Egy árnyalatnyi Japán (2. rész)

Ahogyan azt az Egy árnyalatnyi Japán első részében említettük, a sokfókuszú, titokzatos, a futurisztika és a hagyomány keresztmetszetében létező ázsiai térség megannyi felfedezésre váró kincset rejt, úgyhogy itt az ideje figyelmünket az „új” felé terelni, és belevetni magunkat a felkelő nap országának kortárs divatesztétikájába. Folytatjuk tehát vizuális-virtuális kalandozásunkat a japán tervezők világában, gyertek!

A „The house of the seven seas“ mottó/jellemzés abszolút megfelel annak, amit a Nanamica brand képvisel. A márkanév alatt tervezett darabok a japánokra jellemző egyedülállóságot, különcséget képviselik, ötvözve ezt a „bang-up-to-date“, azaz robbanásszerűen megjelenő új technológiákkal. A Nanamicánál a design mellett a funkció is óriási szerepet játszik, mi több, alapvető fontosságú, hiszen a jól ismert Gore-Tex elemeket igénybe véve praktikus szél- és esőkabátokat dob piacra a brand. A funkcionális ruhák pedig amellett, hogy betöltik „védelmező“ szerepüket, szabásukkal és színválasztásukkal hűen alkalmazkodnak az aktuális szezonhoz, trendekhez. Lehet, hogy nem maxolják ki a művészi jelleget, és nem a Japán kapcsán egyből bevillanó dekonstruktivista minimál design égisze alatt fogannak e kreációk, de ettől csak még izgalmasabbak kívülálló esztétikájukkal e darabok.

nanamica-2015-spring-summer-lookbook-10

A első részben már említett, mostanában a legidealizáltabb és felkapottabb designerek közé tartozó Junya Watanabe alkotásai mindenképpen említésre méltóak egy hasonló tematikájú sorozatban (egyébként már korábban is szóltunk róla, nem meglepő módon). Kezdetben csak Rei Kawakubo tulajdonában lévő COMME des GARÇONS-nak tervezett, majd a sikernek és a megfelelő vizuális összhangnak köszönhetően mára már a címkén a Watanabe név is felfedezhető.

Mint a legtöbb tervező, ő is arra törekedett, hogy megtalálja az egyensúlyt az általa képviselt arculat és az annak megalkotásához szükséges technológia között. Különleges alapdarabokkal dolgozik, amelyeket szétszed, majd újból „felépít“, mindezzel valami megfoghatatlanul újat alkotva. Nem törekszik egy avantgárd világ 21. századi megfogalmazására, sokkal inkább az újraértelmezésben látja az egyediség varázsát. Állítása szerint a ruháknak nincsen szükségük mögöttes tartalomra, mély filozófiai gondolatokra, arra vannak, hogy hordják őket.

image

Issey Miyake-ról sokan úgy vélik, hogy az egyik legnagyobb név a divatszakmában. Az utóbbi 3 évtizedben megtalálta a művészet és a divat, a természet és a technológia, valamint az újítás és a hagyományőrzés harmonikus útkereszteződését, a keleti és a nyugati tendenciák közt egyensúlyozva. Minden darabja egy kortárs alkotás, amiben a bonyolultabb geometrikus formák találkoznak a szövetek stilizált világával.  

Legújabb kollekciójában a 3D vizuális élményével kísérletezve kápráztatta el bennünket; színes prizmamintákkal dolgozott, melyek mértani sorozatok segítségével válnak különlegessé, mint egy dinamikus, spirális formákból álló kép, ami távolról figyelve áll egésszé. 

Issey-Miyake

Nagyobb stílusbeli ugrással zárásképpen Kansai Yamamoto-t vesszük górcső alá, aki olyan nevekkel dolgozhatott együtt, mint David Bowie vagy Lady Gaga. Egy újabb túlzásokkal, avantgárd elemekkel megálmodott utópikus divatvilág az övé, ahol a színek és a formák nem ismernek határt, és ahol maguk a modellek egyfajta keretként funkcionálnak.

Kansai ’70-es, ’80-as évek idejében – utat törve a későbbi nagyobb tervezőgenerációnak – robbant be az európai köztudatba mindent lehengerlő, méretes, olykor túlzó kollekcióival. David Bowie Ziggie Stardust turnéjára készült fellépő ruhák mindegyike a tervezőóriás keze nyomát dicséri. Kettejük közös munkájának is köszönhető, hogy a glam befolyásos szubkultúrává lépett elő. 1992 óta nem tervezett, de a mai napig ikonikusnak számít a szakmában.

img3_11

Szöveg: Betti

Phoebe English – a ruhakészítés mint folyamatművészet

Dekoráció helyett konstrukció. Kész termék helyett process art. Visszatérni elhalványult, precíziós technikákhoz, az experimentális dimenziók megnyitásához. A Londonban élő fiatal designer, Phoebe English tervezői folyamatának alappilléreiből idéztem, melyek a NOW Gallery Floating, Falling, Drowning, Flying – An Introspective of Process című kiállításán meséltek a ruhatervező és a képzőművész szerepe közötti transzparenciáról.

A Phoebe English márkanév története 2011-ben kezdődött, ekkor fejezte be Phoebe a Central Saint Martins posztgraduális képzését, majd diplomamunkájával olyan díjakkal robbant be a divatköztudatba, mint a L’Oreal Professional Creative Award, az Ungaro Bursary vagy a Chloe Award.

2011-ben Rose Easton creative director vette át a brand üzleti igazgatását, ám a pályakezdők szokásos piaci akadálypályája mellett, Phoebe fenntartott magának egy olyan inspirációs mellékágat is, ami a termék-eladás kettőséből képes visszavezetni őt a design filozófiájának gyökereihez.

Alkotói folyamatának alapja a mintavétel, az, ahogyan a kéz az anyagot vizsgálva feltérképezi, hogy hogyan működik majd együtt a testtel, egyensúlyozva a kézművesség és a design elemei között.

Phoebe English tudatosan keresi az olyan határátlépő együttműködéseket más divatbeli vagy éppen azon kívül mozgó alkotókkal, akikkel a közös munka során, egyaránt megkérdőjelezi saját alkotói, valamint a ruhatervezés műfaji határait is.

2012-ben meghívást kapott a SHOWstudio Selling Sex kiállításának kísérőeseményére, hogy egy két napig tartó live stream performanszban vegyen részt Leah Debrincat táncossal – ezalatt a nézők élőben nézhették végig a táncmozdulatokra szabott ruha elkészítését.

Phoebe English másik projektje a londoni Dover Street Market kirakatához köthető, ahol 2013-ban elkészítette első köztéri installációját.

A Glass Globe egy 1,5 méter átmérőjű gömb volt, melyet 30.0000 kézzel varrott üveggyöngy formázott meg. A Dover Street Market egy másik munkával is megbízta, ezúttal már New Yorkban. Az üzlet negyedik emeletét rendezhette be, felhasználva a már névjegyévé váló fekete gumianyagot.

Méretre szabott huzalokon mutathatta be SS14 kollekcióját, melyre az amerikai sajtó is felfigyelt; a Vogue-tól egészen a New York Times-ig jelentek meg publikációk a bemutatóról.

A Floating, Falling, Drowning, Flying önálló, mondhatni retrospektív kiállítása e kísérletező szériának a csúcspontja, ami teljességében mutatja be a Phoebe English brand mögötti művész látásmódját, a koncepció megszületésétől az anyag formálásán át, az installáció megépítéséig.

A kiállított szövetminták, szkeccsek, személyes tárgyak, munkaeszközök, videó loopok kontextusba helyezve elevenítik meg a tervezést megelőző, közönség előtt rejtve maradt háttérmunka részleteit.

A kiállítótér központi eleme az a mintegy 70 kg súlyú, 60.000 darab üveggyöngy felhasználásával készült, mennyezetre függesztett installáció, amelyben formát öltenek a kiállítás címadó kulcsszavai. A kézzel varrott, sűrű, durva felületet képező üvegtüskék távolabbról nézve egy puhán áradó, csillogó felületté állnak össze, egyesítve az illúzió és a realitás ambivalenciáját.

 A Phoebe English-kiállítás egy olyan designer útkeresését összegzi, aki a divat szálait játékosan szövi át a kortárs művészeti vagy éppen popkulturális terepek hálóján.

“The floating is the purity of the idea and being really excited about this amazing thing you thought of, the falling is the struggle to get it realised, the drowning is the exasperation of not being able to do it, and then the flying is being able to do it. It was something I wrote years and years ago – when we were doing an exhibition about process it kind of fitted nicely as a title that kind of encompassed all of the different processes of making a collection.” – Phoebe English (Dazed&Confused)

Szöveg: Bea

RebelFavs – Thea Porter és a bohém sikk história

Ha meghalljuk a bohém sikk kifejezést, feltehetőleg azonnal asszociációk sorozata indul el a fejünkben: Kate Moss, a fesztiváldivat, stílusbeszámolók a Coachella-ról… A képzettársítások sorában sokszor fel sem bukkan Thea Porter neve, aki nélkül azonban nehezen terjedt volna el a mai napig körülrajongott irányzat. A londoni Fashion and Textile Múzeum legújabb kiállítása – a Thea Porter 70s Bohemian Chic – a tervezőnő örökségére hívja fel a figyelmet.

Részben a fesztiváldivat aktualitása és a Coachella-láz, részben pedig a londoni Fashion and Textile Múzeum Thea Porter kiállítása hívta életre ezt a posztot, melyben a bohém sikk megalkotóját mutatom be, mint a divatszíntér egykori ízig-vérig rebellis szereplőjét. Tegyünk egy rövid utazást a ’60-as, ’70-es évekbe, amikor Thea Porter brit dizájner – tudtán kívül – lefektette a mai fesztivál fashion alapjait.

Thea Porter – 70s Bohemian Chic

A tervezőnő munkásságát bemutató kiállítás február 6-án nyílt a londoni Fashion and Textile Múzeumban, és május 3-ig még megtekinthető – ha valaki arra járna, mindenképp nézzen be! Thea Porter (1927-2000) a ’60-as években elsőként hozta be a Közel-Kelet bohém sikkjét Európába, glamúros csillogással és különleges anyagok felhasználásával megfűszerezve.

1966-ban nyitotta meg boltját a soho-i Greek Streeten, ami szinte az indulástól kezdve film- és rocksztárok kedvelt fashion pontjaként funkcionált. Olyan sztárok alkották a különleges bolt vásárlókörét, mint a Beatles vagy Elizabeth Taylor.

Thea Porter outside one of her fashion shops in 1977.

A retrospektív kiállítás Porter életét és karrierjét mutatja be a damaszkuszi kezdetektől, a londoni üzletnyitáson át a későbbi sikeres terjeszkedésig. A kiállítást néhány jellegzetes outfit fűszerezi meg, amelyek bemutatják, hogyan formálta a közel-keleti és az észak-afrikai kultúra, illetve anyaghasználat a 20. századi divatot és belsőépítészetet.

Külön hangsúlyt kaptak Porter ikonikus és korszakalkotó, Európában akkoriban egyedülálló újdonságként felfedezett darabjai, a kaftán, a köpenyszerű abaya, a Chazara dzseki vagy épp a brokáttal díszített dresszek. A tárlat egyben egy kalandos utazás, melyben végigkövethetjük a Thea által imádott elemek változatos skáláját, a különleges, antik alapanyagok egyedülálló felhasználási módozatait. Porter odavolt a 30-as évekbeli francia fátylakért, az oszmán bársonyért, lenyűgözték az indiai kézzel festett motívumok, a svájci sifon és a damaszkuszi brokát. A kiállításon megtekinthetőek a korszakhoz és a stílushoz kötődő divatfotók is, a Vogue, a Harper’s Bazaar és a Women’s Wear Daily lapjairól.

Bohemian Chic

A kezdetektől…

Portert már egészen fiatal korától kezdve érdekelte a divat – ugyanúgy, ahogyan a partik és az éjszakázás világa is. 1946 és 1949 között írt, családjának címzett leveleiből is egyértelműen megjósolható a leendő karrierje: a leveleket olvasva szemünk elé tárul a világháború utáni Anglia egy igazi fashion-függő aspektusából. Thea piros rúzzsal skiccelte fel a papírra az általa áhított ruhadarabot, és a Vogue-ból kivágott fotók segítségével „rendelt” a Damaszkuszban élő édesanyjától cipőt, hiszen ezek a cikkek a háború sújtotta fővárosban szinte beszerezhetetlenek voltak.

Porter festőként kezdte karrierjét, első önálló kiállítását Beirutban rendezte meg 1961-ben. 1964-ben Londonba költözött, ahol eleinte beltéri designnal foglalkozott. Boltjában függönyöket, párnákat, méterárut szerezhettek be az érdeklődők. Később az importált kaftánokat már nem csak alapanyagként használta fel, hanem felismerte a divat színterén betöltött jelentőségüket is.

1967-től beindult a nemzetközi terjeszkedés is – első partnere a New York-i Hendri Bendel volt. Porter 1971-ben nyitotta első üzletét a világhírű Broadway musical, a Hair producerének, Michael Butlernek segítségével. Az üzlet ugyan hat hónap után bezárt, a terjeszkedés nem állt meg – Porter termékei továbbra és népszerűek voltak az USA-ban, idővel pedig Párizsban is megnyitott a boltja.

TP 11

A kaftán mint ikonikus ruhadarab hosszú utat járt be a történelem és az évek során, az egyik legszorosabb kapocs talán mégis Thea Porter nevéhez fűzi. A kaftán először az ókori perzsa művészetben jelent meg, majd az Oszmán Birodalom szultánjai viselték. Később Liz Taylor lookjában bukkant fel, az utóbbi években pedig szinte az összes fesztiválos outfit-gyűjteményben.

Ugyan az 1950-es években Christian Dior is elkészítette a maga nyitott, kaftánszerű kreációját, Yves Saint Laurent pedig továbbgondolta a kezdeményezést, mégis a későbbi verziók tudták csak igazán megragadni Hollywood figyelmét. Miután Elizabeth Taylor egy kaftán-jellegű dresszt viselt második esküvőjén, a darab hirtelen sokkal felkapottabbá vált. Thea Porter pedig a kétségtelenül kaftán – és a Közel-Kelet – szakértője volt.

Sok tervező akadt, akik utazásaik során keleti inspirációt gyűjtöttek, de Porterről mondható el az, hogy teljes valójukban és mélységükben megértette a különleges anyagoknak és tradicionális dekorációknak a jellegét, a milyenségét, illetve felfedezte bennük az egyedülálló lehetőségeket.

Ebben segítségére volt damaszkuszi gyermekkora, illetve családi háttere: édesapja arab teológus, édesanyja pedig egy francia misszionárius volt, aki Szíriában és Libanonban tevékenykedett.

Floral cotton voile dress

Ma már nem látunk újdonságot a pehelykönnyű, vékony dresszekben, a felemás vagy épp aszimmetrikus szegélyekben, de mint mindennek, természetesen a bohém looknak is volt egy kezdőpontja, amelyet Thea Porter nevéhez köthetünk. A tervezőnő volt az, akinek köszönhetően a londoni catwalkon is végigvonult a bohém elegancia, majd szép lassan a street fashion területére is beintegrálódott, manapság pedig a fesztivál sikk és az utcai stílus alapjait képezi.

AAD/1995/4/1

Thea és a sztárvilág

Már említettem, hogy Thea kreációiért odavolt többek között Liz Taylor is, továbbá a Beatles tagjai is megfordultak a designer londoni üzletében. Faye Dunaway számára egy magasnyakú dresszt alkotott a tervező, amit később a színésznőről is neveztek el. Emellett Porternek köszönhették a “stylingot” a Pink Floyd tagjai debütáló albumuk, a The Piper at the Gates of Dawn borítójára készült fotón. Thea Los Angeles-i utazása során bőröndből árulta alkotásait Veronique Peck, a világhírű Gregory Peck feleségének nappalijában. Thea Porter számos hírességgel dolgozott együtt, sokakkal baráti kapcsolatot is ápolt.

A Thea Porter história rövid tanulsága, hogy mikor végignézzük a fesztiválokon készült inspirációs fotókat, és magukban megdicsérjük Kate Moss, az Olsen ikrek vagy Sienna Miller csodálatos összeállításait, akkor jusson eszünkbe a dizájner neve is, aki nélkül lehet, hogy a fesztivál sikk és a bohém stílus ma nem létező fogalom lenne, vagy egyszerűen teljesen más irányzatot képviselne.

Szöveg: Alexandra
Képek: innen és innen