akár európai munkákat is elvállaljak, de úgy fest a dolog, hogy huzamosabb ideig a tengerentúlon folytatom a karrierem.

A modellkedés után milyen terveid vannak? Meddig szeretnéd ezt csinálni?

Ez sok mindentől függ. Először is attól, hogy miként alakul a jövőm ezen a pályán. Jelenleg úgy tervezem, hogy 30 éves korom előtt szeretnék családot alapítani, és ezzel a modell életstílussal nem igazán egyeztethető össze. Később szívesen dolgoznék személyi edzőként vagy dietetikusként, de az is lehet, hogy a divatszakmában maradok, és akár ügynökségnél helyezkedek el. Viszont ez mind a jövő zenéje. Most annyi minden történik körülöttem, hogy nehéz lenne pontosan megmondani, mi lesz velem pár év múlva.

Zárásként áruld el, kosárlabdázónak vagy modellnek tekinted magad?

Inkább modellnek. Ázsiában még nem éreztem ezt, mivel ott nagyon sok ember megfordul, és nem biztos, hogy a szakmában is tud maradni. A francia út után azt mondom, hogy igen, modell vagyok. De azért még a topmodellségtől messze állok. Remélem, hogy egyszer az is összejön.

Mi csak annyit kívánunk Bertinek, hogy váljanak valóra az álmai!

Szöveg: Peti

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s