Vitrinben nyugvó ruhaművek – A világ divatmúzeumai (2. rész)

A múzeumi divatgyűjteményekkel foglalkozó sorozatunk első részében igyekeztünk bemutatni nektek a világ legnevesebb és legnagyobb divattörténeti kollekciókkal rendelkező műintézményeit. A most következő második részben olyan múzeumok szerepelnek, amelyek földrajzi elhelyezkedésük, különleges gyűjteményi darabjaik vagy éppen kísérletező működési koncepciójuk révén kuriózumként kerülhetnek fel a divatfüggők listájára.

Museum at the Fashion Institute of Technology

Az évente mintegy 100 000 látogatót számláló New York-i Museum at FIT alapítása óta egy olyan divatkomplexummá vált, melynek küldetéstudatában a műgyűjtés és a kiállításszervezés kitételei mellett oktatási, tudományos, valamint kutatási szempontok is helyet kaptak. Az 1969-ben alapított intézmény része azon kevés múzeumok csoportjának, melyek falai között kizárólag a divat esztétikai, illetve kronológiai interpretációja érvényesülhet. A Museum at FIT egyik legfőbb missziója a kutatási, illetve oktatási programok szervezése a New York-i Fashion Institute of Technology hallgatói számára, emellett a múzeum három galériájának egyikét az Art and Design tanszék diplomakiállításainak állandó bemutatótermeként működtetik.

A Museum at FIT hírnevét nem csak a tekintélyes számadatainak köszönheti, hanem ‘think-tank’ elvének, melyben megférnek egymás mellett a Costume Society of America Richard Martin Award for Excellence díjjal kitüntetett kiállítások, a hallgatói ösztöndíjprogramok, valamint a 2003 óta évente megrendezett nemzetközi divatszaktekintélyek találkozója: a Fashion Symposium.

A múzeum motorja minden bizonnyal az a Dr. Valerie Steele, aki 1997-ben csatlakozott a Museum at FIT kurátori stábjához, nevéhez pedig olyan kiállítások köthetőek, mint a díjnyertes London Fashion, The Corset: Fashioning the Body vagy a Gothic: Dark Glamour. A Fashion’s 50 Most Powerful listáján is helyet kapó Steele, 2003 óta a múzeum igazgatójaként szervezi a Museum at the Fashion Institute of Technology eseményeit.

Cím: Seventh Avenue at 27th Street New York, New York 10001-5992

Jelenlegi kiállítás: Exposed: A History of Lingerie

Bata Shoe Museum

A torontói Bata Shoe Museum öt emeletnyi, 12 500 darabot számláló cipőgyűjteménye a világon egyedülálló módon képviseli azt az elvet, ahogyan egy gyűjtő rendíthetetlen szenvedélye önmagán túlnőve közösségi élménnyé válhat. Mrs. Sonja Bata elhivatottsága 1940-ben kezdődött a legáltalánosabb és a legkülönlegesebb lábviseletek gyűjtésével. 1979-ben a gyűjtemény túlnőtte a magángyűjtemény kereteit, így Mrs. Bata a Bata Shoe Museum Foundation megalapítása mellett döntött, majd 1995-ben megnyitotta a Moriyama és Teshima által tervezett múzeumot, amely a különleges gyűjtemény új otthonává válhatott. A látogatók az időszakos és az állandó kiállításokon részesei lehetnek a cipőkbe zárt történelemnek, valamint megismerhetik, hogyan változott a cipők kulturális státusza az idők során.

Cím: 327 Bloor Street West Toronto, Kanada

Jelenlegi kiállítás: Fashion Victims: The Pleasures and Perils of Dress in the 19th Century

Kyoto Costume Institute

Elhagyva Amerika területét, ugorjunk most a világ másik végébe, egész pontosan Tokióba, ami a KCI, a Kyoto Costume Institute otthona. A KCI egyfajta fúzióként működik a Nyugat és Kelet divattendenciái között, melynek fontos szegmense a nyugati divat jelentőségének és hatásának vizsgálata a japán öltözködési tradíciók perspektívájából. A múzeum gyűjteménye 12 000 ruhából, illetve a hozzájuk tartozó, 17. századtól napjainkig átívelő történelmi dokumentációkból tevődik össze. A kiállítások szervezése mellett, a KCI a Taschen kiadóval együttműködve adja ki a félévente megjelenő DRESSTUDY című kiadványát, amely átfogó módon mutatja be a nyugati öltözködés alakulását.

Cím: 103, Shichi-jo Goshonouchi Minamimachi, Shimogyo-ku, Kiotó, 600-8864, Japán

 New Zealand Fashion Museum

Képzeljünk el egy falak nélküli múzeumot, egy múzeumot, ahol a kiállítások anyaga otthonról is megtekinthető, bárhol is legyünk a világon. A 2010-ben alapított új-zélandi múzeum ezeket az elveket egyesítve tűzte ki céljául, a térség divatörökségének bemutatására, megőrzésére és kutatására szolgáló New Zealand Fashion Museum online elérhető, digitális archívumkezelő felületét. A 2013-ban Museums Aotearoa Award for Exhibition Excellence díjjal jutalmazott innovatív ötlet, túllépve a tradicionális múzeum működési elvein, a flexibilitás, a dinamizmus és a nyitottság jegyében valósítja meg a múzeum épületéhez kötött, oktatói programokat helyettesítő online párbeszéd alapú fórumát. A digitális múzeumot kiegészítik a kiállításokat összegző publikációk, valamint a különböző vendéghelyszíneken megrendezett pop-up kiállítások: Black in Fashion, Home Sewn: Original New Zealand Fashion, The Age of Aquarius: A 1970s Revolution in Fashion.

Cím: www.nzfashionmuseum.org.nz

Jelenlegi kiállítás: HELLO, we are the New Zealand Fashion Museum

Prague Fashion Museum & Vintage Shop

A nagy földrajzi kitérő után zárásul egy prágai kezdeményezést mutatok nektek, ami a divatmúzeumot egyesíti a vintage bolt terével, a boltban árusított ruhadarabokon keresztül bemutatva a stílustörténet korszakainak jellegzetességeit. Az óváros szívében található kis pincehelyiségben az 1920-as évektől egészen az 1980-as évekig találhatunk különleges ruhadarabokat és a hozzájuk tartozó kiegészítőket. A bolt időszakos kiállításai háromhavonta nyílnak meg, így a boltban megvásárolható vintage kincsek is ennek megfelelően cserélődnek. Ha Prágában jártok, hagyjátok ki a béna szuvenírboltokat, inkább térjetek be ide egy kis időutazásra!

 

Cím: Štupartská 3 110 00 Prága 1 Csehország

Jelenlegi kiállítás: Lingerie – for the perfect figure or for the perfect catch?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!

Szöveg: Bea

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s