Past Continuous: Saci Flaskay by András Vizi for rebellive No.1

Ahogyan arról már bizonyára Ti is értesültetek, napvilágot látott első nyomtatott formában is elérhető számunk ,,Múltrétegek” hívószóval. A zine kultúrához kapcsolódva egy exkluzívabb, kevesebb példányszámú, leginkább kortárs művészettel, divattal és némi underground esszenciával fűszerezett anyagot hoztunk össze Nektek, karácsonyi ajándék gyanánt.

A zine gondolata már régóta a fejünkben motoszkált, de eleddig nem láttuk azt, hogy kivitelezhető lenne a dolog közreműködők, idő és pénz híján. Végül aztán kicsivel több, mint három hét alatt tető alá hoztuk a dolgot; ehhez a rebellive csapatának szorgalmas, akadályokat nem ismerő hozzáállása és a külsős stábtagok odaadó munkája kellett, amelyet ezúton is nagyon-nagyon köszönünk.

zinecover-1050x700

Címlapsztorinknak azért is örülünk, mert egy, a divat és művészet izgalmas kapcsolatára direktben reflektáló, galériás miliőben lőtt anyagra már régóta fájt a fogunk, ahogyan a hatvanas évek lolitás stíljét kortárs behatásokkal mixelő sorozat is vágyunk tárgyát képezi egy ideje. Boldogsággal jelentjük: a hívószavunkat pöccre belövő, a fentebb említett stílusokkal ízlésesen játszadozó anyag megszületett, méghozzá Vizi Andrásnak és fantasztikus teamjének köszönhetően. Csekkoljátok újra, hiszen nem lehet elégszer!

Rebellive_online_secured-page-001

Rebellive_online_secured-page-008

Rebellive_online_secured-page-009 Rebellive_online_secured-page-010

Photo: András Vizi
Styling: Melinda Csík
Make up: Eszter Magyar
Hair: Laszló Pásztor

Model: Saci at the DIARY management

Special thanks to Rea Farkas

A zine online ITT olvasható. A PS Magazin szemléjéért katt IDE!

SundayTunes #28 – The Kids Are Alright

Tartozunk egy hiányossággal férfi blogolvasóinknak, így december első SundayTunes válogatását nekik ajánlanánk, melyben férfi modellekkel fotózott editorial anyagokból válogattam, szigorúan szem előtt tartva a badass minősítés kívánalmait. 

Wolfmother – Vagabond

Take away this lonely man, soon he will be gone
‘Cause I’ll tell you everything about living free 

A 2000-ben alakult Wolfmother hard rock banda Sydney gyökereit hagyta hátra a világhírnévért, ami sokáig nem váratott magára. 2005-ben megjelent debüt albumukat Dave Sardy producerrel készítették, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint az Oasis vagy a Red Hot Chilli Peppers. Népszerűségükön továbblendített az 500 Days of Summer című romkom Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Levitt kettősével, melynek soundtrackjén szerepel a Vagabond című számuk.

016
10 Men Magazine Autumn 2014 “The Man With The Child In His Eyes” by Sharif Hamza

Thee Oh Sees – Lupine Dominus

And we’ll see til after when you will see tears of blood
I will stand and ask to defend to the beating of your heart

Három évet csúsztam ezzel a zenekarral. Nem is értem, hol voltam eddig és hogy nem találtam rájuk. A San Franciscó-i garage rock csapat legértékesebb tagja John Dwyer, aki megannyi kollaborációja mellett magával hozta a punk, a noise, a death metal és a pszichedelikus rock hatásokat, amiket az elektronikus lo-fi világába ágyazott bele. 

003
Commons & Sense Man #17 “Rebels Rule” Feat. Jacob Morton, Campbell & Shane Gambill by Robert Nethery

The White Stripes – Icky Thump

Who’s usin’ who?
What should we do?
Well, you can’t be a pimp
And a prostitute too 

Béke poraidra szeretett duóm. Keith Moon után Meg White volt a második olyan dobos, aki miatt én is dobszerkó mögé akartam ülni, aztán persze letettem róla. A White Stripes ’97-es felbukkanásának és a mintegy négy éves zenei ámokfutásának utolsó darabja a 2007-es Icky Thump, ami 2008-ban elnyerte a Grammy Best Alternative Music Album díját.

006
AnOther Man Spring/Summer 2014 “The Day of Forever” Feat. Jack Taffel & Joe Brotherton by Alasdair McLellan

Ultravox – Artificial Life

So we drink and sink and talk and stalk
With interchangeable enemies and friends
Trying on each other’s skins
While we’re dying to be born again 

John Foxx kezdő együttese ’74-ben állt össze Tiger Lilyként a brit new wave bölcsőjében. Pár évnyi zenei útkeresés után jutottak el az Ultravox végleges felállásához. Az 1977-es Ha!-Ha!-Ha! LP a korábbi glam rock hatások felől a post-punk hangzás irányába mozdult el. 

4
Boys by Girls “The 4th Floor – Chapter 4” Feat. Mikhael Ayoub & Luke Worrall by Cecilie Harris

The Smiths – Hand in Glove

And if the people stare, then the people stare
Oh, I really don’t know and I really don’t care 

A férfiballadák utánozhatatlan dalszerzője Morrissey és hozzá a zenei alapot biztosító Smiths 1983-ban adta ki első kislemezét Hand in Glove címmel. A Hand in Glove felkerült a Smiths című első nagylemezre is, aminek minden egyes szerzeménye klasszikus idézetként kiradírozhatatlan a popzene történetében, emellett állandó helyezett minden a legjobb albumokat összegző listákon.

ac_skins_04
Bon Magazine “Skins” by Alan Clarke

Animal Collective – Summertime Clothes

Nowhere to go while our bodies glow
And we’ll greet the dawn in its morning blues
With purple yawn, you’ll be sleeping soon
And I want to walk around with you

Kicsit színezzük ki a szürkeséget az Animal Colelctive Summertime Clothes trackjével. Az experimentális pop kategóriával címkézett, Baltimore-ban alakult banda nyolcadik, Merriweather Post Pavilion stúdióalbumán hallható a Summertime Clothes. Editorialként Yohji Yamamoto Inventory Magazine-nak fotózott kollekcióját választottam, ami az egyik legjobban sikerült férfi divatanyag, amit az utóbbi években láttam. 

001
Inventory Magazine #11 “Yohji Yamamoto: An Assemblage A/W00-01 to A/W14-15” by Gosha Rubchinskiy

Összeállította: Bea

Virtualitás és örökös online ébrenlét kedvenc divatmagazinjaink fotósorozatain

A virtuális tereinkben mozgunk a legbiztosabban manapság. Reggel, amikor felkelünk szinte az első, hogy a telefon után nyúlunk és megnézzük, hogy milyen az idő kint (ahelyett, hogy kinyitnánk az ablakot!), ellenőrizzük, hátha kaptunk emailt éjszaka (mert erre is van példa). A Facebook, a Twitter és az Instagram vált a fő viszonyítási ponttá, a virtuális profil alapján ítélünk meg embereket.

A fotók által tudatják velünk ismerőseink (és az ismeretlenek is), hogy merre jártak, mennyit futottak, mit ettek, hány barátjuk van, hogy érzik magukat éppen. Ha nem vagyunk elég naprakészek, és nem veszünk részt ebben az információáradatban, akkor ez azt az érzést keltheti, hogy lemaradunk valami „fontosról” – vagy azt, hogy egyszerűen nem létezünk. Hamarosan bemutatjuk nektek kedvenc virtual reality és sci-fi témához kapcsolódó divatanyagainkat, de addig is jöjjön néhány gondolat a téma kapcsán!

123445
Saskia de Brauw and Elise Crombez star for Interview Magazine by Mert & Marcus

A közösségi oldalak úgy működnek, akár egy kis város főtere. Ismerősökkel „találkozunk”, beszélgetünk, új arcokat ismerünk meg.

Az életünk központja lett a „virtuális köztér”, ami csak a miénk, sajátunknak érezhetjük, hiszen senki sem látja ugyanazt, amikor bejelentkezik az adott oldalra. A valós élet dokumentumai virtualizálva, ezekre a csatornákra szabva jelennek meg.

A szelfikre gondolok épp, amik tipikusan „másoknak” készülnek, hogy jelezzék jelenlétünket egy adott helyen, eseményen. Ezek a fotók gyakran valóságos köztereken készülnek, azzal a szándékkal, hogy a virtuális térben elmondjanak valamit a készítőjéről. Érdekes helyzet, amikor a szelfiző hátat fordít a látványosságnak, amit megörökít saját magával, anélkül, hogy odapillantana. Ebben az esetben nem a valóságos jelenléte fontos az adott helyen, hanem az elkészült dokumentum, ami aztán a közösségi oldalakon jótékonyan hat a készítő megítélésére.

Saskia de Brauw for Interview Magazine by Mikael Jansson

A virtuális világ fontossága (az, hogy a képek többsége, amiket nap mint nap látunk ezekről a csatornákról származnak) visszahat a való világra is. Képekben, leendő képeken, beállításokon gondolkozunk, mindannyian fotósnak képzeljük magunkat, a megfelelő helyszín után kutatva, ahonnan a legreprezentatívabb a látvány (ami önmagában nem lenne rossz, hiszen a fotózással való absztrahálás kreativitásra ösztönöz, inkább a képek célja az, ami megkérdőjelezhető). Egy-egy híres művészeti alkotás vagy turistalátványosságok előtt a szelfizőkön alig látunk keresztül, és azt érezhetjük, ha nem csinálunk mi is egy képet, akkor a pillanatot akár elveszíthetjük örökre.

Ez persze nem így van, hiszen a fotóval leképezzük a valóságot, nem pedig átéljük azt.

A valóságos életterünk sok esetben azt érzékelteti, mintha csak arra várna, hogy bekerülhessen a virtuális világunkba. A valóság, az erről készült kép és a virtualitás összemosódott egyetlen megfoghatatlan, értelmezhetetlen jelenné.

Malaika Firth, Cora Emmanuel & Riley Montana by Emma Summerton for W Magazine by Emma Summerton
Freja Beha Erichsen by Paolo Roversi for Vogue Italia February 2007
The 'Selfie' Goes High Fashion / ELLE Poland
The ‘Selfie’ Goes High Fashion / ELLE Poland
The Fashion That Fell to Earth - 70's Retro Sci-Fi for Vogue 2013 Fall issue
The Fashion That Fell to Earth – 70’s Retro Sci-Fi for Vogue 2013 Fall issue
Dita von Deese by Ali Mahdavi
jyxb n
Karen Elson by Steven Klein for Vogue US
new-frontiers05
‘New Frontiers’ by Marcus Ohlsson for Elle UK
aline_weber_1
Aline Weber by Miguel Reveriego for Vogue Spain
d5509df18cce99a7d72d007c2942e9af
Gwen Lu for L’Officiel Singapore by Chaundo & Frey
36911dfe1037c1167057722e2f2b4dab
Lara Stone by Steven Klein for W magazine
9c9139aca16d0eb23690c9689c5da6d4
Doves in CR Fashion Book by Maurizio Bavutti
e451f4220b60db838be186a5ace28b2f
Iekeliene Stange by Sandrine Dulermo & Michael Labica for Glamour Italia
‘Defensive Measures’ by Kim Youngjun for W Korea
Daphne Guinness by David LaChapelle – Slow Burn – Harper’s Bazaar, China, December 2012

Szöveg: Csala Fruzsina

SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója

A 2014-es nemzetközi nőnap alkalmából végre előhozakodott valaki egy érdekesebb tribute gesztussal; a Club Transmediale Berlin felkérésére Antye Greie-Ripatti zeneszerző, médiaművész állított össze egy playlistet NERDGIRLS címmel, felvonultatva az elektronikus zenetörténet női szakaszának 50 előadóját. E heti SundayTunes válogatásunkban mi is bemutatunk nektek olyan szerzőket, akikről nagy hatású munkásságuk ellenére csak haloványan tesz említést a zenetörténet. 

Delia Derbyshire Doctor Who Theme

Időben a ’60-as évekig kell visszamennünk, az elektronikus zene termékeny időszakához, amikor a szintetizátor használata egyre elterjedtebbé vált, a zeneszerzők pedig kísérletezni kezdtek új és szokatlan hangzásokkal, melyekben ötvözték a klasszikus hangszereket a modern technológiával. A Cambridge-i Girton College matematika és zenei tanulmányainak elvégzése után, Delia Derbyshire a BBC Radiophonic Workshop (1958) stúdiójában kapott gyakornoki lehetőséget, mivel a Decca Records nőként nem alkalmazta. 1963-ban a BBC stúdiójában vették fel a Doctor Who sci-fi sorozat innovatív, elektroakusztikai szignóját Ron Grainer kottái alapján, ami a mai napig meghatározó zenei elemeket hordoz. Delia 1968-ban csatlakozott a White Noise experimentális formációhoz, David Vorhaus és Brian Hodgson oldalán. 

Awakening by Jacky Suharto for DEW

Wendy Carlos – Funeral Of Queen Mary

Wendy Carlos hatévesen zongorázott, tízévesen pedig már zeneművet komponált. A Brown University fizika és zene szakán végzett, majd 1963-ban ő lett a Moog analóg szintetizátorok egyik első számú vásárlója, melyek egyikével vette fel az 1968-ban megjelent Switched-On Bach című albumát. A Switched-On Bach lett az első platina minősítést kapott klasszikus zenei LP, valamint szélesebb körben ismertté tette Robert Moog szintetizátorait. 1971-től filmzenei felkéréseket kapott; két Kubrick-filmben is közreműködött (A Clockwork Orange, The Shining), illetve 1982-es Tron hanganyagának felvételében is részt vett.

Jean-Francois Lepage

Laurie Spiegel – East River Dawn

Az elektronika amerikai úttörője a népzenei gyökereiből építkezve fonta össze a folklór és az algoritmikus kompozíciók szálait, visszacsatolva a futuristák és a dada zenei esztétikájára. A számítógépes zene térnyerése az első digitális számítógéphez, a CSIRAC szabadalmához köthető, ami a világon elsőként tudta lejátszani a zenei hangokat. Laurie Spiegel 1986-ban fejlesztette ki a Music Mouse – An Intelligent Instrument nevű algoritmikus zeneszerző szoftvert, mellyel későbbi műveit komponálta.

,,Undisturbed: Inconvenient Truth” by Adi Setyo

Pauline Oliveros A Love Song

Pauline Oliveros tinédzserként harmonikán játszott egy texasi együttes tagjaként, majd 1952-ben a San Francisco State College hallgatójaként talált rá olyan zeneszerzőkre, mint Terry Riley, Steve Reich, Robert Erickson és Morton Subotnick. 1961-ben csatlakozott a Subotnick által létrehozott San Francisco Tape Center tagjaihoz. A következő pár évben szerezte a mára klasszikusnak számító Bye Bye Butterfly és az I of IV albumokat. 1988-ban egy földalatti ciszternában vette fel a Deep Listening anyagát, melyben egyesítette a meditáció, az improvizáció, az elektronika és a rítus alapelveit.  

,,Plastic Fantastic” by TOMAAS

Eliane Radigue – Etude

A párizsi születésű Eliane Radigue is klasszikus zenei képzést kapott. Az ’50-es évek elején találkozott a musique concrète atyjával, Pierre Schaefferrel, aki zenei mesterévé vált. A ’60-as éveben együtt dolgozott Pierre Henry zenésszel, ekkor építette be a mikrofon feedback használatát műveibe, a ’70-es évektől kezdve pedig már szintetizátorral komponálta szerzeményeit, amivel közelebb került a New York-i kortárs minimalista zenei közeghez.

Noomi Rapace by Michelangelo di Battista. Vogue Italia, December 2012
Szöveg: Bea

SundayTunes #18 – Girl Power!

Mint láthatjátok, ünnepnappal esett egybe vasárnapi zenés rovatunk legújabb epizódja, így megragadtuk az alkalmat és összekötöttük a kettőt. Az eheti SundayTunes válogatást Nőnap alkalmából kizárólag a gyengébbik nem képviselői uralják, akik most bebizonyítják, hogy mindent lehet mondani rájuk, csak azt nem, hogy gyengék. Íme, néhány nagyszerű női előadó, akire érdemes odafigyelni zenei téren. Ünnepeljük most őket is!

Clare Maguire – The Shield And The Sword

A zúzós hangú Clare rögtön egy divatközeli énekesnő, újabban ugyanis onnan lehet ismerős a neve, hogy ő szolgáltatta az aláfestő zenét a Burberry 2015-ös őszi-téli divatbemutatóihoz. A karrierjének kezdetét nagyjából akkorra tehetjük, amikor csatlakozott az MTV: Brand New 2011-es csapatához. Nemzetközi hírnévre sajnos nem nagyon tett szert, én is egy brit rádióban hallottam először a The Shield And The Sword című számát, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy teljesen ráfüggjek. Annyi energia van benne, és annyira fülbemászó a dallama, hogy nem is értem, miért nem lett nagyobb sláger.

Editorial tekintetében maradtam a Burberry közelében, ezt a csodás fotót választottam a 2014-es novemberi francia Glamourból, aminek legszembetűnőbb darabja a már ikonikusnak számító Burberry Prorsum poncsó. A képen Alexandra Hochguertel látható, Fred Meylan készítette a képet. 

Country Lady | Glamour France November 2014 | Alexandra Hochguertel by Fred Meylan #fashioneditorials #Burberry

HAIM – If I Could Change Your Mind

A testvértriót már biztosan senkinek nem kell bemutatni, a laza indie popos dalaikkal mindenkinek pillanatok alatt nyarat csempésznek a szívébe. A zenéjüket is nagyon szeretem, de az is figyelemre méltó, hogy mindig stílusosak és remekül nézek ki együtt. Bár éppen ők az aktuális nagybetűs Csajbanda, Alana, az egyik tag azt nyilatkozta, sértésnek veszi, ha nemek szerint kategorizálják őket, szerinte nem kellene megkülönböztető jelnek lennie annak, hogy az ő bandájuk éppen lányokból áll. Hmm, feminizmust érzek a levegőben. 

A dalhoz egy laza, ’80-as éveket idéző editorialt képzeltem el, végül nem is csak az említett érát idéző fotót választottam, hanem szó szerint ebből a korból származik; a lenti képet ugyanis 1981-ben készítette Sacha Van Dorssen, de a modellek kilétéről sajnos nem tudni sokat. Mindenesetre attól még nagyon laza, nyugis kép, illik a dalhoz.

Marie Claire, Essaouira, Morocco, Betty Bertrand Kenzo et Dorothée Bis, 1981.   by Sacha Van Dorssen

Zola Jesus – Dangerous Days

A huszonöt éves amerikai énekesnő olyan gyönyörű keveréket csinál az elektronikus zenéből, az industrialból, egy kevés gótikából és az experimentális rockból, hogy érdemes rajta tartani a szemünket, mert nem minden nap kapunk ekkora tehetséget. Zola Jesus filozófiát tanult az egyetemen, ahol Schopenhauer volt rá nagy hatással, saját bevallása szerint pedig előbb olvasott Dosztojevszkijt és Nietzschét, mint ahogy kellett volna. Érthető hát a darkos világ, de akinek ez az értelmiségi deep bejön, az nagyon fogja szeretni. 

Megragadtam az editorialnál a merengős vonalat, és hát a divatvilágban mindig lehet bízni, ha sötétségről és misztikumról van szó, így bőven volt miből válogatni. Végül ez fotó tetszett a legjobban, amin Mary Elizabeth és Maxine Anastasia láthatóak Lucia O’Connor képén. Nagyon deep, nagyon dark, nagyon stílusos. 

Seriously Ruined: MARY ELIZABETH & MAXINE ANASTASIA // By Lucia O'Connor McCarthy

FKA Twigs – Two Weeks

Talilah Debrett Barnettnek már a művészneve is zúzós lett: a twigs szó arra utal, ahogy az ízületei ropognak, az FKA pedig a Formerly Known As rövidítésből jön. Az énekesnő a saját stílusát a catchy pop with whispery vocals kifejezésekkel írja le, de alapvetően nem szeretne egy műfajnál sem leragadni, kísérletezgetni fog továbbra is. A Two Weeks igen elismerő kritikát kapott, a Pitchfork egyik kritikusa szerint a parancsoló szexualitás robbanó ereje érződik a dalból. Hát mi a girl power, ha nem ez?

És ha már girl power a jelszavunk, nem mehetünk el szó nélkül Cara Delevigne mellett, aki úgy uralja a modellszakmát, hogy nem győzünk fejet hajtani neki leleményessége, sikereit miatt. Íme, most itt egy fotó róla, ami a brazil Vogue-ban jelent meg és Jacques Dequer lőtte.

Cara Delevingne for Vogue Brazil by Jacques Dequeker

Warpaint – Love Is To Die

Ismét egy dögös banda, ahol lányok uralják a terepet. A zenekar már 2004 óta aktív, és azóta elég szép kis hírnevet szereztek maguknak, így az ő kicsit indie, kicsit pszichedelikus rockban úszó világukat biztos nem kell külön bemutatni. Legújabb, 2014-es albumukról választottam most a Love Is To Die című dalt. Na, nem mintha annyira bepörgettem volna a playlistet, de annak, aki tényleg a nyugodt, belülről fakadó, őszinte, egyenletes bólogatásban hisz, most jött el csak az élete ideje.

Nem is tudom miért, talán mert benne van a nevükben a paint szó, a bandáról nekem mindig a nagyon színes, nagyon játékos dolgok ugranak be, így editorial nézegetéskor is biztos voltam benne, hogy valami vibráló, élettel teli képet kapnak a lányok. Végül is Terry Richardson egyik fotójára esett a választásom, amit 2012-ben lőtt Anais Pouilot-ról az Aldo számára.

Spice Girls – Wannabe

Oké, ezt úgyis láttátok jönni… Girl Power listát Spice Girls nélkül készíteni olyan lett volna, mintha pizzát akarnék sütni tészta nélkül, úgyhogy most nincs itt az ideje a pironkodásnak, adjuk át magunkat a tíz évvel ezelőtti popvilágnak, a susogós mackónadrág és a nyuszifüles frizurák őszinteségének, bulizzunk! Úgyis tudjátok a szöveget, ne füllentsetek. : )

Az editorial kapcsán maradtam a csajoknál, és végül Victoria Beckhamről tetszett a legjobban ez a fotó, amit Patrick Demarchelier készített a brit Vogue augusztusi számába. Nos, aki gumicsizmában és madárijesztős kalapban is ilyen jól tud kinézni, az tényleg megérdemli a Posh Spice név örökös kitüntetését.

An image from the Victoria Beckham editorial in British Vogue's August issue. [Photo by Patrick Demarchelier]

Összeállította: Blanka

SundayTunes #17 – Masking Plastic Party

Beléptünk a farsangi szezonba, sorra invitálnak a maszkos, beöltözős, foszforeszkálós, őrültebbnél őrültebb tételeket felsorakoztató, bálnak álcázott hedonista porhintések. Azt hiszem, nem maradt más választásom, minthogy e sorhoz csatlakozva alászálljak a realitás unalmából a fantazmagória túlvidékére aktuális SundayTunes válogatásommal.

Dirty Beaches – Black Nylon

A Dirty Beaches project mögött Alex Zhang Hungtai magányos performanszai állnak, aki minimalista lo-fi hangzásban vegyíti a rockabilly coolságát a pszichedelikus gitár és dob loopokkal. A karcos vinyl zajban megidézi a végtelen amerikai országutak hipster életérzését, Wong Kar-wai neondzsungelében füstölő, napszemüveget viselő, árnyék-alakjainak főszereplésével.

A Black Nylon monoton ütemére két Comme des Garçons editorialt választottam, amik úgy húznak be a fekete űrben lebegő, különös alakok közé, mint ahogyan Alice zuhant alá a fekete gödörben, hogy megérkezzen Lewis Carroll szürrealista akadálypályájára.

Radiohead – Idioteque

Az ezredfordulón kiadott Kid A albummal a Radiohead markáns választóvonalat húzott az addigi megjelentetett LP-k mögé, az elektronikus irányt választva nyitottak a jazz, a klasszikus zene és az experimentális, német  gyökerű krautrock felé.

A Dazed & Confused magazin Viddy Well című editorialjának színhelye a már-már közhelyes, kaleidoszkóp-torzítású tükörlabirintus, ahol az egyén a valóság és az illuzórikus tér közepén fedezi fel doppelgänger mását az épelméjűség határához érve.

 Death In Vegas – Your Loft My Acid (Fearless Transhouse Mix)

Maradva a krautrock és az elektronika területén, az angol Death in Vegas minimal techno és persze pszichedelikus Your Loft számának remixelt verzióját gyakran használják fashion filmkeben, a dalt egyébként a L’Oréal 2012-es tv spotjából is ismerhetitek. 

Lindsey Wixon sötét romantikáját és Tim Walker szivárvány flittereinek csillogását választottam a Your Loft acid erotikájához.

Caribou – Jamelia

A Caribou mellett több művésznéven is alkotó Dan Snaith 2010-es, nagy sikerű Swim albumán hallható a Jamelia című track túláradó elektronikus sokszínűsége. E trip-szerű, élénk zenei panorámához jól alkalmazkodik Lorenzo Vitturi fotóinak látványvilága, melyeken a modellek Maison Margiela ruháiban vegyülnek egy másik dimenzióban.

LA Vampires feat. Matrix Metals  – So Unreal

Kollaboráló mesterek következnek. LA Vampires egy, a lo-fi műfajában mozgó, jazz, hiphop és dronepop forrásokból merítkező előadó, aki olyan zenészekkel dolgozott már együtt, mint Zola Jesus, Maria Minerva vagy Matrix Metals.

Jó, ha már emlegettem a szürrealizmust és a farsangi karneváli hangulatot, nem hagyhatom ki a divat legnagyobb varázslóját, Tim Walkert és kaméleon múzsáját, Tilda Swintont, aki most Magritte-festményként elevenedik meg Walker meglepő címre keresztelt The Surreal World editorial fotóin.

Siouxsie And The Banshees – Hong Kong Garden

A ’80-as éveket azért szeretem, mert olyan női előadókat adott az éra a zenetörténelemnek, mint Blondie, Kristy Wallace (The Cramps), Joan Jett vagy éppen a brit Siouxsie Sioux. A Siouxsie And The Banshees a post-punk és a goth szcéna tagjaként vált inspiratív hivatkozási ponttá a következő zenész generációk számára. A rádióbarát Hong Kong Gardent 1978-ban a tíz legjobb dal közé választották az Egyesült Királyságban. Terry Tsiolis modern kori, játékosan rebellis gésáit választottam a Hong Kong Garden sűrű hangszőnyegéhez.

Puressence – Walking Dead

Az 1992-ben alakult britpop és indie stílusú Puressence-t hagytam a végére Patrick Demarchelier LOVE magazinnak fotózott Jumpin sorozatával, ami tökéletesen bemutatja, hogy úgy is lehet farsangi hangulatunk, ha a sarki boltba leszaladva szúnyoghálóba tekerjük a fejünket és felvesszük hozzá anyu kesztyűjét apu csíkos pizsamanadrágjával.

Mert végül is kit érdekel, nem?

Szöveg: Bea

SundayTunes #15 – Animal Kingdom

Az aktuális SundayTunes egy kis asszociációs játék eredményeként született. Ez alkalommal olyan dalokat gyűjtöttem össze nektek, amelyek címében állatnevek szerepelnek, az ezekhez válogatott editorial fotókban pedig az adott szám címében megjelenő állatok kapják a főszerepet. Ugyan legtöbb esetben az állatoknak semmi közük a számok mondanivalójához, mégis izgalmasnak találtam, hogy erre a konkrét tematikára fűzzem fel az aktuális összeállítást. Íme a vasárnapi zeneadag és vizuális állatkert!

Bat For Lashes – Horse and I

A listát Natasha Khan, művésznevén Bat For Lashes melankolikus dreampopjával indítom. Az énekesnő – aki nem mellesleg számos hangszeren játszik, mi több, dalokat is ír – már három albumon van túl. A jellegzetes hangzásvilágnak és Natasha különleges hangjának köszönhetően a bőség zavara ellenére is minden dal könnyedén felismerhető. A Horse and I című számot a 2006-ban kiadott Fur and Gold albumról választottam.

Az ehhez társított editorial fotókat körbelengi a dalt is érezhetően átszövő lágy köd, és talán éppen emiatt a fotók maximálisan tükrözik a Horse and I hangulatát – még úgy is, hogy csupán a lovas téma miatt lettek ezek a befutók.

A Georgia May Jagger főszereplésével készült editorial eredetileg 2013-ban jelent meg a Vogue UK-ban, Dream a Little Dream címmel.

Mumford&Sons – Little Lion Man

A Mumford&Sons az állatok királya által ihletre lelt dalának nem sok köze van az állathoz, viszont egy olyan hangulatos szerzeményről van szó, amely – míg az ember elkezdi megunni – végtelenszer meghallgatható. Nálam ugyan már eljött ez a pont, de a SundayTunes-t megelőző dalgyűjtő brainstormingot megkönnyítette, hogy rongyosra hallgattam, így a Little Lion Man cím azonnal beugrott.

A kép sajátos hangulatában egyértelműen felfedezhető Tim Walker munkájának nyoma, aki még egy szimpla témát is fenséges magaslatokba tud emelni tehetségével.

Amint láthatjuk, még nagyobb csodákat képes művelni egy olyan, már alapjáraton is extrém koncepcióval, mint amilyen az oroszlánokkal pózolás.

Les Beehive - Edie Campbell and Karen Elson by Tim Walker

The National – Pink Rabbit

A The National lassú, kissé melankolikus dala tipikusan vasárnapi darab: egy az egyben átadja azt a bágyadt hangulatot, ami a hét utolsó napján akaratom ellenére is minden alkalommal megkörnyékez. 

Nincsenek ugyan rózsaszín nyulak a következő, kínai Elle lapjain megjelent fotókon, ezt a hiányosságot azonban némileg ellensúlyozza a kompozíció tökéletessége.

Kicsit kontrasztos ez a fotó: úgy néz ki, hogy az alapvetően hűvös és rideg atmoszférát – amelyet az arckifejezések, az összeállítások és a háttér adnak – kívánja ellensúlyozni az állatok jelenléte. A kép egyszerre mutat rá a természetközeliségre és a mesterséges, kreált környezetre, így érdekes kérdéseket hív elő.

Brit Wonderland Ming Xi & Amber Anderson Pose for Nikolay Biryukov in Elle China

First Aid Kit – Wolf

A svéd First Aid Kit folk duó különleges hangzásával és videóinak izgalmas képi világával mindig egyedülálló atmoszférát tud teremteni. Igaz ez a Wolf klipjének esetében is, amit pszichedelikus elemek beépítésével tettek tökéletessé. 

A dalhoz társított fotókon nem jelenik meg ez a misztikus hangulat, a kapcsolatot ez esetben csupán a farkas jelenléte adja.

A sorozatot Mario Sorrenti készítette a Vogue UK részére, főszereplője pedig napjaink egyik legismertebb arca, Lara Stone.

CITIZENS! – Reptile

A Reptile (=hüllő) esetében kicsit tágabban értelmeztem a témánkat, hiszen nem egy konkrét állatról van szó, a dal műfajilag azonban mégis passzol az eheti SundayTunes-ba, és egy ilyen jó számot nem szívesen hagytam volna ki a gyűjteményből. A CITIZENS! nevű angol banda néhány éve a Szigeten is fellépett, így a hazai közönségnek sem feltétlenül ismeretlen a Reptile

A némi szabadságot adó hüllő kategória esetében valami izgalmasat szerettem volna választani, ezért döntöttem a Vogue China krokodilos editorialja mellett.

A fotókat Mario Testino készítette, a hüllővel pózoló, designer dresszekbe öltöztetett nő pedig Kína egyik legismertebb modellje, Liu Wen.

Liu Wen by Mario Testino for Vogue China5

Biffy Clyro – A Girl and His Cat

A rockosabb hangzásvilágú Biffy Clyro A Girl and His Cat című dala üde színfoltja a zenei listánknak, így a macskákra koncentrálás közepette a különlegesebb képek közt szortíroztam. Végül az olasz Vogue korábbi fotóit hoztam nektek, melyeken Heather Marks szerepel a szinte fenségesen pózoló kopasz macskákkal.

Az állatok megjelenése egyébként tökéletes harmóniában van a modellel és annak öltözékével – mindkét képet áthatja a hibátlan egységesség.

Florence and the Machine – Dog Days Are Over

A Florence and the Machine egyik legrégebbi dala a Dog Days Are Over, ami még debütáló albumukon kapott helyet 2009-ben. Azóta számos sorozatban (Skins, Gossip Girl), illetve trailerben is hallhattuk a dalt, és persze nekem is nagy kedvencem.

A Florence dala mellé az ausztrál Marie Claire vidám, pasztelles editorialját illesztettem, amelyben nem csak Olivka Chrobot tökéletes frizuráját érdemes szemügyre venni, hanem kis fehér társának hasonló stílusúra belőtt bundáját is.

Metric – Black Sheep

A sort a kanadai Metric zenekar new wave muzsikájával zárnám, amely erősebb, rockos elemeivel kizökkent az előző számok melankóliájából, és kellemesen pörgős utóérzést hagy bennünk. 

A dal címével ellentétben fekete bárány nem kapott szerepet a most következő editorial fotózása során – ellenkezőleg, a képeken éppen a fehér szín tisztasága dominál.

A fotókon Anja Rubik pózol a puszta kietlenségében, angyali összeállításokban, a címadó állattal a karjaiban.

Összeállította: Alexandra