Íme a legmenőbb tavaszi divatkampányok!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi kezdünk egyre jobban ráhangolódni az új szezonra, úgyhogy a nagy lelkesedés közepette össze is gyűjtöttük az általunk legmenőbbnek vélt tavaszi divatkampányokat. Ha valaki még nem kezdett el kiolvadni a téli fagyoskodásból, mindenképpen nézze meg ezeket a képeket, hiszen egy kis lélekmelengetésért ezúttal is bátran fordulhatunk kedvenc tervezőinkhez.

Alexander McQueen

A divatház rendkívül innovatív kampánnyal rukkolt elő, ugyanis időtlen idők óta először láthatunk ízlésesen megrajzolt szemöldököket – na jó, csak vicceltem. Komolyra fordítva a szót, a képeken a fények és árnyékok segítségével teátrális megvilágításban tekinthetjük meg a Karolin Wolter által viselt McQueen-darabokat.

Azt már a divatbemutató óta tudjuk, hogy a tavaszi kollekcióban a japán kultúra köszön vissza, a kampányfotók hangulata azonban nem erősít rá erre.

A modell tornagyakorlatokhoz használt polifoamon fekszik, aminek mű, szivacsos anyaga aligha üthetne el jobban a távol-keleti varázstól. Ettől függetlenül a két szélsőség jól kiegészíti egymást, David Sims ismét nagyot alkotott. 

(Még több kép itt)

Balenciaga

Az Alexander Wang által vezetett brand csakis az orosz Sasha Pivovarovát kérte fel modelljének, ennek ellenére egy fotón több emberre szánt ruhadarabot is bemutatnak.

Nem, nem az történt, hogy egy Photoshop mestert könnyebb volt kifizetni, mint még egy modellt, mindennek természetesen szimbolikus jelentése van: az egy képen többször szereplő modell a Balenciaga-nő összetett énjét jelképezi.

A képek egyébként azt a nyugodt, de feszültségektől mégsem mentes légkört árasztják, amit a többször merész pasztell ruhák is hirdetnek. A kampány Steven Klein nevét fémjelzi.

(Még több kép itt)

Burberry

Úgy látszik, bevált a Burberrynek a legendás brit modellek páros szerepeltetése; a My Burberry parfümöt reklámozó Cara Delevigne és Kate Moss után ezúttal Naomi Campbell és Jourdan Dunn pózolt Mario Testino-nak, de ez a kampány természetesen a ruhákra koncentrál. A sorozat összességében nagyon hangulatos és vidám, mintha azt sugallná, hogy a lányoknak nem kell félniük attól, hogy az eső tönkreteheti a milliókat érő velúrkabátjukat.

Nekem a Burberryről mindig a hűvös, brit elegancia jut eszembe, szóval mindig öröm látnom, hogy van egy másik, önfeledtebb arca is a brandnek.

(Még több kép itt)

Dior

Raf Simons a divatház legújabb kampánya során egész egyszerűen semmibe vette a gravitáció törvényeit és megmutatta, hogy egy Diort viselő nő mennyire súlytalan és szabad. A fotósorozaton három modell, Julia Nobis, Lexi Boling és Natalie Westling szerepel, a képek pedig Willy Vanderperre keze munkáját dicsérik.

Azt hiszem, több kellene a diori visszafogott eleganciából erre a világra.

Nagyon letisztult, elegáns, de sikkes kampányt kaptunk. Sajnos a mérhetetlen virágminta-rajongásom miatt ennél jobban nem tudok nem elfogultan beszélni a 2015-ös tavaszi kollekcióról…

(Még több kép itt)

Miu Miu

A Miu Miu erre a szezonra képek helyett videókkal készült, három feltörekvő színésznő, Mia Goth, Imogen Poots és Marine Vacth három különböző kisfilmmel reklámozza a brandet ebben a szezonban. A rövid felvételek a bezártság érzetével okoznak feszültséget, a videókban a lányok fokozatosan érzik meg a négy fal zavaró közelségének terhét.

A háttérben szóló halk komolyzene és a beállítás, aminek köszönhetően a néző a falak és ajtók mögül pillantja meg a színésznőket, igazán megtette a hatását, kevés ennél nyomasztóbb élményben volt részem mostanság.

De mivel ez volt a kampány célja, csak annyit mondhatok, le a kalappal, Steven Meisel!

Saint Laurent

Hedi Slimane elég lazára vette a figurát a 2015-ös tavaszi Psych Rock kollekció tervezésekor, a folkos darabok ugyanis a hippivilágot idézik meg. A képeket Connecticutban lőtte maga Slimane, ahogy azt már megszokhattuk. Bár a fotók alapvetően a férfi ruhákból hivatottak ízelítőt adni, azért a női kollekcióba is bepillantást nyerhetünk.

A kampányképek csak úgy ontják magukból a szabadság és a fiatalság semmihez sem fogható érzését.

Az egész olyan, mintha egy pihenő közben lekapott road trippelő baráti társaságot látnánk a hatvanas évekből. Fesztiválszezon, gyere már!

(Még több kép itt)

Valentino

Folytatjuk a szuper cool, szuper fiatalos, szuper természetközeli vonalat, ugyanis erre a szezonra a Valentino is hasonló hangulatot idéző kampánnyal rukkolt elő. A képek főszereplője a gyönyörű vörös hajú modell, Grace Simmons, a fotós pedig Michal Pudelka.

A modellek többféle csodás lényt is megidéznek a sellőktől kezdve a tündérekig, legalábbis nekem rögtön ezek az mesebeli szereplők jutottak eszembe a fotókat meglátva.

Nos, azt hiszem, ettől a kampánytól mindenkinek azonnal megjön a kedve ahhoz, hogy Valentinóban tündököljön egész tavasszal. Ó, bárcsak…

(Még több kép itt)

Szöveg: Blanka
Forrás: Dazed és Oyster

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s