Szabad-e vagy? – Ezeken a programokon biztos, hogy megtalálsz minket a Pride-héten

Június 30-án ünnepélyes keretek között kezdetét vette a 22. Budapest Pride. Az egyhetes fesztivál tetőpontja a július 8-án történő felvonulás, mely idén végre (és újra) kordonok nélkül zajlik majd. Szabadon. De addig még sok minden fog történni a Pride-hét alatt.

„Eljött az idő, hogy kimondjuk: a hasonló jogok nem egyenlő jogok, semmilyen téren. Az adott lehetőség nem szabad lehetőség, a kényszerű döntés nem szabad döntés, a korlátok közé szorított élet nem szabad élet. Elérkezett a pillanat, hogy együtt kezdjük el megalkotni a saját szabadságunkat.” – áll a fesztivál honlapján. A szervezők örömmel számoltak be arról, hogy idén a rendőrség is pozitívan nyitott abba az irányba, mely szerint a felvonulás magát a szabadságot jelképezze hermetikus lezárások és kordonok nélkül.

A fesztivál számos változatos, kulturális és közösségépítő programokat kínál az LMBTQ közösség tagjainak és támogatóiknak is. A Budapet Pride bázisát az Auróra adja, ahol a fesztivál teljes időtartama alatt várják nemcsak a programokra érkezőket, hanem a beszélgetni vágyókat érdeklődőket is. Rengeteg eseményből válogathatunk,ezekből merítünk párat. Nehéz választani.

(A helyszínekről, időpontokról és egyéb fontos infókról a programfüzetben, a Budapest Pride honlapján és Facebook oldalán találtok bővebb tájékoztatást.)

LMBTQI ÉS FEMINIZMUS

Angol nyelvű előadás, melynek során betekintést nyerhetünk a feminizmus és az LMBTI alapjaiba, történelmébe és mindennapjainkban játszott szerepükbe. A cél, hogy mindenkivel megismertessék ezeket a témákat, és eloszlassák az esetleges tévhiteket. Az előadás után egy kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket.

A MÁGIKUS CELL BEMUTATJA: LMBTQ ANIMÁCIÓK

A már-már megszokott dokumentarista vagy drámai vonal helyett olyan válogatással készülnek a szervezők, melyben hagyományos 2D, CGI és stop motion alkotásokon át nyerünk betekintést az LMBTQI témákba. A vetítést beszélgetés követ az alkotókkal.

HAZAVISZLEK

„Két nő. Akarják egymást, egymást akarják. Lehet, hogy ismerősök, lehet, hogy most találkoznak először, lehet, hogy soha sem fognak.” A Grund Színház kétszereplős improvizációs játéka, melyekben együtt keressük a pillanatok igazságát. 50 perces előadás a nők között szövődő kapcsolatokról, de nem csak nőknek.

GÓLYA PRIDE SLAM

A Gólya slam közösségének alapérték a szólás mindenkit egyenlően megillető szabadsága és egymás meghallgatása. Bárcsak mindenkinek az lenne! Művészeti és civil szervezetekkel karöltve álltak ki az alapvető jogokért és mellett egyaránt.

BUDAPEST PRIDE FELVONULÁS

„Szabad-e a döntés? Szabad-e a gondolat? Szabad-e a szeretet? Szabad-e az önkifejezés? Szabad-e a biztonság? Szabad-e az élet? Szabad-e az ember, ha kerítést húznak köré? Szabad-e a lehetőség, ha korlátok közé szorítják? Szabad-e, amit bezárhatnak, szabad-e, ami ellen törvényt hozhatnak?És te? Szabad-e vagy?” – Ehhez nincs mit hozzáfűzni, maximum annyit, hogy gyertek és mutassuk meg együtt, hogy a sokszínűség érték és a szabad élet joga mindnyájunkat megillet! Az idei felvonulást a Pride Fesztiválok rendszeres résztvevője, Antonia Vai koncertje indítja.

RAINBOW PARTY

A szabadság nevében sok újdonsággal vár a Rainbow party! Hang és látvány négy teremben, de ha még többre vágynátok, az Álmok valóra válnak című divatperformansz után üljetek be a Tattoo barlangba.

LABRISZ PIKNIK

Már Labrisz-hagyomány, hogy a felvonulást követő napon közösen elterülhetünk egy termetes fa árnyékában a Margit-szigeten és szimplán együtt lazulhatunk, ehetünk-ihatunk. Kellemes levezetője ez a Pride-hétnek.

Programok napi bontásban: ITT, programfüzet: ITT
Szöveg: Mihucza Niki, képek: 444.hu, budapestpride.hu

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s