Női szerepek és kortárs magyar művészet

A patriarchális társadalmi normák mentén berögzített, évszázadokon át uralkodó szemlélet, mely a nőt testi adottságai, vagy épp annak hiányai mentén értelmezte, identitását pedig a főzés, mosás, takarítás triptichon kellős közepére helyezte csupán néhány évtizede indult foszlásnak.

Azóta sok izgalmas és merész alkotást láthattunk, melyek kreatív sokoldalúsággal reflektálnak a fogyasztói társadalom tudati manipulációira, miközben rávilágítanak a fennálló rendszer hibáira. Fontos, hogy ezen műalkotások kritikai perspektívájában egy közös metszéspont mindenképp mérvadó: a női szempont.

A nemi szerepek reprezentációja fontos és releváns téma, mert vizsgálatával azokra az újratermelt sztereotípiákra és berögződésekre irányulhat figyelmünk, melyeket magában hordoz és evidenciaként kezel társadalmunk, holott ezeket a jelentéseket privilegizált helyzetben lévő rétegek önkényesen alkották meg. Félreértés ne essék, a férfiak és nők vállát egyaránt nyomják a társadalmi sztereotípiák, viszont a nők számára kijelölt társadalmi sáv sokkal szűkebb és kevesebb mozgásteret enged meg még napjainkban is.

Hazai képzőművészeti terepen a 80-as évek második felében jelent meg az az attitűd, mely problematizálta a háziasszony hagyományos szerepmodelljét, és ami sokszor egybevágott a női, sőt a nemi identitás kérdésfelvetésével is. A női alkotóink előszeretettel élnek a szerepváltoztatások és az identitáskeresés játékosságával, de ez nemcsak az önmeghatározásra szolgál, hanem társadalomértelmező szerepet is betölt, valamint az előítéletek, tabuk leleplezésében, felforgatásában is szerepe van. Mindezt néhány olyan hazai alkotáson és kortárs alkotón keresztül szemléltetem most (a teljesség igénye nélkül), kiknek munkái pontosan és tudatosan ezekre a kiszabott elvárásokra reflektálva helyezik új nézőpontba a női szerepek, a női identitás kérdéskörét. Ezt teszik olykor pikírt humorral, éleslátó női szempontú kritikával, kilépve a művészi kánon kereteiből, felülírva egy hagyományosan férfiközpontú művészeti rendszert.

Eperjesi Ágnes munkáiban folyamatosan tetten érhető szinte a „nőkérdés” teljes témaköre. Fókuszában olyan, a nőknek tulajdonított tevékenységek, kiváltképp a háztartási rutin elemei – főzés, mosás, takarítás – és ezek monotonitásának sajátos látásmódú, visszafogott kommentálása állnak. Szorgos kezek – tennivalók a házban és a ház körül című könyvbe rendezett munkája olyan képeket tartalmaz, melyek egytől-egyig serényen munkálkodó, feltehetően női, nőkhöz tartozó kezeket, karokat, kézfejeket ábrázolnak, ragadnak meg valamilyen háztartásbeli munkafolyamat közben.

szorgos-kezek

Mindennapi környezetünk mindennapi rutinjait hozza szó szerint közel, kiemelve a megszokott fázisok egy-egy mozzanatát. Ezáltal olyan részleteket tesz láthatóvá, melyek fölött talán nap mint nap elsiklunk, de ezzel a felnagyító, kiragadó, ráközelítő módszerrel mégis egyfajta kritikus távolságot teremt és elgondolkodásra késztet.

eperjesi-agnes_szorgos-kezek

A vidám hangulatú képek sematikus jellege szinte már-már azt sugallja, hogy valóban pár perc a mindennapi rutin és könnyűszerrel elbánunk vele. Viszont albumszerű gyűjtésben ezek az egymás után felsorakoztatott, ikonszerű jelleget kapó, fogyasztói reliefként felsorakozó rutinfeladatok mennyisége már kicsit sok(k). Ez a pop artos elemekkel megkomponált, sajátos nézőpontú vizuális nyelvhasználattal felépített világ mindannyiunk számára olyan makulátlan érthetőséggel csillog, mint egy frissen vízkőtelenített fürdőszobai csap.

eperjesi-agnes_szorgos-kezek-2

Nagy Kriszta – aki radikális szemléletű, szubverzív személyisége a magyar képzőművészeti életnek – a kilencvenes évek alternatív kultúrkörében a Tereskova zenekar énekesnőjeként vált ismertté. Munkáival a már elavult, öröklött női szerepmodellek és a médiában hangsúlyozott új női szerep- és testkép klisék ellentmondásaira irányítja a figyelmet. Ütközőfelületként saját testét használja, önmagán keresztül mutatja be üzeneteit. Eszköztárát a médiából meríti – óriásplakát, újsághirdetés, bulvárnyilvánosság, divatfotó – és ennek működési mechanizmusát kihasználva saját művészi céljára használja fel. Foglalkoztatja a nő mint művész társadalmi megítélésének problémája is.

Egyik első bemutatkozása volt 1998-ban a Kortárs festőművész vagyok című Lövölde téri óriásplakát, mellyel felkavarta a magyar képzőművészeti élet akkori állóvizét, hiszen munkája korai gender kérdéseket, feminista felvetéseket és a kortárs művészek társadalomban betöltött szerepét feszegető mű volt. Szokatlan módon viszont a hazai körülményekhez képest a szűk szakmán kívül elérte a közönséget is. Az alkotás egyedülálló aspektusa épp azt a sztereotípiát vette célba, miszerint a „kortárs festőművész” szókapcsolatról legtöbbeknek leginkább egy középkorú férfi jut az eszébe. Ezzel szemben Nagy Kriszta plakátján egy modern, fiatal nő volt látható, ráadásul fekete fehérneműben, kihívó sminkben, kontraposztban pózolva. Gyakorlatilag totális ellentéte az említett sztereotípiának –  melyet így már sikerült is felülírnia.

nagy-kriszta-tereskova_kortars-fetomuvesz-vagyok

Fabricius Anna Háztartási Anyatigris című sorozatában megjelenő asszonyok saját hétköznapi környezetükben tűnnek fel, egy-egy háztartási eszköz társaságában. Eddig nincs is benne semmi csavar, csakhogy az eszközhasználat se nem „rendeltetésszerű”, se nem megszokott. A használati tárgyak új jelentéstartalommal töltődnek, mivel viselőik kontextusidegen pózban tartják őket.

fabriciusanna_haztartasi-anyatigris-2

Emellett maguk a nőalakok sem pont olyanok, mint akiket megszokhattunk „anyaábrázolás” címszó alatt. Fabricius hétköznapi háztartási hősnői monoton harcot vívnak az otthon teendőivel. Szűkös, zsúfolt lakásbelsőkben, gyermekekkel körülvéve, sminktelenül vagy épp otthonkában bukkannak fel. Pedig egy nőnek minden körülmények között tip-topnak kellene lennie, nem? Egyes elvárások szerint biztosan.

fabrisicu-anna_haztartasi-anyatigris-3

Nőalakjai nem vérmes, harcos nagymacskák és cseppet sem vadmacskák a szó sztereotip értelmében. Ezek a nők otthon tartják a frontot, míg a heroikus férfiak a közügyek terheit viszik, távol a családi fészektől. Hiszen napjaink maszkulin hősei az emberiség védelmének, irányításának magasztos feladatát kapták szereposztáskor, nem pedig a négy fal közötti robotot. Ez utóbbi a háztartások hétköznapi hősnőinek kiváltsága.

fabricius-anna_haztartasi-anyatigris-1

Szabó Eszter Ágnes műveinek sajátos jelleget ad egy következetesen alkalmazott, letűnt korokat idéző technika, mely ma is népszerűségnek örvend – ez a hímzés. A hímzést előszeretettel alkalmazzák a női alkotók, kritikai vagy éppen feminista vonatkozása miatt is. Erről már korábban is írtunk.

Szabó Eszter Ágnes munkáiban varázslatosan keveredik a hagyomány és a humor, műveiben sokszor a nőművész és a háziasszony szemléletét és mindennapi gyakorlatát ütközteti. Nem csoda, hogy olykor éles társadalomkritikával is átfűzött falvédői hamar elnyerték az internet népének tetszését, habár sokan nem is tudták, hogy ezek valóban létező falvédők és egy valóban létező művész készíti őket. Egyik, már mémmé avanzsált munkája, a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowieval nagyon sok helyen felbukkan a virtuális téren kívül is. A művész nagymamájának alakja nagyon is érthető figura hazánkban, és elképzelhető, hogy sokan ezért is tudnak jobban azonosulni az alkotással.

szabo-eszter-agnes_nagymamam-zalai-imrene-talalkozasa-david-bowieval

Egy másik figyelemreméltó és a téma miatt nagyon is fajsúlyos munkája egy rövid, de annál tanulságosabb találkozást mutat be. A mű címe: Szabó Eszter Ágnes és Hecker Péter dzsemet és képet cserélnek. Szinte a cirkuszt idézi a kompozíció a lengő trapézon  belendülő, nevesített alakokkal. Egyfajta hinta-palinta helyzet, ahol egy röpke pillanat erejéig nő és férfi a levegőben találkozik. És mit adnak egymásnak? Kissé fintoros helyzet, hiszen kiérezhető belőle, hogy míg a festő (aki férfi) képet, addig Szabó Eszter Ágnes (aki nő) dzsemet ad(hat). Érzékenyen kritikus, de ezzel együtt kissé ravasz is, hiszen, ha megfigyeljük az alakok elhelyezkedését, egyfajta alá-fölérendeltség mégiscsak kiérezhető a műből.

Huncut hierarchiát tár elénk, melynek célja nem egy újabb hatalmi rend felállítása, hanem sokkal inkább a szerepek és nemek egyenlő szintre emelése. És ez lenne a cél. Minden téren.

szabo-eszter-agnes-hecker

Szöveg: Mihucza Nikolett

A cikk részben Oltai Kata – A női szempont mint a kultúrakritika eszköze című előadásán alapul.

Képek: innen

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s