Mi a baj a New York Fashion Weekkel?

Még mindig nem áll jól a New York Fashion Week szénája, még úgy sem, hogy két éve, 2015 nyarán visszaállították a Men’s Weeket. Igen, vissza. Ugyanis a késő 80-as és kora 90-es években volt férfi divathét, de a hagyományos New York Men’s Fashion a nemzetközi divatnaptár növekedésekor teljesen kihalt a metropoliszból. Ezek után a férfikollekciókat (is) megálmodó tervezők vagy külföldön mutattak be vagy a női divathét mellékvágányaként prezentálták kreációikat, mellyel számukra megszűnt az a lehetőség, hogy a buyerek csak rájuk figyeljenek. De ezen túlmenően mégis mik a legalapvetőbb problémák a Nagy Alma legfontosabb divateseményével? A BoF segítségével megpróbáltuk összeszedni.

Most, 2017-ben pedig több, tagadhatatlanul Amerika legkreatívabb tervezői jelentették be, hogy elviszik showjukat a párizsi divathétre. De még New York sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyan tervezőket engedjen el, mint Thom Browne, Proenza Schouler, Rodarte vagy az Altuzarra. Márpedig ők már mennek. A visszajelzések tükrében elmondhatjuk, hogy a NYFW reputációja évről-évre csökken és egyre többen titulálják egy unalmas sportruházati és koktélruha-parádénak az eseményt. Ha bármelyik európai divatszerkesztőt a New York Fashion Weekről kérdeznek, csak forgatja a szemét. De vajon jogosan?

Marc Jacobs kivételével már valóban nem sok érdekesség maradt a NYFW naptárában. Olyan kommerciális nevek maradtak csak a rendezvény berkeiben, mint Michael Kors vagy Tom Ford, – aki mondjuk pont most hozta át a showját – de lássuk be, nem miattuk szegeződik a tekintetünk a képernyőre, amikor visszanézzük a bemutatókat. Ennek következményeként (is) értelmezhető az a jelenség, melyben az olyan nagy nevek, mint Alexander Wang vagy Jeremy Scott rajongói átpártolnak a feltörekvő, fiatalos energiát pumpáló brandek mellé – mint a Vetements vagy az Off-White.

Az egyik várva várt napirendi pont a NYFW-en Raf Simons első kollekciójának bemutatója volt a Calvin Klein divatháznál. Míg viszont az egyik oldalról a sajtó dicsérő szavait olvashattuk, addig a háttérben a divatszerkesztők érdektelenségről és unalomról beszéltek a show láttán – ahogy Eugene Rabkin, a StyleZeitgeist magazin szerkesztője. Raf Simons érkezésétől azt várták, hogy felrázza és revitalizálja a divathetet, mint ahogyan anno 1997-ben Helmut Lang tette. Ő ugyanis ebben az évben hozta át bemutatóját Párizsból és bejelentette, hogy készen áll elsőként bemutatni. Donna Karan és Calvin Klein is mellé álltak.  Így megváltoztatták a sorrendet, melyben korábban New York mutatott be utolsóként, Milánó, London és Párizs után. A bejelentést követően viszont a sorrend New York-London-Milánó-Párizs lett, és ez a mai napig így van.

És valójában ki a hibás? Nos, úgy tűnik a CFDA (Council of Fashion Designers of America) lehet az egyik. Steven Kolb, a CFDA elnöke ezt nyilatkozta az amerikai Vogue-nak a legutóbbi átpártolás után: „Egyikük sem tudna Párizsban bemutatni, ha nem lettek volna előtte New Yorkban, hiszen mindannyian a Fashion Fund nyertesei vagy résztvevői voltak, és ennek köszönhetően tudtak elindulni saját útjukon, bizonyítva Amerika nyitottságát és demokratikus hozzáállását a divat kapcsán.” Az elnök felszólalásának azt kellett volna elérnie, hogy megvédi a New York-i eseményt, ehelyett viszont úgy hangzik, mintha New York csupán ugródeszkaként szolgálna a tehetséges tervezők számára, akik aztán majd a divatfővárosokban bontakozhatnak ki.

Egy másik fontos tényező, ami kárára válik a NYFW-nek (is), hogy nincsenek New Yorkban független divatmagazinok és az ezekhez szükséges támogatási rendszer sem épült ki. Ezzel ellentétben Londonban vagy Párizsban vannak. Nincs se amerikai i-D, AnOther vagy Purple, mely kiadványok fontos szerepet játszottak számtalan fiatal, független tehetség pályája kezdetén a többi divatfővárosban.

Na de a legnagyobb probléma New Yorkkal mégis az a beidegződött szemlélet, mely szerint a divat elsődlegesen és kizárólagosan nem más, mint üzlet. A nyomás az eladáson van és nem az alkotáson. És voilá, létrejönnek az unalmas, immár végletekig tolt, profitorientált sportruházati darabok a kifutóra… Ez a gondolkodás és szemlélet elsőként az iskolákban alakul ki; például a Parsons-ban, mely a város topkategóriás művészeti és design sulijának számít. A divattervezés órákat igen konzervatív módon tanítják, és amikor feltűnik egy tehetségesebb diák, merthogy persze, hogy feltűnik, akkor őt leggyakrabban egy nagy commercial divatház ragadja magához. Ezáltal ahelyett, hogy kreatív szabadságot kapna, arra kényszerül, hogy ingeket tervezzen standard logókkal…

Mit is lehetne tenni a NYFW újjáélesztése érdekében? Az egyik ilyen rövidtávú lehetőség lenne egy brand inkubátor létrehozása a városban, mely a kisebb márkáknak nyújtana támogatást. Vagy miért ne hívhatnának különleges vendégeket minden szezonban? New York eleve maga is egy kincs, melyben rengeteg lehetőség bujkál. Viszont addig, míg száznegyven showból negyvennek a Skylight Clarkson Square ad otthont, ne is várjunk csodákat.

Ugyanakkor a New York Fashion Weeknek szüksége lenne egy szigorúbb szűrőrendszerre a hivatalosan bemutató brandek kapcsán annak érdekében, hogy az esemény ne legyen ennyire zsúfolt. A párizsi Federation de la haute couture et de la Mode szövetségnek összesen száz tagja van, míg a CFDA-nak több mint ötszáz. És habár a tanács a közelmúltban módosításokat eszközölt a NYFW ütemtervében, – megszüntette a második csütörtökre eső bemutató napot, – azért ennél bátrabb és drasztikusabb változtatásokra is szükség lenne. Még úgy is, hogy nyilvánvalóan egy Párizst, – de egy Milánót és egy Londont sem – nem tud majd maga mögé utasítani, ha divatról van szó. A színvonalasabb, kreatívabb és izgalmasabb bemutatókra viszont igenis törekednie kellene.

Fel kellene figyelni tehetségekre és szabadabb gondolkodást engedni, eltávolodni a túltolt mainstream beidegződésektől. Kilábalni abból a sztereotip gondolkodásból, mely szerint a divat semmi másról nem szól, csak a számokról. A matek sem elhanyagolható tényező, sőt. De egy tervezőnek kiemelten fontos a kreativitás, s ha ettől megfosztják, már az elején derékba törhet a karrierje. Az alkotás szabadsága nagyon is összeegyeztethető az eladással, ha konzekvensen és önazonosan történik. Erre a Rei Kawakubo által kialakított modell lehet a legjobb példa. A lehetőségek adottak, kíváncsian várjuk a folytatást.

Forrás: BoF, Vogue
Szöveg: Jakab Tímea Diána

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s