RebelChart 2014 – Az év hazai kiállításai TOP10

A következő néhány napban tízes listák formájában megmutatjuk, számunkra melyek voltak az év legsikerültebb kollekciói, zenéi, filmjei stb. Szubjektív szempontok szerint szelektálunk majd, kiindulópontunk elsősorban a személyes érdeklődésünk. Jöjjön az idei TOP10-es listáink első epizódja Magyarországon nyílt kiállításokkal!

Az alábbiakban olyan művészeti kiállításokat szedtem sorba, amelyeket láttam (vagy tervezem, hogy megnézem), témájuk megmozgatott (divat, fotográfia és képzőművészet), továbbá, ahol az előzetes elvárásaim, benyomásaim teljesültek, vagy a befogadás előtti/utáni hangulatok, gondolatok alapján érdemesnek találtam őket egy év végi best ofhoz. Lássuk!

#10 Iparművészeti Múzeum (Budapest) – Lechner, az alkotó géniusz (2014. november 20. – 2015. május 31.)

E nagyszabású tárlat halálának 100. évfordulóján emlékezik meg a magyaros szecesszió mesteréről, Lechner Ödönről (1845–1914). A lechneri formák gazdagsága, fantáziavilága, az alkotó művészetének újító megoldásai, egyéni stílusa kiemelik őt a hazai építészek sorából és egyenesen a 19. század végének halhatatlan, világszínvonalú mestereinek élvonalába sorolják, többek közt a katalán Antoni Gaudí, a belga Victor Horta, a skót Charles Rennie Mackintosh és az osztrák Otto Wagner mellé. A kiállítás Lechner Ödön építész munkásságának teljességét mutatja be. (Forrás innen.)

Az Iparművészeti Múzeum palotája, a magyar szecessziós építészet remekműve, 1893 és 1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. (Fotó: faninfo.hu)

#9 Magyar Nemzeti Galéria (Budapest) – Rippl-Rónai és Maillol. Egy művészbarátság története(2014. december 17. – 2015. április 6.)

Rippl-Rónai József, a modern magyar művészet kiemelkedő képviselője, illetve a modern európai szobrászat zseniális mestere, Aristide Maillol: e két nagy hatású művész barátságát és kapcsolatuk művészi dokumentumait állítja középpontba a Magyar Nemzeti Galéria tárlata, amely mintegy kétszáz művet vonultat fel. A Nabik köréhez tartozó festő barátok (Pierre Bonnard, James Pitcairn-Knowles, Édouard Vuillard) művészete és a párizsi környezet is felvillan néhány a Szépművészeti Múzeumban, illetve a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban őrzött mű által. (Forrás: innen)

Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja, 1899, olaj, vászon, 100 x 75 cm, Musée d’Orsay, Párizs

#8 Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (Budapest) – Külhon (2014. december 1. – 2015. január 18.)

A Fiatal Fotóművészek Stúdiójának hét tagja „emigrált” kis időre a Nagy Almába, hogy feltérképezze (vagyis fotódokumentálja) a kint élő magyar közösség mindennapjait. Megvalósult az amerikai álom? Miképpen őrzik identitásukat a kinti magyarok? Mi hiányzik nekik leginkább itthonról? Izgalmas és mélyen elgondolkodtató kérdés az, hogy hányféle aspektusból és miként ragadja meg a kérdést a hét művész, így mindenképp ajánlom, hogy látogassátok meg az amúgy ingyenes tárlatot január 18-ig!

Magyarok New Yorkban (Fotó: Szombat Éva)

#7 Magyar Nemzeti Galéria (Budapest) – Dada és szürrealizmus: Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí. Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből (2014. július 9. – október 5.)

Ha Dalí és Man Ray, valamint szürrealizmus, akkor én ott vagyok! Éppen ezért jelentett egy kis csalódást az MNG tárlata, mivel a hívószóként aposztrofált művésznevek kevés alkotást jegyezhettek a kiállításon. Annál több a „magyar párhuzam”, avagy „mit is csináltunk mi ezidőtájt” volt fellelhető a kiállítást támogató, vagy éppen kiegészítő „társtárlaton”. Mindenesetre a dadaizmus egy sokak által kevésbé (vagy egyáltalán nem) megemészthető irányzat a 20. századi avantgárd művészetben, úgyhogy a még egy leendő művészettörténészt is foglalkoztató „mitől művészet valami?”-jellegű kérdéseket gerjesztő tárlat mindenképpen érdemes arra, hogy megtekintsük.

Erwin Blumenfeld: Dada, 1920 (Ink and collage on paper, 26.1 x 20 Gift of I.M. Cohen, New York, to American Friends of the Israel Museum B82.0399)

#6 Iparművészeti Múzeum (Budapest) – A 4. Textilművészeti Triennálé anyagából válogatott kiállítás (2013. december 20. – 2014. február 2.)

Útkeresés és megújulás volt a hívószava a szombathelyi 4. Textilművészeti Triennálénak. Izgalmas volt látni, hogyan ragadták meg az innováció fogalmát a hazai textilművészek: sokak munkája ugyanis pont a hagyományok követésére, a különlegesebb, nem szokványos alapanyagok beledolgozásából építkezett. A kiállított alkotások a textil helyét keresik felgyorsult világunkban, feszegetik a határokat, a kísérletező kedvről, a véleményalkotásról és a megszólalni vágyásról vallanak. Gyönyörködtetnek, elgondolkodtatnak, megmutatnak, újrafelhasználnak, játékra hívnak, szembeállítanak, leképeznek, átírnak, emléket állítanak, átlényegítenek. (Forrás innen)

#5 MODEM (Debrecen) – Az új spektákulum: Kínai kortárs képzőművészet (2013. december 15. – 2014. március 30.)

Politikai pop és cinikus realizmus – e két kifejezés jellemzi leginkább a debreceni Modemben a kínai kortárs alkotók munkáiból nyílt tárlatot. Világ életemben érdekeltek a távol-keleti kultúrák, így nem volt kérdés, hogy megnézem a kiállítást. Izgalmas volt látni a párhuzamokat keleti és a „nyugati” művészet kapcsán, megfigyelni a technikák és a témák hasonlóságát, különbözőségét, reflexióit politikára, történelemre, hatalomra, elnyomásra, popkultúrára.

Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója Az új spektákulum című kiállításon (fotó: Czeglédi Zsolt, MTI)

#4 MODEM (Debrecen) – Halálos természet: Naturalizmus és humanizmus a 21. században (2013. november 17. – 2014. március 2.)

Természet és ember. Ember a természetben. Ember kontra természet. Köztes, hibrid teremtmények. Harmónia, mégis konfliktus. Félelmeket, fóbiákat és előítéleteket is előhozott ez a kiállítás, amely izgalmas kérdéseket feszegetett (és persze sokkolt is sokakat). Tizennégy képzőművész nagyjából hatvan alkotása borzolta a kedélyeket ezen a horror és pszichothriller műfajára is hasonlító kiállításon.

Halálos természet: Naturalizmus és humanizmus a 21. században (fotó: mtro.hu)

#3 Szépművészeti Múzeum (Budapest) – Toulouse-Lautrec és világa (2014. április 30. – augusztus 24.)

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) születésének 150. évfordulója alkalmából tavasszal nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeum gazdag Grafikai Gyűjteményéből mutatott be válogatást. A Lautrec-tárlat a századfordulós, bohém Párizs hangulatát, a kánkán táncosnőket és a művész különc világát ismertette. Láthattunk litográfiákat, olajfestményeket és persze plakátokat, különféle relikviákat, amelyek hatásosan utaltak a forrongó, művészeti rebelliót (is) jelentő, boldog békeidős párizsi miliőre. (Forrás innen)

Toulouse-Lautrec és világa

#2 Szépművészeti Múzeum (Budapest) – Rembrandt és a holland aranykor festészete (2014. október 31. – 2015. február 15.)

Az európai, azon belül is a holland művészet egyik fénykorát, az 1600-as évek jelentős alkotásait hivatott bemutatni a Szépművészeti felújítása előtt berendezett nagyszabású tárlat. Hét szekcióra tagolta a kurátor, Ember Ildikó a képeket, így többek közt külön részt kapott a történelmi háttér, a portrék, a vallás és a bőség is. A címadó festőművésztől több önarcképet is láthatunk, de Vermeer három festményét is bemutatja a kiállítás. Lenyűgözőek a holland festők aprólékos részletkidolgozásai; ez egy olyan tárlat, amit mindenkinek látnia kell!

Rembrandt és a holland aranykor festészete (Fotó: Artnews.hu, Korhut Lili)

#1 MODEM (Debrecen) – Erwin Olaf: Körhinta (2014. október 26. – 2015. február 1.)

A debreceni művészeti központ kiállításai miatt képes vagyok a fél országot is átutazni, eddig még sosem csalódtam. A következő, ami miatt mindenkinek érdemes Debrecenbe utazni, a holland kísérleti filmes és sztárfotográfus fotósorozataiból és rövidfilmjeiből nyílt átfogó tárlat. Nagyszabású témák, kompozíciók jellemzik Olaf munkásságát, engem teljesen magával ragad különleges világa. Drámai és elemi erővel ható képei, videói láttán nehéz szabadulni; képei számos értelmezésnek teret engednek amellett, hogy „esztétikai ínyencségnek” is nevezhetők. Aki teheti, látogassa meg február elejéig a kiállítást!

Összeállította: Emese

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s