Hogy hívják a törpét Zamárdiban?

Ezzel a bugyuta kis szóviccel romboltuk egymás agyát a vasárnapi bő félórás áramszünet alatt, a Balaton Soundon:

– Szóval, hogy hívják a törpét Zamárdiban?
– … ???
– Soundi.

… majd vihogva eljátszottuk a hét törpét, akiknek épp kifogyott a petróleum a lámpásából, a bánya gyomrában – természetesen özönvíz után.

Az első pár percben az izgalom a tetőfokára hágott a tópartot elborító sötétségben, a Balaton Soundon, az utolsó hajnalon, úgy három magasságában, majd ugyanilyen vehemensen jelent meg az önmagát szórakoztató közönség hangja is. Stadioni hangulat kerekedett, ahogy egy barátunk jellemezte a helyzetet.

Balaton Sound/Mohai Balázs

Aha, esik. És?

Ennél már csak az volt viccesebb, amikor a nagyszínpaddal szemközt felfedeztük az ingyenes mobiltöltőket, azzal a szlogennel, hogy áramra mindenkinek szüksége van… Igen, főleg nekünk, a sárban dagonyázó prémium-fesztiválozóknak. Sokakból ömlött a mocsokkal együtt a panasz is az időjárásra, amiről egyetlen kérdés ötlött fel bennem a méltán esős jelzővel illetett fesztiválon, a VOLT-on miért nem nyüsszög soha senki?! Vagy hallottatok már esetleg a Glastonbury fesztiválról olyan híreket, hogy sár volt?! Annak a fesztiválnak köszönhetjük, hogy a városban is trendi lett gumicsizma.

Balaton Sound/Csudai Sándor
Balaton Sound/Csudai Sándor

Már-már apokaliptikus volt a helyzet a Balaton Soundon, ebben a pár napban, az eső eleinte elszántan ömlött, a fesztiválra érkező divat-macák pedig a sátras színpadoknál kerestek menedéket, így a mindig teltházas Jäger Aréna lett a fesztivál favoritja. Az amúgy is remek zenei kínálatot hozó stage felé tartva, az utolsó napon, olyan alternatív előadókkal is találkozhattunk a magyar elektronikus szcénából, mint a Tilos Rádióban lemezeket pakoló és műsort is celebráló Minek a Robour Busznál, vagy már az arénánál az underground közegből maintsreammé lett Neo.

Gerendai nosztalgiázik

Vasárnap a Jäger Aréna ebéd után ébredt Zoohackerrel és hajnali 5 órakor zárta az idényt Statikkal. Kiemelkedően erős a zárónapi program volt itt: bandázott vagy 5 órán át Marge, AkkezdetPhiai és a már citált Neo, míg 7-től a drum’n’bass legenda Roni Size vette át a hangok irányítását MC Dynamite-tal. Roni Size nevét mindenki ismeri, aki az elmúlt negyedszázadban – akár rövidebb, akár tartósabb ideig – kapcsolatba került az elektronikus zenei kultúrával.

Balaton Sound/Mohai Balázs

Rita “Miss Ellenállhatatlan” Ora csodás előadói képességekkel megáldott és lehengerlő, karizmatikus egyéniség. Nála kívánatosabb jelenséget nehéz megnevezni, kicsit sajnálkoztunk is, mikor őt követően berobbant, este 11-kor a Brains klasszikus ritmikája, akik JonGooch, a többek között Spor művésznéven alkotó brit drum’n’bass, dubstep és electro house DJ-producer legfiatalabb, leglátványosabb és legszórakoztatóbb aktuális side projektje, a FeedMe előtt romboltak. Végezetül Sigma, majd IanAutoran&Markov párossal, valamint Statikkal partyzhattunk, amíg fel nem fogtuk, hogy a Balaton Sound csütörtöktől vasárnapig tartó, egybefüggő öröm- és zenei élménye véget nem ért…

Szöveg: Trapp Henci

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s