Hypnosis – Urbán Sofiya mestermunkája hipnózisról és szerelemről

A MOME Média Design szakán diplomázott Urbán Sofiya mestermunkájában Hypnosis című rövidfilmjének teaserét készítette el. A mű központi témái a hipnózis és a szerelem, illetve ezen fogalmak kapcsolódási pontjai.

A rövidfilm, illetve a hozzá készült teaser ötlete már korábban is megvolt, Sofiya ugyanis szakdolgozatában is a film központi kérdéseivel foglalkozott. Egészen pontosan olyan felvetésekkel, mint: Létrejöhet-e szerelem hipnózis által? A szerelem hipnózis? A szerelemben mennyiben maradunk önmagunk, és mennyiben válunk szerelmünkkel azonossá? A válaszok keresésében Dr. Bíró Gyula hipnoterapeuta is részt vett, aki szakmai segítséget nyújtott a szakdolgozat elkészítéséhez.

9

A Hypnosis rövidfilmhez készített teaser főszerepét Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet, Hátsó lépcső) kapta. Melindát alakítja, akinek szakítás utáni vívódásába nyerhetünk betekintést. A filmben a jelen keveredik a múlt vörösre fényelt képeivel. Már a szimbólumokkal teletűzdelt teaserben is érezhető a feszültség és az egymásra épülő rétegek. A mű központi kérdése, hogy Melinda valóban szerelmet érzett-e Valér (Meszlényi Károly) iránt vagy hipnózis áldozata volt.

Az egész filmet áthatja David Lynch rendezéseinek sajátos atmoszférája, a precíz kidolgozás, a szuggesztív, erotikus hangulat, miközben az alkotó emlékei és érzelmei elevenednek meg a képkockákon. A képsorokat Tóth Levente (Ernelláék Farkasékkal, Tabula rasa) fényképezte, a film helyszínéül pedig a Gellért Hotel szolgált.

SzofiDSC_5096

A rövidfilm elkészítéséhez szükséges források összegyűjtése egyelőre folyamatban van, Sofiya több pályázatra is készül. Mi  nagyon reméljük, hogy egyszer megnézhetjük a teljes filmet is, a teaser ugyanis egészen egyedülálló atmoszférát, izgalmas történetet és nem mindennapi kérdésfelvetéseket ígér.

A folytatás érkezéséig nézzétek meg a teasert, és kövessétek a Hypnosis útját Facebookon is!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s