#METOO

A Harvey Weinstein-ügy első híreit olvasva, két kérdés merült fel bennem: miért csak most váltott ki ekkora publicitást Hollywood nyilvánvaló szexizmusa, illetve hozhat-e ez az ügy marginális változást a jövőben? Aztán Alyssa Milanoval elindult a #metoo, amihez a legkülönbözőbb hétköznapi nők is csatlakoztak saját történeteikkel és meséltek a zaklatás megannyi dimenziójáról. 

A szexuális erőszak, a zaklatás és a verbális formájú szexizmus a dominancia, a hatalom erőszakos megéléséről szól, a másik fél tárgyiasításával a félelemkeltés és a megszégyenítés eszközeivel.  Ennek a társadalmilag kódolt felállásnak soha véget nem érő lendületet ad az áldozathibáztató retorika. 

Többek között ez a hierarchikus felállás teszi lehetővé, hogy létrejöjjenek és évtizedekig át fennmaradhassanak a Harvey Weinsteinéhez hasonló ügyek, melyekhez nemcsak az elkövető személyére van szükség, hanem azokra az emberekre is, akik bár sejtik vagy éppen pontosan tudják, mi történik, mégis visszatartják ezeket az információkat. Az amerikai filmipar férfi domináns közegében simán ejtettek már olyan nyilvánosságra került zaklatási ügyeket, mint Polanski, Woody Allen, Bill Cosby vagy az újabb generációk közül, Casey Affleck esete. A Weinstein ellen felszólaló nők nem egy elszeparált, kizárólag Weinstein személyéhez köthető problémára hívják fel a figyelmet, hanem egy nagyon is általános jelenségre, ami már túlmutat Hollywood határain, valójában erről a felismerésről szól a #metoo hashtag.

A #metoo segítségével a személyes vallomások virális jellegű tartalomként szóródnak szét a facebook felületén, amik mellett sokszor ismerőseink nevét és képét látjuk viszont. A személyes érintettségből pedig születhetnek olyan reakciók, amik a “minek ment oda” cinizmusa helyett, valóban empatikus érzésekről tanúskodnak. A #metoo bár mozgalomnak nem tekinthető, de egy jó eszköz arra, hogy a társadalmi nemek között mélyen gyökerező problémáról beszéljünk nyíltan, illetve lehetőséget ad arra, hogy ezek a mindennapi traumák felszínre kerüljenek. Nálunk például:

#metoo, amikor 14 évesen először szembesültem a férfitekintet tárgyiasító jellegével.

#metoo, amikor a főnököd megjegyzi, milyen jó a lábad, neked pedig mosolyognod kell rá, pedig a hideg kiráz attól, hogy egyáltalán ránéz.

#metoo, amikor a taxis azt hiszi, azért, mert ketten vagytok a kocsiban és úgysem mered leoltani, nyugodtan tehet szexuális utalásokat.

#metoo, amikor nem ülhetek csak úgy, ahogy jól esik, mert folyamatos méregetés, vizslatás tárgya vagyok és kénytelen vagyok felvenni a szemkontaktust és leszerelni valakit, akkor is, ha éppen kurvára semmi kedvem hozzá.

#metoo, amikor rám szólnak az iskolában, hogy miért nem mosolygok, hiszen a lányok akkor szépek igazán. Ha komoly arcot vágok, ráncaim lesznek és nem fogok tetszeni senkinek.

#metoo, amikor az általános iskolás informatikus tanár felelés közben a merev lemezzel kapcsolatban tesz szexuális jellegű utalásokat.

#metoo, amikor követnek az utcán, mellém szegődnek és nekem kell elmenekülnöm a helyszínről.

#metoo, amikor útvonalat kell változtatnom a bizalmatlanság és a félelem miatt.

#metoo, amikor részegen akarnak felkérni egy bulin, nemet mondok, majd lekurváznak.

#metoo, amikor meg akarnak hívni egy sörre, visszautasítom, majd lekurváznak.

#metoo, amikor pár perc van még az első metró indulásáig, úgy döntök, megvárom, majd egy ismeretlen férfi odalép hozzám és megkérdezi, hogy nem akarnék-e felmenni hozzá.

#metoo, amikor az egyetemen azt tapasztalom, hogy a férfi tanárok szimpátiája a női hallgatók felé azon múlik, mennyire simulékony az illető.

#metoo, amikor kicsinyítő képzőt biggyesztenek a nevem mögé a kérésem ellenére.

#metoo, amikor határozottan képviselem a véleményem egy vitában, majd megkapom, hogy árt a nőiességemnek, ha ilyen agresszív vagyok.

#metoo, amikor abból, hogy alapvetően kedves vagyok valakivel, az azt szűri le, hogy szexuálisan nyitott vagyok irányába.

#metoo, amikor kéretlen dickpic-eket kapok és méltatnom kellene a látottakat.

#metoo, amikor valaki kétségbe vonja a #metoo létjogát.

#metoo, amikor arról kell vitáznom, miért fontos a feminizmus, miért probléma a Weinstein-ügy vagy a Puncs.hu.

Az általunk leírt néhány eset sem egyedi, tulajdonképpen egy nagyon szépen, olajozottan működő narratíva, jel-és gesztusredszer, amit minden nő kénytelen magára vonatkoztatni. A patriarchátus rendjét igazán akkor lehet alakítani, ha a cinkosok helyett azok kerülnek fölénybe, akik képesek ellentmondani és szembemenni annak szabályaival. Ehhez az állásfogalaláshoz olykor elegendő egy #metoo történet megismerése, hogy képesek legyünk hangosan és határozottan azt mondani: NEM. 

Szöveg: Bea, Ivett

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s