Ki a leghitelesebb?

Sokszor az ismert személyek, történelmi alakok kinézetéről a fejünkben megjelenő egyetlen kép, a róluk készült filmek rendezőinek, sminkeseinek kreációja. Néhány esetben igen nehéz meghatározni a delikvens valós kinézetét, hiszen a fotográfia megjelenése és elterjedése előtti időkből csak olyan forrásokra hagyatkozhatunk, mint például festett portrék, önarcképek vagy a kortársak által papírra vetett leírások. Continue reading “Ki a leghitelesebb?”

Aki Twin Peaks lakosait is felöltöztette: Patricia Norris

Hatszoros Oscar-jelölt a legjobb jelmez kategóriájában, az Art Directors Guild életműdíjának tulajdonosa, megannyi David Lynch film-kosztümfelelőse – a 2015 februárjában elhunyt Patrica Norrisra emlékezünk karrierjének néhány felejthetetlen állomásával.

A costume designerről szokás megfeledkezni a mozifilmek kapcsán; általában háttérszereplőként, a stáblista félreeső tagjaként olvashatjuk nevét, a rendező, az operatőr és a színészek névsora után, pedig jóllehet, rajta áll vagy bukik egy-egy karakter személyiségének és attribútumának vizuális interpretációja. A jól megválasztott outfitek ugyanis egy közepes alkotást is képesek emlékezetessé tenni, mint ahogyan Patricia Norris esetében is számtalan példát hozhatunk erre.

Patricia Norris 1965-ben kezdett a filmiparban, ekkor még csak ruhákat akasztgatott fogasokra a Metro-Goldwyn-Mayer kosztüm részlegén. Norris tudatosan menetelt előre a szakmai sikerek felé, ruhákat és kiegészítőket kezdett gyűjteni, mintegy biztonsági tartalékként a később filmes munkáihoz. Első costume designer megbízását az 1971-es The Late Liz című produkcióban kapta, amit olyan ikonikus mozik követtek, mint a Days of Heaven (1978), a Victor, Victoria (1982) az Elephant Man (1980) vagy a Scarface (1983) vagy a 2013-ban forgatott 12 Years a Slave koprodukció.

A közeli ismerősei által csak Pattyként szólított tervező az utolsó mozgóképes munkájáig tartotta magát ahhoz az alapelvéhez, mely szerint csak olyan forgatókönyvekben segédkezik, amelyek kellő kihívással és inspiratív karakterekkel mozgatják meg vizualitását. A soron következő filmekben a gyakorlatban is alátámasztotta e kijelentését.

Victor, Victoria (1982)

Julie Andrews cross-dressing ruhatára klasszikusnak számít a Victor, Victoria comedy-musical óta. Andrews a szerepe szerint nőimitátort alakít férfiként, hogy kirúgott énekesnőként könnyebben állhasson újból munkába. Norris a Victor, Victoria genderjátékához Marlene Dietrich lezser, maszkulin ruhaneműket variáló stílusából merített, melynek a fekete-fehér öltöny, a csokornyakkendő vagy éppen a cigaretta voltak elengedhetetlen kellékei.

Frances (1982)

A Frances életrajzi drámájában a nagyszerű Jessica Lange jelenítette meg az egykori hollywoodi csillag, Frances Farmer felemelkedését, majd szakmai bukásával járó mentális betegségének viszontagságait. Norrisnak tulajdonképpen könnyű dolga volt, Farmer 1930-as évekbeli szárnyalását kellett átültetnie a vászonra, végigjárva az ünnepelt színésznő kifinomult, estélyi ruhákat viselő időszakát, majd áttérni az 1940-es években bekövetkező teljes szétesésre, és az ezzel együtt járó hanyagságra.

Scarface (1983)

Brian De Palma gengszterfilmje kivételnek mondható Patricia Norris életművében, a tervezőt ugyanis nem különösebben érdekelték a kortárs történeteket feldolgozó forgatókönyvek. Döntésének megváltoztatásában valószínűleg közrejátszott Al Pacino, de különösen az akkor még szakmai átütésre váró színésznő, Michelle Pfeiffer személye.

Al Pacino Tony Montanaként színes, kigombolt öltönyöket kapott Norristól, ahogyan egy kubai kokain maffia vezéréhez illik, aranyláncokkal megspékelve. A Michelle Pfeiffer alakította Elvira Hancock mélyen dekoltált koktélruhákban, ceruzaszoknyában, széles karimájú kalapban és oversize napszemüvegben tökéletesen hozta a Floridába emigrált maffiavezér kokainfüggő feleségének stílusképét.

Blue Velvet (1986)

“My mind is odd, too, so we fit nicely. I don’t find him strange so there you go.” – összegezte Patricia Norris a David Lynch-csel folytatott munkafolyamát. Norris az 1980-ban bemutatott The Elefant Man óta segítette Lynch rendezéseit kosztümterveivel. A Blue Velvet különleges fejezet volt kapcsolatukban, Lynch ugyanis bizalmat szavazott Norrisnak és a kezébe adta a produkció teljes design részének megtervezését. Együttműködésük végül odáig mélyült, hogy a tévésorozatokat messziről kerülő Norris Lynch kedvéért vállalta a Twin Peaks pilot epizódjának kosztummunkálatait is.

Twin Peaks (1990)

A Twin Peaks pilotjában feltűnő 68 szereplő jelmezének elkészítése igazi álommunka lehetett a kihívásokat kereső designernek. Norris Lynch-csel egyeztetve arra jutott, hogy a bevezető részben az események kiindulópontját jelentő malom időmosta zöldjeit és rozsdás narancs árnyalatait fogják átmenteni a sorozat kosztümjeire is. A misztikus fényében élő karakterek a ’60-as évek ‘back-to-school’ vezérelve mentén formálódtak Patricia Norris keze alatt.

The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (2007)

A Ron Hansen regényéből készült filmadaptáció visszaterelte Norrist saját terepére: a múlt és a vintage világába. Az 1880-as évek Missouri-jában játszódó westernben éppen háború zajlik a banditák és egy reformokat követelő csoport tagjai között. A Robert Ford és Jesse James drámája köré írt cselekményszálakban a szereplők letisztult, fekete-fehér összeállításokban, tweed kabátokat és bowler kapokat viselnek, az elmaradhatatlan mellényből kilógó zsebórával kiegészülve.

12 Years a Slave (2013)

Utolsó nagy elismerése 2014-ben érte, amikor is hatodjára kaphatott Oscar-jelölést legjobb jelmez kategóriájában a 12 Years a Slave című alkotásért. Norris elmondása szerint kutatásának legnehezebb aspektusa a rabszolgák ruhájának autentikus, korhű megragadása volt, emellett a karakterek jellemzőinek megtartását is figyelembe kellett vennie.

A korabeli rabszolga populációról csak propaganda anyagokat archiváltak, amiken boldog, fának támaszkodó embereket látott, de valódi problémáikról és nehézségeikről nem készülhettek rajzok. Norris végül úgy döntött, hogy gyapjú és pamut anyagok felhasználásával öltözteti fel a 12 Years a Slave rabszolgáit.

Steve McQueen alkotásáért végül nem díjazták, de Patricia Norris a rá jellemző humorral kommentálta a történteket: “If you look at who belongs to the academy they’re going to vote for the sequins. I’m up against too many sequins.”

 Szöveg: Ds Bea

Volt egyszer egy Cannes… – A filmfesztivál évtizedei képekben

Cannes kapcsán most egy kissé nosztalgiázósra vesszük a figurát; visszatérünk a kezdetekhez. Hogyan született meg a filmfesztivál ötlete és hogyan lett a világ egyik legmeghatározóbb eseményévé? Miképpen vált a kötetlen „közönségtalálkozó” celebfesztivállá és milyen ikonok fordultak meg a filmfesztiválon az elmúlt évtizedekben? Tartsatok velünk egy érdekes – retró fotóalbummal illusztrált – összefoglaló erejéig!

A legelső cannes-i filmfesztivált 1939-ben szerették volna megrendezni – a franciaországi filmfesztivál alapkoncepcióját az akkori politikai helyzet adta: a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon rendre olasz és német propagandafilmek nyertek, emiatt az amerikai, brit és francia zsűritagok otthagyták a rendezvényt. Így született meg egy új filmes rendezvény ötlete. A II. világháború kitörése miatt azonban több év is eseménytelenül telt el. Az első cannes-i filmfesztivált 1946-ban rendezték meg.

Az esemény az 1960-as években vált igazán híressé, azóta számít a filmvilág egyik legrangosabb rendezvényének. A fesztiválon megnyerhető legjelentősebb díj az Arany Pálma, melyet 1955 óta ítélnek oda a zsűri szerint legsikerültebb filmeknek.

Az Arany Pálma bevezetése egy viszonylagos egységet adott a megnyerhető díjak elnevezéseinek, ennek ellenére továbbra is gyakran osztanak ki teljesen random jelleggel díjakat, mint például a Nemzetközi Filmfesztivál 25. Születésnapjának díját, melyet Luchino Visconti Halál Velencében című alkotása nyert el.

Luchino Visconti és Burt Lancaster
Luchino Visconti és Burt Lancaster

A tizenkét napos fesztivál idején a francia település teljesen a feje tetejére áll – ebben az időszakban az eseményre érkező sztárok és természetesen az őket körülvevő újságírók töltik meg a városkát.  A fesztivál korábbi barátságos jellegét az utóbbi időben felváltotta a filmsztárok részéről tanúsított távolságtartás, a „közönségtalálkozó” feeling ma már egyáltalán nem érezhető – a hírességek testőrök nélkül egy lépést sem tesznek. Ezáltal az egykor emberközeli és laza eseményből egy merev, szabályozott, sokkal kevésbé szerethető fesztivál formálódott.

Az egész rendezvény egy szigorú protokoll alapján zajlik, melynek természetesen a ruházattal kapcsolatosan is vannak irányelvei. A szigorú öltözködési szabályok ellenére időnként felbukkannak nem mindennapi összeállítások is – Pablo Picasso például egy ízben birkabőr zakóban jelent meg a filmfesztiválon. A megbotránkoztatás persze manapság szinte alapelemévé vált a vörös szőnyeges felvonulásoknak, ezért egy-egy ilyen eset már cseppet sem számít kirívónak.

A fesztivált időről-időre érik kritikák, részrehajlással vagy éppen hozzá nem értéssel vádolva a zsűrit és a szervezőket, hosszú távon azonban ezeknek láthatólag semmi hatása nincs a cannes-i filmfesztivál presztízsére – még mindig az egyik legjelentősebb és legnagyobb szenzációnak számító eseményről van szó, bírálatok ide vagy oda. Sokszor a közönség elég egyértelműen kinyilvánítja, hogy nem ért egyet a zsűri döntésével: előfordul, hogy egész egyszerűen kifütyülik a nyertest.

Ez történt például akkor is, mikor Tarantino Arany Pálmát nyert a Ponyvaregénnyel – a rendező azonban minden visszafogottság nélkül reagált a füttyviharra, egyszerűen középső ujját mutatta a közönségnek. Úgy tűnik, az elsőre abszolút szofisztikált eseményként elkönyvelt cannes-i filmfesztiválon is helyet kapnak a kevésbé kifinomult megnyilvánulások. A rövid történeti összefoglaló után most éljük át képekben is az egyik legmenőbb filmes esemény évtizedeit! Fekete-fehér inspirációs bomba következik!

Robert Mitchum, 1950
Robert Mitchum, 1950
Grace Kelly, 1955
Grace Kelly, 1955
Brigitte Bardot és Pablo Picasso, 1956
Brigitte Bardot és Pablo Picasso, 1956
Guilietta Masina és Federico Fellini, 1957
Guilietta Masina és Federico Fellini, 1957
Jean Shrimpton és Terence Stamp, 1960
Jean Shrimpton és Terence Stamp, 1960
Michelangelo Antonioni és Monica Vitti, 1960
Michelangelo Antonioni és Monica Vitti, 1960
Romy Schneider, Alain Delon és Sophia Loren, 1962
Romy Schneider, Alain Delon és Sophia Loren, 1962
 Anna Karina és Jean-Luc Godard, 1963
Anna Karina és Jean-Luc Godard, 1963
Catherine Deneuve és Françoise Dorléac, 1965
Catherine Deneuve és Françoise Dorléac, 1965
Nico és Andy Warhol, 1967
Nico és Andy Warhol, 1967
Louis Malle, Monica Vitti és Roman Polanski, 1968
Louis Malle, Monica Vitti és Roman Polanski, 1968
Yoko Ono és John Lennon, 1971
Yoko Ono és John Lennon, 1971
Bob Rafelson, Jessica Lange és Jack Nicholson, 1981
Bob Rafelson, Jessica Lange és Jack Nicholson, 1981
Jerry Hall és Helmut Newton, 1983
Jerry Hall és Helmut Newton, 1983
Szöveg: Alexandra
Képek: The Red List