Operában jártunk (2. rész) – Interjú Pilinyi Márta jelmeztervezővel

Érdekes, hogy a divat és az öltözködés sokszor mennyire fontos szerepet tölt be akkor is, amikor az nekünk fel sem tűnik igazán. Talán igaz ez a színház világára is, hiszen a jelmezek is meghatározóak egy-egy darab esetében, mégis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni azokat. A Pilinyi Mártával való beszélgetésünk alkalmával azonban kiderült: nagyon izgalmas mindaz, ami mögöttük áll.

304726_171302866337916_502681963_nMiután megnéztem az Erkel Színház Carmen című darabját, mint lelkes divatkedvelő, azonnal elkezdett foglalkoztatni a jelmezeket övező háttérmunka is, ezért interjút kértem a darab jelmeztervezőjétől, Pilinyi Mártától. Hivatásának fontossága, elfoglaltsága már az első körben kiderült, hiszen két hétbe telt összeegyeztetnünk az interjú időpontját, de azt hiszem, megérte várni, rengeteg érdekes dolgot osztott meg velünk. Olvassátok!

Mikor döntötte el, hogy jelmeztervezéssel szeretne foglalkozni?

Kezdhetném akár a sablonos, „már kisgyerekkoromtól kezdve tudtam…”-féle bevezetéssel is, mert tény, hogy mindig is nagyon szerettem rajzolni, de emellett még rengeteg dolog érdekelt a történelemtől irodalmon át a zenéig, és mint tudjuk, mindezek a színházban találkoznak össze. Gimnazista koromban jöttem rá, hogy a színház az utam, de Magyarországon akkoriban pont szünetelt a jelmeztervező képzés. Külföldre nem szerettem volna menni, így végül a textiltervező szakot végeztem el. Úgy gondoltam, ezzel is közelebb vagyok a jelmeztervezéshez, és majd valamilyen egérúton keresztül próbálok meg a színházak közelébe férkőzni, de a szerencse végül az én oldalamra állt: miközben a divattervezői diplomamunkámat csináltattam, kiderült, hogy a Képzőművészeti Egyetem nemsokára indít egy posztgraduális díszlet- és jelmeztervezői szakot olyanoknak, akiknek már volt művészdiplomájuk.

Azonnal beadtam a jelentkezésemet és nagyon örültem, hogy a negyven jelentkező közül beválogattak a felvehető hat fő közé. Szóval három évvel később csak meglett a hőn áhított díszlet- és jelmeztervezői diplomám is. Szegeden debütáltam, Gilbert-Sullivan A Mikádó című vígoperának a díszletét és a jelmezét is én terveztem, majd a debreceni színházban játszott Whiting: Ördögök volt a diplomamunkám. Mostanra talán elmondhatom, hogy a vidéki színházak mindegyikének dolgoztam már, Budapesten azt hiszem, még vannak kivételek. A pályám első húsz évében még a színdarabok díszletét és a jelmezeket is egyedül én terveztem, később tolódtak el a megbízásaim pusztán a jelmezek felé. Ezt néha azért kicsit sajnálom, mert hatalmas dolog, amikor a teljes látvány egy ember kezében van.

carmenrajz2

Hogyan zajlik pontosan a jelmeztervezés folyamata?

Nos, talán a Carmenen keresztül lehetne ezt érdekesen bemutatni, ugyanis ezúttal kivételes feladatom volt. Az első megbeszélésen a rendező, Oberfrank Pál rögtön közölte, hogy nem autentikus, régi ruhákat akar, hanem modern embereket szeretne a színpadon látni. Emlékszem, ahogy ki-be jöttek a kórista lányok a színház büféjében, rámutatott néhányukra, hogy „Látod? Ilyen egy Carmen! Ő pedig, ott, akár egy Mercedes.” Itt most nem a szokásos vörös rózsa és hatalmas, díszes hajkorona kellett. Mai lányok, akik nappal dolgoznak, este buliznak, pillanatok alatt felszednek, majd dobnak pasikat.

Carmen a szabadság jelképe is, hiszen bárkit megszerezhet, magába bolondíthat mindenféle erőfeszítés nélkül. Akkor még nem is sejtettem, mekkora feladatot vállaltam egyetlen helyeslő bólintással. Shakespeare-nél vagy Moliére-nél volt már hasonló feladatom, de azok kis szereplőgárdások voltak, itt pedig mindenkivel együtt kétszáz-háromszáz emberről beszélünk, ráadásul a szólisták tripla szereposztásban játszanak, s mind teljesen más egyéniség. Elolvastam a librettót, ami kicsit furcsa hatást keltett bennem, mert azt, hogy Martens bakancsos csajok mondják a 19. századi szöveget, nem mondom, hogy nem találtam kockázatmentesnek. Ezután kezdett megfogalmazódni bennem, hogy itt most nem az a dolgom, hogy veszek ötven méter anyagot és ebből megvarrjuk a kosztümöket, hanem egy valóban modern nőt kell színpadra állítani: világmárkák ruháit hordja, és beillik a budapesti, divatos nők körébe.

Azt hiszem, egész életemben nem jártam annyit plázában, mint csak idén nyáron. Nem is gondolnánk, ez milyen fárasztó, pláne, hogy minden ruhát úgy kellett vizsgálni, hogy a már megvásárolt többtucat darab közül illik-e bármelyikhez, vagy egyáltalán az összképbe. Mindeközben persze figyelni kellett arra is, hogy akármennyire is modern szereplőket szeretnénk, a művészi összkép létrejöjjön a színpadon. Csupán azokat a darabokat varrattuk, amiket végképp nem találtunk meg készen üzletekben – például a kórus köpenyeit, illetve a torreádor ruháját. A rendező szerint a torreádor korunk Forma1-es pilótája, akiért milliók rajonganak, napszemüveges testőrök vigyázzák, és alapvetően selyemöltönyben mutatkozik, az egyébként díszes torreádor maskara csak a munkaruhája. Igyekeztem azért azt sem túlcicomázni, bár alapvetően egy torreádorruha gazdagon díszített és aranyozott, de a miliőhöz jobban illett egy letisztult jelmez.

carmenrajz

Mennyiben más a jelmeztervezés, mint a „hagyományos” divattervezés?

Sokban eltér, hiszen a divattervezés esetében rengeteg tényező szerepet játszik, mint például az évszak, a stílus vagy a célközönség. Viszont a jelmeztervezőnek elvileg nincs saját stílusa. Nyilván, mint szakmabeli, én meg tudnám mondani, hogy egy adott jelmez mondjuk Vágó Nelly vagy Schäffer Judit munkája volt, de a jelmeztervező alapvetően nem építheti be munkájába saját személyiségét. A színészeknek is szoktam mondani, hogy színjátszáskor nem lehet például kedvenc színük, itt a karakter dönt, nekünk pedig mindenevőknek kell lennünk. Észben kell tartani, hogy a színpadi személynek tervezünk, nem a színésznek. A felkérések pedig változatosak, így minden színt, formát, stílust ismernünk kell.

Lehet, hogy a rendező minimal artot kér, de még abban az ingerszegény környezetben is rá kell mutatni a karakter személyiségére. Én pont ezt szeretem a szakmámban: annyiféle kihívás elé vagyunk állítva, mindig jön egy újabb akadály, amit le kell győzni. Volt már olyan kollégám, aki egész életében nagyvárosban élt, így nem vállalta egy Tamási Áron-darab jelmezeinek tervezését, mert nem gondolta, hogy elég rálátása lett volna a székely világra. Én úgy vagyok vele, hogy ha eszkimójelmezt kell terveznem, azt is megcsinálom, kerül, amibe kerül. Persze, minden személyes elképzelés mellett a rendező elvárásait figyelembe véve kell megteremtenünk a nézői biztonságot, azért, hogy tudják pontosan, milyen ember is áll ott a színpadon éppen. Rendet teremtünk és segítünk, hogy a darab mondanivalója tökéletesen elérjen a nézőhöz.

carmenrajz1

 Mennyi felkészülést jelent ez egy-egy darab kapcsán?

Éppen egy ősbemutatón dolgozom Szombathelyen, Székely Csaba Vitéz Mihály című darabján. Ez egy magyarokról, románokról, osztrákokról, székelyekről szóló mű az 1500-as években, de abszolút mai ruhákban. Borzasztó érdekes kihívás többek között Báthory Zsigmond, Báthory András és Rudolf császár mai megjelenését megtervezni. Például a három román főnemes a román labdarúgó válogatott egyenruhájában lesz. Ebben az esetben is először átolvastam a darabot, majd megbeszéltük a rendezővel, Béres Attilával, hogy ő mit szeretne, hogyan képzel el egy-egy karaktert. Ez nagyon fontos, mert mindenki máshogy értelmezhet egy-egy szereplőt, de végül természetesen az ő szava érvényesül. Leültem, skiccelgettem, folyamatosan egyeztettünk és már elérkeztünk oda, hogy nemsokára jön a tervelfogadás, az igazgató és a gazdasági munkatárs hozzájárulásával. Sajnos, mint mindenhol, a pénz itt is meghatározó tényező, a művészetnek talán itt van a határa, de én mindig is tudtam, hogy ez egy olyan hivatás, ahol némiképp meg van kötve a kezünk. Illetve azt is, hogy ez csapatjáték, és én társművész leszek ott, ahol ugyanúgy van koreográfus, díszlettervező és dramaturg, a rendező pedig mindannyiunk kapitánya.

carmen

Mit üzenne a pályakezdőknek vagy azoknak, akik jelmeztervező képzésre szeretnének jelentkezni?

Nos, egyetemi képzés díszlet- és jelmeztervezőként a Képzőművészeti Egyetemen és a Kaposvári Egyetemen van, de több olyan kollégám is van, akik sose jártak művészeti iskolába, hanem szépen lassan kijárták a lépcsőfokokat a színházban, a varrodától kezdve. Az a nyomorult szerencse sajnos itt is szükséges, és egy papírral a kezünkben nyilván magabiztosabban lehet kopogtatni, de aki valóban lelkes, elhivatott és szorgalmas, annak minden esélye megvan a sikerre.

Szöveg: Blanka

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s