Múltra hímzett jelen

Hímzés. Elsőre talán nagymamáink terítői és/vagy néptáncos ruháink mintái ugranak be erről a technikáról, de vajon a folklóron és a tömegtermelésű ruhadarabok dekorálásán túl is jut szerep ennek az eljárásnak napjainkban? Ha a fonalak és szövetek kuszasága mögé tekintünk, rendkívül izgalmas kortárs alkotásokra bukkanhatunk, úgyhogy a válasz: igen.

A hímzés a metódus, a felhasznált anyagok, a stílus, a szimbolika, illetve a kész művek otthoni és privát jellegű, továbbá szertartásos vagy ünnepélyes felhasználása alapján kulturálisan specifikus technikának tekinthető. Bár a középkorban férfi mesteremberek is foglalkoztak hímzéssel, a technika a 19. századra esszenciálisan női műfajjá alakult, és az otthoni szféra jellegzetes tevékenységévé vált.

A 20. század számtalan változást hozott, kimozdítva e csendes műfajt addigi szerepéből, majd mibenlétének problematikája is előtérbe került: tekinthető-e a hímzés művészetnek, a hímző nevezhető-e művésznek vagy „csak” – a kézműves hagyomány ápolójaként – kézművesnek? Funkcionális meghatározottsága, illetve a privát szférához (és elsősorban a nőkhöz) kötődő asszociációi miatt a textilművészetet sokszor kézművességként kezelték művészeti körökben – még az olyan alkotók, mint Gunta Stölzel vagy Sophie Taeuber-Arp munkássága ellenére is. Az art-craft vita nyomán azonban rendkívül innovatív törekvések indultak útnak, amelyek a kézműves és a művész-designer szerepek egyesítésére fókuszáltak, vagy a technikát – mint a művek tartalmának fontos elemét – méltatták.

1111

Mindez egybeesett a nőjogi, feminista mozgalmakkal, ahol általánosságban két megközelítés volt uralkodó. Egyrészt a kézimunka elutasítása kapott szárnyra, hiszen úgy vélték, hogy megerősíti a nők elnyomását és az otthoni szférába taszítja őket. Másrészt megjelent a kézimunka felhasználása, „kisajátítása” is. Ennek célja az volt, hogy kihívja a hagyományos női ideált, illetve hogy általa lehetővé váljon, hogy egy tipikusan női műfaj alkalmas legyen fontos témák értelmezésére, feldolgozásra.

A feminista művészek a tradicionális hímzést ötvözték egy sajátos és újfajta szimbólumrendszerrel, hogy ezáltal hívják fel a figyelmet a nők ügyére. Az általuk készített textile art művek eredendően (át)politizált esztétikai tárgyak, alkotások voltak – feszegették a művészeti diskurzus és az elfogadható médiumok határait, amire példát találhatunk Annette Messager vagy Louise Bourgeois művészetében is.

A 21. századra a technikát már a kortárs művészeti gyakorlatok határainak feszegetése és a tradicionális kézműves szakértelem kombinációja jellemzi. Napjainkban a meglévő technikák ötvözése, új módszerek megjelenése, illetve egy-egy művészre jellemző individuális újítás felbukkanása a jellemző. A feminista művészek munkáikban fontos társadalmi-politikai témákhoz nyúlnak: a női munka és a női művészet problematikáit, a gender szerepek mibenlétét, a státusz és hatalmi viszonyok alakulását, vagy a művészi érték, illetve szexualitás kérdéseit boncolgatják.

2222

Különös paradoxont hordoznak magukban ezek az alkotások, hiszen a sokszor felforgató témák, problémafelvetések, társadalmi és politikai kritikák egy hagyományosan finom, női médiumon keresztül jelennek meg, ahogyan azt Orly Cogan, Andrea Dezső vagy Elaine Reichek munkáiban is láthatjuk, de a sort hosszan folytathatnánk. Bár stílusban és anyaghasználatban rugalmasság figyelhető meg, a legtöbb hímzés szellemes vagy éppen ironikus módon reflektál saját művészeti, szociális és folklorisztikus hagyományaira, vagy a művész egyéni világlátására. Előbbire Szabó Eszter Ágnes frappáns feliratokkal és anakronisztikus elemekkel díszített falvédői a legjobb példák, utóbbi kapcsán pedig izgalmasak Molnár Dóra hímzőpárnái, aki Igény szerint (2012) című sorozatában a kapcsolatokkal szemben felállított igények sztereotípiáit tárta elénk saját elvárásainak valós alapokra helyezett, kisarkított példáival.

333

Mindezek tükrében elmondható, hogy a hímzés ma reneszánszát éli: a fiatal kortárs művészeknek köszönhetően újra előtérbe került e különleges műfaj, amely napjainkra konceptuális tartalmakkal töltődött fel, miközben egy kreatív, intermediális, provokatív-szatirikus művészeti nyelvvé formálódott.

Még több Molnár Dóra Eszter hímzőpárnáiból itt!

Kiemelt kép: Debbie Smyth

Szöveg: Kata

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s