SundayTunes #20 – After me, the flood

E heti zenei válogatásunkban mindenképpen szerettem volna aktuálisan a húsvétnál maradni, de közben egy kis csavart is vinni a dologba. Így végül olyan dalokat gyűjtöttem össze, amelyekben ilyen-olyan módon megjelenik a víz toposza, reflektálva ezzel kedvenc közeledő népszokásunkra, a locsolkodásra. Következzen tehát egy maroknyi énekes és fiúbanda, akiknek ezekért a dalokért cserébe biztosan minden lány szívesen adna a piros tojásaiból. Mindehhez persze sok-sok “vizes” fashion editorial is jár! 

Ben Howard – Rivers In Your Mouth

Ben Howardot biztosan nem kell bemutatnom, az elmúlt években olyan nyaralás-kompatibilis gitárzenékkel szédítette meg a világot, mint az Only Love vagy a Keep Your Head Up. Tavalyi második albumán azonban szabadjára eresztette a komolyabb énjét is, legnagyobb szerencsékre – innen szól most a Rivers In Your Mouth. Az egész I Forget Where We Were album nagyon “vízközeli”, több dalszövegben megjelenik a víz, és a dalok instrumentális részeinél pedig sokszor úgy érezhetjük, szinte úszunk a dallammal együtt. Egyébként Howard nagy szörfös múlttal rendelkezik, úgyhogy ez annyira nem meglepő. 

A visszafogott dalhoz visszafogott editorial dukál, ez a fotó a W magazinban jelent meg 2013 decemberében. A képet Tim Walker készítette, a modell a pedig Kristen McMenamy. Zseniális a türkiz, flitteres Marc Jacobs ruha uszonnyal való párosítása, és gyönyörűek a sápadt fények, szóval érdemes alaposan szemügyre venni a képet. 

Far Far From Land - W Magazine - December 2013 - model Kristen McMenamy - styling Jacob K - photography Tim Walker

James Bay – Hold Back The River

Többször említettem már a Burberry Acoustic-ot, ahol a divatház indie előadókkal vett fel akusztikus dalokat. James Bay is itt kezdte, de mára már kinőtte ezt a kis közeget, és nagyjából nyárra szerintem mindenki ezt a dalt dúdolja majd. Igazi örömzene, és még a szövege is kellemesen halandzsázható: én pont azért kezdtem el vele foglalkozni, mert a rádióban hallva végig azt hittem, Holy Water-t énekel, és muszáj volt rákeresnem, hogy megbizonyosodjak, csak rosszul hallom. Sajnos tényleg így lett, pedig milyen vicces lenne. 

A dalhoz mindenképpen egy energikus és vidám fotót képzeltem el, ezért esett a választásom a Hermés 2013-as tavasz-nyári kampányképei közül az egyikre. A divatház védjegye, a selyemsál még sosem tűnt ennyire emberközelinek. Levetkőzve az arisztokratikus hűvösségét, a kendő színei még hívogatóbbá teszik az egyébként is varázslatos tájat – annyira jól megkomponált az egész. 

The Vaccines – Wetsuit

A Vaccinesről nekem mindig egy tengerparti, barátokkal bulizós, idilli állókép jut eszembe, szóval mindenképpen biztosított helye volt a listán már az első perctől fogva. Az pedig külön öröm, hogy van is egy Wetsuit című daluk, ami tökéletesen illeszkedik a tematikába. Hát igen, lányok, biztos mindenkinek van olyan locsolós élménye, ami szebb emlék lehetne, ha akkor lett volna velünk egy búvárruha.

És ha már búvárkodás, íme, ez a gyönyörű, de paradox fotó. Sokat nem sikerült kiderítenem a képről, annyit tudni, hogy Phoebe Rudomino munkája. Nagyon szép, ahogy a fehér ruha által a modell kiemelkedik a víz homályából. 

Photographer Phoebe Rudomino | brilliant underwater fashion editorial | chandelier | bubbles | graceful | floating | breathe | aquatic | blues and green | wow | amazing photography | lounge room | underwater set |

Of Monsters And Men – Lakehouse

Bár az elején csak fiúkat ígértem, az Of Monsters And Men esetében azért az izlandi Kate Nash-ként emlegetett Nanna Bryndís Hilmarsdóttir énekesnővel is számolnunk kell. Én nagyon szeretem ezt a két énekeses felállást, Nanna és a másik énekes, Ragnar hangja nagyon összeillik. A Lakehouse című dal a 2011-es My Head Is An Animal debütáló, és azóta is egyetlen nagylemezükön található, de jó hír, hogy az új albumra már nem kell sokat várni! És hát mi enyhíthetné jobban a sonkától beállt kajakómát, mint a folkos könnyedség?

Ehhez a dalhoz rögtön a Chloé aktuális kampánya jutott eszembe, tudjátok, a lovas-tengerpartos Mihalik Enikővel, azonban közben megtaláltam a Ralph Lauren szintén 2015-ös tavasz-nyári kampányképét, ami hasonló, de kicsit különlegesebb: lovak helyett itt tevék láthatók a képen, a hangulat sokkal keletiesebb. Izland és Egyiptom, nos, meglepő páros, de szerintem passzol!

Milky Chance – Down By The River

A chilles, gitáros dalairól ismert duó adja a mai lista utolsó dalát, ami szerintem jó levezetés – a múltkor pont azon gondolkodtam, hogy az életemről szóló sorozatnak a fináléjába tökre beletenném ezt a számot – igen, ilyeneken szoktam gondolkodni. A Milky Chance-től legtöbben sajnos csak a Stolen Dance-t ismerik, pedig a többi felvételük is legalább annyira jó, szóval buzdítok mindenkit, hogy bizony érdemes hallgatni őket. Már csak azért is, mert a Szigeten szerintem az egyik legjobb koncert lesz az övék – persze elsősorban azoknak, akik a mérsékelt partizásban is megtalálják a bulit.

Hasonlóan nyugodt editorialt kerestem a dalhoz, és végül beugrott a Chanel 2012-es tavaszi-nyári kampánya, amely csupa fekete-fehér, vízben végzett gimnasztikai mutatványokat jelenít meg. Természetesen, mondanom sem kell, a modelleket Karl Lagerfeld fotózta. Nagyon elegáns kampány lett ahhoz képest, hogy ez a kollekció hozta divatba a nem túl szép tengeri gumiszandálokat. 

Kellemes ünnepeket kívánunk!

Szöveg: Blanka
Képek: Pinterest

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s