A női test mint a kortárs fotó csatatere

A női test, a női forma, a női jelenlét a fotográfiában korántsem új keletű dolog, azonban az utóbbi években a konceptuális anyagok terén változások figyelhetőek meg mind a képek vizualitásában, mind a tematikájukat tekintve.

A női test reprezentálásának kérdéskörében előtérbe került a fotográfiai hagyományokra való reflektálás, azok megkérdőjelezése, vagy akár kísérletek azok felülírására. Most közelebbről is szemügyre vesszük ezt a hullámot.

Elsősorban a feminizmus térnyerésének, médiába való bekerülésének, társadalmi mozgalmaknak és azok social mediában való gyors és önreflexív reprezentációjának köszönhetően jelentősen megnőtt, finomodott a művészek és fogyasztók kritikai attitűdje és érzékenysége a minket körülvevő világ vizuális megjelenítését illetően. A női test tárgyiasításáról, vizuális kizsákmányolásáról már mindannyian hallhattunk – egyre elterjedtebbek az ezt a jelenséget feldolgozó vagy kritizáló konceptuális fotósorozatok.

Ezek a munkák többféle eszközzel próbálnak élni a bevett szimbólumok alkalmazásától elkezdve az intertextuális utalásokon át, a direkt vagy provokatív módon megjelenített kritikáig. Érdemes közelebbről is megvizsgálni néhány példát, amelyek a jobbító szándék nevében, vagy éppen annak köntösében készültek.

Cary Fagan fotója

A kanadai székhelyű Birthe Piontek Lying Still című sorozatában retró magazinfotókat párosít a saját maga által készített, sokszor szürreális képekkel. Piontek a nők médiában való reprezentálásának változását és annak hatását vizsgálja a tudatalattiból jövő vágyak és félelmek, illetve azok otthoni környezetben való lecsapódásának megjelenítése által.

Az eredmény egy bizonytalanná mosódó képi identitásteremtés, szürrealizmussal és egyértelmű vagy elvont szimbólumokkal fűszerezve, melyek vizuális fogódzókat jelenthetnek a gyakorlott szemek számára.

A holland Daantje Bons Features of Femininity című sorozatában a média által közvetített egyoldalú női ideál mellett a tanult női szerepekről is kritikát kíván megfogalmazni. Saját bevallása szerint a provokáción keresztül a nőiségről alkotott szűklátókörű nézetekkel harcol, némi humorral vegyítve.

Képein, akárcsak más művészek hasonló témát feldolgozó sorozataiban, a nőiség, a női test kikerülhetetlen és meglehetősen túlhangsúlyozott vonásai rajzolódnak ki: gömbölyded formák, intim részek és menstruációs vér. Habár ezek olyan egyértelmű utalások, melyeket nem nehéz dekódolni, és elsősorban fizikai vonatkozásaira szűkíti le a női lét kérdéseit, Bons munkájából azért mégis kiolvasható egy ironikus él a „női geometria” leghétköznapibb, leglényegtelenebb, legprofánabb háztartási eszközökön, tárgyakon való megjelenítésével.

Az ausztrál Prue Stent is a nőiség és női identitás kérdéseivel foglalkozik. Pink című munkájában is e témákat járja körül, amelyben a rózsaszín (mint a női nemre utaló elsődleges szimbólum) kapja a főszerepet.

A fényképek itt a női szépség problematikája köré rendeződnek, a társadalom által fenntartott szépségideál és a fetisizált női testrészek kritikájaként.

Problémás lehet azonban, hogy mennyire éri el a sorozat a célját, mert ugyan a tökéletes idomokkal megáldott modell testrészeit hatásosan kiemelik az azt tömény mázként beborító rózsaszín festékek, szövetek és ruhadarabok, azonban nem válik egyértelművé, hogy ez a kitárulkozással összekötött rózsaszín máz hol látszana megrepedni és hol kezdődhet a női test árucikként való reprezentálásának megszűnése.

A legellentmondásosabb példa talán a texasi fotós Cary Fagan munkája lehet.Úgy tartja, a női test túlszexualizált és tárgyiasított. Segíteni akar a nőknek, hogy visszaköveteljék a testüket, újra sajátjukká téve azt, hogy ne a média és a környezetük termékeként tekintsenek rá. Ugyanakkor számára is a női anatómia jelenti a legnagyobb inspirációt…

Kétséges, hogy Fagan milyen mértékben tud némi igazságot szolgáltatni a média által meggyötört női testképnek, miközben képein pont azt láthatjuk, ami ellen elvileg szót emel: gyönyörű, vékony, többnyire fehér bőrű lányok minimális ruhában vagy meztelenül pózolnak.

Persze, nem mindig könnyű megmondani, hogy a test tárgyiasítása ellen vívott törekvésben hol húzódik a határ aközött, hogy tudatosan használjuk vagy továbbra is csak kihasználjuk a testet.

Érdemes megfigyelni, hogy olykor milyen észrevételek, kommentek érkeznek egy-egy hasonló fotósorozat publikálásakor. Az érdeklődők, műkedvelők, „műfogyasztók” nem mindig elégedettek, sokszor felmerülhet, hogy egy Fagan-féle sorozat sem kevésbé tárgyiasítja a rajta szereplő nőket, mint a mainstream média. Érdekes kérdés, hogy a művészi kifejezésmód és a művészetet kedvelők/fogyasztók elvárásai hol metszik egymást, azonban a felmerülő kérdések, aggályok jogosnak tűnnek.

Ugyanis nem mindegy, hogy valaki érdemben próbál reagálni, kritizálni vagy pedig meglovagolja az önérzetre ébredő/ébredt női szubkultúrák hívószavait és szimbólumait. Éppen ezért az sem mindegy, hogy ki milyen mondanivalóval csomagolja munkáit, meddig tűnik hitelesnek és meddig vehető komolynak mint a női jogok és fair reprezentációk harcosa.

Szöveg: Kata
Képek: innen , innen és innen

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s