A szükségmegoldások esztétikája

Nemrég kaptunk egy sajtóanyagot, mely egy Magyarországon egyedi brandfilozófiát és stílust fémjelző kezdeményezést mutatott be. Az OST 2017-es tavaszi-nyári kollekciójáról van szó, mely – ahogy a márka menedzsere írja – a kelet-európai identitást és esztétikát állítja párhuzamba a nemzetközi trendekkel. Az OST egy menekülési útvonalat rajzol fel a mainstream divatirányzatokból kilépni próbáló individuumoknak, miközben az úgynevezett valódi kreativitás és a szellemi értékalkotás mezsgyéjén kíván haladni. Utánajártunk, hogy hogyan képzelik mindezt a márka alapítói, Lantos Olivér és Sasvári Áron. Gyertek!

Lokális DIY esztétika vagy univerzális magaskultúra?

Inkább a szükségmegoldások esztétikája az OST egyik fő motorja. A szükségből fakadó esetlegesség, a valószínűtlen, meghökkentő kombinációk, a furcsaság (amik többnyire hiány miatt jelentek meg) mind jellemzőek voltak a szocializmus izolált világára ugyanúgy, mint a mai perifériákra – ez merőben más, mint a jóléti világ DIY hobbija.

Bár a szükséget nem akarjuk romantizálni, az abból fakadó esetleges, torz vizualitás felszabadítóan hat a kortárs divat világába helyezve. Nekünk itt, Magyarországon ez a hátterünk, amiben a fejlett nyugati világhoz képest új nézőpontot tudunk megjeleníteni.

Számotokra mit jelent a „mainstream divatirányzatok uniformisa”?

Mindenek előtt az eredeti tartalmakat alapvetően ellehetetlenítő, identitás nélküli fast fashionre gondolunk: szinte mindenki néhány nagyválallat termékeit hordja, és ezzel a tömegtermeléssel a kisebb designer márkák nem tudják tartani a versenyt. Éppen ezért sokszor érzékeljük azt is, hogy a fennmaradás és profit érdekében a kortárs tervezők is olyan biztonsági játékot kell, hogy játszanak, aminek eredményeképpen az elvben egyedibb márkák karakterei is elmosódnak, beleolvadnak a tömegkoncepciókba. Ez pedig egyértelműen ellehetetleníti azt, hogy saját, egyedi üzenetet fogalmazzanak meg és ebből a sajátos szemszögből reflektáljanak a világra.

Másrészt a filterezett, beállított és megszerkesztett képek által közvetített kiüresedett szépségfogalom az az uniformizáló erő, amely a tökéletesség kényszerét ébreszti fel bennünk, de egyúttal halálra is untat. Adott, hogyan kell kinézni és mindenki követi, de ebben senki sem találhat rá a valódi egyéniségére. A tökéletlenség, a csúnyaság, az esetlegesség, a karakteresség a kiüresedett esztétika elleni lázadás eszköze.

Hogyan írnátok le a kelet-európai kulturális identitást? Milyen külső attribútumok tudják ezt a legjobban képviselni?

Elsősorban nézőpontról beszélnénk: Kelet-Európából egy kicsit kívülállóként és másképp látjuk a világ fejlettebb, nyugati részét, ahol a nemzetközi divat hosszabb múltra tekint vissza, és emiatt egy sokkal lazább attitűd is jellemzi őket. Alapvetően más vizualitás ragadt meg a szemünkben, amiben sokkal több az abszurditás. Viszont azt egyértelműen szeretnénk kihangsúlyozni, hogy az OST semmiképpen sem egy egytémás, sematikus, sztereotip posztszocialista zsáner, Ladákkal és munkásruhákkal. Ez majd persze a további kollekciókból rajzolódik csak ki egyértelműen, de a lényeg, hogy ennél sokkal tágabb az inspirációs spektrumunk. Megjelenik például az is, ahogyan a főbb popkulturális vonulatok vagy a sportswear átszűrődött hozzánk, de a balkáni és a közel-keleti hatások is érezhetőek. Nagyon fontos, hogy mindezeket a behatásokat a mai, kortárs közegben értelmezzük újra.

A 2017 tavasz-nyári  kampányfotókon visszaköszönnek a tipikusnak mondható posztkommunista régió épületei: a panelházak, a pesti körfolyosók, az omladozó vakolat. A fotók hangulatát áthatja a ’90-es évek kompakt gépével készült, amatőr, snapshot képek jellegzetes vizualitása; ebbe helyeztétek a kortárs divat és a streetwear ambivalens stíluselemeit. Ez nem a múlt esztétizálása? 

Az erős vizualitással, amiben nagy szerepe van Szombat Éva fotósnak, valóban célunk volt, hogy erőteljesen megjelenítsük egy kelet-európai miliőt – ami a valóság, tehát nincs benne semmi nosztalgia. Szerintünk ez a VIII. kerületi környezet Budapest legprogresszívebb része, amiből még nem csináltak művárost, tehát ebben benne van, hogy nem eltakarni akarjuk, hogy kik vagyunk és honnan jövünk…

Nem féltek attól, hogy mégis inkább a kelet-európai sztereotípiákat erősítitek ezzel?

27 éve próbáljuk magunkat másnak mutatni itt keleten, mint amik valójában vagyunk. De mi pont azt érezzük, hogy ennek a „másságnak” ma értéke és üzenete van, és ahogy említettük, nem sztereotip zsánerben gondolkodunk. Az a fajta hozzáállásunk, hogy építünk a kulturális és társadalmi hátterünkre, számunkra is felszabadító és úgy gondoljuk, hogy hasonló hatással lehet a hazai és külföldi vásárlóinkra is.

Magyar viszonylatban mit jelent az amerikai skate és surf szubkultúrából induló streetwear?

Nálunk a streetwear és a sportruházat torzult, ironikus áttétellel jelenik meg, mint az idealizáció tárgya. Szerintünk attól, hogy valami susog, nem streetwear. Mint ahogy a csipke sem lesz feltétlenül evening attól, hogy egy ruha abból készült.

A streetwear funkcionális minimalizmusa valóban alternatíva lehet a mainstream mellett? Gondolok itt Gosha Rubchinskiyra, aki a vasfüggöny előtti, ’80-as évekbeli moszkvai öltözködési és kulturális szokásokból indult ki. Szerinte az akkori fiatal generáció nyitott volt a nyugati divat tendenciáira, amit végül a vasfüggöny lehetetlenített el. Rubchinskiy úgy látja, hogy az új orosz generáció visszanyúl ehhez a kísérletező attitűdhöz és bár nosztalgikunak tűnhet ez a szándék, mégis nagyon is kortárs módon appropriálja magának a tipikus szovjet sportruházatot.

A kelet-európai zsánerépítésre jó példa Rubchinsky: egy idealizált, posztszovjet deszkás szubkultúrát elevenít meg egy alapvetően streetwear brandban, ami egyébként önmagában nagyon erős. Mi viszont ennél sokkal összetettebb képet akarunk megjeleníteni és elsősorban nem streetwear irányban mozgunk.

Nem érzitek úgy, hogy ezzel a tipikusan kelet-európai esztétikával beszorítjátok magatokat egy olyan szűk közegbe, amivel nyugaton nem biztos, hogy tudnak mit kezdeni?

Egyrészt a mai tendenciák és a fenti példa azt mutatják, hogy nyugaton nagyon is tudnak mit kezdeni egy sematikus kelet-európai imiddzsel is. Nekünk azonban ez a kelet-európai nézőpont egy alapvetően rugalmas viszonyulási alap, rengeteg változatos inspirációs forrással, amelyek lehetővé teszik, hogy egy újfajta szemszögből reflektáljunk a világra.

Mit gondoltok, a mostani fiatal generáció számára van még jelentősége a rendszerváltással  összeköttetésben megjeleníteni a jelen valóságunkat?

A brand nem egy történelemkönyv, csak egy érzetet ad vissza, aminek úgy érezzük, hogy nagyon is van helye és mondanivalója a mai világban. Az emberek egy része tudja értelmezni és azonosítani ezeket az utalásokat,  aki pedig nem rendelkezik ezzel a háttértudással, az a fast fashion sematikus imidzséhez képest egy új, érdekes és izgalmas képet fedezhet fel benne.

A kampány Budapest VIII. kerületében analóggal, filmre készült.

OST: Lantos Olivér & Sasvári Áron

Fotó: Szombat Éva

Smink: Keserű Barbara

Haj: Telenkó Ábel (Close)

Model: Hegedűs Boglárka (ICON), Werner Márk, Földi Petra, Telenkó Ábel

Köszönet: Jauernik Zsófia

OST WEB | OST INSTA | OST FACEBOOK

Szöveg: Dudás Bea

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s