Gonnabees #7 – Interjú Samaras Daphne rendezővel, a Flipbook Project ötletgazdájával

Gonnabees rovatunk soron következő epizódjában egy az animációval ötletesen és merészen kísérletező fiatal rendezőt, Samaras Daphnet mutatjuk be. Az ő nevéhez fűződik Tomcsányi Dóri a Toni& Guy Fashion Weeken prezentált 2014-15 őszi/téli kampányához készített mesés Flipbook project ötletének kiagyalása és megvalósítása, illetve az Illusion project és a Hanna című kisfilmek is, de az utóbbi időben neki köszönhetjük a Coca-Cola, a Nivea és a Gillette reklámfilmjeinek báját is. Daphnet a Tomcsányi Dórival közös projectjeiről és reklámos munkáiról kérdeztük.

Nemrégiben készítettétek Tomcsányi Dóri idei 2014/-15 őszi/téli ruháihoz a Flipbook projectet, amiben rendezőként vettél részt. Mesélj nekünk egy kicsit a projectről! Honnan jött az ötlet és hogyan valósítottátok meg?

A pörgetős lookbook 2010-ben jutott eszembe, azóta szerettem volna megcsinálni Dórival, mert soha nem láttam ehhez hasonlót. Az ötlet az volt, hogy csináljunk egy olyan lookbookot, aminek a gyerekkorunkból ismerős pörgetős füzet a formátuma. Egy síelős szettet szerettem volna csinálni, amiben ha pörgetjük a füzetet, akkor a modellünket látjuk előről vagy hátulról lefelé síelni a hegyen, viszont egy-egy oldalt megnézve a kollekció adott ruhadarabjában látjuk a hozzá tartozó információval.

THE FLIP_LOOK_BOOK PROJECT from daphne samaras on Vimeo.

Viccesnek találtam, hogy mindehhez sokat kell csalni optikailag. Például a perspektívikusan távolodó fák a mozgás hatását erősítik, ezeket papírból hajtogattuk egyész piciben, és mivel a kamerához nagyon közel álltak, így nagynak tűnnek.

Flipbook_project_before
3D terv: Kalászi Zoltán

Rendezőként miért feleltél, mik voltak a feladataid a megvalósításban?

Egyrészt miután éveken keresztül újra előjött és finomodott az ötlet, valahogy kivetelezhető síkra kellett terelni. Ehhez vázlatokat, makettet csináltunk, hogy meggyőződjünk arról, hogy meg lehet majd látványosan oldani. Nagyon nem szeretek ebben a műfajban tákolni, úgyhogy fontosnak tartottam, hogy sikerüljön bevonni profi embereket, legyen rendes világítás és egyéb technikai adottságok. A kivitelezésnél az volt a fő dolgom, hogy mindenki tudja, mit kell csinálnia és hogy ne essenek össze a 48 órás ámokfutás alatt. Tipikus alacsony költségvetéses körülményekből igyekeztem kihozni a legjobbat.

Sokan dolgoztatok a projecten. Körülbelül hány ember munkáját dícséri a végeredény és milyen főbb funkciókat láttak el a résztvevők?

Engem is meglepett, de végül 35 ember dolgozott a projekten. Az egész csapatnak fontos szerepe volt, semmi nem lett volna az egészből nélkülük. Külön kis munkacsoportok, vagy egy-egy ember dolgozott a külön részleteken, ilyen volt például a hátteréhez készített festmény, amit beszkenneltünk, majd kinyomtattunk 5×3-as méterben, és kifeszítettük két nagy ácsolt keretre. Meg kellett hajtogatni a közel 20, papír piramidokból álló fát is, és meg kellett oldani, hogy ezek egy sínen olyan precízen tudjanak mozogni, hogy ne ugráljon kockáról kockára az animáció. Nagyon fontos volt továbbá Wonház Anna, az animátor feladata: kockáról kockára instruálta Csillát, hogy pontosan milyen pózban álljon, hogy az előzőhöz kapcsolódva az egybefüggő síelő mozgást adjon.

Flipbook project1

Tomcsányi Dórival korábban is dolgoztatok már együtt, a Hanna című kisfilmen és az Illusion projecten, ahol nemcsak rendezőként, hanem operatőrként is tevékenykedtél. Ezen kívül mennyiben voltak mások azok a filmek, mint a Flipbook project, és hogyan kezdődött a közös munka Dórival?

Dórit a Papiban ismertem meg, kétségbeesve kerestem egy iskolai feladathoz medencét, egy víz alatt fotózáshoz. Megkérdeztem Dórit, hogy van-e medencéje, volt, úgyhogy másnap már ott voltunk náluk, aztán barátok lettünk. Az Illuson project egy egyszerű ötletre épül: öltözködni látunk egy fiút és egy lányt, a következő ruhát, mindig onnan kapják el, ahonnan az előtte levett ruhát dobták. Ez azért tetszett, mert bemutatja a ruhákat, mozgásban is, és közben az egész egy technikai ötletre épül.

illusion project 2010 from daphne samaras on Vimeo.

Ahhoz hogy gördülékenyen menjen, az ilyen forgatást gondosan elő kell készíteni, a ruhák sorrendjéttől a dobások irányáig, hogy utána ne legyen gond az összeillesztéssel. Ezt elmondtam Dórinak, aki beleegyezett, de a forgatás pillanatáig azt hiszem rajtam kívül senkinek sem volt világos, hogy mit csinálunk. Az a projekt volt a Flip Lookbook előkövete, viszont azon összesen csak 7 ember dolgozott! Fotósként kézenfekvő volt, hogy a fénykép alapú animációknál én magam legyek az operatőr is, de éreztem, hogy nagy terhet venne le a vállamról és jobb lehet az eredmény, ha ezt mégis egy hivatásos opertőr csinálja, viszont nem szívesen adtam ki a feladatot a kezem közül, mert a látványt kulcsfontosságúnak tartom. Aztán a Gillette reklám volt az első, amiben Rév Marci volt az operatőr. Nagyon jó érzés úgy együtt dolgozni, hogy rögtön érti, mit szeretnék, és azt még ki is tudja egészíteni. Ez a bizalom biztonságérzetet ad.

hanna from daphne samaras on Vimeo.

A Flipbook project egy frappáns, játékos ötletre épül, csakúgy, mint a korábbi munkáid. Szeretsz egy kiforrott, egységes koncepciót megvalósítani egy-egy munkádban? Az ötletelési fázisban hogyan választod ki, melyik ötlet legyen a végleges?

Szeretem azokat a technikai alapú megoldásokat, amik szolgálják, és nem elnyomják a terméket, miközben sokkal izgalmasabb síkba emelik a hagyományos divatanyagokat. Nem tudok úgy dolgozni, hogy menjünk ki forgatni valahova, és majd lesz valami. Nem mintha ez nem működhetne, de én szeretek mindent alaposan, részletesen átgondolni, így intenzív előkészítés után a forgatás már tulajdonképpen csak kivitelezés. Sok ötlet vár még megvalósításra, ezeket próbálom néha egy-egy megrendeléshez alakítani, máskor maga a megrendelés formál a fejemben egy teljesen új ötletet.

Úgy látom, kifejezetten kedveled az animációt, szívesen alkalmazod a saját munkáid során. Mi az előnye, miben lehet vele többet mutatni?

Nagyon szeretem az animációt, mint műfajt, mert lehet működő űrhajót építeni, vagy meginterjúvolni egy beszélő fát. Varázslat, mert általa AKÁRMIT lehet kivitelezni.

SURPRISE ON THE ROOF from daphne samaras on Vimeo.

Reklámfilmeket is rendezel, olyan neves márkák kisfilmjei kerültek ki a kezeid közül, mint a Coca-Cola vagy a Nivea. Miért pont a reklám? Mit szeretsz benne?

Szeretem a reklámban, hogy rövid, hogy vannak keretei, és hogy olyan dolgokat tudok kipróbálni, amire másképp nem lenne lehetőségem. A Nivea volt az első igazi ügynökségen keresztül érkező megrendelésem. Izgalmas volt, a mai napig szeretem a végeredményt.

nivea from daphne samaras on Vimeo.

Tervezed, hogy ezen a területen maradsz, vagy szeretnél esetleg később kis-vagy nagyjátékfilmen dolgozni?

Egyelőre nagyon élvezem a reklámokat, mert a megbízók miatt komoly elvárásoknak kell megfelelni, ugyanakkor sok új dolgot kipróbálhatok. Április óta az Umbrella csapatában vagyok és így lehetőségem lesz még több izgalmas reklámfilmet rendezni és együtt dolgozni más tapasztaltabb rendezőkkel. A jövőben viszont mindenképp szeretném megvalósítani néhány kisfilm ötletemet, és remélem, hogy egyszer lesz alkalmam egész estés filmet is csinálni.

Samaras Daphne kisfilmjei megtekinthetők a Vimeo oldalán!

Szöveg: Lilla

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s