Lázadni vagy behódolni? /// Menswear Fashion Week AW16

Talán már el lehet engedni azt az általános szemléletet, mely szerint a divat elsősorban a nőknek szól, a nők részesülnek belőle, a nőket érdekli. Bár a gender-kérdés miatt a férfidivat mostanában igencsak előtérbe került, miközben új kontextusokra lelt, arról valamiért még mindig kevés szó esik, hogy azok a társadalmi fenyegetettségek, amiknek témái a női szekcióban gyakran megfigyelhetők, hogyan csapódnak le férfiágon.

Hogyan viszonyulnak a férfidivat-tervezők a kizsákmányoláshoz, a fogyasztói társadalom visszásságaihoz és a politikusok játékaihoz? Ha kíváncsiak vagytok a válaszra, csak nézzétek meg a nemrég véget ért férfi divathét kollekcióit!

Célszerű a listát Walter Van Beirendonck kollekciójával kezdeni, ugyanis ő az egyik olyan tervező, aki a divatteremtést (némileg) háttérbe szorítva szinte minden alkalommal társadalmi állásfoglalásra használja kollekcióit. Tavaly Stop terrorizing our world!-feliratú pulóvert adott egyik modellére, legutóbb pedig ugyanez volt, csak a ‘woest’ szóval; ez a designer anyanyelvén, azaz flamandul annyit jelent, ‘őrjöngés’. A tervező elmondta, hogy rengeteg düh gyülemlett fel benne, amiért a vezető politikusokat hibáztatja, valamint azt, hogy jelenleg minden félresiklott a világban. Azt mondta, noha pacifista, mostanában igazán szeretne valakit arcon ütni.

yohji2

Nos, a kollekció hiába színes és játékos, tényleg érezhető rajta az agresszív színhasználat és a korábbiaknál merészebb mintapárosítás, de ennek mi csak örülünk. Az öltözékek legmeghökkentőbb részleteit – már ha lehet valami meglepőbb annál, hogy a leopárdmintás trapéznadrág és a mintás, lila zokni jól is festhet együtt – a felsőrészeken megfigyelhető, gyapjúból állatok jelentik. Először talán észre sem vehetőek, hiszen mindig igazodnak az adott darab színéhez és anyagához, de jobban megfigyelve már nagyon is ott vannak azok a tetemnek is mondható állatfigurák. Van Beirendonck ezzel a politikát szimbolizált: ahogy a vezetők élettelen bábukként játszadoznak az átlagemberrel – ez egyébként vonatkoztatható a kollekció teljes animal vibe-jára is. A tervező külön kiemelte, hogy még sosem zárt teljesen fekete szettel divatbemutatót, egészen mostanáig, így számára ez is a sötét időket jelzi.

yohji1

Yohyi Yamamoto esetében szintén jelen volt egyfajta agresszió, de itt a politika már nem került színre. Amíg a Van Beirendonck nem hagyott nekünk túl sok szabad asszociációt, itt felmerül a kérdés: Yohyi Let me eat you-feliratú pulóvere, valamint a The only woman I know is my mother célzás vajon mit jelenthet? Nos, a tervező inkább a megszokott öltözködési normák ellen lázadt és inspirációit tette frappáns szöveggé a darabokon. Modelljeit vastagon beöltöztette, majd végső simításként egy pólót is rájuk húzott.

walter

A show után azt mondta, számára olyan ez, mint amikor nagyon hideg van, az anyák pedig aggódva aggatnak mindenféle ruhát gyerekeikre, majd a végén még mindennek a tetejébe egy pólót is húznak rájuk, hogy biztosan ne fázzanak. Hát persze, mi is pont erre tippeltünk rögtön! Az viszont kétségtelen, hogy a Monthy Python-filmekbe is beillő Yamamoto-vízió elég hűen köszön vissza a kifutón – tény, hogy itt a testhezálló öltözködés új értelmet nyer. A tervező show-ja alatt egyébként a Stand By Me című Stephen King-regény filmjéből vett dialógok szóltak, aminek állítása szerint szintén hatalmas jelentősége van, ugyanis azért esett erre a klasszikusra a választása, mert számára tinédzserek pánikkeltő sikolyaként szól, miszerint a világ rossz irányba tart…

walter1

Na, de ki az, aki nem emel szót a politika ellen és nem viselkedik vészjóslóként – sőt, egyenesen imádja a modern trendeket? Hát J. W. Anderson, aki a múlt heti férfi divathéten saját nevével fémjelzett márkáját, valamint a Loewe kollekcióját is felvonultatta. Előbbinél a divatvilág aktuális problémájára reflektált, mégpedig a szezonális trendek gyors, kiégető tempójára – de egyáltalán nem úgy, ahogy gondolnánk. Ahogy arra Raf Simons és Alber Elbaz lemondása is felhívta a figyelmet, a tervezők a hatalmas termelési és megfelelési kényszer alatt összeroppannak, ez pedig egyre többek számára tarthatatlan. Hát, Anderson pont nincs köztük, ugyanis ő váltig állítja, hogy haladni kell a korral, és ha most a gyors élet dívik, akkor ennek kell engedelmeskedni. Ennek okán a sebesség volt a kulcsszó kollekciójánál, ami alapból nem is hangzik rosszul, de kár, hogy ezt nem sikerült olyan ordító klisék nélkül kiviteleznie, mint a motoros cuccok és a Velcro-kabátok.

jw1

jw2

Néhány nappal később a Loewe divatház tervezőjeként Anderson már a fogyasztói társadalom problematikájára reflektált, de persze ezt sem a környezettudatosság vagy a fenntarthatóság manapság oly népszerű állásfoglalásával. Nem, a bemutatón a vállfára akasztott darabok várták a közönséget, de tulajdonképpen az elrendezés is szemérmetlenül a vásárlási láz generálását kísérelte meg. Egy fajta bizonyíték, hogy a divat a márkakultusz kereszttüzében sokszor nem több, mint tiszta merchandising. Nos, hogy ez tőle mennyire ironikus vagy sem, az kérdéses, de egyébként is felesleges lenne messzemenő következtetéseket tenni, amikor Yamamotónak fájóan igaza van: kétségbeesetten pánikolunk, talpunk alatt folyamatosan változó világgal. Így még annyit sem látni kristálytisztán, mi érné meg jobban: lázadni a társadalmi tendenciák ellen vagy eltűrni őket egy közelgő jobb reményében?

loewe2

loewe1
Mivel a “bemutatón” nem voltak modellek, a kollekciót korai kampányképekkel prezentálták

 Szöveg: Blanka

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s