Női szereplők a dadaizmusban

Kétségtelen, hogy napjainkban az egyik legkedveltebb művészeti irányzat a szürrealizmus, hiszen nem csak menekül a realitások elől, hanem menekít is – bárkit, akinek erre igénye van. Ezen belül is a dadaizmus látszat-egyszerűsége és konvenciók elleni lázadása az, ami minden műkedvelőt magával tud ragadni. De függetlenül attól, hogy mennyire mozgunk otthonosan a művészeti témában, a női alkotók megjelenése valahogy mindig kimarad, vagy legalábbis elhanyagolható mértékben találkozhatunk ilyesmivel. Ezt felülírandó, most tíz olyan művészt szeretnék bemutatni, akik nem csak a dadaizmus kiemelkedő művelői, hanem a női nem képviselői is, ami egészen izgalmas kombinációkat hoz létre.

A művészberkeket illetően egyébként éppen a nők szerepének elhanyagolásából, illetve nem elismeréséből következik az, hogy akik nő létükre mégis ezt a pályát választották, valamilyen módon még a dadaizmus jellegéből fakadó lázadást is igyekeztek magasabb szintre emelni, és nem ritkán a feminizmust, mint megbotránkoztató témát megjeleníteni vizuális eszközrendszerük segítségével. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egy menő, rebellis téma következik, ami után mindenki lecseréli kedvenc festőjét vagy íróját egy badass, dadaista művésznőre.

Hannah Höch

Höch, akit a Guardian korábban a művészet originál punkjaként aposztrofált, én pedig a dadaizmus feministájaként tudnám a legjobban jellemezni, többnyire a fotómontázs – melynek egyik megalkotójaként is őt tartjuk számon – eszközével fejezte ki véleményét a nők szerepéről, a szépségideálokról, a házasságról, de olyan, nem feltétlenül „girly” témákról is, mint hazája, Németország politikai helyzete. Fontos témaként hozta fel azt a jelenséget is, miszerint a dadaista körök férfi alkotói gyakran mutatták a nőgyűlölet és a hímsovinizmus jeleit. Ezzel Höch saját alkotói közegének hibáit tárta fel, és fejezte ki – egy nő szemszögéből. Montázsaival a szétdarabolás, a torzítás és az újrakreálás eszközeit egyesítette, ezzel nem csak gyönyörködtetve, hanem mélyen elgondolkoztatva közönségét.

Egyik legjelentősebb alkotása az 1919-es, beszédes címmel ellátott Cut With the Kitchen Knife Dada Through the Last Weimar Beer-Belly Cultural Epoch of Germany alkotása, amelyen politikai és kulturális témákat feszeget és mos egybe. Érdemes Höch magánéletével is megismerkedni, hogy jobban megérthessük munkásságát. Hogyan élte meg az őt érő támadásokat? Miként tartott ki az általa választott pálya mellett azokban az időkben, mikor egy nő számára szinte lehetetlen volt érvényesülni? Hogyan függ össze szerelmi kapcsolata Mathilda Brugman holland írónővel a képein megjelenített androgün karakterekkel? Ezek mind-mind érdekes kapcsolódási pontok, melyeket izgalmas lehet egy kicsit mélyebben megvizsgálni.

Suzanne Duchamp

Marcel Duchamp nevének hallatán mindenkinek beugrik valami – a lépcsőn lemenő akt dinamikája, a ready-made-ek, melyek kapcsán hétköznapi tárgyakat jelenített meg újragondolva, többletjelentéssel felruházva, de ha más nem, annyi mindenképp, hogy egy egyedülálló 20. századi művészről van szó. Suzanne Duchamp említésekor azonban nem jönnek ilyen könnyedén az asszociációk, vagy ha igen, éppen csak a közismert vezetéknévvel való társítás miatt. Kevesen tudják, hogy a Duchamp testvérek közül, nem csak Marcel, hanem két fiútestvére és legfiatalabb lánytestvére, Suzanne is a képzőművészeti pályán próbált érvényesülni. Suzanne Duchamp kezdetben a kubizmust és  az impresszionizmust tekintette a követendő iránynak, de későbbi alkotásai kapcsán dadaista festőnőként vált ismertté.

21 éves korától Párizsban, a Montparnasse negyedben élt, közel bátyjához, akivel igen szoros kapcsolatot ápolt, és aki igyekezett saját befolyását felhasználva segíteni testvérét – ennek köszönhetően Suzanne egy évvel később megrendezhette első jelentősebb kiállítását a francia fővárosban. Ez korabeli viszonylatokban nagy eredménynek számított, hiszen a női alkotók ezekben az időkben kevés figyelemre és még kevesebb elismerésre tudtak szert tenni. Dadaista munkásságának legkiemelkedőbb példája az 1919-es Multiplication Broken and Restored.

Sophie Taeuber

Sophie Taeuber a német dadaista művész, Jean Arp feleségeként lehet ismerős, vagy másik irányból megközelítve a geometriai absztrakció egyik úttörőjeként. A svájci festő- és szobrásznő 1915-ben ismerkedett meg a férfival, akivel egy egész életen át tartó művészeti kollaborálás eredményeként számos rendkívüli alkotást hozott létre. Sophie Taeuber kifejezőeszközei közül legjelentősebb szerepet a színek és a geometriai alakzatok játszották.

Szín, vonal, forma – egyszerű trió, amellyel mégis számos történet, érzelem és gondolat leképezhető. Sophie egyébként dada-inspirálta előadások kapcsán táncosnőként, koreográfusként, jelmez- és díszlettervezőként is tevékenykedett – ezen alkotásai többek között a Cabaret Voltaire „művészklub” és kávéház színpadán jelentek meg. Ja, és ha mindez nem lenne elég, 1995 óta Sophie arcképe díszíti a svájci ötvenfrankos bankjegyet – jelenleg ő az egyetlen nő, aki ezzel a státusszal „dicsekedhet”.

Florine Stettheimer

Florine Stettheimer amerikai festő, költőnő, díszlet- és kosztüm dizájner a 20. század első felében alkotott, verseit tömörítő kötete, a Crystal Flowers halála után, testvére, Ettie Stettheimer jóvoltából jelent meg 1949-ben.

A művésznő festményei élettel teli, kicsit bohém és játékos, naplószerű képeket jelenítenek meg, a stílus és formavilág pedig egészen egyedi, mely ignorálja a korszak uralkodó módszereit, és új alternatívákat vonultat fel. Stettheimer manhattani szalonjában a dadaizmus nagy alkotóit látta vendégül, olyan jelentős személyeket, mint például Marcel Duchamp.

Beatrice Wood

A „Mama of Dada” címet viselő Beatrice Wood igazán közel állt a dadához – de inkább csak az irányzat képviselőinek szeretőjeként, mint konkrét alkotóként. A 105 évet megélt asszony így vagy úgy egész életét a dadaizmus jegyében, azzal szoros kapcsolatban élte, mégis állította, hogy nem tud róla semmit. Művészete azonban ellentmond ennek a kijelentésnek, és annak is, hogy az alkotáshoz csak a férfiakon keresztül kötődött. Művészete egyaránt tükrözött nyitottságot, intimitást, humort és természetesen megjelent a Woodra oly jellemző életöröm, és a „habzsolás”, mint létforma is.

Nagy szenvedélye volt a szobrászat és a fazekasság, és mint múzsa sem volt utolsó: részben ő, pontosabban az ő életrajza inspirálta James Cameron rendezőt a Titanic női főszereplője, Rose megformálásakor. Beatrice szerint a hosszú élet titkát a művészeti könyvek, a csokoládé és a fiatal férfiak jelentik. A nem mindennapi életpályát elmesélő önéletrajza kapható könyv formájában, amely az I Shock Myself sokatmondó címmel van ellátva – már fel is írtam a kötelező olvasnivalók listájára.

Beatrice Wood

Clara Tice

Clara Tice, aki „Greenwich Village királynőjeként” is ismert lehet, amerikai illusztrátor és művész, az avantgarde képviselője és korabeli divatikon. Karrierje 1915-ben indult be és nem sokkal később fotói, illetve műalkotásai olyan neves magazinok hasábjain jelentek meg, mint a Vanity Fair vagy a Rouge, ezzel átemelve a dadaizmus lényét egyfajta mainstream környezetbe. Clara állandó és fontos tagja lett a Greenwich Village-i művészszcénának, ami nőként szerintem igen nagy teljesítménynek számíthatott akkoriban. Az 1920-as években számos – nagyrészt erotikus jellegű – könyvillusztrációt is készített.

Toyen

Toyen, eredeti nevén Maria Cernunová Prágában kezdte pályafutását, de később meghódította Franciaországot is, és a párizsi szürrealista csoport tevékenységében is részt vett. Toyen egyike volt a múlt század független művészeinek, akiket nem érdekeltek az elavult társadalmi normák és viselkedésformák, sem az emberek véleménye. Ez a fajta lázadás és a saját képzeletvilágába való menekülés tette rendkívüli, egyedülálló alkotóvá. Visszatérő témái, a szorongás, a titok és az álomvilág – melyet Magritte is előszeretettel jelenített meg – jól passzoltak a szürrealizmus világába. Egyik legjelentősebb alkotása az 1937-ben készült Alvó lány című festmény, melyen egy lepkehálót tartó lány áll hátat fordítva nekünk.

Emmy Hennings

Emmy Hennings előadóművész, költőnő, az ünnepelt dadaista, Hugo Ball felesége és férje mellett a már említett Cabaret Voltaire társalapítója. Előadói minőségében számos területet érintett: énekelt, táncolt, bábjátékokat adott elő és prezentálta verseit.

Jöjjön egy vers a művésznőtől egy angol nyelvű fordításban!

Dancer

To you it’s as if I was already

Marked and waiting on Death’s list.

It keeps me safe from many sins.

How slowly life drains out of me.

My steps are often steeped in gloom,

My heart beats in a sickly way

And it gets weaker every day.

A death angel stands in the middle of my room.

Yet I dance till I’m out of breath.

Soon lying in the grave I’ll be

And no one will snuggle up to me.

Oh, give me kisses up till death.

Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven

Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven egyfajta avantgarde és dadaista csapongóként él a képzeletemben, aki minden témába egy kicsit belekóstolt, és minden területen létrehozott valami maradandót, korszakalkotót. Kezdetben más művészeknek állt modellt, többek között Man Ray munkáiban is feltűnt, emellett ő inspirálta Duchamp világhírű ready-made-jét, A Kút című alkotást. Fő tevékenységét a költészet jelentette, de emellett asszamblázs módszerrel készített képei, divatikonként való ragyogása és feminista munkássága sem mondható elhanyagolhatónak. Provokatív versei, melyeket hosszú időn keresztül nem publikáltak, 2011-ben poszthumusz kötet formájában, Body Sweats címmel jelentek meg. Rene Steinke Holy Skirts-re keresztelve adott ki egy sikeres regényt, mely a művésznő élettörténetétn alapul, és a címét is a Baroness egyik versének címe ihlette.

No spinsterlollypop for me!
Yes! We have no bananas
I got lusting palate
I always eat them…
There’s the vibrator
Coy flappertoy! …
A dozen cocktails, please!

Mina Loy

A brit Mina Loy sem szűkítette tevékenységét kizárólag egy területre: munkássága színésznőként, dráma- és regényíróként, illetve költőként egyaránt jelentős volt, alkotásai előtt olyan nagy nevek is fejet hajtottak, mint T. S. Eliot. Művészetének különlegessége a nem mindennapi formákkal és anyagokkal – mint például a manhattani szemeteskukák tartalma – való kísérletezés. Songs to Joannes című avantgarde versgyűjteménye sokkolta a közönséget előremutató, korát megelőző szexuális töltetű és groteszk kifejezésmódjával, az erotikus vágy cenzúrázatlan leképezésével. Másik jelentős alkotása az 1914-es Feminist Manifesto, mely a futurizmus alapítója, F. T. Marinetti nőgyűlöletére reflektál.

We can agree that surrealism is one of the most important and beloved movement in the world of arts. If we want to be specific, we can highlight dadaism with its seemingly simple and „against conventions” world and athmosphere – we can’t ignore or not love it. But when it comes to art women are rarely mentioned – but why? They are just as – or even more – talented and creative than some of the men. So let me introduce 10 extraordinary women who achieved their goals in a world where women were hardly appreciated or admired. Meet Hannah Höch, Suzanne Duchamp, Sophie Taeuber, Florine Stettheimer, Beatrice Wood, Clara Tice, Toyen, Emmy Hennings, Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven and Mina Loy some great representatives of female dadaists.

Szöveg: Alexandra

Képek: Pinterest és innen.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s