Egy árnyalatnyi Japán (2. rész)

Ahogyan azt az Egy árnyalatnyi Japán első részében említettük, a sokfókuszú, titokzatos, a futurisztika és a hagyomány keresztmetszetében létező ázsiai térség megannyi felfedezésre váró kincset rejt, úgyhogy itt az ideje figyelmünket az „új” felé terelni, és belevetni magunkat a felkelő nap országának kortárs divatesztétikájába. Folytatjuk tehát vizuális-virtuális kalandozásunkat a japán tervezők világában, gyertek!

A „The house of the seven seas“ mottó/jellemzés abszolút megfelel annak, amit a Nanamica brand képvisel. A márkanév alatt tervezett darabok a japánokra jellemző egyedülállóságot, különcséget képviselik, ötvözve ezt a „bang-up-to-date“, azaz robbanásszerűen megjelenő új technológiákkal. A Nanamicánál a design mellett a funkció is óriási szerepet játszik, mi több, alapvető fontosságú, hiszen a jól ismert Gore-Tex elemeket igénybe véve praktikus szél- és esőkabátokat dob piacra a brand. A funkcionális ruhák pedig amellett, hogy betöltik „védelmező“ szerepüket, szabásukkal és színválasztásukkal hűen alkalmazkodnak az aktuális szezonhoz, trendekhez. Lehet, hogy nem maxolják ki a művészi jelleget, és nem a Japán kapcsán egyből bevillanó dekonstruktivista minimál design égisze alatt fogannak e kreációk, de ettől csak még izgalmasabbak kívülálló esztétikájukkal e darabok.

nanamica-2015-spring-summer-lookbook-10

A első részben már említett, mostanában a legidealizáltabb és felkapottabb designerek közé tartozó Junya Watanabe alkotásai mindenképpen említésre méltóak egy hasonló tematikájú sorozatban (egyébként már korábban is szóltunk róla, nem meglepő módon). Kezdetben csak Rei Kawakubo tulajdonában lévő COMME des GARÇONS-nak tervezett, majd a sikernek és a megfelelő vizuális összhangnak köszönhetően mára már a címkén a Watanabe név is felfedezhető.

Mint a legtöbb tervező, ő is arra törekedett, hogy megtalálja az egyensúlyt az általa képviselt arculat és az annak megalkotásához szükséges technológia között. Különleges alapdarabokkal dolgozik, amelyeket szétszed, majd újból „felépít“, mindezzel valami megfoghatatlanul újat alkotva. Nem törekszik egy avantgárd világ 21. századi megfogalmazására, sokkal inkább az újraértelmezésben látja az egyediség varázsát. Állítása szerint a ruháknak nincsen szükségük mögöttes tartalomra, mély filozófiai gondolatokra, arra vannak, hogy hordják őket.

image

Issey Miyake-ról sokan úgy vélik, hogy az egyik legnagyobb név a divatszakmában. Az utóbbi 3 évtizedben megtalálta a művészet és a divat, a természet és a technológia, valamint az újítás és a hagyományőrzés harmonikus útkereszteződését, a keleti és a nyugati tendenciák közt egyensúlyozva. Minden darabja egy kortárs alkotás, amiben a bonyolultabb geometrikus formák találkoznak a szövetek stilizált világával.  

Legújabb kollekciójában a 3D vizuális élményével kísérletezve kápráztatta el bennünket; színes prizmamintákkal dolgozott, melyek mértani sorozatok segítségével válnak különlegessé, mint egy dinamikus, spirális formákból álló kép, ami távolról figyelve áll egésszé. 

Issey-Miyake

Nagyobb stílusbeli ugrással zárásképpen Kansai Yamamoto-t vesszük górcső alá, aki olyan nevekkel dolgozhatott együtt, mint David Bowie vagy Lady Gaga. Egy újabb túlzásokkal, avantgárd elemekkel megálmodott utópikus divatvilág az övé, ahol a színek és a formák nem ismernek határt, és ahol maguk a modellek egyfajta keretként funkcionálnak.

Kansai ’70-es, ’80-as évek idejében – utat törve a későbbi nagyobb tervezőgenerációnak – robbant be az európai köztudatba mindent lehengerlő, méretes, olykor túlzó kollekcióival. David Bowie Ziggie Stardust turnéjára készült fellépő ruhák mindegyike a tervezőóriás keze nyomát dicséri. Kettejük közös munkájának is köszönhető, hogy a glam befolyásos szubkultúrává lépett elő. 1992 óta nem tervezett, de a mai napig ikonikusnak számít a szakmában.

img3_11

Szöveg: Betti

Phoebe English – a ruhakészítés mint folyamatművészet

Dekoráció helyett konstrukció. Kész termék helyett process art. Visszatérni elhalványult, precíziós technikákhoz, az experimentális dimenziók megnyitásához. A Londonban élő fiatal designer, Phoebe English tervezői folyamatának alappilléreiből idéztem, melyek a NOW Gallery Floating, Falling, Drowning, Flying – An Introspective of Process című kiállításán meséltek a ruhatervező és a képzőművész szerepe közötti transzparenciáról.

A Phoebe English márkanév története 2011-ben kezdődött, ekkor fejezte be Phoebe a Central Saint Martins posztgraduális képzését, majd diplomamunkájával olyan díjakkal robbant be a divatköztudatba, mint a L’Oreal Professional Creative Award, az Ungaro Bursary vagy a Chloe Award.

2011-ben Rose Easton creative director vette át a brand üzleti igazgatását, ám a pályakezdők szokásos piaci akadálypályája mellett, Phoebe fenntartott magának egy olyan inspirációs mellékágat is, ami a termék-eladás kettőséből képes visszavezetni őt a design filozófiájának gyökereihez.

Alkotói folyamatának alapja a mintavétel, az, ahogyan a kéz az anyagot vizsgálva feltérképezi, hogy hogyan működik majd együtt a testtel, egyensúlyozva a kézművesség és a design elemei között.

Phoebe English tudatosan keresi az olyan határátlépő együttműködéseket más divatbeli vagy éppen azon kívül mozgó alkotókkal, akikkel a közös munka során, egyaránt megkérdőjelezi saját alkotói, valamint a ruhatervezés műfaji határait is.

2012-ben meghívást kapott a SHOWstudio Selling Sex kiállításának kísérőeseményére, hogy egy két napig tartó live stream performanszban vegyen részt Leah Debrincat táncossal – ezalatt a nézők élőben nézhették végig a táncmozdulatokra szabott ruha elkészítését.

Phoebe English másik projektje a londoni Dover Street Market kirakatához köthető, ahol 2013-ban elkészítette első köztéri installációját.

A Glass Globe egy 1,5 méter átmérőjű gömb volt, melyet 30.0000 kézzel varrott üveggyöngy formázott meg. A Dover Street Market egy másik munkával is megbízta, ezúttal már New Yorkban. Az üzlet negyedik emeletét rendezhette be, felhasználva a már névjegyévé váló fekete gumianyagot.

Méretre szabott huzalokon mutathatta be SS14 kollekcióját, melyre az amerikai sajtó is felfigyelt; a Vogue-tól egészen a New York Times-ig jelentek meg publikációk a bemutatóról.

A Floating, Falling, Drowning, Flying önálló, mondhatni retrospektív kiállítása e kísérletező szériának a csúcspontja, ami teljességében mutatja be a Phoebe English brand mögötti művész látásmódját, a koncepció megszületésétől az anyag formálásán át, az installáció megépítéséig.

A kiállított szövetminták, szkeccsek, személyes tárgyak, munkaeszközök, videó loopok kontextusba helyezve elevenítik meg a tervezést megelőző, közönség előtt rejtve maradt háttérmunka részleteit.

A kiállítótér központi eleme az a mintegy 70 kg súlyú, 60.000 darab üveggyöngy felhasználásával készült, mennyezetre függesztett installáció, amelyben formát öltenek a kiállítás címadó kulcsszavai. A kézzel varrott, sűrű, durva felületet képező üvegtüskék távolabbról nézve egy puhán áradó, csillogó felületté állnak össze, egyesítve az illúzió és a realitás ambivalenciáját.

 A Phoebe English-kiállítás egy olyan designer útkeresését összegzi, aki a divat szálait játékosan szövi át a kortárs művészeti vagy éppen popkulturális terepek hálóján.

“The floating is the purity of the idea and being really excited about this amazing thing you thought of, the falling is the struggle to get it realised, the drowning is the exasperation of not being able to do it, and then the flying is being able to do it. It was something I wrote years and years ago – when we were doing an exhibition about process it kind of fitted nicely as a title that kind of encompassed all of the different processes of making a collection.” – Phoebe English (Dazed&Confused)

Szöveg: Bea

RebelFavs – Thea Porter és a bohém sikk história

Ha meghalljuk a bohém sikk kifejezést, feltehetőleg azonnal asszociációk sorozata indul el a fejünkben: Kate Moss, a fesztiváldivat, stílusbeszámolók a Coachella-ról… A képzettársítások sorában sokszor fel sem bukkan Thea Porter neve, aki nélkül azonban nehezen terjedt volna el a mai napig körülrajongott irányzat. A londoni Fashion and Textile Múzeum legújabb kiállítása – a Thea Porter 70s Bohemian Chic – a tervezőnő örökségére hívja fel a figyelmet.

Részben a fesztiváldivat aktualitása és a Coachella-láz, részben pedig a londoni Fashion and Textile Múzeum Thea Porter kiállítása hívta életre ezt a posztot, melyben a bohém sikk megalkotóját mutatom be, mint a divatszíntér egykori ízig-vérig rebellis szereplőjét. Tegyünk egy rövid utazást a ’60-as, ’70-es évekbe, amikor Thea Porter brit dizájner – tudtán kívül – lefektette a mai fesztivál fashion alapjait.

Thea Porter – 70s Bohemian Chic

A tervezőnő munkásságát bemutató kiállítás február 6-án nyílt a londoni Fashion and Textile Múzeumban, és május 3-ig még megtekinthető – ha valaki arra járna, mindenképp nézzen be! Thea Porter (1927-2000) a ’60-as években elsőként hozta be a Közel-Kelet bohém sikkjét Európába, glamúros csillogással és különleges anyagok felhasználásával megfűszerezve.

1966-ban nyitotta meg boltját a soho-i Greek Streeten, ami szinte az indulástól kezdve film- és rocksztárok kedvelt fashion pontjaként funkcionált. Olyan sztárok alkották a különleges bolt vásárlókörét, mint a Beatles vagy Elizabeth Taylor.

Thea Porter outside one of her fashion shops in 1977.

A retrospektív kiállítás Porter életét és karrierjét mutatja be a damaszkuszi kezdetektől, a londoni üzletnyitáson át a későbbi sikeres terjeszkedésig. A kiállítást néhány jellegzetes outfit fűszerezi meg, amelyek bemutatják, hogyan formálta a közel-keleti és az észak-afrikai kultúra, illetve anyaghasználat a 20. századi divatot és belsőépítészetet.

Külön hangsúlyt kaptak Porter ikonikus és korszakalkotó, Európában akkoriban egyedülálló újdonságként felfedezett darabjai, a kaftán, a köpenyszerű abaya, a Chazara dzseki vagy épp a brokáttal díszített dresszek. A tárlat egyben egy kalandos utazás, melyben végigkövethetjük a Thea által imádott elemek változatos skáláját, a különleges, antik alapanyagok egyedülálló felhasználási módozatait. Porter odavolt a 30-as évekbeli francia fátylakért, az oszmán bársonyért, lenyűgözték az indiai kézzel festett motívumok, a svájci sifon és a damaszkuszi brokát. A kiállításon megtekinthetőek a korszakhoz és a stílushoz kötődő divatfotók is, a Vogue, a Harper’s Bazaar és a Women’s Wear Daily lapjairól.

Bohemian Chic

A kezdetektől…

Portert már egészen fiatal korától kezdve érdekelte a divat – ugyanúgy, ahogyan a partik és az éjszakázás világa is. 1946 és 1949 között írt, családjának címzett leveleiből is egyértelműen megjósolható a leendő karrierje: a leveleket olvasva szemünk elé tárul a világháború utáni Anglia egy igazi fashion-függő aspektusából. Thea piros rúzzsal skiccelte fel a papírra az általa áhított ruhadarabot, és a Vogue-ból kivágott fotók segítségével „rendelt” a Damaszkuszban élő édesanyjától cipőt, hiszen ezek a cikkek a háború sújtotta fővárosban szinte beszerezhetetlenek voltak.

Porter festőként kezdte karrierjét, első önálló kiállítását Beirutban rendezte meg 1961-ben. 1964-ben Londonba költözött, ahol eleinte beltéri designnal foglalkozott. Boltjában függönyöket, párnákat, méterárut szerezhettek be az érdeklődők. Később az importált kaftánokat már nem csak alapanyagként használta fel, hanem felismerte a divat színterén betöltött jelentőségüket is.

1967-től beindult a nemzetközi terjeszkedés is – első partnere a New York-i Hendri Bendel volt. Porter 1971-ben nyitotta első üzletét a világhírű Broadway musical, a Hair producerének, Michael Butlernek segítségével. Az üzlet ugyan hat hónap után bezárt, a terjeszkedés nem állt meg – Porter termékei továbbra és népszerűek voltak az USA-ban, idővel pedig Párizsban is megnyitott a boltja.

TP 11

A kaftán mint ikonikus ruhadarab hosszú utat járt be a történelem és az évek során, az egyik legszorosabb kapocs talán mégis Thea Porter nevéhez fűzi. A kaftán először az ókori perzsa művészetben jelent meg, majd az Oszmán Birodalom szultánjai viselték. Később Liz Taylor lookjában bukkant fel, az utóbbi években pedig szinte az összes fesztiválos outfit-gyűjteményben.

Ugyan az 1950-es években Christian Dior is elkészítette a maga nyitott, kaftánszerű kreációját, Yves Saint Laurent pedig továbbgondolta a kezdeményezést, mégis a későbbi verziók tudták csak igazán megragadni Hollywood figyelmét. Miután Elizabeth Taylor egy kaftán-jellegű dresszt viselt második esküvőjén, a darab hirtelen sokkal felkapottabbá vált. Thea Porter pedig a kétségtelenül kaftán – és a Közel-Kelet – szakértője volt.

Sok tervező akadt, akik utazásaik során keleti inspirációt gyűjtöttek, de Porterről mondható el az, hogy teljes valójukban és mélységükben megértette a különleges anyagoknak és tradicionális dekorációknak a jellegét, a milyenségét, illetve felfedezte bennük az egyedülálló lehetőségeket.

Ebben segítségére volt damaszkuszi gyermekkora, illetve családi háttere: édesapja arab teológus, édesanyja pedig egy francia misszionárius volt, aki Szíriában és Libanonban tevékenykedett.

Floral cotton voile dress

Ma már nem látunk újdonságot a pehelykönnyű, vékony dresszekben, a felemás vagy épp aszimmetrikus szegélyekben, de mint mindennek, természetesen a bohém looknak is volt egy kezdőpontja, amelyet Thea Porter nevéhez köthetünk. A tervezőnő volt az, akinek köszönhetően a londoni catwalkon is végigvonult a bohém elegancia, majd szép lassan a street fashion területére is beintegrálódott, manapság pedig a fesztivál sikk és az utcai stílus alapjait képezi.

AAD/1995/4/1

Thea és a sztárvilág

Már említettem, hogy Thea kreációiért odavolt többek között Liz Taylor is, továbbá a Beatles tagjai is megfordultak a designer londoni üzletében. Faye Dunaway számára egy magasnyakú dresszt alkotott a tervező, amit később a színésznőről is neveztek el. Emellett Porternek köszönhették a “stylingot” a Pink Floyd tagjai debütáló albumuk, a The Piper at the Gates of Dawn borítójára készült fotón. Thea Los Angeles-i utazása során bőröndből árulta alkotásait Veronique Peck, a világhírű Gregory Peck feleségének nappalijában. Thea Porter számos hírességgel dolgozott együtt, sokakkal baráti kapcsolatot is ápolt.

A Thea Porter história rövid tanulsága, hogy mikor végignézzük a fesztiválokon készült inspirációs fotókat, és magukban megdicsérjük Kate Moss, az Olsen ikrek vagy Sienna Miller csodálatos összeállításait, akkor jusson eszünkbe a dizájner neve is, aki nélkül lehet, hogy a fesztivál sikk és a bohém stílus ma nem létező fogalom lenne, vagy egyszerűen teljesen más irányzatot képviselne.

Szöveg: Alexandra
Képek: innen és innen

Kincsek közt a Treasure-ben

Elérkeztünk az év azon szakaszához, amikor Jézuska bőrbe bújunk, s elkezdünk listát vezetni arról, hogy mit, kinek ajándékozunk idén Karácsonykor, s főleg: hol szerezzük be meglepetéseinket. Bevallom, nekem még fogalmam sincs, hogy ebben az évben milyen irányba megyek ennek kapcsán, azt viszont megfogadtam, hogy nem fogom a vásárlást az utolsó pillanatra hagyni, mint tavaly. Ja, és nem is csinálok belőle túl nagy ügyet, mert A) nem is tudok és B) mint ismeretes, nem is erről szól az ünnep. Néhány hete az Aulich utcai Treasure nevű üzletben jártam, amely remek akciókkal, különleges ajánlatokkal, kiváló minőségű termékekkel, neves tervezők kreációival és hétvégi nyitva tartással vár Titeket!

Mivel nem lakom Budapesten, nem sűrűn jutok el designer boltokba, stúdiókba, showroomokba, viszont ha sikerül, akkor mindig nagy élményt jelentenek e látogatások. Bloggerként leggyakrabban csak látatlanban szövegelek egy-egy kollekcióról, s csak elképzelni tudom azt, hogy milyen érzés megérinteni, megtapogatni a darabokat, hogy hogyan festenek a valóságban, teljes fizikai valójukban, viselésre készen. Félreértés ne essék, engem kielégít ez az elvont, konceptuális viszony, már csak azért is, mert mint tudjátok, a divatot mint művészeti törekvést vizsgálom, s az, hogy ez materiális hordozókon (ti. a ruhán, az ékszeren magán) keresztül jut el felém, hát, hogy is mondjam; öltözködni muszáj. Értitek. 

Ahogy beléptem a Treasure-be, Marcsi azt javasolta, nézzek szét, szívjam magamba a hely szellemét, merüljek el a darabokban. Nos, így is tettem, végignéztem mindent tüzetesen. Amikor az ember lánya ott jár, nem a megszokott vásárlási élményekkel találkozik. A Treasure-ben a színvonalas térelrendezés, a kifinomultan installált darabok, a látványos színösszhangok révén úgy érezzük magunkat, mint egy izgalmas kiállításon, ahol a „tárlatvezető” barátságos módon fésüli össze lelkünket a bemutatott darab lelkével.

A néhány hónapja nyílt Treasure üzlet Budapest szívében, a Batthyány örökmécses mellett, az Aulich utca 5. alatt várja a különleges, egyedi darabok szerelmeseit, azokat, akiknek fontos a megkérdőjelezhetetlen minőség, s nem pusztán ruhákat szeretnének viselni, hanem alkotásokat. Művészi alkotásokat. Emellett elégedetlenek a tömeg gyártott termékekkel, küzdenek az unalmas ellen, és szeretnék egyéniségüket minél ízlésesebben kifejezni. Értéket képviselnek, ami öltözködésükben is visszaköszön. Bátrak, sikeresek, stílusosak, s persze: ízig-vérig Nők!

Ha ruhákat keresel, a Treasure-ben találkozni fogsz a konsanszky, az Anh Tuan, a USE unused, a Zigi brand, a Je Suis Belle, az Enjey, a Barnoff, a Rafael Biro Keleti aktuális darabjaival, amelyeket olyan ékszertervezők ötletes és stílusos termékeivel egészíthetsz ki, mint az Eve by Eva Remenyi, a NYD design, az Etno, a Vanda Ferencz, a Twofold Concept, a Frangos-New Plan, a Bigyóművek vagy a Rienne Creations.

TREASURE BUDAPEST
Cím: 1054 Budapest, Aulich utca 5.
Tel.: +3670/775-08-04

Ne maradj le az újdonságokról, kövesd a Treasure-t a közösségi oldalakon!

www.facebook.com/treasurebudapest

www.instagram.com/treasurebudapest

Szöveg: Ivett

Építs nekem oltárt!

Mennyire fontos az, hogy ismerjük és lássuk a kollekciók mögött álló designer arcát? Számít ez az eladásoknál, az egész brand felépítésénél? Elengedhetetlen vagy kihagyható? Tervezői celebritások, sajátos önkultusz és abszolút „arctalanság” a divatszakmában.

Mikor váltak sztárrá a divattervezők? Az 1980-as években már aktív közszereplők voltak, jó „barátságot” ápolva a médiával és a bulvárral, kiterjedt híresség-baráti körrel és modellsleppel. Az olasz tervezők mindig is egót építettek maguk köré. Mi a helyzet most? A térhódító social medianak köszönhetően követhetjük, mit reggeliznek és éppen hol vannak, olvashatjuk gondolataikat, véleményüket. Közel vagyunk hozzájuk, mégis távol. Kell ez az embereknek. Ez a kis intim „bennfentesség”. A divattervezők már akár saját (vagy mások) kampányuk arcai is lehetnek. Bármikor korlátlanul megtudhatjuk, és megismerhetjük az arcot, aki a termékek, a csillogó kollekciók mögött áll. Ez pedig ellenpólust is szül.

Foglalkozzunk most a szélsőséges végletekkel! Ki ne ismerné Karl Lagerfeld-et? Tavaly jelent meg könyv az idézeteivel, több, különböző nyelvű Facebook-oldalt hoztak létre, csak az idézeteinek, több tízezer követővel. Ő a „csípős megmondóember”, aki senkitől se fél, és mindenkiről meg van a véleménye. A „karlizmus” főistene, akinek még a macskájának, Choupette-nek is saját oldala van. Ikonikus külseje – dioptriás napszemüvege, ősz lófarka, fehér, keményített gallérja és ujjvég nélküli kesztyűi – mind-mind egy tudatos attribútumépítés eredménye. Letölthetünk applikációt hozzá kötődően (Emotikarl), vehetünk babát, melyet róla mintáztak, imidzsét pedig komoly és nyilvánvalóan nagyszámú csapat építi. Minél idősebb, annál messzebbre megy, annál maradandóbbat akar alkotni? Karl Lagerfeld nem csupán a Chanel vagy a Fendi tervezője. Ő Karl. Mit tesz azonban ez a márkával? Ki adja el a ruhát? Az arc, vagy a tervező? Mennyire születnek erős kollekciók egy-egy karakteres arc mögött? Foglalkozik még valaki a Chanel-kollekcióval, ha egyszer teátrális szupermarket-díszletbe helyezték és nem más, mint Karl sétál és integet a show végén? Mindenesetre a divattervezőknek nem kell csinosnak, szépnek és vékonynak lenniük ahhoz, hogy divattervezők legyenek (bár a szép emberek állítólag könnyebben érvényesülnek).

lagerfeld facebook

Az ellentétes pólus, az abszolút „arctalanság” nemzetközi megtestesítője nem más, mint Martin Margiela. A belga tervező 1988 és 2009 közt gondozta saját nevét viselő márkáját, karrierje során két fotó, ha készült róla a legendák szerint. Tudatos, celebkultusz ellen tüntető anonimitása is egyfajta kultusz, hiszen kíváncsiságot és érdeklődést generált személye. Nehéz kérdés, miért is hagyta ott márkáját… Mindennél fontosabb volt a magánélete? Vagy nem tudott azonosulni a márkát felvásároló Diesel csoport piacorientált szemléltével? Ami biztos, hogy személyéről sosem írtak többet, mint erős vizualitással és provokatív, konceptuális szemlélettel rendelkező ruháiról. A Maison Martin Margiela ma is sikeres márka, a nemzetközi divatszíntér aktív és megbecsült tagja.

Ti melyik iránnyal szimpatizáltok? Szeretitek tudni, ki áll az egyes márkák mögött, vagy inkább a titokzatosság hívei vagytok?

 Szöveg: Emese

C://LANA/DESKTOP/Collection – High-tech divat Lana Dumitru számítógépéről

Milyen egy igazán 21. századi kollekció? Hát igazi 21. századi kütyükkel dekorált. Sokáig kellett várnunk, hogy a számítógépek világa egészen extrém printekben, a maga nyers változatában jelenjen meg a ruhadarabokon, de hála Lana Dumitru high-tech divatelképzeléseinek, mostantól magunkon hordhatjuk laptopunk desktopját.

A tervező néhány éve már előállt egy hasonlóan kortárs ihletésű darabbal, a Facebook ruhával, amelyet diplomamunkájának részeként alkotott meg. Most újra a számítógép – illetve a Windows elemeit vette elő – és printelte anyagukban és stílusukban is futurisztikus ruhakölteményeire. A kollekció izgalmas volta mellett egyfajta társadalomkritika is, elemzés az ember és számítógép virtuális világa közötti bonyolult, sajátságos, már-már egészségtelen kapcsolatról.

facebook-dress

Nagyon találó módon a kollekció a C://LANA/DESKTOP/Collection nevet viseli, egyúttal kijelölve a skiccek megalkotásának helyét és elérési útvonalát is. A digitális vázlatok egy része csak terv maradt, némelyik azonban végre ruhaformát öltött, létrehozva egy modern brandet, Lana univerzumát, ahol az Asztal ikonjai szépség- és divatikonok, az USB csatlakozók sikkes kiegészítők, a Lomtár pedig mély többlettartalmat jelképez – annak a döntésnek a folyamatát, hogy mit távolítsunk el örökre az életünkből. Nos, Lana Dumitru oldalát semmiképpen se – van egy olyan érzésem, hogy a jövőben további hasonlóan különleges és sajátos kreációkkal találkozhatunk majd a neve mellett.

lanadesktop11

lanadesktop26 lanadesktop25 lanadesktop24 lanadesktop22 lanadesktop20

Nem csak önmagukban az elkészült bohókás, vidám, színpompás, pszichedelikus effektekkel gazdagított ruhákat imádjuk, hanem Lana photoshop skilljeit, és egészen egyedi virtuális lookbookját is, minden egyes apró, jelentést hordozó elemmel együtt. És reméljük, hogy a Desktop kollekciónak hamarosan érkezik a folytatása!

lanadesktop

lanadesktop8 lanadesktop9 lanadesktop6 lanadesktop4

Végül pedig érdemes a dizájner korábbi munkáival is megismerkedni, hiszen többek között kollaborált az Avonnal, az első román tervező volt, aki kollekciót tervezett a Pumának, illetve 2012-ben és 2013-ban is megkapta a Young Creative Chevrolet nevű művészeti verseny fődíját.

puma etno shake etno shake

Lana Dumitru is the most 21. century designer I’ve ever known. A few years ago the romanian designer has already created the iconic Facebook Dress as a part of her graduation work, but now she strikes again with a wonderful computer inspired collection. The clothes represent the complicated and special relationship between people and their computer – and are straight from Lana Dumitru’s computer, as the name of the collection „C://LANA/DESKTOP/Collection” shows. Some of the pieces remained digital dreams, but others are available now, and I’m sure everyone is in desperate need of a USB-port printed sweatshirt, so if you are interested, visit Lana’s website!

Képek innen és innen.

Szöveg: Alexandra