A divatmenedzsment égető kérdései

Itthon viszonylag újkeletű szakma a divatmenedzsment, igazi jelentését és jelentőségét kevesen értik, pedig a feltörekvő hazai divatszakmának nagyobb szüksége van rá, mint azt képzelnénk. Mivel is foglalkozik egy divatmenedzser?

A divat ma már egyértelműen egy gazdasági fogalom, hiszen a divat mint jelenség a megtervezett, legyártott és kereskedelmi forgalomba hozott termékek vásárlásán keresztül nyeri el szerepét a társadalmunkban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a divatban nem kap fontos szerepet a művészet, a korszellem vagy a kreativitás, vagy hogy ne lenne szimbólumértéke bármelyik ruhának, sőt. De nem szabad elfelednünk, hogy a művészettel és kreativitással áthatott, a korszellemnek megfelelő produktum akkor lép működésbe, ha eladásra kerül. Pontosabban, ha megvételre (és viselésre) kerül. Nem elég egy kreációt megálmodni és megalkotni, – sajnos akármilyen illúzióromboló kimondani – el is kell adni azt. A ruha egy komplex folyamaton megy keresztül, míg a tervből kész termék lesz, illetve míg az a termék eljut a vásárlóhoz. A divatmenedzser  leegyszerűsítve ezeknek a folyamatoknak az irányítója. Egy olyan gazdasági képzettséggel, valamint stílus-és divatérzékenységgel rendelkező szakemberről van szó, aki a termelési és eladási folyamatok különböző részeivel foglalkozik.

Fotó: Mod’Art

A textil-és ruhaipar rendkívüli iramban fejlődik, komoly gazdasági erővel bír, globális szinten vezető iparágnak számít. Jóllehet, Magyarország a maga kicsi piacával a globális mércén viszonylag kis helyet foglal el, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a hazai divatszakma hatalmas mértékű fejlődésen megy/ment keresztül az utóbbi években. Tehetséges tervezőink és márkáink több jelentős tőkeinjekción estek már át, valamint sikerrel szerepelnek a nemzetközi szférában is. Mindez tényleg fantasztikus és inspiráló. Ugyanakkor elszomorítóan nehéz a hazai tervezők és márkák helyzete. Egy induló márka, sőt gyakran már egy jól ismert is, hacsak nincs mögötte egy komolyabb tőke, rendszerint nem képes kitermelni azt az összeget, amelyet menedzsmentre és marketingre, netán üzleti tervezésre tudna költeni. Egy olyan világban élünk, ahol már nem elég, ha van egy jó termékünk. Kell mögé egy stabil üzleti terv, amit komoly pénzügyi számítások hozhatnak létre.

Kell mögé a hajtóerő, amit egy ügyes PR-és marketingstratégia adhat meg. Kell mellé egy életérzés, amit egy jól felépített branding stratégia hozhat el. Kell mögé termelésirányítás, amely évekre előre látja és tudja tervezni a gyártatásnak a folyamatait. Lehet egy termék akármilyen zseniális, ha nincs mögötte marketing/kommunikáció/branding/termelési menedzsment, a márka nem tud kellően fejlődni. És az a szomorú, hogy még ha ezt a tervező fel is ismeri, a legritkább esetben engedheti meg magának, különösen ha egy fiatal márkáról beszélünk.

Fotó: De Montfort University

Tapasztalataim szerint a legtöbb végzett tervezőnek kevés üzleti érzéke, tudása, rálátása van. Ezzel alapvetően nem lenne semmi gond, hiszen nem az ő feladata az üzleti terv elkészítése, a befektetők felkeresése, a sales tárgyalások lebonyolítása, a sajtókapcsolatok ápolása, azonban a közép-európai divatpiacon a legtöbb – különösen ha egy fiatal márkáról van szó – mégis rákényszerül, hogy egy személyben legyen a márka tervezője, gyártási menedzsere, marketingese, sales-ese, pénzügyi tanácsadója és PR-osa. Lássuk be, ez óriási terhet ró az induló márkákra. A hazai divatszakmát jellemző általános széthúzás pedig nem sokat segít ezen az állapoton.

Ma Magyarországon kifejezetten divatmenedzsmentet főiskolai nappali képzésben a francia Mod’Art International budapesti intézményében lehet tanulni. A három éves képzés egy komplex tananyaggal bír, sikeres elvégzése és a szakmában való elhelyezkedés pedig hasonlóan többrétű készségeket és tudást igényel. A jó divatmenedzsernek rendelkeznie kell egy stabil alaptudással marketing és pénzügy területen, ismernie kell a kereskedelem alapvetéseit, szakmájának jogi kereteit, rendelkeznie kell egy jó kommunikációs készséggel, nyelvtudással, ismernie kell a divat sajátos működési mechanizmusait, tisztában kell lennie az ellátási lánc különböző lépcsőfokaival, végül pedig az sem árt, ha szorult belé kreativitás és stílusérzék.

Fotó: University of the Arts London

Az elmúlt években egyre több márka ismerte fel az igényt a menedzsment feladatok szétbontására és igyekeznek szakemberre bízni azokat. A hatalmas tőkeinjekciókkal együtt megérkezett az üzleties felfogás is a magyar divatba, így több gyümölcsöző tervező/gyártó-menedzsment együttműködésre látunk példát. Érdemes túltekinteni az országhatárokon is és az európai piacban gondolkodni, hiszen nem csak nálunk, hanem az egész régióban fejlődésnek indult a szakma. A legnagyobb gondnak mégis azt látom még mindig, hogy hiába a tehetséges tervező, ha nincs indulótőke, nincs piaci erő. Számos szezont kell túlélni minimális bevétellel egy olyan gazdasági környezetben, ahol egyértelműen a fast fashion márkák és az olcsó, silány minőséget kínáló ruhaboltok uralják a piacot.

A divatmenedzsment hazai létjogosultsága pedig a magyar márkák és gyártók, valamint a kisegítő területek (mint reklámügynökség, média stb) létjogosultságán múlik. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy igazi fejlődés csak az üzleti szempont erőteljesebb jelenlétével, a gazdasági érdek előtérbe helyezésével valósulhat meg, amit egy megfelelő szakember hozhat el minden céghez. Divatmenedzsment és divattervezés ma már nincsenek meg egymás nélkül.

Szöveg: Szentesi Réka

Kiemelt kép: I Am Kate

Kapcsolódó linkek: www.rebelmedia.mewww.modart.hu

GONNABEES #13 – Kényelem és elegancia, azaz Dyan Shoes

Polgár Diána a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Divat- és textiltervezés szakán végzett, jelenleg pedig az egyik legszerethetőbb hazai cipőmárka, a Dyan Shoes tervezőjeként ismerhetjük. A ma indult Hungaria nyereményjáték kapcsán ezennel újraélesztjük GONNABEES rovatunkat és beszélgetünk a felajánló márkák designereivel, hogy egy kicsit Ti is jobban megismerhessétek munkásságukat. 

A Dyan jellegzetes stílusát a szimmetria és az aszimmetria játéka, a geometriai formák dominanciája és az izgalmas kivágások kombinációja adja. Az egyes darabok nemcsak a könnyed eleganciát, de a kényelmet is hirdetik. Diána elárulta nekünk, hogy hogyan is talált rá a jelenleg védjegyének számító minimalista stílusra, mik a jövőbeli tervei és hogyan képzeli el a „Dyan-Nőt”! 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Divat- és textiltervezés szakának elvégzése után az Asso Shoe-nál indult a karriered. Mi az, amit innen „magaddal vittél”, ami később saját márkád elindításakor is segítségedre volt?

Mindent! A gyakorlati tudást. Itt tanultam meg a cipőkészítés alapjait a modellezéstől egészen a talpalásig. Természetesen elméleti tudást is szereztem, láttam, hogy működik egy brand az alapanyag-beszerzéstől az eladásig. Az induláskor a támogatásuk is nagyon nagy segítség volt.

A Dyan kreációkat következetesen a geometriai formák, a szigorú vonalak jelenléte, illetve a letisztult minimalizmus jellemzi. Hogyan alakult ki ez az irány? Már a márka színrelépése előtt is tudtad, hogy ezen vonalon szeretnél valami újat alkotni vagy ez inkább hosszabb kísérletezés eredménye?

A korábbi munkáimból egyértelműen látszik az útkeresés és kísérletezés. Induláskor csak egy vízióm volt, de konkrét irányvonal nem, a jelenlegi határozott elképzelések és karakterjegyek egy hosszú fejlődési folyamat végeredményei.

Kollekcióitok eljutottak egészen Prágáig, illetve megjelentetek Grazban és Bécsben is különféle design eseményeken. Tervezed a közeljövőben a további külföldi terjeszkedést vagy inkább a hazai piacra koncentrálnál?

A hazai piac nagyon fontos nekünk, de a hosszútávú terveinket illetően egyértelműen a külföldi növekedés a cél.

Hogyan tudnád jellemezni a „Dyan-Nőt”?

Fontos neki a kényelem, de az elegáns megjelenés is, mivel elfoglalt városi nő. Szereti az egyedi tervezésű termékeket, ruhásszekrényébe mindig csempész egy-egy különleges darabot. Egyszerűen és letisztultan öltözködik. Megjelenésében mindig felfedezhető egy izgalmas részlet.

A Hungária pezsgő nyereményjátékának keretében egy pár Dyan lábbeli is gazdára talál majd. Melyik modell lesz ez pontosan, és mit kell róla tudni? Miért pont rá esett a választás?

Amy a legújabb kollekció gyöngyszeme. A szandál tökéletes egy nyári naphoz, ezért is esett rá a választás. Amy az utolsó simítása lehet egy elegáns szettnek. A lábfej formáját követő pánt kiemeli a láb formáját, és biztosítja a kényelmes és könnyed viseletet.

 

HA SZERETNÉD MEGNYERNI EZT A KÜLÖNLEGES CIPELLŐT, JÁTSSZ A HUNGARIA PEZSGŐ NYEREMÉNYJÁTÉKÁN! A RÉSZLETEKÉRT IRÁNY A WWW.PEZSGOMASKEPP.HU!

Képek: dyan.hu, szöveg: Fejes Alexandra
Bloggerfotó: Matolják Adri, modell: Meyer Eszter-Virág

A szükségmegoldások esztétikája

Nemrég kaptunk egy sajtóanyagot, mely egy Magyarországon egyedi brandfilozófiát és stílust fémjelző kezdeményezést mutatott be. Az OST 2017-es tavaszi-nyári kollekciójáról van szó, mely – ahogy a márka menedzsere írja – a kelet-európai identitást és esztétikát állítja párhuzamba a nemzetközi trendekkel. Az OST egy menekülési útvonalat rajzol fel a mainstream divatirányzatokból kilépni próbáló individuumoknak, miközben az úgynevezett valódi kreativitás és a szellemi értékalkotás mezsgyéjén kíván haladni. Utánajártunk, hogy hogyan képzelik mindezt a márka alapítói, Lantos Olivér és Sasvári Áron. Gyertek!

Lokális DIY esztétika vagy univerzális magaskultúra?

Inkább a szükségmegoldások esztétikája az OST egyik fő motorja. A szükségből fakadó esetlegesség, a valószínűtlen, meghökkentő kombinációk, a furcsaság (amik többnyire hiány miatt jelentek meg) mind jellemzőek voltak a szocializmus izolált világára ugyanúgy, mint a mai perifériákra – ez merőben más, mint a jóléti világ DIY hobbija.

Bár a szükséget nem akarjuk romantizálni, az abból fakadó esetleges, torz vizualitás felszabadítóan hat a kortárs divat világába helyezve. Nekünk itt, Magyarországon ez a hátterünk, amiben a fejlett nyugati világhoz képest új nézőpontot tudunk megjeleníteni.

Számotokra mit jelent a „mainstream divatirányzatok uniformisa”?

Mindenek előtt az eredeti tartalmakat alapvetően ellehetetlenítő, identitás nélküli fast fashionre gondolunk: szinte mindenki néhány nagyválallat termékeit hordja, és ezzel a tömegtermeléssel a kisebb designer márkák nem tudják tartani a versenyt. Éppen ezért sokszor érzékeljük azt is, hogy a fennmaradás és profit érdekében a kortárs tervezők is olyan biztonsági játékot kell, hogy játszanak, aminek eredményeképpen az elvben egyedibb márkák karakterei is elmosódnak, beleolvadnak a tömegkoncepciókba. Ez pedig egyértelműen ellehetetleníti azt, hogy saját, egyedi üzenetet fogalmazzanak meg és ebből a sajátos szemszögből reflektáljanak a világra.

Másrészt a filterezett, beállított és megszerkesztett képek által közvetített kiüresedett szépségfogalom az az uniformizáló erő, amely a tökéletesség kényszerét ébreszti fel bennünk, de egyúttal halálra is untat. Adott, hogyan kell kinézni és mindenki követi, de ebben senki sem találhat rá a valódi egyéniségére. A tökéletlenség, a csúnyaság, az esetlegesség, a karakteresség a kiüresedett esztétika elleni lázadás eszköze.

Hogyan írnátok le a kelet-európai kulturális identitást? Milyen külső attribútumok tudják ezt a legjobban képviselni?

Elsősorban nézőpontról beszélnénk: Kelet-Európából egy kicsit kívülállóként és másképp látjuk a világ fejlettebb, nyugati részét, ahol a nemzetközi divat hosszabb múltra tekint vissza, és emiatt egy sokkal lazább attitűd is jellemzi őket. Alapvetően más vizualitás ragadt meg a szemünkben, amiben sokkal több az abszurditás. Viszont azt egyértelműen szeretnénk kihangsúlyozni, hogy az OST semmiképpen sem egy egytémás, sematikus, sztereotip posztszocialista zsáner, Ladákkal és munkásruhákkal. Ez majd persze a további kollekciókból rajzolódik csak ki egyértelműen, de a lényeg, hogy ennél sokkal tágabb az inspirációs spektrumunk. Megjelenik például az is, ahogyan a főbb popkulturális vonulatok vagy a sportswear átszűrődött hozzánk, de a balkáni és a közel-keleti hatások is érezhetőek. Nagyon fontos, hogy mindezeket a behatásokat a mai, kortárs közegben értelmezzük újra.

A 2017 tavasz-nyári  kampányfotókon visszaköszönnek a tipikusnak mondható posztkommunista régió épületei: a panelházak, a pesti körfolyosók, az omladozó vakolat. A fotók hangulatát áthatja a ’90-es évek kompakt gépével készült, amatőr, snapshot képek jellegzetes vizualitása; ebbe helyeztétek a kortárs divat és a streetwear ambivalens stíluselemeit. Ez nem a múlt esztétizálása? 

Az erős vizualitással, amiben nagy szerepe van Szombat Éva fotósnak, valóban célunk volt, hogy erőteljesen megjelenítsük egy kelet-európai miliőt – ami a valóság, tehát nincs benne semmi nosztalgia. Szerintünk ez a VIII. kerületi környezet Budapest legprogresszívebb része, amiből még nem csináltak művárost, tehát ebben benne van, hogy nem eltakarni akarjuk, hogy kik vagyunk és honnan jövünk…

Nem féltek attól, hogy mégis inkább a kelet-európai sztereotípiákat erősítitek ezzel?

27 éve próbáljuk magunkat másnak mutatni itt keleten, mint amik valójában vagyunk. De mi pont azt érezzük, hogy ennek a „másságnak” ma értéke és üzenete van, és ahogy említettük, nem sztereotip zsánerben gondolkodunk. Az a fajta hozzáállásunk, hogy építünk a kulturális és társadalmi hátterünkre, számunkra is felszabadító és úgy gondoljuk, hogy hasonló hatással lehet a hazai és külföldi vásárlóinkra is.

Magyar viszonylatban mit jelent az amerikai skate és surf szubkultúrából induló streetwear?

Nálunk a streetwear és a sportruházat torzult, ironikus áttétellel jelenik meg, mint az idealizáció tárgya. Szerintünk attól, hogy valami susog, nem streetwear. Mint ahogy a csipke sem lesz feltétlenül evening attól, hogy egy ruha abból készült.

A streetwear funkcionális minimalizmusa valóban alternatíva lehet a mainstream mellett? Gondolok itt Gosha Rubchinskiyra, aki a vasfüggöny előtti, ’80-as évekbeli moszkvai öltözködési és kulturális szokásokból indult ki. Szerinte az akkori fiatal generáció nyitott volt a nyugati divat tendenciáira, amit végül a vasfüggöny lehetetlenített el. Rubchinskiy úgy látja, hogy az új orosz generáció visszanyúl ehhez a kísérletező attitűdhöz és bár nosztalgikunak tűnhet ez a szándék, mégis nagyon is kortárs módon appropriálja magának a tipikus szovjet sportruházatot.

A kelet-európai zsánerépítésre jó példa Rubchinsky: egy idealizált, posztszovjet deszkás szubkultúrát elevenít meg egy alapvetően streetwear brandban, ami egyébként önmagában nagyon erős. Mi viszont ennél sokkal összetettebb képet akarunk megjeleníteni és elsősorban nem streetwear irányban mozgunk.

Nem érzitek úgy, hogy ezzel a tipikusan kelet-európai esztétikával beszorítjátok magatokat egy olyan szűk közegbe, amivel nyugaton nem biztos, hogy tudnak mit kezdeni?

Egyrészt a mai tendenciák és a fenti példa azt mutatják, hogy nyugaton nagyon is tudnak mit kezdeni egy sematikus kelet-európai imiddzsel is. Nekünk azonban ez a kelet-európai nézőpont egy alapvetően rugalmas viszonyulási alap, rengeteg változatos inspirációs forrással, amelyek lehetővé teszik, hogy egy újfajta szemszögből reflektáljunk a világra.

Mit gondoltok, a mostani fiatal generáció számára van még jelentősége a rendszerváltással  összeköttetésben megjeleníteni a jelen valóságunkat?

A brand nem egy történelemkönyv, csak egy érzetet ad vissza, aminek úgy érezzük, hogy nagyon is van helye és mondanivalója a mai világban. Az emberek egy része tudja értelmezni és azonosítani ezeket az utalásokat,  aki pedig nem rendelkezik ezzel a háttértudással, az a fast fashion sematikus imidzséhez képest egy új, érdekes és izgalmas képet fedezhet fel benne.

A kampány Budapest VIII. kerületében analóggal, filmre készült.

OST: Lantos Olivér & Sasvári Áron

Fotó: Szombat Éva

Smink: Keserű Barbara

Haj: Telenkó Ábel (Close)

Model: Hegedűs Boglárka (ICON), Werner Márk, Földi Petra, Telenkó Ábel

Köszönet: Jauernik Zsófia

OST WEB | OST INSTA | OST FACEBOOK

Szöveg: Dudás Bea

A drasztikusan megváltozott divatpiaci környezetről

A USE unused 13 év működés után június 1-jén bejelentette, hogy a márka megszűnik. A tervezők, Tóth András és Godena-Juhász Attila a márka közösségi oldalain jelentették be a hírt, döntésüket pedig a drasztikusan megváltozott divatipari környezettel indokolták. Elég nagy tőr ez a hazai divatszakma szívébe. Biztos vagyok abban, hogy mindenkit megrendít, aki a divat területén dolgozik vagy designer ruha vásárló. De vajon mit is jelent a drasztikusan megváltozott divatipari környezet?

Akaratlanul is a divat nagyasszonyának, Li Edelkoortnak szavai jutnak az eszembe: „A divat, ahogy azt eddig ismertük, nem létezik többé.” A trendelőrejelzés egyik legelismertebb szakembere még 2015-ben tette ezt a kijelentést, s azóta számos példát láttunk arra, hogy véleménye beigazolódott. 2015-ben már bőven érezhető volt, hogy recseg-ropog a divatipar hagyományos felépítése, mára pedig egyértelmű, hogy az, ahogyan a divatot korábban ismertük, többé nem létezik.

Nagyon beszédes példája a jelenlegi helyzetnek, hogy a Vogue magazint kinyitva, amely a luxusdivat fellegvára (volt), egész oldalas Primark hirdetést találunk, olyan alkalmi ruhával, amely 10 fontba kerül. Hogyan lehetséges az, hogy egy ruhadarab olcsóbb mint egy szendvics? – teszi fel a kérdést Edelkoort. Értelemszerűen nem a magyar szendvics árára utal, de kérdése nagyon elgondolkodtató. Hogyan lehet ilyen olcsó egy ruha?

Egy ruhadarab, amelyhez textilt kell előállítani, szerkeszteni és modellezni kell, majd meg kell tervezni és varrni, ellenőriztetni kell a minőségét, szállítani kell, hirdetni és végül rezsi-és emberi erőforrás költséggel ellátott üzletekben eladni – mégis hogyan lehet ennyire olcsó? Lehetetlennek tűnik, mégis igaz.

A fast fashion modell elvén működő ellátási lánc és a tömeggyártás kapcsolata teszi lehetővé. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy míg a hagyományos divatipari modell az évi két szezon (SS és FW) köré szerveződött, addig a fast fashion modelljében akár évi 52 „miniszezonnal” dolgozik. Ez azt jelenti, hogy évente akár 52 új kollekciót vezetnek be az üzletekbe. Még egyszer hangsúlyozom, minden egyes ruhadarabhoz kell nyersanyag, abból textilt kell gyártani, a ruhát tervezni kell, modellezni kell, majd le kell gyártani, szállítani kell, el kell osztani a világ minden táján működő üzletekben, hirdetni és eladni kell. Ennek a döbbenetesen gyors ellátási láncnak a végén pedig olyan termékeket látunk, amelyeket a luxusmárkák által közvetített trendek alapján terveznek meg. Kevésbé diplomatikusan fogalmazva: lemásolják, majd a fast fashion modellnek köszönhetően pillanatok alatt forgalomba hozzák.

A fast fashion márkák lettek a divat alakítói. Azok a márkák, amelyek többségében olyan filléres és silány minőségű ruhákat árulnak sikerrel, amelyek megvásárlásával nem túlzás, ha azt mondjuk, támogatjuk valaki nyomorát a világ másik végén. És tehet-e a fogyasztó arról, hogy ez így alakult?

Nézzük meg a fogyasztói oldalt. Mindebből mit érzékel a vásárló? Azt érzékeli, hogy nincs kirekesztve a divatból, hiszen az aktuális trendeket és divatos ruhákat a saját pénztárcájának megfelelő üzletekben is meg tudja vásárolni. Azt érzékeli, hogy hetente-kéthetente ki tudja elégíteni az újdonság utáni vágyát és nem kell egy teljes szezont várnia az újabb kollekciókra. Mivel saját anyagi körülményeihez képest olcsón jut új ruhához (a fast fashionön belül is találunk olcsó, kevésbé olcsó, drága és drágább holmikat, márkákat), kialakul az „eldobhatóság” érzete. A fast fashion egy olyan fogyasztói habitust alakított ki, ami egyáltalán nem fenntartható. A divat elvesztette valódi értékét. Hegyekben állnak a kihasználatlan holmik a gardróbunkban. Olyan holmik, amelyeket igazán nem is szeretünk, vagy igazán nem is áll jól, nem érezzük jól magunkat benne, mégis megvettük, mert olcsó volt, vagy mert nem tudjuk kiiktatni a gondolatot a fejünkből, hogy nem kell minden trendet követni.

Megvesszük az aktuális divathóbort termékeit, amit következő szezonban már nem veszünk fel, mert nem csak az ellátási lánc gyorsult fel, hanem a divattrendek életciklusa is, ami azt jelenti, hogy egy-egy termék még a fizikai elavulás előtt kimegy a divatból. Ez a válasz az örök rejtélyre, miszerint tele van a szekrényem ruhákkal, még sincs egy göncöm, amit felvegyek.

Hogyan reagálnak a luxusmárkák a jelenségre? Először jöttek a szezonközi kollekciók. A pre, a cruise, a resort és társai. Később az elérhetőbb, olcsóbb almárkákon, második vonalakon keresztül próbálták szélesíteni a vásárlói körüket. A divatházak kreatív igazgatói között követhetetlen mértékű lett a fluktuáció. Most pedig kísérleti stádiumban látjuk a „see now, buy now”-modellt, amely lehetővé teszi, hogy a kollekció bemutatásának pillanatában már megvásárolhatók legyen a ruhák. Amíg korábban egy tavasz-nyári kollekcióit előző év őszén láthatott először a nagyközönség, a márkának volt lehetősége felmérni a kollekció fogadtatását, a gyártás tervezhető volt. Üzletbe kerülésig pedig volt pár hónap. Most előre legyártott kollekciók a bemutatóval párhuzamosan történő azonnali piaci bevezetése leírhatatlan terhet és kockázatot jelent a divatházaknak. Mégis kénytelenek a fast fashionnek köszönhetően felgyorsult fogyasztói igényekhez igazodni.

A fast fashion márkáknak egyértelműen piacuralmi helyzetük van. És a világ legértékesebb ruházati cégeinek listája élén bizony nem a luxusmárkákat találjuk, hanem az első helyet elfoglaló Nike után közvetlenül második és harmadik helyen a fast fashion fellegvárait: a H&M-et és a Zarát.

Hogyan tudja mindezzel egy viszonylag kis márka felvenni a versenyt? Nehezen. Itthon egészen elképesztő, hogy a laikusok mennyire felszínes, csilli-villi világnak tartják a divatot. Pedig kőkemény, dollármilliárdos, vezető globális iparág, amelyben nagyon nehéz talpon maradni. Különösen egy olyan szűk és nehéz piaci környezetben, mint a közép-európai. A talpon maradáshoz szükséges gyártási, technológiai és stratégiai változtatásokat pedig szintén nagyon nehéz véghez vinni. A tervezők szaladnak a szezonos kollekcióik után, miközben a vásárlónak már rég nem erre van igénye. És lehet, hogy egy évszázados múltra visszatekintő luxusmárka meg tudja lépni teljes szervezetének átalakítását, új alapokra helyezését, de ugyanez egy kis, viszonylag fiatal márkától már kevésbé elvárható.

Nem ismerem a USE Unused márka megszüntetése mögött húzódó részletes indokokat. Véleményemet a média felé kommunikált indokra tudom alapozni, de az biztos, hogy a drasztikusan megváltozott divatipari környezet valóban tönkre tud tenni még egy sikeres, 13 éve működő márkát is. Borzasztóan sajnálom. Mindezek után pedig bátorkodom feltenni a kérdést a hazai divatszakmának, hogy meddig akarjuk még a széthúzás politikáját követni? Meddig fog még tartani a mocskolódás, az egymásra mutogatás, az egymásnak keresztbetevés? A jelenlegi nemzetközi piaci és ipari helyzetben talpon maradni ezzel a széthúzó attitűddel végképp nem fogunk. Rengeteg erő, tehetség és jó energia van a magyar divatszakmában, inkább erre kéne koncentrálni. És nyilván konkurencia mindig lesz.

De a mocskolódás helyett az egymás eszmei támogatása és elismerése már megsokszorozná az erőket. Ha így folytatjuk, és nem vesszük észre a globális ipari és piaci igényeket, nem vesszük fel a pozitív attitűdöt és nem kezdjük el egymást segíteni, akkor marad majd nekünk a Zara és rohangálhatunk „egyenruhában” egymásra mutogatva, hogy ki tehet a hazai divatipar tönkremeneteléről.

Szerző: Szentesi Réka, kiemelt kép: USE unused SS17