World War Vogue – Vissza az első világháború divatsajtójához

A Vogue a második világháború után több mint 100 évvel is ugyanolyan neves és számottevő magazin, mint annak idején, még akkor is, ha a trendek, az irányzatok és az aktuális kérdéskörök merőben megváltoztak azóta. De milyenek voltak a világszerte ismert divatmagazin címlapjai és jellemző témái a nagy háború alatt? Erre adta meg a választ Jo Ellison, a Vogue UK szerkesztője a tragikus esemény centenáriumának alkalmából.

A divatújságírás – a többi sajtótestvérrel egyetemben – a háború hevében is helyén maradt, és képességeihez mérten részt vett az eseményekben: megörökített, tudósított, buzdított, biztos oszlopot jelentett az egyre terjedő káoszban. Sőt, az amerikai magazin kistestvére, a brit Vogue éppen 1916-ban született meg és adta ki első számát Elspeth Champcommunal főszerkesztősége alatt.

A Vogue hasábjain összefonódott a divat világa, a nők szerepköre és feladatai a háborúban, valamint – a magazin általános témaköréhez kevésbé passzoló – közéleti témák elemzése. Egy olyan időszakról van szó, amikor a divat majdnem olyan dinamikusan változott, mint ahogyan az napjainkra is jellemző: az életszínvonal a háború megindulásáig folyamatos növekedést mutatott, s társadalmi szempontból annyi esemény ment végbe, hogy igen nehezen lehetett követni. A Vogue viszont mindig ott volt, hogy megtárgyalja a legkülönfélébb történéseket. Ennek, illetve természetesen Jo Ellison gyűjtögetésének köszönhetően megtudhatjuk, hogyan látták a korabeli gazdag nők a háborút.

Érdekességként összegyűjtöttem a brit Vogue korabeli címlapjait, az indulástól egészen az első világháború végéig.

Már önmagukban a címlapok is beszédesek és információértéket hordoznak, elég ha ránézünk az 1918 júniusi borítóra, ami a katonai ruházatból kiinduló divatra mért hatását szemlélteti, vagy a legutolsó, 1918-as decemberi szám elejére, melyen a háború lezárása okozta boldogságot fedezhetjük fel. Még érdekesebb azonban betekinteni a korabeli szövegekbe. A háború kitörésével egy csapásra minden megváltozott: a nőkre hárultak azok a munkák és feladatok, melyeket korábban a férfiak végeztek, emellett rengeteg önkéntesre volt szüksége a Vörös Keresztnek és más hasonló szervezeteknek is, hogy hatékonyan működhessenek – mindezen tényezők a női szerepkör, ezzel karöltve a női divat teljes átformálását kívánták és idézték elő.

Nem volt választás, a gardrób tartalmát cserélni kellett: a nehéz, hosszú ruhák, a harsány ékszerek, a kesztyűk és kalapok nem bizonyultak praktikusnak, így a hétköznapokon az egyszerűbb darabok váltották őket, a mozgás és a munka megkönnyítésének céljából. Más volt a helyzet azonban akkor, amikor a férfiak hazatértek a frontról. Arról is született cikk, hogy mit viseljünk, illetve mit ne viseljünk ebben az esetben. Mindenképpen valami igazán nőieset kell választani, semmi olyat, ami akárcsak kicsit is a háborúra emlékeztethet.

HomeOnLeave

Az alábbi cikkben F. Tennyson Jesse riportját ismerhetjük fel, amely arról szól, hogyan veszik ki részüket a nők a harcból – a franciaországi táborokban önkénteskedő, elsősegélyt nyújtó nők munkájába nyújtott betekintést, megrázó részletek betoldásával téve szinte tapinthatóvá a korképet.

OnTheFrontLine

Érdekes a brit Vogue 1918-as cikke is, amelyben háborús esküvői tippekkel látja el a sietősen házasodni vágyó nőket a lap: azaz, hogy mit viseljenek a nagy napon, illetve, hogy hogyan rendezzék meg a ceremóniát a rendelkezésre álló minimális büdzséből, mindeközben biztosítva, hogy a jeles eseménybe a kellő extravaganciát és sikket is sikerüljön belecsempészni.

WarBride

Ezen kívül az évek során szó esett például a spanyol királynő, Battenbergi Viktória Eugénia kiemelkedő ízléséről és hibátlan öltözködéséről, vagy éppen arról, hogyan hat a világháború a francia divatiparra, és Párizsnak mi erre a válasza. Természetesen a Vogue mindig megemlékezett az aktuális trendekről is. Innen tudjuk például, hogy 1916-ban hatalmas népszerűségre tettek szert a Burberry viharkabátjai. A ruhadarab ötlete már 1897-ben megszületett, de nőiesebb, divatosabb formáját a világháború idején kapta és sikere onnantól kezdve töretlen – a Burberry trench coat ma is a divat egyik legikonikusabb eleme.

100 years passed since World War I. started, and Vogue UK decided to „celebrate” this centenary with its August issue. Jo Ellison made a collection of the magazine’s topics, articles and covers, showing how Vogue was influenced by the Great War. While looking at these wonderful extracts from that tragic period, we can get to know how women saw the war and actually feel the dreadful athmosphere. This is where fashion meets history!

Képek innen.

Szöveg: Alexandra

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s