Tű van a derekadban! – Balenciaga AW15

A rohamosan fejlődő technikának hála immár nemcsak a nagyobb magazinok szerkesztői és világsztárok vehetnek részt a divatbemutatókon, hanem a nevesebb bloggerek mellett mi is, a livestream segítségével. Igen igényes és hasznos kis jószág ez, ha tehetem, mindig követem a divatházak eseményeit, majd a látottak hatására a szavak úgy ömlenek belőlem, mintha öklendeznék: nem tudom nem véleményezni a show-kat. Így volt ez a Balenciaga AW15 bemutatóval is: erős deja-vu, gyöngyök a fülben, tű a derékban.

Immár harmadik éve vegyíti sajátos, sportos kézjegyével Alexander Wang – személyes nagy kedvencem – a Balenciaga  divatház kódjait, hálóba öltöztetett modelleket leküldve a plexi kifutóra. A mosatni show érdekessége, hogy az orosz szépség, Sasha Pivovarova most debütált a háznál, akit egyébként maga Wang választott ki.

Az első benyomást rám a modellek gyakorolták: elképesztően csámpásak voltak, elnézést a szóhasználatért. Oké, a lányokon szó szerint tűsarkú cipellő volt, – néha úgy tetszett, meg is remegtek a cipők sarkai, borzasztó vékonyak voltak – ellenben a chelsea boots nyilván nem indokolta ezt a mozgásformát. Vajon ez is a show mint olyan része volt? Ma már semmi és senki nem áll biztos lábakon?

Mindenesetre nálam a sportos vonal valahogy most nem ütött igazán, Wang leginkább vintage elemekkel keverte a Balenciaga modern-elegáns vonalát, talán emiatt, és a deja vu-t is minden bizonnyal a klasszikus esztétikára való törekvés váltotta ki belőlem.

A brokát többszöri előfordulása, a brossok és a hegyesorrú tűsarkúkon lévő díszcsatok kissé megleptek, de összességében, így vagy úgy, de összejátszottak ezen elemek a kollekció alaphangulatával: a kortárs formaigénnyel keretezett klasszikus, már-már királyi eleganciával.

Az említett klasszikus elegancia jegyeihez nyúlva az ékszerek, főleg a fülbevalók többsége gyöngy alapú volt, aminek nagyon örültem, ahogyan a dísztű zseniális újragondolásának is.

A hajtűszerű óriási tűk „B”-dísszel indultak, s a különleges dekorfunkció mellett gyakorlatiasabb célt is szolgáltak: Wang ezzel oldotta meg az egyes ruhadarabok biztosítását, főleg az ingekét, kabátokét és a szoknyákét.

Ha már a biztosításról van szó, a másik szimpatikus elem a tűzőgép használata volt. Egyes darabok varrásainál nem varrtak, hanem tűzőgéppel oldották meg az anyagok összeillesztését.

Tipikus wangi kísérletezés és határfeszegetés!

Említésre méltóak a megunhatatlan oversized formák és a variábilis anyaghasználat is, utóbbi kapcsán azért megjegyzem, a brokát és a szőrme számomra kissé összeférhetetlennek bizonyultak a show-n, amely alatt egyébként olyan rémisztő és feszült zene szólt, hogy többször rám tört a pánik a sötét szobában, de talán ez is volt a cél: az alapvetően tekintélyt parancsoló szettek és modellek megadták a show erélyes dekadenciáját, melyet ezzel a zenével még inkább highlightoltak a készítők.

Szigorú szabásvonalakat ritkán elhagyó formák, óriási, csatszerű gallérok, izgalmas textúrák, tűzőgép, mázsányi ékszer és szegecsek, csipetnyi rebellió katonás renddel fegyelmezve, dekadens elegancia, a wangi alapesztétikába csak némelyütt kapaszkodó, érdekes, ismeretlen-ismerős új irányok. Ez a Balenciaga AW15.

Szöveg: Fruzsina

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s