SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója

SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója

Néhány éve a Club Transmediale Berlin felkérésére Antye Greie-Ripatti zeneszerző, médiaművész állított össze egy playlistet NERDGIRLS címmel, felvonultatva az elektronikus zenetörténet női szakaszának 50 előadóját. SundayTunes válogatásunkban mi is bemutatunk nektek olyan szerzőket, akikről nagyhatású munkásságuk ellenére csak haloványan tesz említést a zenetörténet.  Continue reading “SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója”

SundayTunes #25 – Mood Indigo

SundayTunes #25 – Mood Indigo

Helló ősz, jó reggelt búbánat! Aktuális SundayTunes válogatásunkban megidézzük a blues és a jazz melankolikus hangjait, amik a napos oldal elől elvezetnek majd a sötét bárok asztalainál merengő magányos szempárok cigarettafüstben tünékeny alakjaihoz. Zenehallgatás közben pedig olyan editorial fotókat láthattok majd, amelyeken a máig gyakran mellőzött afroamerikai modellek a főszereplők. Kísérőnek kávé, cigi, bor, kinek mi.

Nina Simone –  Sinnerman

Eunice Kathleen Waymon 1933-ban született Észak-Karolinában, Marian Anderson templomi kórusában tanult énekelni és zongorán játszani. Tíz évesen, a templomi bemutatkozó zongoraestjén szüleit az első sorból hátratessékelték, hogy helyet adjanak a fehér hallgatóságnak. Későbbi karrierje során ez az élménye tolta a polgárjogi aktivista törekvések felé. Ösztöndíjjal felvételt nyert a Juilliard Egyetemre, ahol végül nem sikerült megvalósítani álmát, hogy ő lehessen Amerika első fekete klasszikus zongoristája. A rasszista visszautasításoktól az underground közösség felé fordult. Az Atlantic City-béli Midtown Bar & Grillben adott blues és jazz zongoraesteket, majd 1954-ben, felvéve a Nina Simone művésznevet, vált a zenetörténet egyik leginspirálóbb női performerévé. 

Herieth Paul Goes Grey for Fashion Magazine. Images by Chris Nicolls

Billie Holiday – No Regrets

Emlékszem, 14 éves voltam, amikor leemeltem a polcról egy Billie Holiday lemezt, feltettem a fülest és onnantól kezdve kizárólag jazz zenét akartam hallgatni. Személyes kedvencem Lady Day, ahogyan közeli barátja, Lester Young hívta Billie Holiday-t. Nehéz gyerekkora elől Harlem éjszakai klubjaiban talált zenésztársakra a korai 1930-as éveben, mindaddig amíg három évvel később, egyik fellépésén fel nem fedezte John Hammond. Egyedi énekstílusával, hangképzésével és személyes előadásmódjával tette utánozhatatlanná az olyan standard jazz dalokat, mint a Lady Sings the Blues, a Strange Fruit vagy a God Bless the Child.

Grace Bol. PF Magazine. Images by Marianna Sanvito.

Sarah Vaughan – Black Coffee

Sarah “Sassy” Vaughan mély, érces hangszíne összetéveszthetetlen a jazz énekesek között. Ha nekem nem hinnétek, higgyetek Leonard Feather jazz kritikusnak, aki szintén azon a véleményen van, hogy Vaughan a legfontosabb előadó, aki felbukkant a bop éra óta. Ella Fitzgerald pedig úgy jellemezte, mint a legnagyobb zenei tehetséget, akivel valaha találkozott – azt hiszem, tőle ez nem elenyésző dicséret.

Esther Gomis. Mambu Bayoh. By Such and Such.

Roberta Flack – Bridge Over Troubled Water

Roberta Flack szintén egy Észak-Karolinából származó jazz előadó, aki dalaiban a soul és a folk stílusjegyeit is ötvözte. 1969-ben rögzítette a hírnevet meghozó dalát az Atlantic Records-nál The First Time Ever I Saw Your Face címmel, amiket olyan klasszikusok követtek, mint a Fugees által is feldolgozott Killing Me Softly with His Song és a Where Is the Love. Flack ezzel a két szerzeménnyel egymás után két Grammy-díjat is nyert, amit 1974 óta csak a U2-nak sikerült megismételnie 2002-ben.

Itt némi kitérőt tennék, ugyanis ezen a Dazed&Confused Magazine-ban megjelent fotósorozaton a Sierra Leonéban született fiatal balett táncos, Michaela DePrince látható, aki miután árván maradt a polgárháborúban, árvaházát pedig bombatámadás érte, menekülttáborba került. Pigmentbetegsége miatt elhanyagolták és az “ördög gyermeke” gúnynévvel bélyegezték meg. 1999-ben, négy évesen fogadta örökbe egy amerikai család, akik segítették táncoktatását, mára pedig elismert fekete balerinává vált.

Michaela DePrince for Dazed & Confused. Images by Ruth Hogben.

Etta James – At Last

Etta James-től szignó dalát hozom, amivel 1961-ben énekesi karrierjét a jazz felől a pop irányába forgatta. Az At Last az R&B listák második helyén tartotta magát hosszú ideig. James egyébként négy Grammy-díjas előadó, aki szintén tagja a zenei triumvirátusnak; 1993-ban került be a Rock & Roll Hall of Fame arcképcsarnokába, 2001-ben a Blues Hall of Fame-be, 1999-ben és 2008-ban pedig a Grammy Hall of Fame választotta közösségébe.

Achok Majak Goes to Cuba For Porter #10. Images by Mikael Jansson.

Aretha Franklin – Respect

Ha már az örökzöld jazz daloknál tartunk, akkor muszáj megemlíteni Aretha Franklin nevét, aki nélkül le sem zárhatnám ezt a listát. Az ikonikus soul énekes a női előadói generációnak az állandó mintaképe, egy rengeteg díjjal kitüntetett R&B zseni. Otis Redding Respect-jének feldolgozásáról ismerhetitek leginkább, amit két nővérével rögzítettek 1967-ben.

Amandla Stenberg Covers Dazed & Confused Magazine. Images by Gregory Harris.
Összeállította: Bea