A művészet az otthonom

Chiharu Shiota Berlinben élő japán képzőművész. Fonalrengeteget képző, momumentális installációinak gerincét az emberi létezés, a halál és az emlékezet legalapvetőbb kérdéseinek víziói adják.

A magyar közönséghez szentendrei, Ferenczy Múzeumban megrendezett kiállítása alkalmával kerülhetett közelebb a művész, mely a 2015-ös Velencei Biennálén kiállított Emlékeső című installáció rekreációja. Személyesen találkozni vele a Yokohamai, The Locked Roomként jegyzett kiállításán volt alkalmunk, melynek alkalmával egy szerény, visszafogott külsejű, ám tomboló érzelmekkel teli embert ismertünk meg. Erre a tárlatra Chiharu és csapata  – hasonlóan a Biennálén szereplő kiállításhoz – kulcsok ezreit gyűjtötte össze a világ minden tájáról, ezzel kisebb szociális megmozdulást eredményezve.

chiharu-shiota-foto

Chiharu számára a használati tárgyak gyűjtögetése sokkal többet jelent egyszerű anyagbeszerzésnél. A kidobott, régi tárgyaknak, mint például ablakoknak, cipőknek, ágyaknak, ruháknak vagy kulcsoknak, sokkal mélyebb filozófiai jelentést tulajdonít; mindezek szerinte az idő és a tér dimenzióinak összekapcsolására képesek. Gondoljunk csak az installációiban szereplő 20000 kulcsra és – ami talán fontosabb – azok gazdáira! Az ajtók ezreire, amelyeket nyitnak vagy valaha nyitottak. Az emlékekre, amiket hordoznak. A kulcsok összegyűjtésével Chiharu emlék- és lehetőség-adagokat zsúfolt egy szobába, majd azok képzeletbeli kapcsolatát 400 méternyi gyapjúfonallal tette szemmel láthatóvá.

the_key_in_the_hand_02

A kiállítási tér közepét elfoglaló csónaknak a látogatók egy része az európai migránsok által igénybe vett szállítóeszköz jelentését tulajdonította, a művésznő saját bevallása szerint viszont az élet útját hivatott szimbolizálni, ami az emlékek esőjén át vezet. A kiállítás kiegészül egy videóinstallációval is, melyet berlini, kanagawai és marugamei óvodákban vettek fel. Chiharu azt kérdezte a gyerekektől, hogy hogyan kerültek erre a világra, mik a legelső és legerősebb emlékeik? Ezt a kérdést olyan gyerekek válaszolták meg, akik éppen hogy képesek beszélni, így lényegre törő, tiszta és őszinte élményekkel egészítették ki a pavilonban kreált időutazást. Bármelyik kiállításról legyen is szó, Chiharu biztos lehet benne, hogy a tárgyakat összekötő vörös fonal képzeletben a tárlatot elhagyva is a szemünk előtt marad majd.

A munkáidat nézve feltűnik, hogy a raktározás egy fontos eszköz számodra

Ez egy nagyon mély érzésben gyökerezik. Azért gyűjtök tárgyakat, mert emlékezetük van. Azért raktározok el dolgokat, mert úgy érzem, egy darab hiányzik belőlem, és a gyűjtögetéssel/raktározással ezt az űrt próbálom betölteni.

Hogyan állsz neki a kutatásnak egy induló projektnél?

Ha sétálni megyek, sok minden eszembe jut. Ugyanez jellemző akkor, amikor dolgozom.

Van egy stabil csapat, műhely, amely segít a megvalósításban?

Persze, van egy kb. 15 fős állandó csapatom.

Mit gondolsz, mi az, ami közös a munkáid nagy részében? Létezik egy beazonosítható narratíva a munkásságodban?

Igen, mindig vonalakat húzok, amikhez ehhez fonalat használok.

1

A fonál a védekezés/menedék szimbólumaként is értelmezhető. Honnan jött, hogy ezt az alkotási módszert válaszd?

Amennyiben egy művész feladata az, hogy a közönség érzelmeire hasson, akkor a szívüket vezérlő fonál hasonlít azokra a szavakra, amelyek emberi kapcsolatokat írnak le; csomózott, összegubancolódott, vágott, kötött szálakon futó kapcsolatok ezek.

Ugyanez a kérdés merült fel bennem a vörös szín használata kapcsán is…

Vöröset azért használok, mert a vér színét szimbolizálja, és ilyen módon az egymáshoz kötődő emberi kapcsolatokat is. Amikor egy kötegen belül látható a vörös szál, felszínre kerülnek a társadalom kapcsolódási pontjai.

A vörös vonal láthatatlan az emberi szem számára, miközben nagyon erősen kapcsolódik hozzá, és amint megpillantjuk, az emlegetett relációkat, teljes egészükben tanulmányozhatjuk azokat.

Az interjú további részét a Philosophy Magazine AW16-os számában találjátok. A beszélgetés során szó esett még a művésznő Japánnal való kapcsolatáról és a japán kortárs művészet aktuális helyzetéről, a szentendrei tárlatról, valamint a Shiota egyéb kiállításairól is, úgyhogy érdemes kezetekbe venni a magazint, amelyet Budapesten a Budapesten a The Garden Studio-ban, a Flatlabben, a wonderLAB-ben, a MONO art & design-ban, illetve az Írók Boltjaban értek el.

Szöveg: Kudron Anna, Boldov Eszter, képek: funzine.hu, varosban.blog.hu

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s