Viszlát, 2014!

Ismét eltelt egy év. Rengeteg dolog történt velünk idén, sok-sok posztot írtunk, megannyi izgalmas eseményen vettünk részt és számos új emberrel ismerkedtünk meg. Immáron új bloggerekkel és új fotóssal működünk, kialakult a reményeink szerint végleges stábunk, miközben végigkövettünk a magyar és nemzetközi divat legfontosabb történéseit. Jöjjön hát a 2014-es nagy visszatekintés!

Januárban követtük az európai divathetek eseményeit, szót ejtettünk többek közt a Chanel couture kollekciójáról is, amely elhitette velünk, hogy a csillámfényű tündérdresszek igenis jól mutatnak tornacipővel viselve is. Szóltunk az ismeretlen tehetségek bemutatására létrejött versenyek egyikéről, a minden év tavaszán megrendezett Hyères nemzetközi divat és fotó fesztiválról, amelyen a divat és a fotó mellett az építészet és a design területe is kiemelkedő szerepet kap. Elindítottuk a legérdekesebb Tumblr blogokat összegyűjtő sorozatunkat, majd a Marc by Marc Jacobs segítségével megmutattuk, hogy a japán loliták és a military kisasszonyok hogyan festenek együtt a kifutón. Szurkoltunk a MUUSE x Vogue Talents nevű, kiegészítőtervezőknek meghirdetett nemzetközi versenyen indult kedvenc designereinknek, de dekorációs tippeket is adtunk a tavaszi lakbertrendek tükrében.

Meginterjúvoltuk a friss modelltehetséget, Zahorán Bertoldot, aki a Givenchy show-t nyitotta az év elején Párizsban, valamint Juliana Siqueirát, akit a Marie Claire Fashion Days-en csíptünk el, és elkezdtük divatiskolákat összegyűjtő rovatunkat. Összeszedtük a szezon teátrális divatshow-it, írtunk a Gucci 2014-15-ös őszi-téli kollekciójáról, amelyben a fiús romantika, a letisztult vonalak és a természetes anyagok domináltak. Szóltunk egyik kedvenc magyar márkánk, a NUBU tavaszi-nyári kollekciójáról, majd a szezon két legizgalmasabb, a művészi design jegyében megszületett kirakatát vettük górcső alá. Megvizsgáltuk J.W. Anderson artisztikus testtorzítását, divat és művészet kapcsolatát kerestük a Hui Hui és az Anntian alkotásainak áttekintésével, majd a gender játékokra és az agresszív szépség kifutón való megjelenésére helyeztük a hangsúlyt.

Nem hagytuk szó nélkül Junya Watanabe, Iris van Herpen, Louis Vuitton, de V. Quaresma 2014-es őszi-téli RTW kollekcióját sem, közben elnéztünk a KUBIK co-working irodába és a Projekt Showroom frissen nyílt pop up boltjába, majd egy képzeletbeli keleti utazáson is jártunk a MASAMOD 2014-15-ös őszi-téli kollekciójával. Bemutattuk az Ana Locking 2014-es tavaszi-nyári gyűjteményét, amelynek fő inspirációs íve a  Sztalker című klasszikus film köré kanyarodik, valamint a sztár dj-ként, producerként, promóterként, és újabban trendszetterként működő Larry Tee által megalapított TZUJI brand pszichedelikus őszi-téli lookbookját.

Ajánlottuk és szemléztük egyik kedvenc magazinunk, a KALTBLUT aktuális, The Noire című számát, valamint a Design Days Dubai eseményeit. Nagyító alá helyeztük Abodi Dóra futurisztikus amazonjait, az organikus csavarral bolondított space-age minimalizmust USE unused-féle tálalásban, a H&M és a fenntartható (divat)jövő kapcsolatát, a világosság és a sötétség küzdelmét Gareth Pugh-módra, Varga Klaudia perverzióját a bőrrel, később pedig beültünk egy Pillangókisasszonyra Varsóban. Utánajártunk, hogyan használják a világhírű modellek a közösségi mediát, s bemutattuk az ország első interaktív divatvideóját, melyet Olajos Tamás és Csabay Feri hívott életre.

Feltérképeztük, hogy milyen, amikor egy ikonikus divatbrand és a világ legismertebb sminktermék-márkája találkozik a Proenza Schouler és a MAC jóvoltából, aztán képzeletben a tokiói divathétre utaztunk, s bemutattuk a dél-koreai tervező, Bajowoo markáns kollekcióját. A magyar designereinket sem feledtük el, szóltunk a Gabo Szerencsés, Takács Judit és a KOMOD aktuális anyagairól, majd a tavaszi Fashion Week Budapestet vártunk nagy izgalommal. Átlapoztuk a Philosophy Magazine harmadik számát, amelybe többek között Ivett street artos cikke is bekerült, s kihirdettük a szezon egyik legnagyobb hírét, az Alexander Wang és a H&M együttműködését.

Észre sem vettük, de már áprilist írtunk, amikor a TGFWBP után elkezdtük tudósítás-sorozatunkat az eseményen bemutatott őszi-téli kollekciókról. Szegedi Kata a kilencvenes évek r’n’b és hip-hop világába repített vissza minket, a NUBU megmutatta, milyenek is a hordható festővásznak és hogyan viselhetjük magunkon a természet erőit, a Je Suis Belle megalkotta eddigi – számunkra – legkedvesebb kollekcióját, amelyben a prizmák és a fekete szín dominált, az Anda a művészi dekonstruktivizmussal játszott, a Nanushka a modern megoldásokat és a bohókás sikket keverte, a USE unused által pedig Párizsban és New Yorkban kalandoztunk – egyszerre.

Megnéztük, mi fért a the Room tizenkilencedik számába, interjút közöltünk Boldov Eszterrel, a Philosophy Magazine főszerkesztőjével, aki többek közt az online médiumok, tehetséggondozás és az alkotói szabadság fontosságáról beszélt nekünk. Bemutattuk Viviane Sassen, holland fotográfusnő munkásságát, majd megpróbáltunk utánajárni, hogy a világhírű fényképész, Terry Richardson valóban zaklatta-e modelljeit. Írtunk az Aimée és a Twofold Concept friss anyagairól, a Lazy Oaf és Garfield “pizsamacskás” őrületéről,  az ikonikus retrósneakerek hibridjéről, a Puma limitált kék madaráról, majd megemlékeztünk április 24-éről a globális divatipar ezidáig legnagyobb tragédiájának évfordulóján. Megmutattuk, miért érdemes megtekinteni a McQueen-kiállítást, megvizsgáltuk a B-style szubkultúrát Desiré van den Berg lencséjén keresztül, de Andy Warhol és Hantai Simon sokrétű művészetét is kitárgyaltuk.

Májusban következett a Mix ‘n Match harmadik része Dj Rennel, amelynek keretében elkészült 2014-es első fotóanyagunk; kaptunk egy különleges mixet és egy érdekes interjút is. Utánajártunk, mi az oka az edzőcipők divatban való felbukkanásának és meghonosodásának, majd Charles James New York-i kiállítását vettük górcső alá. A PS Magazin révén mi is bemutattuk, hogy milyen az, ha telefonnal fotóznak címlapot, de végigpásztáztuk a 2014-es őszi-téli kifutók sminktrendjeit is: kiderült, az álmodozó jókislányoktól a fenséges amazonikig terjedt idén a skála. Printelt ibizai nyár (Galla), a hagyomány megújítása a geometria által (MEI KAWA) és lágy karalteresség (Fibula) következett ezután, s nem hagytuk szó nélkül a MAC Demóna kollekcióját sem. 

Ismert alakok filmes arcképcsarnokával, a Pjotr androgün gótikájával, Paul Farrel bohém eleganciájával és a H&M Studió 2014-es őszi-téli dekadens szabadelvűségével folytattuk, majd bemutattuk, hogy a fürdőruha igenis menő utcai viselet lehet. Gonnabees nevű interjúsorozatunk hatodik részében Hegyi Maját, az a magazin egyik készítőjét faggattuk, összeállítottuk a legbotrányosabb divatkampányok listáját, de a gördeszkázás és a high fashion bizarr románcába is betekintést engedtünk. Ajánlottuk a FashionClash nevű, nemzetközi interdiszciplináris, fiatal designereket felkaroló, bemutató, évente megrendezett összművészeti fesztivált, a fortyogó Trónok harca-láz közepette pedig a sorozat ikonikus jelmezeit mutattuk be, s rávilágítottuk, miképpen működik a szimbolizmus Westerosban a kosztümök által.

Samaras Daphne-val, a Flipbook projekt ötletgazdájával, illetve Tejfel Krisztián vizuális művésszel is beszélgettünk, boncolgattuk kicsit a mai zeneipar működési metódusait, s múzeumi sétákat tettünk a W Magazine fotói által. A tenger mélyére buktunk egy izgalmas editorial bemutatásával, amelyben Kerry Dean a víz alatti univerzumot helyezi a high fashionnel párhuzamba, egy különleges, akvárium inspirálta képsorozat erejéig, mely a német Flair magazin számára készült. Napfürdőztünk a Cali Sunshine-ban, később a dzsungel sűrűjébe menekültünk a forróság elől a MAC által, aztán visszatértünk a Szépműbe, a KREA diplomabemutatójára

Divat és meztelenség kapcsolatáról esszéztünk, RebelliveRandomoztunk Tóth Melindával, a Daige designerével, elindult népszerű sorozatunk, a Décollage, és folytattuk Gonnabees rovatunkat Stein Barbarával. Milánó felé vettük eztán az irányt, és beszámoltunk a férfi divathét eseményeiről. Interaktív divatfilmeket is listáztunk, illetve egy fura artisztikus projektről is írtunk, amelyben a német származású performansz művész, pszichológus hölgy, Milo Moire anyaszült meztelenül járt-kelt az Art Basel körül. Bemutattuk, milyenek lennének a világhírű modellek Disney-karakterekként, elkezdtük zenei rovatunkat, a SundayTunes-t, majd Anda Emit és Zsigmond Dórát is faggattuk randomkérdéseinkkel. Tündérmesékbe illő kreációkkal folytattuk, amelyeket a 2014-es őszi-téli couture show-król hoztunk nektek.

A július elhozta második fotósorozatunkat, a Mix ‘n Match negyedik epizódját, amelyben HuskyJoe-tól kaptunk egy remek mixet, egy tanulságos interjút, Réka pedig ismét hangulatos képeket lőtt nekünk. Írtunk a Sofitiel pop-up store-ról, amely a szomszédos országok divattervezőinek kreációit hozta Budapestre, de a Magritte X Opening Ceremony-kollekciót is kiveséztük. Rovatdömping kezdődött ezután: a Gonnabees (Halász Jácinttal a főszerepben) és a RebelliveRandom (Csabay Feri és Deák Eve révén) további interjúkkal bővült, valamint a vasárnapi zenés-editorialos kezdeményezésünk is sikerrel vette a következő kanyarokat. 

Összefoglaltuk 3. Nordic Fashion Biennale eseményeit, amely a a kortárs skandináv divat helyzetének bemutatására tesz kísérletet, olyan kérdések körbejárásán keresztül, mint az északi designerek önmeghatározásának földrajzi jelentősége a távoli, folyton változó nyugati divattal szemben, a fenntarthatóság jelentése ebben a kontextusban, valamint a tervezői munka során felmerülő kulturális örökségvédelmi stratégiák interpretációs lehetőségei. Ezt követően a Fashion Film Festival Milano nevű eseményre helyeztük a hangsúlyt, de szóltunk a különösen izgalmas, általunk csak hipszter divathétnek hívott Berlin Alternative Fashion Weekről is. Elindult Vitriben nyugvó ruhaművek című sorozatunk, amelyben divatkiállításokat mutattunk be, majd a legmenőbb őszi-téli kampányokat szedtük egy csokorba.

Nem sokkal ezután újra összeszedtük a legérdekesebb Tumblr blogokat, majd a globális trendek nyomvonalán listáztuk a legmenőbb őszi-téli irányzatokat. Bemutattuk az első világháború divatsajtóját, ott voltunk, amikor a USE unused testvérmárkája, a USE Bag kidobta DC Comics című kollekcióját, később pedig Vahram Muratyan humoros illusztrációival lazultunk. A nyár alkonyán kint buliztunk a Szigeten, amelyről képriport formájában számoltunk be, megismertettünk benneteket Audrey Hepburn unokájával, és kihirdettük Kelly Osbourne divattervezőként való debütálását. Újra dübörgött a SundayTunes, beszámoltunk a Emmy-díjátadó történéseiről, benéztünk kicsit a high-tech divat háza tájára, és bemutattuk a The Four resort kollekcióját is. Szeptember elején érkezett a Décollage második része, egy filmes interjú Fabricius Gáborral, majd belecsöppentünk mi is a 2015-ös RTW lázba.

1-anda-vs-feher-laszlo

Randomkérdésekkel bombáztuk Kovalik Natasát, körbenéztünk a runway design területén, majd a londoni és New York-i divathéten felcsendülő legmenőbb zenéket listáztuk. Ott voltunk a KREA smink szakos vizsgáján és képzeletben a milánói RTW show-kon is, aztán újra zene és divatfotó kapcsolatát kutattuk a SundayTunes-ban. A párizsi tavaszi-nyári bemutatókról sem feledkeztünk meg, hiszen tudjátok, Párizsban bármi megtörténhet!. Hedi Slimane és a rocksztárok kapcsolatát egy retrospektív fotógyűjteménnyel mutattuk be, később az Alexander Wang és a H&M megabiznisznéről esszéztünk.

Természetesen nem maradtunk le az őszi magyar divatnapokról sem; a TGFWBPCentral European Fashion Days eseményeiről is beszámoltunk nektek. Mint azt már tudjátok, az Anda tavaszi-nyári kollekciója egy fehér lapra írta fel a tér, az idő, illetve a személyiség egymásra épülő, a tervezőnő által leképzett relációját az Emitől megszokott vagányan elegáns street couture stílusban. Az ÁERON a finoman nőies minimalizmusra fektette a hangsúlyt, Szegedi Kata az emberi kapcsolatokat helyezte központba egyfajta fauvista dinamizmussal, Tomcsányi Dóri a fenntarthatóságot emelte ki izgalmas vizes színeivel és printjeivel, a USE unused a pasztell akvatikát fordította a divat nyelvére, Konsánszky Dóra az újjáépülő személyiség rétegeivel játszott 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójában. A Je Suis Belle harmonizáló ellentétekkel rukkolt elő a jövő évi meleg szezon kapcsán, a The FOUR pedig az ötvenes és a kilencvenes évek sziluettjeit mixelte. A Gombold újra! Alumni bemutatókról is megemlékeztünk természetesen, és bemutattuk a minimálhangsúlyos,  fesztiválstíllel fűszerezett urbánus hippi Nubu-nő „archetípusát” is.

Kielemeztük a Daige dada tematikájú őszi-téli kollekcióját, a mának éltünk a nyolcadik SundayTunes-ban, és kidobtuk a harmadik és negyedik Décollage-t is. Divatvlogokkal és izgalmas összművészeti fúziókkal folytattuk: ajánlottuk többek közt Erwin Olaf első átfogó kiállítását Debrecenben, interjúztunk Daubner Annával, bemutattuk kedvenc zenekari fotósainkat és a Gombold újra! verseny döntőseit, akik közül a Rusalka márka tagjait szóra is bírtuk. Nyerő frizurákkal és egy Picasso inspirálta SundayTunes-szal robogtunk tovább, majd a Death Becomes Her című MET-es kiállítást ajánlottuk, amely a gyász egy évszázadát mutatja be. Szóltunk egy különleges zenei projektről, a svéd IamiwhoamI tevékenységéről, és olyan feltörekvő márkákról, amelyek a kortárs tendenciák és a vintage stílus tengelyén mozognak.

Kaptatok tőlünk Halloweenes inspirációt, bejelentettük Galliano visszatérését, majd bemutattuk a dadaizmus női képviselőt is. Megemlékeztünk Sylvia Plath-ról, operában jártunk, később a couture fejdíszek és az “alumínium” táskák nyomába eredtünk. A skandináv elektronikával a főszerepben kihoztuk a következő SundayTunes-t, megismertettünk benneteket a True Detective című sorozat tájnarratíváival Richard Misrach képein keresztül, s lerántottuk a leplet Louboutin és Lippmann termékeny művészi kapcsolatáról. Írtunk a Király Tamás nyolcvanas évekbeli tevékenységét bemutató Nyitott Kapuk: Király Tamás 80’s című kiállításról, amelyet a tranzit.hu rendezett meg a Budapest Design Hét 2014 keretein belül. Foglalkoztunk a tökéletlen szépség divatban való elterjedésének kérdéseivel, a CSF márka Budapest Bauhaus kollekciójával, az ősz legmenőbb parfümjeivel, Brian Bowen Smith fényképészetével, a Philosophy Magazine negyedik számával, majd candy girl-öket és bájos dallamokat prezentáltunk a SundayTunes keretein belül.

Beszélgettünk Bocskor Bíborkával, a KOMOD tervezőnőjével, Gabriellával és a MamaKin designerével, Kingával közös kollekciójuk kapcsán, kincsek közt kalandoztunk a Tresure Budapest üzletben, de Steven Meisel nagyívű munkásságáról sem feledkeztünk meg. Egy újabb Décollage-ban hoztunk vizuális rímeket a USE unused aktuális kollekciójához, feltettük a kérdést, hogy hogyan vélekedik a Victoria’s Secret a feminizmusról, kötött/kötetlen részletekbe bonyolódtunk Pápai Lilla debütáló kollekciója kapcsán, bemutattuk kedvenc high fashion Barbie-jainkat és feltörekvő holland divattervezőinket, aztán komolyra fordítottuk a szót az év utolsó előtti SundayTunes-ában. Ismét operában jártunk, ahol Pilinyi Márta jelmeztervezővel beszélgettünk, írtunk a nemi erőszak filmes reprezentációiról, underground eseményeket és a PS Magazin friss ajánlottuk, majd született egy új rovatunk is, az Artspiration, amelyben az egyes képzőművészeti alkotásokat tanulmányozva engedjük szabadon a fantáziánkat, és a formai, szín- és stílusvilág divatra való átértelmezésével próbálunk különböző összeállításokat kreálni.

2014 utolsó Décollage epizódjában a The FOUR resort kollekcióját vettük ismét elő, de a jól ismert VisualRhymes sem maradt el; a Dori Tomcsanyi őszi-téli kollekciójához illesztettünk építészeti megoldásokat. Ott voltunk A Játékkészítő jelmezes fotóspróbáján, közöltük karácsonyi SundayTunes-unkat, összeállítottuk rebellis ünnepi kívánságlistánkat, majd az év utolsó mozzanataként kedvenc filmjeinket, kollekcióinkat, divatkampányainkat, valamint magyar és külföldi kiállításainkat gyűjtöttük egybe.

Minden rebellisnek köszönjük, hogy velünk volt 2014-ben! Találkozzunk jövőre!

Szöveg: Ivett

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s