Közösségi térmentést!

Számos tanulmány bizonyította már, hogy korunk egyik legnagyobb mértékű járványa a magány. Az egymástól elszigetelt emberek csak monológokat tudnak folytatni, miközben a valódi társas interakcióból kimaradnak önhibájukból vagy önhibájukon kívül. Így amikor környezetről, köztér jelentőségéről és lehetőségeiről beszélünk, nemcsak a bennünket körülvevő látható, fizikai tárgyakról, dolgokról van szó, hanem a köztér azon szimbolikus kommunikációs-integrációs színteréről, ahol az emberek kapcsolatba léphetnek egymással.  

A környezet és a köztér mellett a kommunális együttélésnek létezik egy valamivel kisebb szelete, amit közösségi térnek lehet nevezni. Ez az a félnyilvános terep, ami valóban tető alá hoz, befogad azonos érdeklődésű és célú egyéneket, hogy belőlük csoport, „közösség” jöhessen létre. Egy közösség, aminek „közös ügye” van, ez lehet bármi: napközi a gyerekeknek, koncertek, filmvetítések, beszélgetések, alkotóterek kialakítása vagy éppen társasjáték. Egy közös használatú hely, ami a társas identitás bástyája – lehetne.

20664923_1312398255552579_5586855815390674965_n
Művelődési Szint (Müszi)

Hosszú távon értékteremtő együttműködés a célja ezeknek a tereknek, ami nemcsak formálja közössége tagjait, de egyben erősíti az egymást és a hely iránt érzett szolidaritást és a csoporttudatot. Szerencsés esetben egy valóban konstruktív fejlődési ívet rajzolhatnak ki az ilyen helyeken létrejövő kezdeményezések, amelyeknél fogva generációról generációra kerülhetnek fel egy-egy ember mentális térképére, de akár saját terüket kinőve, a környező utcák és kerületek működésére is hatással lehet tevékenységük. Ha csak nem jön valami, valaki, aki a hosszú távú programok jövőjét ellehetetleníti…

12063808_1073085862702528_1713069355856107361_n
Gólya

A közösségi terek védtelenek az olyan külső fenyegetettségekkel szemben, mint a bürokratikus zsákutcák, a gazdasági versenyhelyzet vagy éppen az állami szervek nyomásgyakorlása. Támadás esetén két lehetőségük marad: mozgósítják a csoporttudat szervezési készségeit és az ellenállást választják, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor újragondolva, átalakulva, de a belső gondolati magot megtartva újrakezdik egy másik helyen, ugyanazokkal az emberekkel, újakat is bevonva akár. De persze az újrakezdés sosem lehet ugyanaz, hiszen két helynek egészen mások lehetnek az adottságai és más-más kompetenciákkal rendelkezhet, amihez sok esetben alkalmazkodni kell. Tudjuk jól, hogy felépíteni valamit a semmiből a legnehezebb, nem pedig lerombolni azt. 

Amikor belépünk egy helyre, nem csak a társaság és az éppen aktuális esemény miatt tesszük: hozzászoktunk a minket körülvevő, szokásos térhez, ismerjük a berendezés minden négyzetcentijét, a hely teljes esszenciája a részünkké vált A-Z-ig. Emlékek kapcsolódnak egy sarokhoz, egy szófához, a pulthoz, a tánctérhez, a wc-hez és úgy kb. mindenhez. Itt estünk szerelembe, ott beszéltük meg következő, egyébként az égvilágon senkinek sem ártó artos projektünket, amott ittunk közösen első közös felesünket, megint máshol rájöttünk, hogy ez életünk legjobb estéje. A szagokhoz, terekhez, bútorokhoz, zenéhez, hangulatokhoz érzelmek, gondolatok társultak, amiket jóllehet, sohasem tudunk már úgy, ugyanott átélni. Nem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba, persze, de a tudat, hogy ezek a helyek mindig kimentenek minket az aktuális tréből, biztonságot adott.

19959310_1615332305144545_8571250899590723259_n
Gólya

Az Auróra, a Gólya és a Müszi is belekerült a túlhajtott gyanakvás folyamatos tendenciájába, amivel ártalmasnak, fenyegetőnek, rosszindulatúnak értékelnek bizonyos karaktereket és közösségi törekvéseket. Ezt nevezzük paranoiának, amivel nehéz racionális ellenérvekkel küzdeni, diskurzust folytatni. Merthogy a bizonyos elvekhez, talmi félelmekhez, hatalmi pozícióból való embertelen intézkedésekhez olyan narratíva párosul, amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Mert illogikus, mert dühítő, mert nincs alátámasztva. Azt látjuk, hogy kedvelt, jól működő, jelentéssel és identitással bíró helyek zárnak be mondvacsinált ürügyekkel, aminek valódi indoka egyértelműen kivehető. Ez egyrészt felháborító, másrészt ijesztő. 

A jelenleg fennálló hatalmi rend pontosan tudja, hogy a környezet folyamatosan formál minket, hatással van ránk, még azok a nyilvános térszerkezetek is, amik egyébként teljesen jelentéktelennek tűnnek. Ha nem így lenne, Soros-plakátok sem kísérnék tekintetünket, azokon a helyeken, ahol nap mint nap megfordulunk. A környezet és a nyilvános tér orientál és strukturál viselkedést és gondolkodásmódot egyaránt. Nem mindegy tehát, hogy egy közösségi térrel több lesz vagy kevesebb. E helyek bezárása, átszervezése kollektív trauma; nem a „ballibsi zsidóbérenc” fiatalok picsogásra okot adó semmisége, hiszen ahhoz, hogy ebben lassan élhetetlen, igazságtalan, heteronormatív, álságos és hazugságokkal teli országban megmaradjanak a fiatal tehetségek, az is kell, hogy ki tudjanak szakadni a mindennapi rutinból, szervezkedni tudjanak a művészetek és a civil ügyek köré, hangot adhassanak véleményüknek, barátkozhassanak és szórakozhassanak. Ha mindent elvesztek tőlünk, nem lesz okunk maradásra, ami lehet, hogy nektek, onnan nézve bagatell dolog, de Magyarország számára korántsem az. 

 

Szöveg: Dudás Bea, Zahorján Ivett

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s