Geometikus önmegmutatás – bemutatkozik az OPEN UP!

A februárban Londonban is kiállító MOMÉS tervezők, Grábits Ágota, Nógrádi Nelli és Merényi Zita közös márkája, az Open Up múlt héten, március 19-én a hazai közönségnek is bemutatkozott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum divattörténeti kiállításának megnyitóján.

A bemutatón a közös márka debütáló, Transmission névre keresztelt kollekciója mellett a tervezők korábbi, egyénileg készített darabjai illetve első közös projectjük, a 2013-mas European Fashion Awardra készült SEX-es férfiruhakollekció egy darabja is felvonult. Láthattuk Grábits Ágota komplikált kötött ruháit, Nógrádi Nelli és Merényi Zita formabontó öltözékeit, melyeknél savazásos módszerrel, behúzásokkal, rátétekkel, bonyolult szabászati technikákkal alakítottak ki izgalmas textúrákat, és az olyan hagyományos ruhaneműk, mint a blézer vagy a mellény dekonstruált újjáértelmezésével készítettek a japán divat hagyományaira is kikacsintó modern darabokat.

A felismerhetően MOMÉS, iskolai keretek között készült, kísérletező, koncepciózus egyéni kollekciókhoz képest a közös márka darabjai kiforrottabbak, letisztultabbak, látszik az egységes üzenet átgondoltsága, melyre a gondosan megtervezett szabások reflektálnak. Az Open Up mottója, a „Be brave and show yourself!” nemcsak az önmegmutatásra ösztönző magabiztosságot sugallja, de a váratlan helyeken stratégikusan elhelyezett hasításokkal a virágsziromszerűen kinyíló anyag sejtelmesen a test azon pontjait mutatja meg, mely hagyományosan rejtve marad a szemlélő előtt.

A bevágások egy-egy ruhán láttatni engedik a vállat, a csípőt, a hasat, a combot- mindig egyszerre csak egy testrészt, így a vonalak egyáltalán nem merészek, ellenkezőleg: mindvégig izgalmasak maradak. Az egyenes vonalú, strukturált szabások geometrikusságát a kötött anyagok finomsága oldja a kollekcióban, a pasztellek lágysága a napsárga vidám élénkségével alkot harmóniát.

A márka kampányképei is igen jól sikerültek, a tavasz frissességét tették méginkább tapinthatóvá a színösszejátszásokkal, a gyümölcsökkel, virágokkal.

Átgondolt koncepció, modern szabások tekintetében tehát nincs hiány, reméljük, a jövőben az Open Up darabjait kortárs szakmai igények alapján tervezett bemutatón láthatjuk viszont.

OPEN-UP kampányképek
Photo: Benedek Bognár
Model: Virp /Highlight/, Csenge
Management: Márta Nagy, Anita Farkas

Szöveg: Lilla
Képek a bemutatóról: Vajda Réka Photography

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s