Dokumentált szubkultúra

Nőként filmrendezéssel foglalkozni mindenképpen kihívást jelent, hiszen helyt kell állni egy férfidominanciával telített terepen. És emellett megvan a hierarchia a filmműfajok között is. De a dokumentumfilm kedvelők tudják, hogy ez a műfaj több szempontból is rabul ejtheti a nézőt.

Mindezek mellett rendezőként jelen lenni egy sztereotípiákkal övezett közösség életében és valós képet adni róla, mindenképpen figyelemre méltó. Ezt példázzák Takács Mária filmjei.

A rendező nevéhez ugyan nemcsak leszbikus és meleg témájú dokumentumfilmek fűződnek (mint például az Eklektika tánciskola [2004], A fásli, a zokni és a szőr [2006], Eltitkolt évek [2009], Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák [2015)], de a szubkultúráról szóló alkotásai mindenképpen mérvadóak a hazai meleg közösség hiteles bemutatása szempontjából. Sajnos még mindig sokan gondolják úgy, hogy leszbikusok és melegek nem is léteztek a rendszerváltás előtt, és csupán egy kóbor divathullámot meglovagolva „jött létre” a homoszexualitás.

Ezért is fontos, hogy a popkultúra révén a kialakult torz képpel szemben legyenek olyan alkotók, akik kreatív vállalásként tekintenek a hazai szexuális kisebbségek jelenlétének reális és korrekt bemutatására.

Fotó: Holland Kati

Takács Mária televíziórendező szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de két nagyon jó dokumentumfilmes tanára hatására úgy döntött, hogy dokumentumfilm rendezéssel szeretne foglalkozni.

Engem mindig is a dokumentarista vonal érdekelt, mert szerintem a világ izgalmasabb annál, mintsem, hogy én találjam ki a saját sztorijaimat és azokat vigyem filmre.

Mari a Labrisz Leszbikus Egyesület egyik alapító tagjaként 1999 óta aktívan részt vesz a közösség életében és a különféle kulturális programok szervezésében is. Elmondása szerint „ez egy állandó alkotási terep. Mindig jönnek az újabb filmes feladatok az egyesület életében is. Engem inspirál a közösség és jó mulatság számomra a közös alkotás”.

A Labrisz önkéntes aktivistákból áll, de a különböző eseményekhez tartozó tennivalók kapcsán vállalkozó kedvű segítőkkel is munkálkodnak, akik javarészt szintén a közösség tagjai. Mari szerint ez nagyon fontos a szubkultúrának is. „Fontos a láthatóság abból a szempontból, hogy egy-egy kisfilm vagy videó kapcsán tudnak kivel azonosulni az emberek. Nemcsak az aktivista közösségnek fontos, hogy viszontlássa magát, hanem a nem aktivistáknak is.”

Ez a tevékenység egyfajta virtuális-vizuális közösségformálás is.

A rendező dokumentálja a különböző eseményeket, és emellett a Labrisz havi rendszerességű programjának, a Gobbi Hilda leszbikus-feminista Filmklubnak is a szervezője, immár 10 éve.

Mihez kezdjen egy fiatal leszbikus a nagyvárosban? Ez a Budapesti Leszbikus Filmbizottság első filmjének címe. Az alkotógárda néhány vállalkozó kedvű leszbikusból alakult meg 2000-ben. Kedvtelésből indították el és ez állt az alkotási folyamatok fókuszában is. Egy abszolút működő és a közösség számára is kreatív vizuális csemegét prezentáló, termékeny vállalás volt ez, habár a bizottság égisze alatt készült kisfilmeket szélesebb körben nem vetítették. „A filmeket az adott évi melegfesztiválon vetítettük le, de máshol nem, ennek persze megvoltak az okai. Külföldre küldtük ki, ott jobban ismerték őket, mint itthon.” – tette hozzá Mari.

Fotó: Erdélyi Tea

Egyik legismertebb alkotása, az Eltitkolt évek című dokumentumfilm a mára újraéledésre váró filmbizottság terveiből, vágyaiból nőtt ki. Megkértük Marit, hogy meséljen róla néhány mondatban.

„Akkor már ismertünk magunk körül pár leszbikust, akik láthatóak voltak, lehetett velük beszélni a tapasztalataikról, ami nagyon fontos volt nekünk. Kíváncsiak voltunk a történeteikre és nem akartuk, hogy elvesszenek. Elhatároztuk, hogy összegyűjtjük azokat. Javasoltam, hogy legyen ebből egy film, és azt akartam, hogy a filmbizottság filmjeivel szemben olyan szereplőkből álljon, akik vállalják a szereplést nagy nyilvánosság előtt is.”

Az Eltitkolt évek azt a nyelvezetet is használja, amin keresztül a nagyközönség megértheti ezeket az életutakat.

A riportfilm tizenegy történetet foglal magába rendszerváltáson innen és túl. Az elbeszéléseken keresztül árnyalt és valós képet kapunk arról, milyen volt leszbikusként létezni néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon; identitáskeresés, önelfogadás, szerelmek, a közösség megtalálása, egy politikailag igencsak kedvezőtlen időszakban… Végül annyi történetet sikerült összegyűjteni, hogy pár évvel a film megjelenése után, az azonos nevű interjúkötet is napvilágot látott a Labrisz-könyvek sorozatban. A több nemzetközi elismerésben is részesült film hazai pályán tavaly a legnézettebb filmek között szerepelt az Indafilm top 10-es listáján. (A filmet IDE kattintva nézhetitek meg.)

Részlet az Eltitkolt évek című filmből

A női életutak mellett a férfisorsokkal is megismerkedhetünk a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák szocio-dokumentumfilm segítségével. Ez az alkotás is hasonló időintervallumot ölel fel, és szintén egy hiánypótló, kitartó munka eredményeként létrejött anyag. Ötvöződnek benne a múlt és jelen tapasztalatai, hét idősebb és négy fiatalabb meleg szereplő párbeszédeiben és a film jeleneteiben. Így nézőként komplexebb akkor és most-képet kapunk. A szintén nemzetközi elismerésekben részesült dokut hazai terepen is egyre többen értékelik.

A külsősök számára mindkét film beavatás egy totál ismeretlen világba. A közösség fiatalabb generációinak pedig historikus lenyomatként szolgál, ami szintén nagyon fontos.

És mihez kezdjen ma egy leszbikus a nagyvárosban? Takács Mária úgy véli, ma már elfogadóbb a többségi társadalom a melegekkel szemben. „A fővárosi meleg szervezetek eredményesek és vannak vidéki aktivisták is. Nem mondanám, hogy ugyanott tartunk, mint régebben. Az sem baj, ha vannak kihívások, én optimista vagyok ezzel kapcsolatban. Amíg van jog és azt be is tartják, addig nincs minden veszve.”

Fotó: Erdélyi Tea

2016 elején forgatott filmje, a Több, mint egy kapcsolat az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatairól szól, melyhez folyamatosan várják a további jelentkezőket is.  A rendezőnő jövőbeli tervei között szerepel egy újabb nőközpontú doku.

Régi vágyam egy, a jugoszláv feminizmussal kapcsolatos film. Számos olyan erős női karakterről tudunk, akiket mindenképpen érdemes megörökíteni. Egy komplett női crew-val akarok majd forgatni

A szűkebb közösségi és a szélesebb társadalmi rétegek visszajelzései is bizonyítják, hogy mekkora hatása lehet a filmnek, és miért is fontos egyáltalán dokumentálni egy szubkultúra múltját, jelenét.

Takács Mária úgy gondolja, hogy „legitimitása lesz ezáltal. Itt vagyunk, így nézünk ki, ezt gondoljuk, ezt érezzük. Így éljük az életünket. A film egy korlenyomat, ami az utókornak és a kívülállóknak is érdekes lehet. Nagyon fontos, hogy láthatóvá tegyük a világunkat, a szubkultúránkat, erre pedig jó eszköz a kamera és maga a film médiuma. A közösségünk egy csomó érdekes és eddig még fel nem tárt témát is tartogat, melyeket mindenképpen érdemes megmutatnunk.”

Szöveg: Mihucza Niki

Published by

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s