FASHIONCLASH: a jövő designerei a „most”-ról

Június 12-én megnyílik a 6. FASHIONCLASH feszt, amely a Fashionclash nemzetközi interdiszciplináris, fiatal designereket felkaroló, bemutató, évente megrendezett összművészeti fesztiválja. A Maastrichtban, a platform székhelyén megrendezett konceptuális kiállítás idén az AGE címet viseli, témája az öregedéssel, idősekkel, a korral kapcsolatos sztereotípiák tudatosítása, a design és divat szerepe e sztereotípiák a kialakításában, illetve lerombolásában. A fesztivál mindössze négy napig tart, tömény tudatmódosításnak ígérkezik, tehát minél több hang és képrögzítő legyen nálad, mert egyszerre sok lesz. Mert tényleg tarthatatlan, ahogy sokszor a nagyival bánnak. 

 Összművészeti hajtóvadászat (nem) öregekre

A  bonyolultságában az űrrepülés kérdéseihez mérhető probléma az, miért került az öregedés a legunalmasabbnak és legszánandóbbnak hirdetett dolgok közé, milyen érdekeknek felel meg ez az értelmezés, s mit tehetünk ellene. A KaltbBlut Magazine-ban  is deklarált szándéka szerint a fesztivál  az öregedés értékeire,  megünneplendő létére szeretne rávilágítani, a kortárs fashionfilozófiák recycling, reconstructing, rethinking koncepciói  alapján, 100 designer és művész részvételével.

A kurátorok az életkorral, idővel kapcsolatos munkákat válogatták be, és legfőbb szándékuk felmutatni a divat és a művészetek döntő szerepét az életkorokkal kapcsolatos össznépi hiedelmek terjesztése, vagy éppen megkérdőjelezése kapcsán. A ruhák és ékszerek  fashionshow-k, designer marketek, színházi és táncelőadások keretében tekinthetőek meg, és a pop up store-okban vásárolhatóak majd meg. A kísérőprogramok  között kedvezményes vásárlások, kiállítások, a Fashion Film Night Out, s még ezerféle program van, amelyeket desigenerek és képző-, valamint táncművészek prezentálnak.

A weboldalon naponta frissülő blogban mazsolázhatunk a divattervezőkkel készített lényegi kérdésekre választ kereső interjúkban. Két különleges projekt is kapcsolódik a fesztiválhoz, a Dutch Dance Festival-lal kooperációban. A Distinguished Dreams projektben tíz sikeres koreográfus és designer mini performanszokban adja majd elő közös gondolatait, vízióit. Az (OLD)Fashioned projekt kollaboráció a Dutch Dance Festival and Museum-mal, célja az idősebb, tapasztalt mesterek összehozása a fiatalabb nemzedékkel, közös kollekciók létrehozása céljából. Ami gyönyörű és ritka, hogy 65 és feletti modellek fogják felvenni ezeket a ruhákat a kifutón, neves koreográfusok pedig erre az alkalomra táncdarabokat is komponálnak.

Nagy nevekhez,  nagy mesékhez, s önmagunkhoz hűnek lenni

A fesztivál oldalán található, naponta frissülő blogból képet kaphatunk az alkotók legfontosabb gondolatairól, terveiről, életének fontos momentumairól. Mivel a designfesztiválok éles szemű art directorai folyamatosan keresik a tehetségeket, sok fiatal művész egy másik fesztiválról delegálódik a Fashionclashra. Így érkezett  Catarina Oliveira is a ModaLisboa-ról, aki a menswear még kidolgozatlan területein kutat és fejleszt, a stílust pedig egyenlőnek tekinti azzal az üzenettel, amelyet az meg tud jeleníteni.Legkedvesebb tündérmeséje a Hamupipőke, mint mondja, egy életre szóló leckét rejt a történet.

Nagyon izgalmas a többi interjú is a blogon, s mivel mindenki ugyanazokat a kérdéseket kapja, meglehetősen rendszerezett képet kapunk a designerek inspirációi, tervei, kiállítandó ruhái tekintetében. A (rossz esetben) száraz egyetemi filozófia, történelem, biosz, matek és egyéb előadások felől érkező, kimerült, de fashionista olvasónak nagy meglepetés lesz, hogy a kedvenc könyvre, inspirációkra rákérdező riporter meglepően sokszor kap jó nagy neveket, s súlyos ideákat válaszul. Így például a Schaffenskraft című kollkeciót jegyző Daphe Hobbelen legfőbb inspirációja a társadalmi egyenlőtlenség, kedvenc könyve Friedrich Nietzsche biográfiája Rüdiger Safranski filozófus tollából, legkedvesebb művésze pedig az a konceptualista perfomanszművész, Maria Abramovic, akinek a The Artist is Present című performansza sokakat megríkatott, még őt magát is. Daphne csak reciklált anyagokbók készült ruhákat hoz a kiállításra, az időtlen anyag koncepció alapján, így építve be kollekciójába a fesztivál not-ageism, az öregedés ezer meg ezer fontos kérdésére megfogalmazott válaszait. A londoni Anti Fashion Awards rendezvény résztvevői között is megtaláljuk,  és a rebellis buli sem áll tőle távol.

Valakit biztos nagyon szeretni fogtok, és az Hana Frisonsova lesz. Nagy Bowie rajongó, tavalyi Oddity című kollekciója egybeolvasztja a szüleitől tanult hagyományos hand-made fonási, kötési technikákat a kedvenc sci-fi hőseinek outfitjével, az így kapott szürreális látvány friss és életkedvet sugároz arra is, aki egyébként kissé (vagy nagyon) sztornózná a kötött kardigánokat, valamint a nagyi kötötte ormótlan, noha szabályos trapéz alakú sapikat a ruhatárából. Érdekes módon a fonal, mint olyan, az utóbbi évben rejtett jelentéseit igencsak kiaknázó helyzetben van, rendszeresen főszereplője az idős korról, öregedésről, szürrealisztikus szerelemről szóló, olykor horrorisztikusan velőtrázó kisfilmeknek is. Hana idei kollekciója azt új technológiákat felfedező, ugyanakkor önmagukat a kulturális örökségükön keresztül definiáló, párhuzamos realitásokban élő mai földlakóknak szól. Kedvenc tündérmeséje a Labirintus című amerikai musical-fantasy-adventure film, amelyben Bowie az egyik főszereplő.

Talán ismerős is már Joni Lefevre Grey Power projektje. Joni a social és emotional design elkötelezettje, ami számára azt jelenti, hogy a design az empátiával kezdődik és érzésekkel kommunikál. Kedvenc szerzője Marshall McLuhan, hogy maradjunk a nagyágyúknál. Egy árnyaltabb, pozitívabb nézőpontot szeretne meghonosítani a társadalom életkorokra vonatkozó összetételével kapcsolatos kérdésekben. Koncepcionális tervező, kulturális és szocális témákban érdekelt, s most a Grey Powerrel olyan kedves ötletet valósított meg, amely valószínűleg még az ultra nagyiknak is tetszene, akik nem hajlandóak kiengedni az ajtón, amig végig nem ettél kettő komplett menüsort kötött pulóverben. Tehát, mondja Joni, a gond az, hogy az időseket a társadalom valamiért (ez bonyolult, igen bonyolult) szürkének, unalmasnak, partvonalon állónak, a játszmából kiesettnek látja.Viszont, a gyerekek számára a nagyszüleik pont fordítva, a színeket hozzák, a törődést, az aktivitást. Ezért Joni fogott néhány gyerekrajzot, melyek nagyszülőkről készültek, és kiszabta, varrta a rajtuk szereplő ruhákat, majd feladta őket az idősekre. És itt vannak ők, az igazi nagyszülők. Jó esetben. Hát nem ennivalóak?

 

Nem hozunk kompromisszumos megoldásokat!

A résztvevők között egyelőre nem hemzsgenek a magyar designerek, egyedül a Wonderground, amely a MOME-n végzett Karacsony Lena, Harsfalvi Reka és Hegedűs Dóra közös, Berlin-Budapest székhelyű brandje. A márka a tavalyi Divat a Magyar! pályázat különdíjaséként lett ismert. Ők a premium streetwear kategóriát célozták be magunknak, erősen printorientált ruhákkal, inspirációjuk a Berlin-Budapest, a szub-pop-queer-underground, a képzelt lények, a rajzfilmek, a trash, az állatok, s ami a mostani fesztivál szempontjából érték, nem választanak ki egyetlen privilegizált korcsoportot, nem pusztán az eladhatóság vagy az itthoni közönség ízlésének kiszolgálása a céljuk.

Az ígéretes KRIJST nevű belga duót a kisebbségi és a többségi lét problémáinak vitájában foglal állást Feeding the Ghosts című kollekciójával. William Kentridge, a dél-afrikai művész inspirálta most gondolataikat, akit, nem véletlenül, 2009-ben a világ első 100 legbefolyásosabb embere közé sorolt a Time magazin. Kentridge szubjektív, érzelmi reakcióit, kétségeit is megmutató printeket, rajzfilmeket, filmeket készít a közéleti visszásságokról, történelemről, magánéletről, de úgy, hogy magát a rajzolást, s az alkotói folyamatot is láthatóvá teszi egyúttal.

Szénrajz filmjeiben látható az újrarajzolása egy-egy jelenetnek, a kiradírozás, ezeknek rögzített pillanatai, az egész, a megrajzolt téma iránti emóciók vezérelte alkotói folyamat. A szénnel rajzolt filmek különös, sajátos gondolkodásmódot ábrázolnak, narratíva nélkül, s ahogy Kentridge kiemeli, fizikai, és nem elméleti folyamatok során születnek meg. Ez azért fontos, mert egyfajta együttérzés, együttlétezés, egy időben létezés köti a modelljeihez, a témáihoz, az emberi sorsokhoz. Erre is törekszik, mert nem kíván vámpírja, puszta kihasználója lenni  embertársainak. Sokszor több ezer lépésben születik egy kisfilm, míg végül megrázó költői allegóriáivá válnak benne a drasztikus politikai események, vagy éppen egy kórházban töltött nap is.  Itt megnézhettek egy gyönyörű előadást, ahol Kentridge az alkotási folyamatról, a képpel való intim viszonyról beszél.

 

http://fashionclash.nl

Képek: inneninnen, innen és innen 

Szöveg: Laura

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s