„Minél többen vagyunk, annál népszerűbb lesz a fenntartható divat” – Rikov Richárd-interjú

Robog tovább rapid interjúsorozatunk, melyet a fenntartható designt támogató kiállításunk miatt indítottunk. A következőkben Rikov Richárd kiegészítőtervező mutatkozik be, aki az alkímia filozófiájának jegyében kreációit, melyek az ökoinnováció jegyében növényi festés technológiával kapják különleges külsejüket. Át is adjuk neki a szót. 

Hogyan alakult meg a Rikov márka és mit érdemes róla tudni?

Korábban pénzügyi területen dolgoztam és a munkám mellett hobbiként kezdtem el alkotni. Már akkor is fontos volt, hogy környezetkímélő és újrahasznosított alapanyagokkal dolgozzak. Az első sikerélmények után döntöttem úgy, hogy inkább kreatív területen szeretném folytatni. Kézműves és design vásárokat szerveztem, kipróbáltam az önálló és a csapatmunkát, majd úgy döntöttem, megismernék újabb technikákat is. Jelentkeztem a MOME textil szakára, ahol most is tanulok. A Rikov márka természetközeli és érzékeny, egyszerre van benne frissesség és időtlenség. A Rikov-nő pedig természetes, őszinte és érzékeny.

 

Hogyan jutottál el az ecoprint technológiához és mit szeretsz benne leginkább? Hogyan kell elképzelni a növényi festést a gyakorlatban?

Egy ausztrál textilművész, India Flint inspirált, ez a technika bár tradicionális alapokra épül, mégis sok új lehetőséget kínál. Szerintem az egész egy végtelen kísérletezés a körülöttünk lévő természettel.

Az ecoprint textileket a növényekben megtalálható természetes festékanyagok színezik és mintázzák. Az eljárás során semmilyen mesterséges festék vagy szintetikus vegyszer nem kerül felhasználásra. Én azért szeretem ezt a technikát, mert nagyon sokat bele tudok építeni az általam készített darabokba a személyiségemből.

Számodra mit jelent a fenntarthatóság? Szerinted milyen változások mentén érhető el itthon a változás?

Számomra a fenntarthatóság környezettudatos anyagok és technikák használatát és fejlesztését jelenti. A textilek festése közben minimalizálom a vízfogyasztást és az energiafelhasználást. Úgy gondolom, a divatipar nem reagál a körülöttük lévő változásokra és nem tesz azért, hogy fenntarthatóbb legyen – ezzel pedig nem követőket hanem ellenségeket szerez magának.

A felelősség miénk is: tervezőké, gyártóké, a divatipar szereplőié, akiknek az is a dolguk, hogy választást nyújthassanak a fast fashion márkák mellett. Minél többen vagyunk, annál népszerűbb lesz a fenntartható divat.

 

A magánéletben, a mindennapokban milyen konkrét cselekedetekkel tudod támogatni a fenntartható világ elérését?

Törekszem arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomom. Hamarosan kezdődik a designisso.com online magazinon a Fenntartható Innováció nevű cikksorozatom, melyben hazai fenntartható szemléletű márkákat és egyetemi projekteket mutatok be.

Avass be minket a Fenntartható design – A fejlődés nyomában című kiállításon látható termékeid sztorijába!

Az eseményen kiállított darabok a Whisper kollekcióm kiállításra szánt részei. Egyszer egy vásárlóm úgy fogalmazott, hogy a ruháim és kiegészítőim olyanok, mint a sötétben látszó suttogás, innen kapta a kollekció a nevét. Valószínűleg a selyemsálak könnyedsége és finomsága, valamint a kollekcióra jellemző világos színek is ezt az érzetet erősítik.

 

Hogyan tovább, hol találkozhatunk még veled a jövőben?

Az egyetem mellett ecoprint és növényi festés workshopokat tartok. Nagyon jók a visszajelzések, ezért szeretném ezt rendszeresíteni és tökéletesíteni.

Kampányképek: Peruzzi Photography

Richárd munkáival a Fenntartható design – A fejlődés nyomában című kiállításunkon találkozhattok legközelebb. Várunk benneteket!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s