SundayTunes #28 – The Kids Are Alright

Tartozunk egy hiányossággal férfi blogolvasóinknak, így december első SundayTunes válogatását nekik ajánlanánk, melyben férfi modellekkel fotózott editorial anyagokból válogattam, szigorúan szem előtt tartva a badass minősítés kívánalmait. 

Wolfmother – Vagabond

Take away this lonely man, soon he will be gone
‘Cause I’ll tell you everything about living free 

A 2000-ben alakult Wolfmother hard rock banda Sydney gyökereit hagyta hátra a világhírnévért, ami sokáig nem váratott magára. 2005-ben megjelent debüt albumukat Dave Sardy producerrel készítették, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint az Oasis vagy a Red Hot Chilli Peppers. Népszerűségükön továbblendített az 500 Days of Summer című romkom Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Levitt kettősével, melynek soundtrackjén szerepel a Vagabond című számuk.

016
10 Men Magazine Autumn 2014 “The Man With The Child In His Eyes” by Sharif Hamza

Thee Oh Sees – Lupine Dominus

And we’ll see til after when you will see tears of blood
I will stand and ask to defend to the beating of your heart

Három évet csúsztam ezzel a zenekarral. Nem is értem, hol voltam eddig és hogy nem találtam rájuk. A San Franciscó-i garage rock csapat legértékesebb tagja John Dwyer, aki megannyi kollaborációja mellett magával hozta a punk, a noise, a death metal és a pszichedelikus rock hatásokat, amiket az elektronikus lo-fi világába ágyazott bele. 

003
Commons & Sense Man #17 “Rebels Rule” Feat. Jacob Morton, Campbell & Shane Gambill by Robert Nethery

The White Stripes – Icky Thump

Who’s usin’ who?
What should we do?
Well, you can’t be a pimp
And a prostitute too 

Béke poraidra szeretett duóm. Keith Moon után Meg White volt a második olyan dobos, aki miatt én is dobszerkó mögé akartam ülni, aztán persze letettem róla. A White Stripes ’97-es felbukkanásának és a mintegy négy éves zenei ámokfutásának utolsó darabja a 2007-es Icky Thump, ami 2008-ban elnyerte a Grammy Best Alternative Music Album díját.

006
AnOther Man Spring/Summer 2014 “The Day of Forever” Feat. Jack Taffel & Joe Brotherton by Alasdair McLellan

Ultravox – Artificial Life

So we drink and sink and talk and stalk
With interchangeable enemies and friends
Trying on each other’s skins
While we’re dying to be born again 

John Foxx kezdő együttese ’74-ben állt össze Tiger Lilyként a brit new wave bölcsőjében. Pár évnyi zenei útkeresés után jutottak el az Ultravox végleges felállásához. Az 1977-es Ha!-Ha!-Ha! LP a korábbi glam rock hatások felől a post-punk hangzás irányába mozdult el. 

4
Boys by Girls “The 4th Floor – Chapter 4” Feat. Mikhael Ayoub & Luke Worrall by Cecilie Harris

The Smiths – Hand in Glove

And if the people stare, then the people stare
Oh, I really don’t know and I really don’t care 

A férfiballadák utánozhatatlan dalszerzője Morrissey és hozzá a zenei alapot biztosító Smiths 1983-ban adta ki első kislemezét Hand in Glove címmel. A Hand in Glove felkerült a Smiths című első nagylemezre is, aminek minden egyes szerzeménye klasszikus idézetként kiradírozhatatlan a popzene történetében, emellett állandó helyezett minden a legjobb albumokat összegző listákon.

ac_skins_04
Bon Magazine “Skins” by Alan Clarke

Animal Collective – Summertime Clothes

Nowhere to go while our bodies glow
And we’ll greet the dawn in its morning blues
With purple yawn, you’ll be sleeping soon
And I want to walk around with you

Kicsit színezzük ki a szürkeséget az Animal Colelctive Summertime Clothes trackjével. Az experimentális pop kategóriával címkézett, Baltimore-ban alakult banda nyolcadik, Merriweather Post Pavilion stúdióalbumán hallható a Summertime Clothes. Editorialként Yohji Yamamoto Inventory Magazine-nak fotózott kollekcióját választottam, ami az egyik legjobban sikerült férfi divatanyag, amit az utóbbi években láttam. 

001
Inventory Magazine #11 “Yohji Yamamoto: An Assemblage A/W00-01 to A/W14-15” by Gosha Rubchinskiy

Összeállította: Bea

SundayTunes #27 – Pray For Paris

Tegnap hajnalban láttam az első híreket és a hozzájuk kapcsolt kaotikus sajtófotókat a különböző híroldalakon. Néma döbbenettel próbáltam összerakni mi történt azalatt az idő alatt, amíg én aludtam. A barátaimra gondoltam, akik közvetlenül érintettek lehettek volna a támadásokban és a bizonytalan jövőre, ami ma sokkal homályosabbnak tűnik, mint két nappal ezelőtt.

E heti SundayTunes rovatunkban Párizs előtt tisztelgünk, editorial fotók helyett a párizsi mindennapok pillanatait megörökítő fotóművészek alkotásai közül válogattunk.

A #PrayForParis mellett a #PrayForHumanity fontosságában is bízom. 

Steve Reich – Electric Counterpoint

André Kertész – Eiffel Tower. Paris 1929

Fennesz & Sakamoto – Cendre

André Kertész – In the Luxembourg Garden. Paris 1928

Erik Satie – Danses De Travers

Paul Almasy – Rock’n’Roll sur les Quais de Paris, c. 1955

Philip Glass – The Kiss

Robert Doisneau – Kiss by the Hotel de Ville, 1950

Tim Hecker – In The Air

Robert Doisneau – Pont d’léna, 1945

The Durutti Column – Destroy She Said

Willy Ronis – On the Seine. Bubble series for Harper’s Bazaar, 1963.

Roy Montgomery Pressed Bloom

Helmut Newton: Rue Aubriot, French Vogue, White Women, Paris, 1975

Brian Eno – Music for Airports

Willy Ronis – Les amoureux de la Bastilles. 1957

Arvo Pärt – Silentium

André Kertész – Chairs of Paris, 1927
Összeállította: Bea

SundayTunes #26 – Bloody Sunday

A huszonhatodik SundayTunes a ,,Trick or Treat” jegyében készült, ugyanis rövidesen indul a Halloween szeánsza. Ez az egyetlen olyan ünnep, amit igazán irigylek az angolszász kultúrkörből; fejetlen lovastól kezdve a töklámpásig lelkesedem minden velejáró kiegészítőjéig, ahogyan az ilyenkor még inkább aktuális zenei kínálatért is.

Screamin’ Jay Hawkins – I Put A Spell On You

Magától értetődő, hogy a Halloween lista az I Put A Spell On You voodoo borzongásával fog indulni. A legendás dalt 1956-ban írta Jay Hawkins, ami megannyi átirata mellett, folyamatosan zenei csúcsokat döntött – többek között felkerült a Rock and Roll Hall of Fame The Songs That Shaped Rock and Roll 500-as listájára is. Az I Put A Spell On You-t hangzása mellett Jay Hawkins macabre performanszai tették egyedülállóvá.

‘A Modest Proposal’- Marie Piovesan, Meghan Collison, Katryn Kruger and Kinga Rajzak by Michael Thompson for W October 2012

The Sonics – The Witch

A ’60-as évekbeli Sonics a garage rock történetében állandó hivatkozási pont – olyan előadókra hatottak, mint a Nirvana, a White Stripes, a Fall, a Hives vagy a Japandroids, és kb. majdnem minden újabb generációs punk/grunge területen mozgó zenészre is.

AnOther Magazine S/S15 Photography by Vincent van de Wijngaard, Styling by Katie Shillingford

The Cramps – Fever

Kicsit szentségtörést követek el azzal, hogy a Crampstől egy feldolgozást választottam, de ez az egyetlen verziója Eddie Cooley szerzeményének, amit egynél többször meg tudok hallgatni. A Halloween lista pedig nem lenne teljes Lux Interior és Poison Ivy psychobilly nélkül.

Mariacarla Boscono,Naomi Campbell and Riccardo Tisci by Luigi & Iango for Vogue Brazil October 2015

Crime and The City Solution – Shakin’ Chill

Arra gondoltam, most kicsit pihentetem Nick Cave Murder Ballads albumát és helyette olyan pályatársaktól válogatok, akikkel Cave együtt zenélt a Boys Next Door (a későbbi The Birthday Party) post-punk bandában, még a Bad Seeds előtt. Az ausztrál gyökerű Crime & The City Solution Shakin’ Chill száma már a londoni éra idején került fel az 1985-ös The Dangling Man című EP-re, amit Mick Harvey jegyzett, Rowland S. Howard gitárszólóival és Simon Bonney vokáljával.

‘Neo Romantik’ – Jessica Pitti by Stefan Milev for Madame Germany November 2013

The Jesus and Mary Chain – Inside Me

Az 1985-ös Psychocandy-vel indult útnak a skót Jesus and Mary Chain karrierje, amivel lefektették a későbbi shoegaze műfaj alapjait.

“Amor”- Molly Bair by Nick Knight for V Magazine- Inspired by Anselm. “

Lydia Lunch – 3×3

Énekes, dalszerző, költő, színésznő a New York-i no wave közegből. Lydia Lunch a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb előadójaként megalkuvások nélkül tolta keresztül noise rock performanszait, miközben olyan előadókkal kollaborált, mint Nick Cave, Kim Gordon vagy Michael Gira. Személyes kedvencem tőle második stúdió albuma, az 1982-es 13.13.

‘Of Light And Shadow’ – Kasia Jujeczka by Sophy Holland for No Tofu September 2015

Danse Macabre – Conditioner

A ’80-as évek új-zélandi post-punk szcénáját életre hívó Aucklandben alakult a Danse Macabre, ami nem összekeverendő német metál társával. Sajnos nem volt túl eredeti a névválasztásuk, így rendesen meg kell dolgozni azért, ha valaki szeretné meghallgatni a zenekar egyetlen nagylemezét, ami 1981-ben jött létre és Between The Lines névre hallgat.

‘South of Heaven’ – Hanna Fridh and Nike P by for Dazed & Confused November 2013

The Velvet Underground – Venus In Furs

Idézzük meg a Velvet Undergroundból Nico és a nemrégiben elhunyt Lou Reed szellemét a klasszikus Venus In Furs dalukkal, melynek azonos címe a BDSM ponyvairodalom tulajdonképpeni megalkotójára, Leopold von Sacher-Masoch-ra és az 1870-ben kiadott, Venus im Pelz című novellájára utal.

Maison Margiela: Harleth, Vanessa, Maja, Grace, Greta, Tami and Issa by Craig Mcdean for anOther autumn / winter 2015

Tricky ft. Ambersunshower – You Don’t Wanna

Tricky, a Massive Attack elhagyása után 1995-ben adta ki Maxinquaye szólólemezét, majd hat évvel később jelentkezett a Blowback albummal, amivel a korábbi anyagaihoz képest a populáris, rádióbarát irány felé fordult. A You Don’t Wanna alapja a Eurythmics Sweet Dreams synth-pop klasszikusából jön, amire Ambersunshower R&B énekesnő szólózik.

‘Blow Up’ – Meghan Collison by Steven Meisel for Vogue Italia October 2012

The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble – Lobby

A banda budapesti koncertjén készült az alábbi videó, ami hűen tükrözi a Kilimanjaro Darkjazz Ensemble experimentális, dark jazz, ambient hangzását, valamint azt az audiovizuális élményt, melyet a zenekar a némafilmek fekete-fehér univerzumából hangol át.

‘Haute Couture’ – Marjan, Anna, Lineisy, Kasia, Greta and Molly by Paolo Roversi for Vogue Italia Couture Supplement September 2015

Tom Waits – Clap Hands

A legtöbb ismerősöm tizenéves korában túljutott az első zenei mérföldkövén. Tudjátok, arra az útkereső időszakra gondolok, amikor meghallgatsz egy csomó együttest különböző műfajokból, aztán elérkezel ahhoz az egy zenekarhoz, vagy előadóhoz, akiktől letöltöd a teljes diszkográfiát az aha-élmény kíséretében. Tom Waits-hez én is egy ismerősöm révén kerültem közelebb, olyannyira, hogy majdnem egy teljes évig reload módban hallgattam a Rain Dogs LP-jét, ami máig az egyik kedvencem tőle.

‘Such Stuff As Dreams Are Made On’ – Audrey Marnay by Erik Madigan Heck for UK Harper’s Bazaar October 2015

The Black Angels – Young Men Dead

A pszichedelikus rock műfajban mozgó, texasi Black Angels 2006-os Passover című debut LP-jének nyitó darabja a Young Men Dead, ami elég sokat köszönhet a True Detective sorozat népszerűségének. Ezzel zárom a Bloody Sunday playlistet.

“Amor”- Molly Bair in Alexander Mcqueen fw2015 by Nick Knight for V Magazine
Összeállította: Bea

SundayTunes #25 – Mood Indigo

Helló ősz, jó reggelt búbánat! Aktuális SundayTunes válogatásunkban megidézzük a blues és a jazz melankolikus hangjait, amik a napos oldal elől elvezetnek majd a sötét bárok asztalainál merengő magányos szempárok cigarettafüstben tünékeny alakjaihoz. Zenehallgatás közben pedig olyan editorial fotókat láthattok majd, amelyeken a máig gyakran mellőzött afroamerikai modellek a főszereplők. Kísérőnek kávé, cigi, bor, kinek mi.

Nina Simone –  Sinnerman

Eunice Kathleen Waymon 1933-ban született Észak-Karolinában, Marian Anderson templomi kórusában tanult énekelni és zongorán játszani. Tíz évesen, a templomi bemutatkozó zongoraestjén szüleit az első sorból hátratessékelték, hogy helyet adjanak a fehér hallgatóságnak. Későbbi karrierje során ez az élménye tolta a polgárjogi aktivista törekvések felé. Ösztöndíjjal felvételt nyert a Juilliard Egyetemre, ahol végül nem sikerült megvalósítani álmát, hogy ő lehessen Amerika első fekete klasszikus zongoristája. A rasszista visszautasításoktól az underground közösség felé fordult. Az Atlantic City-béli Midtown Bar & Grillben adott blues és jazz zongoraesteket, majd 1954-ben, felvéve a Nina Simone művésznevet, vált a zenetörténet egyik leginspirálóbb női performerévé. 

Herieth Paul Goes Grey for Fashion Magazine. Images by Chris Nicolls

Billie Holiday – No Regrets

Emlékszem, 14 éves voltam, amikor leemeltem a polcról egy Billie Holiday lemezt, feltettem a fülest és onnantól kezdve kizárólag jazz zenét akartam hallgatni. Személyes kedvencem Lady Day, ahogyan közeli barátja, Lester Young hívta Billie Holiday-t. Nehéz gyerekkora elől Harlem éjszakai klubjaiban talált zenésztársakra a korai 1930-as éveben, mindaddig amíg három évvel később, egyik fellépésén fel nem fedezte John Hammond. Egyedi énekstílusával, hangképzésével és személyes előadásmódjával tette utánozhatatlanná az olyan standard jazz dalokat, mint a Lady Sings the Blues, a Strange Fruit vagy a God Bless the Child.

Grace Bol. PF Magazine. Images by Marianna Sanvito.

Sarah Vaughan – Black Coffee

Sarah “Sassy” Vaughan mély, érces hangszíne összetéveszthetetlen a jazz énekesek között. Ha nekem nem hinnétek, higgyetek Leonard Feather jazz kritikusnak, aki szintén azon a véleményen van, hogy Vaughan a legfontosabb előadó, aki felbukkant a bop éra óta. Ella Fitzgerald pedig úgy jellemezte, mint a legnagyobb zenei tehetséget, akivel valaha találkozott – azt hiszem, tőle ez nem elenyésző dicséret.

Esther Gomis. Mambu Bayoh. By Such and Such.

Roberta Flack – Bridge Over Troubled Water

Roberta Flack szintén egy Észak-Karolinából származó jazz előadó, aki dalaiban a soul és a folk stílusjegyeit is ötvözte. 1969-ben rögzítette a hírnevet meghozó dalát az Atlantic Records-nál The First Time Ever I Saw Your Face címmel, amiket olyan klasszikusok követtek, mint a Fugees által is feldolgozott Killing Me Softly with His Song és a Where Is the Love. Flack ezzel a két szerzeménnyel egymás után két Grammy-díjat is nyert, amit 1974 óta csak a U2-nak sikerült megismételnie 2002-ben.

Itt némi kitérőt tennék, ugyanis ezen a Dazed&Confused Magazine-ban megjelent fotósorozaton a Sierra Leonéban született fiatal balett táncos, Michaela DePrince látható, aki miután árván maradt a polgárháborúban, árvaházát pedig bombatámadás érte, menekülttáborba került. Pigmentbetegsége miatt elhanyagolták és az “ördög gyermeke” gúnynévvel bélyegezték meg. 1999-ben, négy évesen fogadta örökbe egy amerikai család, akik segítették táncoktatását, mára pedig elismert fekete balerinává vált.

Michaela DePrince for Dazed & Confused. Images by Ruth Hogben.

Etta James – At Last

Etta James-től szignó dalát hozom, amivel 1961-ben énekesi karrierjét a jazz felől a pop irányába forgatta. Az At Last az R&B listák második helyén tartotta magát hosszú ideig. James egyébként négy Grammy-díjas előadó, aki szintén tagja a zenei triumvirátusnak; 1993-ban került be a Rock & Roll Hall of Fame arcképcsarnokába, 2001-ben a Blues Hall of Fame-be, 1999-ben és 2008-ban pedig a Grammy Hall of Fame választotta közösségébe.

Achok Majak Goes to Cuba For Porter #10. Images by Mikael Jansson.

Aretha Franklin – Respect

Ha már az örökzöld jazz daloknál tartunk, akkor muszáj megemlíteni Aretha Franklin nevét, aki nélkül le sem zárhatnám ezt a listát. Az ikonikus soul énekes a női előadói generációnak az állandó mintaképe, egy rengeteg díjjal kitüntetett R&B zseni. Otis Redding Respect-jének feldolgozásáról ismerhetitek leginkább, amit két nővérével rögzítettek 1967-ben.

Amandla Stenberg Covers Dazed & Confused Magazine. Images by Gregory Harris.
Összeállította: Bea

SundayTunes #24 – Grimes

Mint tudjátok, SundayTunes rovatunkban a zene és a divatfotó médiumainak párhuzamait kutatjuk – az aktuális részben egyik kedvenc előadónk, Grimes experimentális világába kalauzolunk el bennetek három dal/klip erejéig. 

A ’88-as születésű kanadai hölgyre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szürke egyéniség lenne; producerként, vizuális művészként, énekesnőként, dalszövegíróként és videoklip rendezőként is megállja a helyét, zenei stílusa pedig leginkább az electro-R&B, a szintipop és witch house környékén mozog. Álomvilágba ringató, majd dramatikusságával kijózanító, izgalmasan eklektikus zenéjét így írta körül a Tastemakers Magazine-nak: ,,alien love-child of Aphex Twin and ABBA”. Kellemes alámerülést!

Vanessa

A 2011-es Vanessa című dal klipjét teljes egészében az énekesnő rendezte, elmondása szerint azért, mert elégedetlen volt a Crystal Ball videójával. Kellően Grimes-os lett a végeredmény, az egyszer tuti; merengősen lucid, kislányosan bájos, és hát persze felsejlik benne az énekesnő minden mozzanatában posztmodern művészete is. A Vanessához választott képet Markus Lambert lőtte, a smink pedig Dorita Nissen munkája.

cb4dcc38fb13123103ba46cdaa1c1973

Oblivion

A 2012-es Oblivion Grimes egyik legsikeresebb dala, több alternatív charton szerepelt kiemelkedő helyen. A számhoz készült videót az énekesnő és Emily Kai Bock kliprendező álmodta meg. A helyszín Montreal, az Olympic Stadion, valamint a McGill Egyetem Molson Stadionja, ahol épp football meccsek és motocross versenyek zajlanak. A közeg tehát szinte haraphatóan maszkulin; Grimes ennek kapcsán hozzátette: ,,art gives me an outlet where I can be aggressive in a world where I usually can’t be, and part of it was asserting this abstract female power in these male-dominated arenas—the video is somewhat about objectifying men. Not in a disrespectful way, though…”

A szerzeményhez választott képet Viviane Sassen készítette a Carvennek.

nimue-smit-by-viviane-sassen-carven-spring-summer-2012-3

Genesis

A szintén saját rendezésű és szintén 2012-ben debütált Genesis című számhoz készült klipet Los Angelesben vették fel a rapperként és sztriptíztáncosként ismertté vált Brooke Candyvel, akit Grimes egy velejéig kortárs múzsaként aposztrofált. Cadillac, albínó piton, sivatag, egy adag törzsi hangulat és játék a katolikus képekkel – a Genesis-t egyébként az énekesnő egyik kedvenc festőjének, Hieronymus Bosch-nak az egyik műve ihlette. Bosch festményeinek fő témája az emberi bűnök, gyengeségek bemutatása és ostorozása. A festő arra használta a démonok, félig emberi, félig állati alakok és gépek képeit, hogy félelmet és zavart idézzen elő, s az emberi gonoszságot ábrázolja. Mostmár mindent értünk.

A számhoz kapcsolódó képen Charlotte Free rokkol a No. Magazine cover stroyjához.

8c30c3ed87455663b194082d68c28f0e

Folytatjuk!

Összeállította: Ivett

SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója

A 2014-es nemzetközi nőnap alkalmából végre előhozakodott valaki egy érdekesebb tribute gesztussal; a Club Transmediale Berlin felkérésére Antye Greie-Ripatti zeneszerző, médiaművész állított össze egy playlistet NERDGIRLS címmel, felvonultatva az elektronikus zenetörténet női szakaszának 50 előadóját. E heti SundayTunes válogatásunkban mi is bemutatunk nektek olyan szerzőket, akikről nagy hatású munkásságuk ellenére csak haloványan tesz említést a zenetörténet. 

Delia Derbyshire Doctor Who Theme

Időben a ’60-as évekig kell visszamennünk, az elektronikus zene termékeny időszakához, amikor a szintetizátor használata egyre elterjedtebbé vált, a zeneszerzők pedig kísérletezni kezdtek új és szokatlan hangzásokkal, melyekben ötvözték a klasszikus hangszereket a modern technológiával. A Cambridge-i Girton College matematika és zenei tanulmányainak elvégzése után, Delia Derbyshire a BBC Radiophonic Workshop (1958) stúdiójában kapott gyakornoki lehetőséget, mivel a Decca Records nőként nem alkalmazta. 1963-ban a BBC stúdiójában vették fel a Doctor Who sci-fi sorozat innovatív, elektroakusztikai szignóját Ron Grainer kottái alapján, ami a mai napig meghatározó zenei elemeket hordoz. Delia 1968-ban csatlakozott a White Noise experimentális formációhoz, David Vorhaus és Brian Hodgson oldalán. 

Awakening by Jacky Suharto for DEW

Wendy Carlos – Funeral Of Queen Mary

Wendy Carlos hatévesen zongorázott, tízévesen pedig már zeneművet komponált. A Brown University fizika és zene szakán végzett, majd 1963-ban ő lett a Moog analóg szintetizátorok egyik első számú vásárlója, melyek egyikével vette fel az 1968-ban megjelent Switched-On Bach című albumát. A Switched-On Bach lett az első platina minősítést kapott klasszikus zenei LP, valamint szélesebb körben ismertté tette Robert Moog szintetizátorait. 1971-től filmzenei felkéréseket kapott; két Kubrick-filmben is közreműködött (A Clockwork Orange, The Shining), illetve 1982-es Tron hanganyagának felvételében is részt vett.

Jean-Francois Lepage

Laurie Spiegel – East River Dawn

Az elektronika amerikai úttörője a népzenei gyökereiből építkezve fonta össze a folklór és az algoritmikus kompozíciók szálait, visszacsatolva a futuristák és a dada zenei esztétikájára. A számítógépes zene térnyerése az első digitális számítógéphez, a CSIRAC szabadalmához köthető, ami a világon elsőként tudta lejátszani a zenei hangokat. Laurie Spiegel 1986-ban fejlesztette ki a Music Mouse – An Intelligent Instrument nevű algoritmikus zeneszerző szoftvert, mellyel későbbi műveit komponálta.

,,Undisturbed: Inconvenient Truth” by Adi Setyo

Pauline Oliveros A Love Song

Pauline Oliveros tinédzserként harmonikán játszott egy texasi együttes tagjaként, majd 1952-ben a San Francisco State College hallgatójaként talált rá olyan zeneszerzőkre, mint Terry Riley, Steve Reich, Robert Erickson és Morton Subotnick. 1961-ben csatlakozott a Subotnick által létrehozott San Francisco Tape Center tagjaihoz. A következő pár évben szerezte a mára klasszikusnak számító Bye Bye Butterfly és az I of IV albumokat. 1988-ban egy földalatti ciszternában vette fel a Deep Listening anyagát, melyben egyesítette a meditáció, az improvizáció, az elektronika és a rítus alapelveit.  

,,Plastic Fantastic” by TOMAAS

Eliane Radigue – Etude

A párizsi születésű Eliane Radigue is klasszikus zenei képzést kapott. Az ’50-es évek elején találkozott a musique concrète atyjával, Pierre Schaefferrel, aki zenei mesterévé vált. A ’60-as éveben együtt dolgozott Pierre Henry zenésszel, ekkor építette be a mikrofon feedback használatát műveibe, a ’70-es évektől kezdve pedig már szintetizátorral komponálta szerzeményeit, amivel közelebb került a New York-i kortárs minimalista zenei közeghez.

Noomi Rapace by Michelangelo di Battista. Vogue Italia, December 2012
Szöveg: Bea

SundayTunes #21 – Tudjuk, hol fogsz fesztiválozni idén nyáron!

Nem lehet elég korán kezdeni a fesztiválokkal átszőtt nyár tervezgetését, úgyhogy vágjunk is bele! Legújabb SundayTunes válogatásunkban a kevésbé híres, de annál feelingesebb fesztiválokat vesszük górcső alá az ott fellépő kedvenceinkkel a főszerepben. Virágfüzéreket elő (na jó, csak vicceltem), induljon a buli!

INmusic Festival, Zágráb | 2015. 06. 22-24.

Ha valaki szeretné a fesztiválozást a nyaralás érzésével is összekötni, a zágrábi Jarun tó melleti INmusic lehet a legjobb választás számára.

A belváros könnyen elérhető, a tóban lehet fürdeni, a line-up pedig olyan neves előadóktól hemzseg, mint a Florence + The Machine, a Death Cab For Cutie, Paolo Nutini vagy az Of Monsters & Men.

És most jön a legjobb része: mindez potom 47 euróért, valamint plusz 27 euró, ha sátrazni is akarunk. Tehát akárhogy is nézzük, gyakorlatilag egy Sziget napijegyből megvan az egész bérlet, ráadásul ez egy jóval kisebb, kevésbé kirakatfesztivál egy másik, felfedezésre váró országban. Szóval aki a kalandot is keresi, nem csak a jó koncerteket, annak érdemes fontolóra vennie. Több infó itt.

Death Cab For Cutie – No Room In Frame

A fellépők közül elsőként a Death Cab For Cutie-t emelném ki, ugyanis az áprilisban megjelent új albumuk, a Kintsugi, kilóra megvett, és máig képes vagyok egymás után többször is végighallgatni.

Telnek-múlnak az évek, de egy biztos a zeneiparban: ha szükségünk van egy szomorkás aláfestő zenére, miközben drámaian szeretnénk kipillantani a kocsiablakon, bármikor bátran fordulhatunk hozzájuk.

Editorial tekintetében maradtam a búskomor világnál, ez a fotó a 2013-as tavaszi-nyári AnOtherből van, Irina Kravchenko látható a képen, amelyet Julia Hetta készített. Virágmintás ruha és színes harisnya, match made in vintage heaven! 

Paolo Nutini – Coming Up Easy

A szomorkodás után jöjjön valami vidámabb, mondjuk a brit énekes srác, Paolo Nutini legismertebb dala. Popos, gitáros dalainak köszönhetően sokak számára Paolo Nutini a klasszikus singer-songwriter, legújabb, nemrég megjelent albumával pedig csak még jobban bebiztosította előkelő posztját.

A válogatásban szereplő dalok közül a Coming Up Easy emlékeztet legjobban a nyárra, szóval egy nyugodt, vízparti képet választottam mellé.

Egész pontosan a NAISSANCE nevű japán márka 2014-es tavaszi-nyári fotósorozatából egyet. 

naissance-2014-spring-summer-black-hawaii-editorial-by-honeyee-2

Budapest Essentials | 2015. 06. 25-28.

Imádom Budapestet, és imádom, hogy a Budapest Essentials pont azt ragadja meg, amiért annyira szeretem: a hangulatos éttermek, a letisztult újhullámos kávézók és a belvárosban rejlő megannyi sztori semmihez sem fogható érzést ad a városban sétálva.

Ilyenkor ezek mind-mind beszállnak a buliba, és a fesztivál belépőjével kedvezményesen fedezhetjük fel ezeket az izgalmas helyeket, hogy a választható ingyenes strandbelépőt, állatkerti látogatást és a városnéző túrákat már ne is említsem. Azt hiszem, az átlagos napokon hajlamosak vagyunk belefásulni a nagyvárosiságba, ilyenkor viszont jó újra és újra rádöbbenni, hogy végül is Európa egyik legszínesebb városa a miénk. Több infó itt.

The Wombats – Let’s Dance To Joy Divison

Zenei fronton is elég erős a line-up, az általam legjobban várt banda a Wombats, akiknek 2005-ös, Let’s Dance To Joy Division című számát aligha lehet elfelejteni.

Nekik is most jött ki egyébként az új albumuk, és szerintem nagyon király lett, de most maradjunk inkább a szolid nosztalgiánál!

Ha már Joy Division, a punk vonal adott: a dalhoz passzoló editorialban Ehren Dorsey látható, a képet Alasdair McLellan lőtte, és a Purple magazin 2013-as tavaszi-nyári számában jelent meg, Re-fashion Punk címmel. Most ne is kezdjünk el azon vitatkozni, mennyire jó vagy rossz, ha egy-egy szubkultúrát vagy társadalmi csoportot kipécéz magának a divatipar, inkább maradjunk meg annál, hogy ez egy szép fotó.

Katy B – Crying For No Reason

A fesztivál másik nagy várományosa Katy B, aki ugyan már járt nálunk, de jó lesz újra tombolni a slágereire, és azt képzelni, hogy a dubstep még mindig menő.

Na jó, ha Katy tolja, tényleg az. Ő is mostanában jelentkezett új lemezzel, innen szól most a Crying For No Reason

Katy B megérdemel egy vagányabb fotót! Ezt a természetközeli, mégis vibráló felvételt Colin Dogson készítette Maria Palm modellről az Oyster magazin jubileumi, századik számába 2012-ben. Nagyon kedvelem az outdoor editorialokat, ez a napsütéses kép pedig igazán ideillik a fesztiválos téma miatt.

Bánkitó Fesztivál | 2015. 07. 16-18.

Kicsit ugrunk az időben, és a július közepén esedékes Bánkitóra utazunk, ami tökéletes, ha kicsit ki akarunk szakadni a városi hajtásból, és szeretnénk egy olyan fesztiválra ellátogatni, ahol nem csak a bulizás a cél.

A Bánkitón ugyanis olyan közéleti és kulturális sátrak lesznek, mint az átlátszó.hu, a HVG vagy éppen a Heti Betevő, emellett pedig kisebb színházi társulatok is megmutatják magukat. A zenét illetően úgy jellemzik a felhozatalt, mint “zenekarok, akiket még nem ért el a nagyszínpad”.

Egyszóval, ha szereted a rétegzenét, a művészeteket és még szociálisan érzékeny is vagy, itt a helyed! Több infó itt

Middlemist Red – Single Switcheroo

Nehéz előadókat kiemelnem a line-upból, mert számomra körülbelül olyan, mintha lecsekkolták volna a Last.fm-em, és az általam legtöbbet hallgatott magyarokból alkották volna meg a zenei programot. Viszont muszáj választanom, szóval legyen az egyik a Middlemist Red.

Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom a zenekart, a tavalyi Index-tehetségkutató győztesei folyamatosan törnek előre, ami nem is csoda, hiszen egy jó kis rádiókompatibilis pszichedelikus rock sose’ rossz.  

Szinte egyértelmű volt, hogy a Middlemisthez csakis egy Hedi Slimane által készített darkos, vagány Saint Laurent-kampányfotót fogok illeszteni. Végül a 2013-as tavaszi-nyári kollekcióhoz készült fotót választottam, amelyen Julia Nobis látható – már amennyire látható.

Szabó Benedek és a Galaxisok – A teljesség felé 

Az egyre népszerűbb Szabó Benedek és csapata tökéletesen beleillik listánkba abból a szempontból, hogy ők is friss lemezt tudhatnak a magukénak.

Elmondásuk alapján a dalok leginkább Cseh Tamás, a Neutral Milk Hotel és az Edward Sharppal kiegészült The Magnetic Zeros hangzásvilágát elevenítik fel, a dalszövegek pedig mind-mind olyan dolgokról szólnak, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, egyszóval igazán a szívünkből szólnak.

Szabó Benedek őszinte zenéjéhez és világához pedig vétek volna bármiféle mesterkélt, kommercializálódott képet idebiggyeszteni, szóval igyekeztem egy ártatlan, pusztán művészi céllal készült divatfotót előkutatni. Végül Ana Kras egyik személyes, Tumblrön közzétett fotójára esett a választásom, aki ugyan nem modell, de designer, az internet által favorizált stílusikon és It girl, valamint a zenész Devendra Banhart barátnője.

Szöveg: Blanka