Táskakreációk a barokk ornamentika jegyében

Elképesztő megoldásokkal dolgozó, izgalmas koncepciók alapján alkotott kreációkért nem kell a szomszédba mennünk, időnként azonban mégis megéri körbenézni, hiszen mindössze egy országnyit kell ugranunk, hogy szerelembe essünk a Kijevben alkotó Konstantin Kofta dizájner remekeivel – hoppá, már meg is történt.

A tervező számára sohasem a hagyományos témák jelentik az inspirációt, alkotásaiban rendre szakít a megszokott trendekkel, és meghökkentő témákat vesz elő a tervezéskor. A provokatív darabok korábban már az emberi test anatómiájának mintájára formálódtak, de a geometriai alakzatok megjelenítése sem ritka Kofta munkásságában.

Egyik korábbi kedvenc kollekciónk, a 2014-es Platonic Solids is éppen a geometriából indult ki: a koncepciót és az elnevezést adó platóni testek (vagy szabályos testek) olyan konvex alakzatok, melyek lapjai egybevágó szabályos sokszögek, lapszögeik egyenlőek, csúcsalakzataik pedig egybevágók. A kollekció ugyan más háromdimenziós formákat is szerepeltet a platóni testek mellett, az alapvető inspirációt azonban kétségkívül ezen különleges alakzatok misztikus tökéletessége adta.

19

18

12

13

Bármennyire is odavagyunk a Platonic Solids szigorú, minimalista geometriájáért, cikkünk fő motivátoraként nem ezt a kollekciót, hanem a 2016-os tavaszi-nyári (Arxi) és a 2016-os őszi-téli (Drama) anyagokat említenénk.

Az Arxi kreációiban izgalmas művészeti inspirációra ismerhetünk, ám ezúttal nem a képzőművészeti vonal kapcsán, hanem egy sokkal összetettebb rokonágazatottal, az építészettel, ezen belül is a 16-18. század korstílusával, a barokkal összefüggésben.

1

A gazdagon dekorált oszlopok, homlokzatok, lépcsők, tetőszerkezetek kifogyhatatlan inspirációval kecsegtetnek, az egyedülálló sziluettek pedig könnyedén átértelmezhetőek a divattervezés nyelvére is, mint azt a kollekció táskái is mutatják. A korstílust a nyitottság, az alá-fölé rendeltség, a dinamika és a túldíszítettség elegyeként definiálhatjuk. A barokkra jellemző erős kontrasztok a táskák dizájnját is formálták: a fekete és a fehér, az egyszerűség és az összetettség ellentétje végigfut a kollekción.

2

Az aprólékosan kidolgozott szoborszerű vonalakat és sziluetteket – melyek a barokk architektúra jellegzetes, fényűző formáit követik – Koftának sikerült paradox módon minimalista síkra emelnie.

9

6

10

A tervező legújabb, Drama fantázianévre hallgató kollekciója is a minimál stílus jegyében született: a fekete, domborműre emlékeztető kreációkban az Arxi koncepciójának továbbgondolását fedezhetjük fel.

21

Az anyagban a sebesen repülő idő és a múlandóság depresszív, ugyanakkor magasztos gondolata adja a fő inspirációs csapásirányt. A természeti csodák eltűnése, a legkitűnőbb elmék által létrehozott alkotások feledésbe merülése, a virágok hervadása, az állatfajok kihalása – mind drasztikus változást képviselnek, és nekünk nem adatott meg a lehetőség, hogy visszafordítsuk ezt a körülöttünk végbemenő metamorfózist. A Drama kollekció célja, hogy új csodákat hozzon létre az elveszett értékek helyett.

22

23

24

25

Ha ti is beleszerettetek ezekbe a különleges darabokba, látogassatok el Konstantin Kofta weboldalára, ahol a tervező többi alkotását is megismerhetitek.

Szöveg: Alexandra
Képek: innen

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s