Ékszerbe égetett szecesszió: artisztikus koncepciók a FREYWILLE-nél

Nehéz lenne még egy olyan alkotót találni, akinek személyében és hagyatékában olyan szinten összeforr a divat és a művészet, mint ahogyan azt az Art Nouveau legjelesebb osztrák képviselője, Gustav Klimt esetében megfigyelhetjük. A festőre már életében hatott a divat, ő pedig a divatra, és ez a fajta inspirációs körforgás még a művész halála után egy évszázaddal is erősen jelen van.

Klimt a kezdetekben szigorúan követte művészettörténeti példaképeit, tehetsége eleinte inkább a betanult technikákban mutatkozott meg, mint szabadszellemű és innovatív ötletekben, hamar rátalált azonban saját – a későbbiekben ikonikussá vált, akkoriban azonban sok kritikát elszenvedő – stílusára. Legismertebb korszakának sajátosságát az arany ornamentika dominanciája, a vad színhasználat és a mozaikszerű ábrázolásmód házasítása adta. A kezdeti útkeresést jól mutatja az is, hogy legismertebb képeit – A Csókot, Az Ölelést és az Adele Bloch-Bauer portréját – élete utolsó húsz évében vitte vászonra.

Adele Bloch-Bauer portréja
Adele Bloch-Bauer portréja

Túlnyomórészt nőkről készített portréi az 1900-as évek Európáját formáló művészeti és tudományos felfedezéseket, fejlődési irányvonalat dokumentálták. Nem véletlen a témaválasztás, Klimt ugyanis számos nővel került kapcsolatba élete során, műtermében pedig állandó jelleggel körülvették őt a hölgyek. 1896-tól kezdve a nőalakok kihívó pózokban, kibontott hajjal szerepelnek a vásznon; e gesztussal Klimt szakított a korábbi visszafogott, allegorikus ábrázolásmóddal. Ebben az időben is sokan támadták a művészt képei „pornográf” jellege miatt, ő azonban nem sokat adott a közvéleményre. Miért is adott volna, mikor a korszak leggazdagabb és leghíresebb hölgyei szerették volna portréjukat elkészíttetni vele, a műterme pedig egy háremmel is vetekedett?

Arra a kérdésre, hogy miért nem készített magáról soha portrét, ezt válaszolta: „Nincs rajtam semmi különös… aki szeretne valamit tudni rólam, az nézegesse figyelmesen a képeimet.”

cats

Klimt mindig is szűkszavú volt, ha magáról kellett nyilatkoznia, festményei azonban éppen elég beszédesek voltak, és a mai napig történeteket mondanak el, impressziókat keltenek, időtállóan és megunhatatlanul gyönyörködtetnek. Nyitott, szabadszellemű emberről van szó, aki tisztelettel fordult a változatos kultúrák felé, felhasználva az ebből tanultakat az alkotás folyamatában is.

Klimt nemcsak a művészetre, de a divatra is nagy hatással volt: az őt körülvevő rengeteg nő tengerében is különös jelentőséggel bírt Emilie Flöge divattervezővel ápolt hosszú élettársi kapcsolata. Flöge a terveiben gyakran inspirálódott Klimt művészetéből, Klimt pedig a nő által alkotott darabokat gyakran szerepeltette a képein. Elgondolkodtatok valaha, hogy hogyan születtek meg a Hölgy aranyban, A Csók, az Adele Bloch-Bauer portréja és megannyi más festményen szereplő nők irigylésre méltó öltözékei? Ezek a bohém darabok – melyek tökéletes szimbiózist alkotnak a festmények képi világával – Emilie Flöge munkásságát dicsérik, és az akkori feminista mozgalmak által kialakított irányvonalra reflektálnak. Klimt egyébként maga is készített terveket a Flöge szalon számára.

Flöge talán az első divattervező volt, akit az osztrák művész megihletett, de biztosan nem az utolsó! Szmos világhírű brand kollekciójában fedezhettük már fel Klimt életművének hatását, de többek között előtte tiszteleg az egyik legexkluzívabb ékszermárka, a FREYWILLE is Hommage á Gustav Klimt gyűjteményével. A sorozat első darabjai 1998-ban jelentek meg, és azóta is kitartóan inspirálják a művészet és az elegáns kiegészítők szerelmeseit. Nyakláncok, karkötők, gyűrűk és egyéb kiegészítők bizonyítják, hogy Emilie Flöge és Adele Bloch-Bauer portéja, a Remény, a Vízi kígyók és a többi Klimt -klasszikus remekül mutatnak a divat nyelvére lefordítva is.

page

Izgalmas párhuzamot mutatva Klimt személyével, a FREYWILLE ékszerei maguk is Bécsből indultak világhódító útjukra, így egyáltalán nem meglepő, hogy éppen a szecesszió legjelesebb osztrák képviselője az ihletadója a kreációknak. A brand sok éven keresztül tisztelgett Klimt előtt egyedülálló kreációival, emléket állítva nemcsak a festő, hanem a világszínvonalú bécsi művészeti szcéna eredményeinek is.

A kollekciók megalkotásakor ugyan ismert festmények képi- és stílusvilágából merítettek, az így életre hívott darabok mégis egyedülálló művészeti alkotások, melyek a FREYWILLE ékszertervezőinek munkáját dicsérik. A részletekbe menő kidolgozottság, az egyes elemek gondosan megfontolt elrendezése és egymáshoz illesztése teszi ezeket a darabokat igazán kiemelkedővé. Ahogyan a művészi alkotás folyamata is hosszú, úgy az egyes kollekciók gyártása is, hiszen az ékszerek megálmodása, a koncepció megalkotása, a különböző színekben játszó tűzzománc előállítása és az ezzel való munka is időt és gondos odafigyelést igényel. Minden kollekció megalkotását a vázlatok, színkombinációk precíz tervezése előzi meg, történjen ez saját design alapján vagy akár egy-egy neves festő műveit megidézve.

Klimt nem az egyetlen alkotó, akinek a munkásságát a FREYWILLE az elegancia és a stílus univerzális kifejezőeszközévé konvertálta: az impresszionista korszak egyik legismertebb alakja, Monet is hatott rájuk, illetve Klimt kortársa, egy másik ismert osztrák művész, Friedensreich Hundertwasser stílusára is ráismerhetünk a különleges ékszerekben. A történet pedig még kerekebb, ha megemlítjük, hogy maga Hundertwasser is rengeteg ihletet merített a szecesszió irányzatából és Klimt munkásságából. A FREYWILLE több mint száz évvel ezelőtt vászonra vetett témák mellett ékszereiben az élet szépségeit, a mindennapok örömeit is megjeleníti.

page

A márkát már születésétől fogva a művészettörténet leghíresebb szereplői, illetve egyes történelmi érák jellegzetes korstílusa és alakjai ösztönzik alkotásra: Monet és Klimt munkássága mellett ókori egyiptomi, görög és római motívumokra is ráismerhetünk egy-egy darabban, sőt, már a FREYWILLE logójában is, mely egy szfinxet ábrázol. A szfinx eredete az antik korba, az egyiptomi, illetve görög birodalom történetéig nyúlik vissza. Már neve is beszédes: a görög eredetű kifejezést „rejtélynek” szokták fordítani. A szfinx rendkívül szófukar, aki a mesés történetek szerint találós kérdéseket tesz fel az embereknek, ezen kívül azonban nem igen szólal meg: látjátok már a párhuzamot Klimt és a mítikus lény között? A festő sem szeretett magáról beszélni, hiszen alkotásai mindent kifejeztek helyette. Ugyanígy a FREYWILLE is expresszív kreációin keresztül tudatosítja az emberekben, hogy miben hisz, mi inspirálja, mi motiválja, kihasználva azt, hogy az ékszerek – ahogyan mondani szokták – többet mondanak ezer szónál.

Titokzatos és kiismerhetetlen: ilyen a szfinx, ilyenek a művészeti alkotások mögött megbújó gondolatok, illetve az általuk hordozott többlettartalom, és ilyenek a FREYWILLE ékszereinek viselői. Azok, akik egyedülálló kiegészítőkkel mutatják meg a világnak, hogy kik is ők és mit képviselnek. Ékszereikben testet ölt az artisztika, viselőik pedig maguk is a művészet pártfogóivá, terjesztőivé, egyfajta mecénássá lényegülnek, akik egy-egy darab beszerzésével tisztelegnek az alkotók előtt. A vásárló maga is művésszé válik, az alkotás folyamatának egyik legmagasabb fokára lép – általa teljesedik ki a műalkotás.

Hogyan is jellemezhetnénk mindezek után a FREYWILLE-t? Egy márka, mely az eternális szépséget és eleganciát testesíti meg: a design és a stílus folyamatosan fejlődik és frissül, az általuk képviselt klasszikus értékek és a kezdetekkor kidolgozott alapkoncepció azonban örök.

Még több infóért kattints a FREYWILLE weboldalára!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s