Karrier a kreatív iparban

Siker: egy kifejezés, mely mindenki számára mást jelent, és melynek mérőszámai ezerféleképpen definiálhatóak.

A kreatív iparban érvényesülni próbálók számára biztosan egészen mást takar a kifejezés, mint az egyéb területen karriert építőknek. Alábbi cikkünkben azt boncolgatjuk, hogy megéri-e küzdeni az álommunkáért, és hogy vajon mikor jelenthetjük ki, hogy megcsináltuk? Előre szólunk, hogy a gondolatmenetünk helyenként negatív hangvételűnek hathat, valójában azonban inkább elgondolkodtató, motiváló írásnak szántuk ezt az anyagot.

Könyvet írni, filmet rendezni, létrehozni egy saját divatmárkát. Mindenkinek van egy álma: a különbség csak annyi, hogy vannak, akik mindent megtesz ennek megvalósításáért, és vannak olyanok, akik hagyják, hogy az álommunkájuk hobbiként maradjon jelen az életükben. Nem állítjuk, hogy az álmok nem válnak valóra: azt azonban igen, hogy abban az esetben is élhetünk teljes, boldog életet, ha nem tartozunk azok közé, akik feltétel nélkül az álmaiknak élnek.

„Mikor, ha nem most? Ki, ha nem én?” A válasz egyszerű: Holnap. Valaki más.

Manapság már nehéz újat mutatni: ami ma még korszakalkotó újdonság, az másnap már elcsépelt és unalmas. A világ rajtunk kívül is tele van kreatív és inspiráló emberekkel, ha pedig mi nem mutatjuk meg a világnak, hogy kik vagyunk és mit tudunk, majd valaki más fogja. Ha nem ugrunk azonnal egy új ötletre, akkor megteszi helyettünk más. Legyen akármilyen eredeti az ötlet, van rá esély, hogy a világon élő 7 milliárd ember közül másnak is eszébe jut: valakinek, aki magabiztosabb vagy éppen vakmerőbb, aki nem kérdőjelezi meg saját magát vagy ötlete létjogosultságát, egyszerűen belevág, remélve, hogy megvalósítja az álmait.

fashion-designing-professionals

 

Karriert építeni a kreatív iparban: egy küldetés, egy út, mely átmeneti nehézségekkel és bukásokkal van kikövezve, és amelynek a végén „boldogan élünk, míg…” vagy éppen örökre pontot teszünk álommunkánk körmondatának végére. Nem az a kérdés, hogy ér-e minket kudarc – hiszen ez szinte garantált – hanem az, hogy miként kezeljük a kudarcot, és hogyan formálja ez a fejünkben élő, sikerről, karrierről, célokról kialakított képet. Nem kell mindent pénzre váltani ahhoz, hogy megérje csinálni. Ha festeni szeretnél, fess. Ha írni szeretnél, akkor írj. Ne engedd, hogy döntéseidet minden esetben a lehetséges haszon motiválja. A hobbid meghatározza, hogy ki vagy – akkor is, ha senki nem fizet érte.

„Addig dolgozz, míg többé már nem kell bemutatkoznod.” – tartja a híres mondás, mely a tumblrön kívül pólókon és bögréken is lépten-nyomon szembejön, deklarálva, hogy mi is a társadalmunk véleménye a siker mutatóiról. A pénz mellett a másik legfontosabb motiváló tényező az elismertség: hogy mások által is validálva legyen a munkánk jelentősége. De mihez is kell ez valójában? Tényleg a sikerhez, vagy egyszerűen az önértékelésünk helyrerázásához? Ezt nem árt tisztázni magunkban.

Egyszerre vágyunk ismertségre, elismertségre, csillogásra, ugyanakkor bele sem gondolunk, hogy mindez könnyedén képes megölni a kreativitásunkat, az önállóságunkat, a munkában lelt élvezetet, és ami a legrosszabb, hogy a folytonos bizonyítani akarás és megfelelni vágyás eltéríthet a saját magunk számára kijelölt úttól. Tényleg megéri?

Nem kell, hogy az (álom)munkánk határozzon meg minket. Nem kell saját vállalkozásba kezdeni, felforgatni a divatipart vagy megmenteni a világot ahhoz, hogy teljes és boldog legyen az életünk. Kövessük az álmainkat, éljük meg a szenvedélyeinket, hagyjuk hogy mindez formáljon, és jobb emberré tegyen, de ne csináljunk belőle túl nagy ügyet, és ne hagyjuk, hogy a szenvedélyünk pénzre váltása elterelje a figyelmet arról, hogy a hobbi elsősorban a szabadságról, a szórakozásról szól. Azzal, hogy a legtökéletesebb munkát keressük, valójában elfeledkezünk arról, hogy azt csináljuk, amit igazán szeretünk.

tumblr_static_img_2992

Elfogadható, hogy nem élvezzük a munkánkat, ha minden mást imádunk az életünkben? Igen. Sokan vannak, akiket a munkájuk nem határoz meg, egyszerűen csak a megélhetésükről gondoskodik. És ez abszolút elfogadható, még akkor is, ha egész életünkben azt a ferdített gondolatot táplálták belénk, hogy annyit érünk, amennyit a szakmai eredményeink. A környezetünk és a közösségi média folyton irreális célok elérésére buzdít minket: mindannyian különlegesek szeretnénk lenni, valami olyat tenni, amitől értékessé válunk, a történetünk pedig emlékezetessé. Miért nem elég, ha a pillanatnak élünk és élvezzük az életet?

Mégis muszáj elindulnunk az úton, ha ürességet érzünk magunkban. Ezt csak úgy tölthetjük ki, ha követjük az „álmainkat”, feladva akár a pénzügyi biztonságunkat is. Az ok azonban ne a megfelelési kényszer vagy az elismerésért való küzdelem, hanem a saját belső vágyaink teljesítése legyen – az előbbiekben ugyanis lehet, hogy sohasem lesz részünk, míg a második viszonylag könnyen teljesíthető, ha már rávettük magunkat az első lépések megtételére. Tudnunk kell, hogy az út hosszú és rögös, minden „igen” mellé ezernyi „nem” is társul, és lehet, hogy a végén csalódás ér majd minket. 

„Azt csináld, amit szeretsz, és egy percet sem fogsz dolgozni életedben.”

A mondás lényegét mindannyian értjük, és könnyű is ezzel a vágyainkat azonosítani. Ez az örökérvényűnek ható bölcsesség azonban könnyen tévútra vihet minket. Azt sugallja, hogy ha még mindig úgy érezzük, hogy dolgozunk, akkor biztosan nem azt csináljuk, amit valójában szeretnénk. Pedig általában nem tudjuk azt csinálni, amit szeretnénk anélkül, hogy olyanban is részünk legyen, ami kevésbé a kedvünkre való. Még az álommunkának is lesznek olyan részei, melyekért nem leszünk oda.

tumblr_lrukriqxtk1qe0bgeo1_r1_1280

Hogy is néz ki egészen pontosan az álmaink követése? Először is nagy levegőt veszünk, és feladjuk a normális (rosszabb esetben utált) munkánkat. Innentől kezdve a reggelink gyomorgörcs, a vacsoránk pedig álmatlanság lesz. Mégis folytatnunk kell, és nem szabad feladni: addig kell küzdeni, amíg büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Előfordulhat, hogy jön egy nagy csalódás: ilyenkor vigasztaljuk magunkat egy üveg borral, és folytassuk, amit elkezdtünk. Nem véletlenül kezdtük el. Egyszerűen emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy miért is tartottunk ki ennyi időn keresztül, és ha eddig sikerült, akkor miért adnánk fel most? Eltelhetnek hónapok, évek, kaphatunk millió elutasítást, egyszer azonban valaki meglátja a munkánkban a potenciált, és végre megkapjuk az áhított „igenünket”.

Művésznek lenni – bármilyen formában – egyszemélyes kaland. Nem szabad mások véleményétől függnünk, és nem szabad hagynunk, hogy bárki visszafogja a kreativitásunkat. A művészet egyben a munkánk és az életünk.

Sokszor az sem elég, ha a legjobbat nyújtjuk. Hiába adjuk ki magunkból a maximumot, talán még ez sem elég ahhoz, hogy kitűnjünk. Reménykedünk, hogy a befektetett munka, idő és lelkesedés megtérül, azonban ez sokszor nem igaz. A végén azonban mindig emlékeznünk kell arra, hogy mindent, amit teszünk, azt elsősorban magunkért tesszük: ha másokat inspirálunk vagy lenyűgözünk, az egyértelműen egy plusz, alapvetően azonban mindig a saját magunkkal való megbékélés és a kiteljesedés a fő cél. A legnagyobb művészek sikertörténetében egyetlen egy pont a közös: mindannyian a saját fejük után mentek, maximálisan ignorálva azt, hogy a világ hogyan vélekedik a tevékenységükről. Sokuk munkájára már életükben felfigyeltek, rengetegen vannak azonban, akik csak haláluk után kapták meg az őket jogosan megillető elismerést. Vincent van Gogh összesen két képet adott el életében, Franz Kafka gyakorlatilag éhen halt, Emily Dickinson pedig mindössze tíz verset adott ki, mostanra azonban mindannyian a művészvilág ikonikus figuráivá – példaképekké – váltak.

tumblr_inline_n9n20p54ym1rba57i_1460730731_750xn

Mire céloztunk e cikk soraival? Arra, hogy lehet, hogy megvan a kellő motiváció és a tehetség, talán még a bátorság is, hogy mindent egy lapra tegyünk fel – de ez még nem garantálja a sikert, sem pedig azt, hogy a közönségtől valóban megkapjuk a megérdemelt elismerést. Művésznek lenni nem arról szól, hogy pénzt keressünk – hanem hogy megtaláljuk önmagunkat.

Forrás: Lone Wolf
Képek forrása: Pinterest

2 thoughts on “Karrier a kreatív iparban

  1. Egy dolgot hiányolok a cikkből: marketing. A művészetből önmagában nem lehet megélni, muszáj üzletként (is) tekinteni rá, hiszen valahogy fel kell hívni a világ figyelmét a tehetségemre. Mindegy, hogy csapágyat gyártok, vagy képet festek, marketingre szükségem van.

    1. Bennevan: “Pedig általában nem tudjuk azt csinálni, amit szeretnénk anélkül, hogy olyanban is részünk legyen, ami kevésbé a kedvünkre való. Még az álommunkának is lesznek olyan részei, melyekért nem leszünk oda.” 🙂 Aztán persze nem feltétlenül kell, hogy ez kellemetlen része legyen, de a lényeg, hogy a “mindent megteszek az érvényesülésért”-nek a része (lehet) az is.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s