Feminista punk a vásznon

Dühös, lázadő nők, rémisztő csajbandák, rebellis klasszikusok, polgárpukkasztó performanszok és egy film, ami feldühítette Dame Vivienne-t. Jöjjenek a legszemrevalóbb feminista punk filmek!

A punk soha sem volt genderkeretbe ágyazott mozgalom, ezzel együtt jelentős kulturális momentumot hozott az elnyomott outsiderek számára. A lázadás szenvedélyes hajtóereje akadálytalan pályát és lehetőséget biztosított a nőknek is, hogy megszabaduljanak a társadalmi megfelelés korlátozó kényszereitől. És ennek a normabontó attitűdnek bizony követnivaló nyoma maradt, mely nem egyszer filmre kívánkozott. A feminista punk pedig egy olyan elegy, amitől tuti, hogy forrva pezsdül a vér az ereinkben.

GYORSABBAN CICAMICA …ÖLJ, ÖLJ!  –  FASTER PUSSYCAT… KILL! KILL! (1965, DIR. RUSS MEYER)

Habár Meyert elsősorban a kék filmek nagymestereként, az amerikai szexploitation megteremtőjeként tartják számon a beavatottak, az abnormális mellmániájáról ismert szexfilmrendező ezen alkotása bravúros formai újításokkal megoldott maró társadalomkritika és valódi, bűnös trash-élevezetbe torkolló mára kultikussá vált, noir hangulatú szatíra. Éppen ezért ki is lóg a Meyer-filmek közül, viszont legfontosabb filmjének, igazi exploitation remekműnek jegyzik.

Alfanőstényei nem a nudi-cutie-k sorát bővítik, habár itt is dögös go-go táncosokról van szó. Varla, Rosie és Billie meg- és betörhetetlen bestiák, akik korántsem eltárgyiasított erotikus vágykellékek, hanem fenyegetően rebellis habitussal bíró, szeszélyes, hiperagresszív, érdes karakterek. Varla, maga a punk elődje, mind küllemben, mind szemléletmódban. Erőteljesen elutasítja a patriarchális értékrendet és mindent úgy tesz, ahogy neki tetszik, erejét és szexualitását is bevetve ellenségeivel szemben. Nem csoda, ha mindeközben eszünkbe jut Quentin Tarantino Halálbiztosa, hiszen tiszteletteljes nagykanalas merítést tett az exploitation klasszikusok sűrűjébe, habár QT karakterei inkább csak habitusukban hasonlítanak a Cicamica… szereplőire, motivációikban nem. És míg a Halálbiztosban ünnepeljük az erős és autonóm nőket, addig Meyer szinte elrettentő példaként tárja elénk a társadalmat fenyegető archetípust, de alkotói stílusában épp oly anarchista, mint hősei. A kezdetben nőgyűlölő rémtettnek titulált filmet ma már máshogy, mondhatni, a helyén értékelik, úgy, mint lebilincselő, állóvizet felkavaró példát (nem csak ) a nők számára.

CSADOROS VÉRSZÍVÓ – A GIRL WALKS HOME ALONE AT NIGHT (2014, DIR. ANA LILY AMIRPOUR)

Különleges eklektikus alkotás, mely több zsáner elemeit ötvözi, valódi stílusparádét létrehozva – épp ezért műfajilag is több jelző kapcsolható hozzá. A Bad Cityben játszódó iráni vámpír-western olyan feminista film-noir, melyben egy magányos, sanyarú sorsú csadoros hipszter vámpírcsaj (már ez is egy erős metafora) lesi a város lakóinak lépteit, egyfajta gördeszkás igazságosztó anti-shero szerepbe bújva. De csak és kizárólag a mocskos, taszító alakokat iktatja. A sztoriban ott kezdődik a gubanc, amikor a Fiú találkozik a Lánnyal és nem meglepő módon, furcsa szerelembe esnek.

Egyes kritikák szerint maga a film picit (vagy nem picit) követhetetlen és nem mindig jön le az ok-okozati összefüggés, de a miliő és a hangulat nagyon erősre, egy-egy jelenetnél már-már hipnotikusra sikerült. És működik. Az iráni cenzúrától távol forgatott film feltárja azokat a problémákat, amiket hazai terepen nem tudott volna megmutatni széles körben a rendezőnő. Társadalmi egyenlőtlenségek, szegénység, függőség, szociális kilátástalanság, és a nők alávetett szerepe. Vámpírunk pont ezért nő. És rossz, de nem elvetemültebb, mint a szellemvárost lakó nagy átlag. Míg ő kiszippantja, amit megkíván, addig minket meg beszippant a film. És nemsokára jön a folytatás.

 A PUNK CSAJ – THE PUNK SINGER  (2013, DIR. SINI ANDERSON)

“All girls to the front! I’m not kidding. All boys be cool for once in your lives.” Ha csak annyit írnék, hogy Kathleen Hanna, már eleget mondanék. Ikon, úttörő, aktivista. A Bikini Kill alapítója, a riot grrrl mozgalom vezéralakja, a harmadik hullámos feminizmus hangja, éllovasa, punk zine-ek írója. Előadói terepe a szabályok nélküli, anarchikus punkzene. Éleslátó és ironikus dalszövegeiben olyan gondolatok kapnak helyet, mint a nők alárendelt szerepe, kihasználása.

A Bikini Killel önfejű, magabiztos, igazi vezető egyéniségű nőkről énekelt, akik simán bevisznek egy TKO-t a patriarchátusnak. Akkor is, ha ez már egy Le Tigre-nóta címe. A riot grrrl mozgalom forradalmi feminista politikája pedig szembe ment a nők szexista ábrázolásával a médiában. A doku elsőfilmes rendezője 20 évnyi archív felvétel és számos interjú segítségével készítette el az önéletrajzi filmet. A The Punk Singer esszenciális mű a kortárs feminizmus lényeges fejezetéről és alakjáról, akkor is, ha Kathleen útjai több okból kifolyólag mára más irányt vettek. És most meghallgatom a Rebel Girl-t, aztán folytatom…

JUBILEUM – JUBILEE (1978, DIR. DEREK JARMAN)

Derek Jarman posztapokaliptikus rémálmában divat, szex és szatíra csap össze a csajbandák uralta utcákon, egy disztópikus Londonban. A sztori kissé bizarr. A királynőt mintegy négyszáz évvel előreküldik a jövőbe, hogy a saját szemével lássa, mivé lesz minden. Ez a fajta megfoghatatlan jövőkép lehetővé teszi, hogy Jarman női főszereplőin át szabadjára engedje a dühöt, zavargást, rendbontást.

Dicsőséges és gyönyörű szelete a punk történelemnek, cameo-k pazar soraival, úgy mint Adam Ant, Toyah Willcox és Brian Eno. A Jubileum vegyes fogadtatás részesült, Vivienne Westwood nyílt levélben taglalta, mennyire megveti a filmet. De a rendező nyugodt maradt a káoszban, melyet teremtett.

 A SZÍNPADON A STAINS! –  LADIES AND GENTLEMEN, THE FABULOUS STAINS! (1982, DIR. LOU ADLER)

Kereskedelmi és kritikai szempontból bukás, viszont az indie-film fanatikusoknak és zenei ipar hiteles ábrázolásának köszönhetően – amely megpróbálja punk zenét megszerezni és megszelídíteni pénzügyi haszonszerzés céljából – kultuszfilmmé vált.

A sztori főszereplője egy tizenöt éves árva kamaszlány, aki akkor válik híressé, amikor egy tévés riport közben felmond akkori munkahelyén. Testvérével és unokatestvérével punkzenekart alapítanak, melynek neve Stains. A film kicsi, de annál hűségesebb és masszívabb rajongótáborát a riot grrrl, Bikini Kill, Courtney Love és az L7 kedvelők tették ki. Íme, a közösségi összetartás!

 SZILÁNKOK – SMITHEREENS (1982, DIR. SUSAN SEIDELMAN)

Susan Seidelman azon kevés korai rendezőnő közé tartozik Amerikában, aki már tanulhatott filmkészítést. Első filmje a fiatal, nárcisztikus punk nőről szóló Szilánkok. Még független filmesként forgatta, egy nagymamai örökséget beáldozva rá. Megérte.

Ez volt az első amerikai független film, mely szerepelt a Palm d’Or versenyen, az 1982-es Cannes-i Filmfesztiválon. A főszereplő Wren elhagyja New Jerseyt és New Yorkba érkezik, hogy ott csatlakozzon a punk szubkulturához és meghatározó alakjává váljon. Énközpontú törekvései a hírnévért furcsán csodálatra méltóak, megtörhetetlen saját előmenetele érdekében. Wren apró pink bundájában élő punk korlenyomat a vásznon.

PUSSY RIOT: EGY PUNK IMA – PUSSY RIOT: A PUNK PRAYER  (2013, DIR. MIKE LERNER) 

Kevés olyan erőteljes megmozdulás volt az elmúlt évtizedben, ami annyira markánsan érintette és összefogásra késztette volna a divat és celebvilágot, a zenei és kulturális szcénát, mint az, amikor a Pussy Riot tagjait börtönbüntetésre ítélték egyik akciójuk miatt. („We are all Pussy Riot!”) Ők napjaink egyik legmeghatározóbb orosz feminista punk-rock performance csajbandája. Sokakat megbotránkoztatnak polgárpukkasztó rezsim és Putyin-ellenes akcióikkal, melyekkel súlyos problémákra hívják fel a figyelmet.

Flash mobjaikat sokszor szokatlan és extrém helyeken viszik véghez. Okkal. Inspirálóik között tartják számon a Bikini Killt és a riot grrrl mozgalmat (és példaképeik pedig őket), habár a Pussy Riot politikai indíttatású akciókat hajt végre. Nézetük a feminizmus és az antiautokratizmus elegyéből tevődik össze, dalaik, performanszaik, a nemek egyenlősége és a demokrácia nevében megnyilvánuló feminista kiáltványok, és kiállnak a szexuális kisebbségekhez tartozók jogaiért is.

A róluk készült dokumentumfilm nem csupán magát a zenekart és azt az időszakot mutatja be, amikor börtönbe kényszerültek egy akciójuk kapcsán, melyet a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház ikonosztáza előtt csináltak, hanem átfogó képet ad egy olyan országról, ami korábban ilyen formában soha nem tapasztalta meg, hogy mi a punk.

Szerző: Mihucza Niki

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s