Décollage #6 – The FOUR: Versatille

Mint tudjátok, mindig is törekedtünk a művészet és a divat összekapcsolására, egymásra gyakorolt hatásainak feltérképezésére. Új rovatunkban, a Décollage-ban e viszony értelmezését tovább mélyítjük, úgy, hogy vizuális analógiákat próbálunk keresni a két terület között. Célunk elsősorban nem az, hogy a tervezők inspirációforrásait próbáljuk rekonstruálni, sokkal inkább egy kísérleti projekt ez, amely során személyes benyomásokat rögzítünk a képek párosításával. A szemlélődés külső rétegeit letépve a felszín alá nyújtunk betekintést, miközben képileg, formailag érdekes, elgondolkodtató kérdéseket felvető kombinációk születnek.

A Décollage hatodik részében a The FOUR háza táján néztünk szét, és a márka Versatille nevű resort kollekciójához keresgéltünk művészeti analógiákat. Az eddigiektől kicsit eltérően, forradalmibb artisztikus komponenseket hoztunk: lesz itt street art, collage art, digital art, de izgalmas kortárs festészeti megoldás is. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a The FOUR tárgyalt kollekciójában a klasszikus darabokat, mint például a kis fekete ruha, különleges szabással bolondították meg a designerek, és hasonlóan a legtöbb darabhoz, ez is szaténosan fénylő anyagból készült. Egy másik ruha, valamint az azt kiegészítő táska egészen a csiszolt krómfelület utánzásáig merészkedik, és durva éleivel hagy maradandó nyomot rebellis szíveinkben. A színskálát uraló fekete és a szürkék, a beton, illetve a fémszín árnyalatait egy lágy rózsaszín töri meg. Mindez gondoskodik arról, hogy a kollekció kitűnjön a minimalista vonalból, amely könnyen unalmassá is válhat. A ruhák letisztultságának dominanciáját olyan kiegészítők oldják fel, mint a kötött, galléros infinity sál, az edzőcipő, vagy a Medence csoport újrahasznosított táskáira emlékeztető, áttetsző hálóból kialakított kis válltáskák. (Bővebben itt.)

Következzenek hát a képpárok!

four2

four3

four4

page

http://thefourofficial.tumblr.com
http://instagram.com/thefour_

http://www.thefour.hu

Összeállította: Ivett

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s