Leleplezés – Kint a Philosophy negyedik száma!

Érdekes fejleménye a cooltúrtörténetnek a mai fashionvilág egyre inkább filozófikussá váló alapattitűdje. Nagyon divatos lett a filozofálás, ami azt jelenti, divat talpig dizájnosan (azaz a legfrissebb és legkifinomultabb fashiontrendek szerint felöltözve) tépelődni egy kévázóban vagy az egyetemi campuson az élet nagy kérdésein,  s mintha  a designerek is egyre több és több filozófiai, elméleti kérdést vonzanának be inspirációs forrásként.

E kérdések nagyon gyakran extrém módon színpadias kosztümökben, hordhatatlan, de gyönyörű viseletekben materializálódnak a kifutókon, de egy sima Armani öltönyös, pezsgőt kortyoló filozofáló fashionistához sem tudjuk, mit szólna  mondjuk a 19. században élt német filozófus, Schopenhauer, aki szerint az élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta, és befejezzük, vagy a 2000 évvel ezelőtt élt nagy bölcs, Szókratész, aki a bürökpoharat kortyolta ki végül nyugodtan a rá szabott halálos ítéletet végrehajtva, mert hű maradt az elveihez…

Nem tudhatjuk, hogyan viszonyulnának ők jelenkori öltözködési és gondolkodási aggályainkhoz és szokásainkhoz, azt viszont nagyon is jó, ha tudjuk, hogy létezik a Philosophy nevű magyar bázisú divatmagazin. A lap legjelentősebb művészeti fesztiválokkal éppúgy foglalkozik, mint a legnagyobb hatású  kortárs képzőművészekkel, továbbá a nemzetközi fashionvilág eseményeivel.

Írtunk már többször is a 2013-ban alapított lapról, amely a kortárs képzőművészet képviselőit, fotósokat és designereket ösztönöz a szabad alkotásra, tehetségük bemutatására és a külföld felé való utak megtalálására. A lapot Boldov Eszter alapította, Kudron Anna foglalkozik a művészekkel, Déri Enikő és Kiss Benedek Kristóf pedig grafikusai a kiadványnak, amely évente kétszer jelenik meg, egyelőre több külföldi, mint hazai olvasóval. Azért kuriózum hazai viszonylatban a lap, mert nem a szokásos női magazinstílusban szólítja meg interjúvolt művészeit, designereit, hanem (mint például a Hunger vagy a Dazed and Confused nevű magazinok) kultúraelméleti, művészetfilozófiai trendeket, kérdéseket segít tisztázni, megérteni, tudatosítani, miközben a legfrissebb eseményekről is informál. A magazin címe mindig nagyon erős, filozófiailag is boncolgatható értelmezési keretet ad az anyagoknak.

Az aktuális 2014 Fall/Winter kiadvány a REVEALED címet viseli, és egy nagyon is kortárs témát tematizál, nevesül: a leleplezést. Ennek kapcsán gondolhatunk az egzisztencialista drámákra is, Sartre-ra vagy Heideggerre, de olyan nagyon szuverén és minden közhely mögé benéző designerekre nis, mint Király vagy Yojhi Jamamoto. (Király azért jut azonnal az eszembe a címről, mert ő  például minden egyes kreációjával a valódi, személyes művészi munka és a gyári tömegtermék közötti szubsztanciális különbséget leplezte le a szépség különlegesen érzékeny felmutatásával.) Visszatérve az aktuális számhoz, amely a meztelenség, a rejtőzködés, a backstage trükkök és a különleges képességek megjelenítésével dolgozza fel különböző alkotók munkáin keresztül a leleplezést mint olyat, látnunk kell, hogy egzisztenciális alapkérdéseket feszegetnek megint a készítők, akárcsak a korábbi számokban. Nem tudom, mennnyire tudatos, de a 2013 SUMMER kiadás, amely az Archetypal címet viselte, és többek közt bemutatta Szűcs Attila képzőművészt, aki a festményekben rejlő ismeretlenről, leleplezettként ottlévőről beszélt az általa feldolgozott planking tematikán keresztül, már szintén hordozta a rejtőzés, leleplezés kérdéseit. Oleg Borusik (aki a mostani számban is szerepel alkotásaival) The Color Moral címmel készített akkor monokróm, egy-egy szín mögé bújtatott portrékat, valamint egy sorozatot Kate címmel Kondás Katával. Misetics Mátyás Untitled Lights című fotósorozata szintén rejtegeti már a rejtőzés-leleplezés témát.

A 2013 Fall/Winter kiadás SERENDIPITY címe megint a kutatás, a rejtett dolgok keresése, megtalálása kérdéskörében, fontos dolgok felfedezésének témái között mozgott. Oleg Borusik ebben Miss Destruction (!) címmel készített fekete-fehér sorozatot egy urbánus díváról, aki fürdőruhában ül a város felett, mint egy Wim Wenders-filmben az angyalok. Megemlítendő még Luca Orsolya Revelations című fotósorozata ebből a számból, amely a földtől elemelkedett, átszellemült nőalakjaival (Nanushka,  NUBU, Tomcsányi Dóra ruhákban, cipőkben, kalapokban, táskákkal) a bevezetőben írott dizájnosított szellemi/leki élet gyönyörű dokumentációja. Ebben  a számban volt Oleg Borisuk BALANCED BUSHIDO című sorozata is, amely a japán szamurájok életmódjának egyszerűségre, mértékletességre, bátorságra alapuló szabályait tartalmazó teljes normarendszert (Bushido) teszi meg témául, s alakít ki (H&M, Calzedonia, Mango, Wonderlab ruhákból és nagyon szépen komponált képekkel, Árpa Karolina mesés sminkjeivel) egy álombeli allegóriát a harcosnőkről.

A 2014 Spring/Summer szám a TALENT címet viselte, a tehetség sokszínű, társadalmilag, politikailag, művészetelméletileg is kontextusba helyezett fogalmát helyezte központba – így tematizálódtak a modellekre vonatkozó új törvények (életkori szabályozások), Miss KK street art alakjai, aki eklektikus öltözékeivel, a divat és az underground összeolvasztásával, groteszk testrész nagyításokkal, nem szokványosan viselkedő celebek arcainak kölcsönvételével, kisajátításával ér el nemzetközi hatást, és árnyalja  a feminista palettát.

A legfrissebb kiadványhoz ismét visszatérve azt láthatjuk, hogy a magazin továbbra sem hajlandó a kommersznek engedni, sőt, igyekszik olvasói esztétikai érzékét a még ismeretlen felé csábítani. Így került fókuszba Ivett tolmácsolásában a már általunk is bemutatott Synchrodogs duó Animalism, Naturalism projektje, amely a meztelenség témakörét kivételesen bátran és egyedi szemszögből járja körül. A csapat alkotásai “naturalista ösztön-dokumentációk, “a magasztossal vitatkozó szarkasztikus stílusszintézisek”, “bizarr álomrekonstrukciók”, melyek lelepleznek minket és a minket hajtó divatot irányító gazdaság-filozófiát is.

A következő rendkívül fontos anyag az Ayse Erkmen, török származású avantgárd képzőművésszel és designerrel készített interjú. Ayse a nemzetközi élvonalba tartozó environment, koncept art és avantgárd megközelítésekkel dolgozó társadalomfilozófiát látványba, működő múzeumi projektekbe injektáló művész. Az Intervals nevű projektje a színházi díszletek, hátterek egy teremben történő automatikus mozgatásával ér el nagyon koncentrált atmoszférát, rántja le a lepleket (szó szerint és szimbolikusan is) berögzött, a környezetünket már csak díszletnek érzékelő látásmódunkról. Ayse a mindennapi érzékelésről, az általunk automatikusan, gondolkodás nélkül  elfogadott struktúrákról rántja le tehát a leplet, így tesz érzékennyé esztétikai, politikai, életfilozófiai kérdésekre.

Oleg Borisuk UNDERCOVER című sorozata egy csodálatos portréval indul: egy nő profil, amelyet nagyon vékony fonalak kereszteznek, a száj sarkából indulva, majd ez a fonal és laza háló téma a ruhákon is folytatódik; a titokra, titokzatos utakra, kötődésekre, titkos szeretőkre, titokzatos kapcsolati hálókra asszociálhatunk a képeket nézve.

A Bershka kalapok (egy fejen három) viccesen utalnak személyiségünk fura sokszorozódásaira, a kényszeres bujkálásra, s még ezer dologra. Egy gyönyörú, fekete Armani ruhában álló, extrém sminket viselő modell képe mesterségesen “rontott”, mintha ráömlött volna valami, festék, ragasztó, fénykép előhívó oldat: találgathatunk, mikori a kép, kinek készült, mit próbál megmutatni vagy elkendőzni. H&M és Calzedonia ruhák, illetve harisnyák adják a vak (?), extázisban lévő (?) félmeztelen férfimodell “jelmezeit” – a pozitúral utal a középkori szentekéire, megidézve a halál, a kín és a testi szépség sok ezer éves képi relációit. Két nagyon vicces és elgondolkodtató férfi öltözetre még felhívnám a figyelmeteket. A Boogi és Zara kötött pulóverekben, szövetnadrágokban lévő modelleken a ruhák egyes részei elburjánzanak, megsokszorozódnak (gallérok); a nadrágszárat nem a lábon, hanem előtte láthatjuk. Groteszk, szürrealista képek ezek, amelyek a funkció és a leplezés kapcsolataira irányítják a figyelmünket, amellett, hogy gyönyörű és kifejező arcú modelleket mutatnak meg.

Bojana Tatarska About the hide címmel a Dolce&Gabbana aktuális kampánymodelljét, első számú olasz topmodellt, Vittoria Cerettit fotózta a címlapra. A magazint Barna Bálint, Oleg Borisuk, Károlyi György, Ajkai Dávid és Kovács Tamás fotói teszik teljessé, de rendhagyó módon belesett a szerkesztőség a MOME (Moholy Nagy Művészeti Egyetem) színfalai mögé is.

Mindent összevetve nagyon inspiráló, nélkülözhetetlen információkat tartalmazó lap született újra; olvassátok, nézegessétek!

unnamed (1)

unnamed (2)

unnamed

www.philosophy-magazine.com

Szöveg: Laura

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s