Történetből történelem: indul az 5. LMBT Történeti Hónap!

Érdekel titeket a magyar és külföldi LMBT kultúra? Hogy milyen lehetett melegként a két világháború közötti Berlinben élni, hogy miként íródott a budapesti városi térbe a leszbikus nők története, vagy hogy hogyan érintette a homoszexuális embereket a mcarthysta boszorkányüldözés az ötvenes évek Amerikájában?

Ha mindezekre (és még sok másra is) kíváncsiak vagytok, akkor ott a helyetek az 5. LMBT Történeti Hónapon, ahol közösen fedezhetjük fel, hogyan lett a történetből történelem.

Mi is az LMBT Történeti Hónap?

Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) múltjáról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része sokáig láthatatlan maradt.

unnamed-2

A Történeti Hónapot elsőként Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg 1994-ben, az Egyesült Államokban. A forradalmi ötlet azóta sok országba eljutott, többek közt a tengeren túlra is. Magyarországon először 2013-ban rendezték meg, és közel harminc kulturális, művészeti, ismeretterjesztő program várta akkor az érdeklődőket. Az eseménysorozatot, melyet a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület koordinál, egyre nagyobb siker és látogatószám övezi. Hazánkban minden év februárjában, egy teljes hónapon át tart az LMBT történelem izgalmasan sokrétű, közös kulturális kalandozása.

unnamed
A kezdetek…

De miért is van erre szükség?

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek mindig is a történelem részei voltak, ez nem titok – jelenlétükkel és tevékenységükkel alakították és formálták azt, maradandó értékeket létrehozva. Még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük. A programsorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét hivatott bemutatni, célja, hogy rámutasson ezen irányzat történelmi, kulturális és művészeti jelenlétére és felhívja a figyelmet azokra az értékekre, melyeket az LMBT embereknek köszönhet a társadalom.

De mindezek mellett a Történeti Hónap fontos mozgatórugója az is, hogy ne „csak” a saját közösségét szólítsa meg, hanem a társadalom egy szélesebb rétegét is, és párbeszédet teremtsen az LMBT kultúra iránt érdeklődőkkel, hiszen az új ismeretek birtokában a meglevő ismereteket is új, LMBT kontextusban lehet vizsgálni.

unnamed-1

Immáron ötödik alkalommal lehetünk részesei a rendezvénynek és minden jel arra mutat, hogy az LMBT kultúra felfedezése, megismerése hazánkban is egyre népszerűbbé vált. A kezdeményezés az évek során ki is nőtte magát, hiszen nem csupán Budapestre szerveztek programokat az eseménysorozat létrehívói, több vidéki nagyváros (Debrecen, Kecskemét, Miskolc és Szeged) is bekapcsolódik.

Idén 39 program közül válogathatunk: a repertoárban szerepelnek beszélgetések, filmvetítések, folyóirat-bemutató és interaktív workshopok is, melyeken át betekintést nyerhetünk az LMBT-univerzumba. De a Történeti Hónap egyáltalán nem olyan, mint egy keretbe zárt hosszú, rendhagyó töri óra. Annál sokkal jobb, izgalmasabb, intimebb. Legyetek Ti is részesei!

Web: www.lmbttortenetihonap.hu, Facebook: LMBT Történeti Hónap

SZÖVEG: Niki, HEAD: Háttér Társaság

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s