SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója

Néhány éve a Club Transmediale Berlin felkérésére Antye Greie-Ripatti zeneszerző, médiaművész állított össze egy playlistet NERDGIRLS címmel, felvonultatva az elektronikus zenetörténet női szakaszának 50 előadóját. SundayTunes válogatásunkban mi is bemutatunk nektek olyan szerzőket, akikről nagyhatású munkásságuk ellenére csak haloványan tesz említést a zenetörténet.  Continue reading “SundayTunes #23 – Nerdgirls: az elektronikus zenetörténet női szekciója”

SundayTunes #25 – Mood Indigo

Helló ősz, jó reggelt búbánat! Aktuális SundayTunes válogatásunkban megidézzük a blues és a jazz melankolikus hangjait, amik a napos oldal elől elvezetnek majd a sötét bárok asztalainál merengő magányos szempárok cigarettafüstben tünékeny alakjaihoz. Zenehallgatás közben pedig olyan editorial fotókat láthattok majd, amelyeken a máig gyakran mellőzött afroamerikai modellek a főszereplők. Kísérőnek kávé, cigi, bor, kinek mi.

Nina Simone –  Sinnerman

Eunice Kathleen Waymon 1933-ban született Észak-Karolinában, Marian Anderson templomi kórusában tanult énekelni és zongorán játszani. Tíz évesen, a templomi bemutatkozó zongoraestjén szüleit az első sorból hátratessékelték, hogy helyet adjanak a fehér hallgatóságnak. Későbbi karrierje során ez az élménye tolta a polgárjogi aktivista törekvések felé. Ösztöndíjjal felvételt nyert a Juilliard Egyetemre, ahol végül nem sikerült megvalósítani álmát, hogy ő lehessen Amerika első fekete klasszikus zongoristája. A rasszista visszautasításoktól az underground közösség felé fordult. Az Atlantic City-béli Midtown Bar & Grillben adott blues és jazz zongoraesteket, majd 1954-ben, felvéve a Nina Simone művésznevet, vált a zenetörténet egyik leginspirálóbb női performerévé. 

Herieth Paul Goes Grey for Fashion Magazine. Images by Chris Nicolls

Billie Holiday – No Regrets

Emlékszem, 14 éves voltam, amikor leemeltem a polcról egy Billie Holiday lemezt, feltettem a fülest és onnantól kezdve kizárólag jazz zenét akartam hallgatni. Személyes kedvencem Lady Day, ahogyan közeli barátja, Lester Young hívta Billie Holiday-t. Nehéz gyerekkora elől Harlem éjszakai klubjaiban talált zenésztársakra a korai 1930-as éveben, mindaddig amíg három évvel később, egyik fellépésén fel nem fedezte John Hammond. Egyedi énekstílusával, hangképzésével és személyes előadásmódjával tette utánozhatatlanná az olyan standard jazz dalokat, mint a Lady Sings the Blues, a Strange Fruit vagy a God Bless the Child.

Grace Bol. PF Magazine. Images by Marianna Sanvito.

Sarah Vaughan – Black Coffee

Sarah “Sassy” Vaughan mély, érces hangszíne összetéveszthetetlen a jazz énekesek között. Ha nekem nem hinnétek, higgyetek Leonard Feather jazz kritikusnak, aki szintén azon a véleményen van, hogy Vaughan a legfontosabb előadó, aki felbukkant a bop éra óta. Ella Fitzgerald pedig úgy jellemezte, mint a legnagyobb zenei tehetséget, akivel valaha találkozott – azt hiszem, tőle ez nem elenyésző dicséret.

Esther Gomis. Mambu Bayoh. By Such and Such.

Roberta Flack – Bridge Over Troubled Water

Roberta Flack szintén egy Észak-Karolinából származó jazz előadó, aki dalaiban a soul és a folk stílusjegyeit is ötvözte. 1969-ben rögzítette a hírnevet meghozó dalát az Atlantic Records-nál The First Time Ever I Saw Your Face címmel, amiket olyan klasszikusok követtek, mint a Fugees által is feldolgozott Killing Me Softly with His Song és a Where Is the Love. Flack ezzel a két szerzeménnyel egymás után két Grammy-díjat is nyert, amit 1974 óta csak a U2-nak sikerült megismételnie 2002-ben.

Itt némi kitérőt tennék, ugyanis ezen a Dazed&Confused Magazine-ban megjelent fotósorozaton a Sierra Leonéban született fiatal balett táncos, Michaela DePrince látható, aki miután árván maradt a polgárháborúban, árvaházát pedig bombatámadás érte, menekülttáborba került. Pigmentbetegsége miatt elhanyagolták és az “ördög gyermeke” gúnynévvel bélyegezték meg. 1999-ben, négy évesen fogadta örökbe egy amerikai család, akik segítették táncoktatását, mára pedig elismert fekete balerinává vált.

Michaela DePrince for Dazed & Confused. Images by Ruth Hogben.

Etta James – At Last

Etta James-től szignó dalát hozom, amivel 1961-ben énekesi karrierjét a jazz felől a pop irányába forgatta. Az At Last az R&B listák második helyén tartotta magát hosszú ideig. James egyébként négy Grammy-díjas előadó, aki szintén tagja a zenei triumvirátusnak; 1993-ban került be a Rock & Roll Hall of Fame arcképcsarnokába, 2001-ben a Blues Hall of Fame-be, 1999-ben és 2008-ban pedig a Grammy Hall of Fame választotta közösségébe.

Achok Majak Goes to Cuba For Porter #10. Images by Mikael Jansson.

Aretha Franklin – Respect

Ha már az örökzöld jazz daloknál tartunk, akkor muszáj megemlíteni Aretha Franklin nevét, aki nélkül le sem zárhatnám ezt a listát. Az ikonikus soul énekes a női előadói generációnak az állandó mintaképe, egy rengeteg díjjal kitüntetett R&B zseni. Otis Redding Respect-jének feldolgozásáról ismerhetitek leginkább, amit két nővérével rögzítettek 1967-ben.

Amandla Stenberg Covers Dazed & Confused Magazine. Images by Gregory Harris.
Összeállította: Bea

SundayTunes #24 – Grimes

Mint tudjátok, SundayTunes rovatunkban a zene és a divatfotó médiumainak párhuzamait kutatjuk – az aktuális részben egyik kedvenc előadónk, Grimes experimentális világába kalauzolunk el bennetek három dal/klip erejéig. 

A ’88-as születésű kanadai hölgyre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szürke egyéniség lenne; producerként, vizuális művészként, énekesnőként, dalszövegíróként és videoklip rendezőként is megállja a helyét, zenei stílusa pedig leginkább az electro-R&B, a szintipop és witch house környékén mozog. Álomvilágba ringató, majd dramatikusságával kijózanító, izgalmasan eklektikus zenéjét így írta körül a Tastemakers Magazine-nak: ,,alien love-child of Aphex Twin and ABBA”. Kellemes alámerülést!

Vanessa

A 2011-es Vanessa című dal klipjét teljes egészében az énekesnő rendezte, elmondása szerint azért, mert elégedetlen volt a Crystal Ball videójával. Kellően Grimes-os lett a végeredmény, az egyszer tuti; merengősen lucid, kislányosan bájos, és hát persze felsejlik benne az énekesnő minden mozzanatában posztmodern művészete is. A Vanessához választott képet Markus Lambert lőtte, a smink pedig Dorita Nissen munkája.

cb4dcc38fb13123103ba46cdaa1c1973

Oblivion

A 2012-es Oblivion Grimes egyik legsikeresebb dala, több alternatív charton szerepelt kiemelkedő helyen. A számhoz készült videót az énekesnő és Emily Kai Bock kliprendező álmodta meg. A helyszín Montreal, az Olympic Stadion, valamint a McGill Egyetem Molson Stadionja, ahol épp football meccsek és motocross versenyek zajlanak. A közeg tehát szinte haraphatóan maszkulin; Grimes ennek kapcsán hozzátette: ,,art gives me an outlet where I can be aggressive in a world where I usually can’t be, and part of it was asserting this abstract female power in these male-dominated arenas—the video is somewhat about objectifying men. Not in a disrespectful way, though…”

A szerzeményhez választott képet Viviane Sassen készítette a Carvennek.

nimue-smit-by-viviane-sassen-carven-spring-summer-2012-3

Genesis

A szintén saját rendezésű és szintén 2012-ben debütált Genesis című számhoz készült klipet Los Angelesben vették fel a rapperként és sztriptíztáncosként ismertté vált Brooke Candyvel, akit Grimes egy velejéig kortárs múzsaként aposztrofált. Cadillac, albínó piton, sivatag, egy adag törzsi hangulat és játék a katolikus képekkel – a Genesis-t egyébként az énekesnő egyik kedvenc festőjének, Hieronymus Bosch-nak az egyik műve ihlette. Bosch festményeinek fő témája az emberi bűnök, gyengeségek bemutatása és ostorozása. A festő arra használta a démonok, félig emberi, félig állati alakok és gépek képeit, hogy félelmet és zavart idézzen elő, s az emberi gonoszságot ábrázolja. Mostmár mindent értünk.

A számhoz kapcsolódó képen Charlotte Free rokkol a No. Magazine cover stroyjához.

8c30c3ed87455663b194082d68c28f0e

Folytatjuk!

Összeállította: Ivett

SundayTunes #21 – Tudjuk, hol fogsz fesztiválozni idén nyáron!

Nem lehet elég korán kezdeni a fesztiválokkal átszőtt nyár tervezgetését, úgyhogy vágjunk is bele! Legújabb SundayTunes válogatásunkban a kevésbé híres, de annál feelingesebb fesztiválokat vesszük górcső alá az ott fellépő kedvenceinkkel a főszerepben. Virágfüzéreket elő (na jó, csak vicceltem), induljon a buli!

INmusic Festival, Zágráb | 2015. 06. 22-24.

Ha valaki szeretné a fesztiválozást a nyaralás érzésével is összekötni, a zágrábi Jarun tó melleti INmusic lehet a legjobb választás számára.

A belváros könnyen elérhető, a tóban lehet fürdeni, a line-up pedig olyan neves előadóktól hemzseg, mint a Florence + The Machine, a Death Cab For Cutie, Paolo Nutini vagy az Of Monsters & Men.

És most jön a legjobb része: mindez potom 47 euróért, valamint plusz 27 euró, ha sátrazni is akarunk. Tehát akárhogy is nézzük, gyakorlatilag egy Sziget napijegyből megvan az egész bérlet, ráadásul ez egy jóval kisebb, kevésbé kirakatfesztivál egy másik, felfedezésre váró országban. Szóval aki a kalandot is keresi, nem csak a jó koncerteket, annak érdemes fontolóra vennie. Több infó itt.

Death Cab For Cutie – No Room In Frame

A fellépők közül elsőként a Death Cab For Cutie-t emelném ki, ugyanis az áprilisban megjelent új albumuk, a Kintsugi, kilóra megvett, és máig képes vagyok egymás után többször is végighallgatni.

Telnek-múlnak az évek, de egy biztos a zeneiparban: ha szükségünk van egy szomorkás aláfestő zenére, miközben drámaian szeretnénk kipillantani a kocsiablakon, bármikor bátran fordulhatunk hozzájuk.

Editorial tekintetében maradtam a búskomor világnál, ez a fotó a 2013-as tavaszi-nyári AnOtherből van, Irina Kravchenko látható a képen, amelyet Julia Hetta készített. Virágmintás ruha és színes harisnya, match made in vintage heaven! 

Paolo Nutini – Coming Up Easy

A szomorkodás után jöjjön valami vidámabb, mondjuk a brit énekes srác, Paolo Nutini legismertebb dala. Popos, gitáros dalainak köszönhetően sokak számára Paolo Nutini a klasszikus singer-songwriter, legújabb, nemrég megjelent albumával pedig csak még jobban bebiztosította előkelő posztját.

A válogatásban szereplő dalok közül a Coming Up Easy emlékeztet legjobban a nyárra, szóval egy nyugodt, vízparti képet választottam mellé.

Egész pontosan a NAISSANCE nevű japán márka 2014-es tavaszi-nyári fotósorozatából egyet. 

naissance-2014-spring-summer-black-hawaii-editorial-by-honeyee-2

Budapest Essentials | 2015. 06. 25-28.

Imádom Budapestet, és imádom, hogy a Budapest Essentials pont azt ragadja meg, amiért annyira szeretem: a hangulatos éttermek, a letisztult újhullámos kávézók és a belvárosban rejlő megannyi sztori semmihez sem fogható érzést ad a városban sétálva.

Ilyenkor ezek mind-mind beszállnak a buliba, és a fesztivál belépőjével kedvezményesen fedezhetjük fel ezeket az izgalmas helyeket, hogy a választható ingyenes strandbelépőt, állatkerti látogatást és a városnéző túrákat már ne is említsem. Azt hiszem, az átlagos napokon hajlamosak vagyunk belefásulni a nagyvárosiságba, ilyenkor viszont jó újra és újra rádöbbenni, hogy végül is Európa egyik legszínesebb városa a miénk. Több infó itt.

The Wombats – Let’s Dance To Joy Divison

Zenei fronton is elég erős a line-up, az általam legjobban várt banda a Wombats, akiknek 2005-ös, Let’s Dance To Joy Division című számát aligha lehet elfelejteni.

Nekik is most jött ki egyébként az új albumuk, és szerintem nagyon király lett, de most maradjunk inkább a szolid nosztalgiánál!

Ha már Joy Division, a punk vonal adott: a dalhoz passzoló editorialban Ehren Dorsey látható, a képet Alasdair McLellan lőtte, és a Purple magazin 2013-as tavaszi-nyári számában jelent meg, Re-fashion Punk címmel. Most ne is kezdjünk el azon vitatkozni, mennyire jó vagy rossz, ha egy-egy szubkultúrát vagy társadalmi csoportot kipécéz magának a divatipar, inkább maradjunk meg annál, hogy ez egy szép fotó.

Katy B – Crying For No Reason

A fesztivál másik nagy várományosa Katy B, aki ugyan már járt nálunk, de jó lesz újra tombolni a slágereire, és azt képzelni, hogy a dubstep még mindig menő.

Na jó, ha Katy tolja, tényleg az. Ő is mostanában jelentkezett új lemezzel, innen szól most a Crying For No Reason

Katy B megérdemel egy vagányabb fotót! Ezt a természetközeli, mégis vibráló felvételt Colin Dogson készítette Maria Palm modellről az Oyster magazin jubileumi, századik számába 2012-ben. Nagyon kedvelem az outdoor editorialokat, ez a napsütéses kép pedig igazán ideillik a fesztiválos téma miatt.

Bánkitó Fesztivál | 2015. 07. 16-18.

Kicsit ugrunk az időben, és a július közepén esedékes Bánkitóra utazunk, ami tökéletes, ha kicsit ki akarunk szakadni a városi hajtásból, és szeretnénk egy olyan fesztiválra ellátogatni, ahol nem csak a bulizás a cél.

A Bánkitón ugyanis olyan közéleti és kulturális sátrak lesznek, mint az átlátszó.hu, a HVG vagy éppen a Heti Betevő, emellett pedig kisebb színházi társulatok is megmutatják magukat. A zenét illetően úgy jellemzik a felhozatalt, mint “zenekarok, akiket még nem ért el a nagyszínpad”.

Egyszóval, ha szereted a rétegzenét, a művészeteket és még szociálisan érzékeny is vagy, itt a helyed! Több infó itt

Middlemist Red – Single Switcheroo

Nehéz előadókat kiemelnem a line-upból, mert számomra körülbelül olyan, mintha lecsekkolták volna a Last.fm-em, és az általam legtöbbet hallgatott magyarokból alkották volna meg a zenei programot. Viszont muszáj választanom, szóval legyen az egyik a Middlemist Red.

Nem hiszem, hogy be kellene mutatnom a zenekart, a tavalyi Index-tehetségkutató győztesei folyamatosan törnek előre, ami nem is csoda, hiszen egy jó kis rádiókompatibilis pszichedelikus rock sose’ rossz.  

Szinte egyértelmű volt, hogy a Middlemisthez csakis egy Hedi Slimane által készített darkos, vagány Saint Laurent-kampányfotót fogok illeszteni. Végül a 2013-as tavaszi-nyári kollekcióhoz készült fotót választottam, amelyen Julia Nobis látható – már amennyire látható.

Szabó Benedek és a Galaxisok – A teljesség felé 

Az egyre népszerűbb Szabó Benedek és csapata tökéletesen beleillik listánkba abból a szempontból, hogy ők is friss lemezt tudhatnak a magukénak.

Elmondásuk alapján a dalok leginkább Cseh Tamás, a Neutral Milk Hotel és az Edward Sharppal kiegészült The Magnetic Zeros hangzásvilágát elevenítik fel, a dalszövegek pedig mind-mind olyan dolgokról szólnak, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, egyszóval igazán a szívünkből szólnak.

Szabó Benedek őszinte zenéjéhez és világához pedig vétek volna bármiféle mesterkélt, kommercializálódott képet idebiggyeszteni, szóval igyekeztem egy ártatlan, pusztán művészi céllal készült divatfotót előkutatni. Végül Ana Kras egyik személyes, Tumblrön közzétett fotójára esett a választásom, aki ugyan nem modell, de designer, az internet által favorizált stílusikon és It girl, valamint a zenész Devendra Banhart barátnője.

Szöveg: Blanka